Budapesti Hírlap, 1892. április (12. évfolyam, 92-120. szám)

1892-04-01 / 92. szám

Bidapest, 1892. Eltöfltési árat . Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megtanik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. XII. évfolyam 92. sz. MOLI MA Péntek, április I. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. SS. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. 9 Tisztettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy z illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan ítézkedni szíveskedjenek, nehey a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Ravachol, Budapest, márc. 81. bp.) A dinamitosok főemberét, a hirhote Ravacholt, tegnap elfogták Páriába. A fogás nem nagyon dicséri a rendőrnőét. Több egy heténél, hogy hajszolok ezt a gazfickót s még nyomáig sem jutottak el. .. véletlen játszott köze két pincér személyében, kik előtt gyansnak tetszett egy bormérésbeli venég magaviselete. Ezek értesítették a lgközelebbi rendőrállomást. A nagy vársok policiájának általán nincs szerenséje: a híres londoni rendőrség, mióa üldözi a hasfelmetsző Jackot, éppigy volt a párisi ezzel a Ravacollal, kit többszörös rablógyilkosságért körztek. A mi rendőrségünk meg éppen nevetséges a rablógyilkosok folytonos nyomavesztésével. A párisi eset elsősorban azt bizonyította be, hogy a közbátorságot veszélyeztetni, a polgárságot a maga egészében terrorizálni azért lehetetlen, mert ilyenkor a polgárság maga áll lábára , megvédelmezi magát. Az a két pincér önkéntesen végzett detektívszolgáatot a maga hatáskörében, hogy a keresett Baracholt meglássa, — ugyanezt tette a rémület napján át Páris minden lakosa: mindenki a gonosztevőt kereste, a gyanúsakat szemmel tartotta. A ki a dinamitt°l merényleteket követ el s az egész polgárságnak hadat üzen, az mindenkiben ellenséget talál. Ravachol is hiába bujkált, mert személyleirása közkézen forgott s mindenütt önkéntes detektivektől tarthatott. Az arc elváltoztatása, a festékek, álszakállak, maszkok és kosztümök elbolondíthatják egy-egy alkalommal a hivatásos rendőröket, ha a rejtőző bűnös velük találkozik, de az egész polgárság, annak minden tagja előtt bujósdit játszani nem lehet. A gonosztevő a dúvad helyzetébe jut, mely minden bokorban üldözőket gyanithat s ha kitör is egy övből, nyomán, szagán igazodnak el, mig kifárasztják és úgy ejtik el. Hogy Ravachol többszörös rablógyilkos s a merényletek a főbenjáró bűntényeket újabbakkal halmozták, — ez a tény nem teszi tárgytalanná a másik kérdést, hogy mily beszámítás alá jön a dinamit-affér. Ravacholnak bűntársai vannak, a merényleteket szövetségben hajtották végre, a robbanóanyagot a banda tagjai lopták, e csodálatos embereknek, kik gyűjtő néven anarchistáknak nevezik magukat, szükségük volt olyan elszánt, elvetemedett intézőre, milyen Ravachol, kinek a polgárságtól már nincs nyerni s az életben többé nincs veszteni valója. A kérdés érdekesebb része tehát nem Ravachol személyén, hanem az anarchistajutni az éltető napfényre. Ez a törekvés segítette létrejönni e két kötetet is, hogy tanúságot tegyen a délszláv költészetnek ama fényéről és erejéről, amelylyel a bolgár faj körében tündöklik. E faj énektermelő ereje ritka és meglepő s nem szűnt meg munkálni egészen a legújabb időkig. Valószínű, hogy a népeknek ez a tehetsége is, mint minden más, eleven összefüggésben a viszonyokkal, melyek közt valamely nép él és velük változik, elalszik vagy föllendül a szerint, a mint változó sorsa a népnek egyik vagy másik fakultását foglalkoztatja jobban. Megfigyelésem szerint a szabadságvesztett idő, az elnyomás kora fejleszti ki jobbanjobban a költői hajlandóságokat valamely népben, a délszláv epikai költés forrását a hosszú hódoltságban keresvén, melyben a török járom alatt éltek. Kalandos élet, általános bizonytalansága a helyzetnek, hirtelen sorsváltozások, a vágy a jobb helyzetre, szorongattatások és üldözések ; apró és nagy zsarnokok kénye, kapzsisága, állati szenvedelme; szokások, érzületek, a vallás elnyomása: mindezeknek hősei és vértanúi és számukra semmi jutalom egyéb a koszorúnál, amelyet hálás és érző szívek fonnak a nép együgyü, de őszinte nyelvének ritmusán. Az ember végig olvassa e két kötet népverset, kezdve a legrégibbtől a legújabbig és úgy érzi, hogy szakadatlanul egyazon kanyargó folyó partjain jár. Ugyanaz a hang, ugyanazon formák, szólásmódok, ugyanaz az érzület, szövetségen sarkal, mely dinamittal fenyegette meg a bourgeoiset. Meg kell tudni, miféle alakok azok, kik ily pokoli harcra készek, — miféle érdekek azok, melyek őket összefűzik, — mily erők azok, melyek őket sok százezer normális ember közt összehozzák, — s mely célok azok, melyeket a harc eredményéből realizálhatni remélnek? Addig is, mig perük nyilvánosan letárgyaltatik s a dinamit-rejtély titkairól lehull a lepel, — tájékozatlanok vagyunk e csodálatos szövetkezet mibenléte s az egész anarchizmus felől. A szegénység, az elnyomottak, az életharcban legázoltak elkeseredése nem ad kulcsot a merényletekben kifejezésre jutó ádáz indulatokhoz, sem elég alapot egy húron pendülő cinkostársak összeesküvéséhez. A nagy forradalomban Páris proletársága egy húron pendült s ellenállhatatlan erővé szervezkedett , le is rombolta a királyságot s a régi legitimitást ; eszmék képviselői, a hatalom fegyverei, a Bastille ágyúi ellen harcolt, nem pedig lábatlanban magánházak, védtelen és gyanútlan magánszemélyek, közömbös falak és gerendák ellen. A forradalom új emberekkel uj eszméket hordozott meg vállán, a zsarnokság romjaiból új szabad világot épített, a mig a dinamitosbanda lappangó összeesküvőiről senki sem tudja, hogy rombolásait mely eszme sugallja s a szabadság helyébe mely alkotásokat tervez. A nagy forradalom eszmekörét a múlt évszáz nagy gondolkodói meghatározták, mielőtt a A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Bolgár népköltemények. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Egy roppant érdekes dolog, melyet a véletlenség ajándékának lehetne mondanunk. Egy derék hazánkfia, Strausz Adolf, a kit sorsa és kedvtelése a Balkán népei közé visz, szerencsére szorosabb szeretettel e népek közül ahoz köt, amely a legvonzóbb : két vaskos kötetet ad ki, tartalma csupa bolgár népdal, népének, népvers; némelyik itt kerül először nyomtatásba is. A kötetek költségéhez járul pénzével a bolgár kormány, a tárgy ismertetéséhez elüljáró cikkben szellemével a bolgár közoktatási minisztérium osztályfőnöke. Maga Strausz Adolf úr egy terjedelmes tanulmányt ir a délszláv népköltésről és különösebben a bolgár nép verseiről s iparkodik e bonyodalmas témával a távolabbi érdekkörök olvasóit megbarátkoztatni, misztériumaiba beavatni. A dolog úgy áll, hogy a délszláv népköltés Európa számára már korábban felfedeztetett, de forgalomba csakis a szerb epikus költészetet hozták munkás és rettenthetetlen gyűjtők és felfedezők. A többi délszlávok mintegy árnyékában állanak ma a szerb költészet megérdemlőit dicsőségének s egyéniségük jogaiért harcolva iparkodnak az árnyékból kiugyanaz a népfilozófia, ugyanazok a képzetek világról, férfiakról, hősökről és asszonyokról; de mindig ugyanazzal a bájoló hittel, friss naivitással, természetes egyszerűséggel, nyíltsággal és keresetlenséggel. A legrégibb idők formái belefonva az újabb termékekbe. A léleknek ugyanaz a világa majdnem ezer éven által. Mert semmi momentum föl nem merült, ami a népet magát egész egyetemében kiemelte volna primitív állapotából. Kincse, amelyet forgat, mindig ugyanaz : a régi dalok, a melyek mintájára készülnek az újak, a melyek anyagához formálódik az uj anyag. Az idővel nem emelkedés a belső becsben, de folytonos gazdagodás : az anyagnak sokasodása. Bizonyos, hogy sok régi elfelejtődött, de megannyi új termett, s a bolgár nép ma olyan verset énekel Plevna elejiéről, mint néhány évszázaddal ezelőtt a rigómezei csatáról, hatalmas költői alkotó erővel. Csodálatos nép ez a bolgár. Mi ismerjük régebbi telepeseinkből és újabb jövevényekből, mint jámbor, szorgalmas kertésznépet. Újabb időben szenvedései irányozták reá Európa figyelmét s az orosz hatalmi politika használta fel e szenvedéseket saját céljaira, így szabadult fel a bolgár a török hódoltságból. De a fölszabadított kis oroszlán nem vette magára a török után az orosz jármot, megküzdött Szlivnicánál a szerbbel és soknemű, ismert viszontagság után birtokábajjufkto mostani szabadságának. Nem élyj^^^cípttlbí Adtan, de védi férfias elszántsággá.Jós'tiaz tétéi fipmel tó maga Kai számunk 16 oldal. rTTi »ST AT IS lüö. ..rí A.