Budapesti Hírlap, 1892. április (12. évfolyam, 92-120. szám)
1892-04-01 / 92. szám
1892.13. BUDAPESTI HÍRLAP. (92. sz.) Lukács előadó megokoltnak tartaná, hogy a fővárosiét legalsóbb rangosztályhoz tartozó tisztvise a nős és nőtlen tisztviselőkre nézve a javada tekintetében némi különbség tétessék. Dejavasolja, hogy a fővárosban alkalmazott tiszk fizetési minimuma hatszáz forint helyett , forintban állapíttassák meg s bizonyos szt határoztassék meg, melyben a három alsó ranyhoz tartozó, jelenleg a fővárosban alkalmazt viselők átmenetileg részesittessenek, addig is akár, a fizetési fokozatra nézve, akár rangoszt előlépnek. Timiniszter kiemeli, hogy a minimum felemelésűi indítvány szerint rendkívül nagy ugrás se gyakornokok s a legalsóbb rangosztályban izott tisztviselők javadalmazása közt s utal agy mily nagy a vidékről a gravitáció a főváronegüresedő tisztviselői állásokra. Kiemelie azokat a szolgálati szempontokat is, amelyeidítvány ellen szólanak s hogy a javaslat diói különben is messze túlmennek azon kinkön, melyeket csak még egy évvel ezelőtt az érdekeltek kifejeztek. Ami Darányi Maldik indítványát illeti, szóló nem zárkózik Műtétiemül el, de ennek megfontolás alá vétele nemeti intézkedéseknél lesz helyén. Szordos fizetési minimumnál kívánatosnak tartja, hogy régi családos tisztviselőkre nézve különbség tétessék, ama tapasztalásra, hogy éppen a szegények gyermekeiből kerül ki a társadalomra leghasznosabb anyag. Hes, miniszter által hangsúlyozott okoknál foggadja kiinduláspontul a javaslatban foglaltaj minimumokat, de csak az esetben, ha az tisztviselők nőtlenek , a nősek számára azonban is megokoltnak tartaná, hogy némi különbsíssék a javadalmazásban. Hű hozzájárul a szakasz rendelkezéseihez, atáa is, hogy a szóban forgó állásokra rendszernyleg kisebb képzettségű egyének neveztet, s hogy a legelőször kinevezett tisztviselők tkább esetben családosak. Jó elnök a kérdés megbírálásánál nem véli figykivel hagyhatónak azt a társadalmi jelenség, nálunk már jelenleg is jóformán mindenki tisztviselő akar lenni. Hi Frigyes és Králitz gyakorlati szempontok a törvényjavaslat rendelkezéseit teszik magukés míg többsége a fizetési minimumot a fővárosbamazott nős állami tisztviselőkre nézve kétszázan állapítja meg, egyebekben a szakasztalanul elfogadván. Wekerle miniszter kijelenti e módosítással szemben fenntartja a törvényja álláspontját. . .A (fizetés le nem szállíthatása) vita nélkül itatott, úgyszintén a gyakornokokra vonatkozó is. Az an (altisztek és szolgák illetményei) a lakásategóriákra vonatkozó diszpozíciók a 3. §. utdazásának megfelelően módosíttatott. A §. utitja a postaszolgákra nézve a kereskedelmi zter meghallgatásáig függőben hagyatott. A ba (fizetések és lakásbérek folyóvá tétele) tett az a rendelkezés, hogy a kinevezett tisz részére, a mennyiben állását — hivaaz egyén. A bolgár versek túlnyomó nagyré epikusak. Elbeszélők még a dalok is tire. Nyelvük a legkeresetlenebb népnyelves szókincsből van összehordva. A mit fezt mindenikben ismétli. A mely sort tuláltak, azt ismétli, a ki utóbb készít . Hiszen föladata nem az, hogy új dolg mondjon a régiek módjára. A ritmust is, és a sorok ismétlésével szereti csinálni,ja, versének az ünnepibb színezetet. Itsak a természetesek. Az erdő mindig erdő a bolgár énekben. Maál is, más népdaloknál is nekem gyakran tetszett, hogy balladáink s elbeszélőik hézagossága, rövidsége, a mi oly dráfejüvé és oly hatalmassá teszi e darabokban van, hogy minden ily epikus népverse készül, a mikor közönségesen tudva veset, a melyet megénekel. Az énekes töltő tehát elhagy minden mellékest, csőmomentumokat dolgozza fel, beleilleszthet úgyszólván a népköltés hagyománrmaiba, szólásmódjaiba, ékességeibe eszeibe mint keretbe. Ez a bolgár versek kezembe jutott. Közöttük kevés az oly tes kompozíció, minek a mi székely halk, de van ilyen is. Azonban viszont key hatalmas, oly tökéletes kompozíció az egész világ népköltészetében is, minő rigómezei ütközet. Strausz Adolf méltán s kettőnk hálájára ezért a pompás és erdért kötetért: a magyarokéra és a bolgárokyaránt. — e talos akadályoztatás esetét kivéve — később foglalná el, ha ez a hónap első felében történik, a hónap közepétől, ha a hónap második felében történik, a következő hó első napjától teendő folyóvá a fizetés. A 14., 15. és 16. §§-okat változatlanul elfogadták. A 17. §-ból (a tisztviselők rangosztályba sorozása) töröltetett az a pont, mely szerint az eddig a XII. rangosztályba sorozott állami tisztviselők a XI. rangosztályba sorozandók. Egyébként a szakasz utolsó pontjának Wekerle miniszter által javasolt módosításával elfogadtatott. A 18. §-nál, mely a költségvetésileg engedélyezett létszám s hitel keretén belül új tisztviselői állások szervezésére s a különböző fizetési fokozatok közti egyenlő felosztástól való eltérésre felhatalmazást ad a minisztertanácsnak. Darányi a törvény végleges életbeléptetésére igen hosszú időnek tartja az 5—10 évet s e helyett 3—6 év felvételét óhajtja. Wekerle miniszter megjegyzi, hogy az 5—10 év maximális meghatározást képez. A bizottság ezen időpontokhoz a legfeljebb szót illesztvén, érdemleges módosítás nélkül elfogadja a §-t. A 19 §-nál, mely szerint az, akinek lakáspénze, illetőleg lakáspénze és drágasági pótléka együttvéve többet tesz annál a lakáspénznél, melyben a jelen törvény alapján részesülne, a különbözettől nagyobb lakáspénzben részesítendő addig, míg magasabb lakáspénzzel járó alkalmazásban nem részesül. Darányi megújítja azt az indítványt, hogy a három alsó rangosztályhoz tartozó fővárosi tisztviselők átmenetileg bizonyos százalékos javításban részesíttessenek. Wekerle miniszter kijelenti, hogy miután e kérdés az egész kormányt érinti, mielőtt véglegesen nyilatkoznék, szükségesnek tartja, hogy előbb minisztertársaival érintkezzék. A bizottság elhalasztván e kérdés eldöntését, Széll Kálmán indítványára elhatározta, hogy avval kapcsolatosan és kombinációban a miniszter által előterjesztendő részletes számítások alapján újra tárgyalás alá veendő a javaslatnak a kérdéssel szorosan összefüggő 9-dik §-a is. Ezzel a tárgyalás folytatása kedd délutáni 5 órára tűzetvén ki, az ülés véget ért. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, márc. 31. Száz hangverseny. Október elsejétől április elsejéig épp száz hangverseny volt Budapesten. A m. kir. zene- és színművészeti akadémia, a nemzeti zenede, a magyar zeneiskola, a budapesti zenekedvelők és a budai zeneakadémia hangversenyeit, a szám szerint három concert sacrét s a bár művészi színvonalon álló, de táncmulatsággal kapcsolatos hangversenyeket nem számítva, volt összesen 58 zeneelőadás. Ezeket imprezáriók rendezték. E hangversenyek közül 17 tisztán magyar erőkből tellett ki, magyaroknak véve az opera külföldi tagjait is. 41 hangverseny idegen vendégek közreműködésével történt meg. (Az Uder-féle daltársulat német előadásai nincsenek e statisztikában, mely a vendéglői zenére nem terjed ki.) A 41 egészen idegen vagy idegennel elegyes hangversenyek közül előkelő művészi színvonalon állanak Thomson, Sauer, d’Albert, Barbi Alice, Ondricsek, Stavenhagen és Sarasaié előadásai, szám szerint 12. A többi 29 csodagyerekek (Ponteo Bianka, Spielmann és Kocsalszki) szárnypróbálgató kezdők és jobbatlán bécsi énekesek között oszlik meg. Bécsi és németországi énekesek a következők jártak itt: Reichmann, Winkelmann, Reichenberg és Walter Irak, továbbá Schläger, Malten és Ehrenstein asszonyságok. E29 előadás művészi becsével és sikerével annak idején elszámoltunk. E statisztikából az derülne ki, hogy Budapest Európának egyik legmuzikálisabb városa, mert 183 nap alatt száz zeneelőadás roppant sok , és szertelen nagy a produkció még úgy is, ha csak azt az 58 hangversenyt említjük, melyre a koncertek rendes közönsége jár. Mert nem szabad feledni, hogy nálunk állandó az a néhány száz főnyi hallgatóság, mely a hangversenyek publikumát teszi , s ezt a törzset nem sokkal gyarapította a concert populaire-ek közönsége. A budapesti imprezáriók azon panaszkodnak, hogy ebbe az őszi és téli évszakba belevesztettek. Szeretnék hallani őszinte vallomásukat, hogy várjon a 17 tiszta magyar vagy a 41 elegyes és egészen idegen hangyversenynyel vallottak-e kárt. A tanulság az, hogy ennyi külföldi művész invázióját nem bírja ki közönségünknek a zsebe, és ennyi hangverseny végighallgatását nem bírja ki az idegrendszere. Örvendenénk, ha a jövendőre nézve okulnának az imprezáriók. Nem emlegetünk hazafiságot, magyarságot, nemzeti kultúrát és egyéb ily ócska dolgot. Csak épp a pénztárra utalunk. Ez, azt hiszem, elég érzékeny pont és elég jó mértéke annak, hogy a közönségnek mit és mennyit kell adni. * (A népszínházban) holnap pénteken Blaha Luza asszony betegeskedése miatt az előre hirdetett Első és a második helyett a Nébántsvirág kerül színre. — A Sodoma pusztulásénak, Suderman Hermann híres színművének, szombaton tartandó bemutatójára már holnap, pénteken lehet jegyet váltani a rendes nappali pénztárnál. * (Komáromi Mariska k. a.) vasárnap Sopronban három estére terjedő vendégszereplést kezd meg. Április 9-én Szatmárra, utazik, hol hatszor fog föllépni. Tegnap Egerben vett részt az ínségesek javára rendezett hangversenyen, melyen mellette nagy tetszésben részesült egy vonósnégyes előadása és Éliás Gizella k. a. zongorajátéka. Komáromi k. a. múlt vasárnap búcsúzott el a szegedi közönségtől, mint Einum Rózsi. Pompás babérkoszorúval és bokrétával lepték meg. A tapsoknak és kihívásoknak nem volt vége-hossza. A tanuló-ifjuság az előadás után sorfalat képezett a szinháznál s a Tisza szállóig lelkes éljenzéssel kisérte a távozó művésznőt. * (A vereskereszt-egyesület) szegedi választmánya április 4-én műkedvelők által előadatja Zichy Géza gróf Egy vár története című zeneművét az operaház díszleteivel és jelmezeivel. Az előadásra, melyben 150 személy vesz részt, a szerző is lejön. A rendezést Molnár László a szegedi színház rendezője vezeti. * (Magyar művész kiállítása Parisban.) A párisi osztrák és magyar nagykövetségi palota gyönyörű kerti pavilonjában ma nyílt meg Rippl- Rónai József magyar képíró nagy figyelmet keltő kiállítása. E tárlat már azért is magára vonja figyelmünket, mert először történik, hogy magyar művész önálló kiállítással lép a külföld s nevezetesen az oly magas mértéket alkalmazó párisi kritika és műveit közönség elé. A XV. Lajos korabeli stílusban épült pavillonban összesen hatvan kép látható. Rónai ugyan ennél jóval többet is kiállíthatott, volna, de ízlésének adta jelét, mikor műveinek, csakis a javát állította ki. E hatvan mű között van 25—30 olajfesmény, 15—18 pastell; a többi rajz.. Rónai kiváló tehetségű művész s egyik legkiválóbb tulajdonsága az eredetiség. E mellett sokoldalú. Női portréi és tájképei egyaránt jelesek. A sok szép közt legszebb a Saint Marceau szobrász tulajdonában levő két női fej, melyek már a tavalyi Salonban is általános feltűnést keltettek és egy téli tájkép, mely legközelebb a Bonaparte Mathilde hercegnő képcsarnokába fog jutni. A kiállítást, noha ma és holnap csak a sajtó képviselői hivatalosak, ■ máris számos előkelő vendég látogatta meg. s (Szinnyei József „Magyar írók élete és munkái“) című biográfiái nagy fekszikonából megjelent a 13-ik füzet (II-ik kötet 4-ik füzete), mely a Czeglédi György nagyváradi XVI. századbeli ref. prédikátor és Darvas József nevelő közé eső 230 életrajzot foglalja magában ; ebben a füzetben találjuk Czeglédi István gályarabságot szenvedett ref. papot, még hét más ceglédi ref. lelkészszel együtt : Czekelinst, Czékus István ágost, ev. püspököt, Czelder Mártont, Czermák János pesti egyetemi orvostanárt, Czike Ferencet, a Budapesti Hírlap munkatársát, Cziklay Lajos hírlapírót, Czilbhert Róbertet, Czimmermann hittérítőt, Czinár Mórt, Czinke Ferenc egyetemi tanárt, a Cziráky grófokat, Czobel Minkát, Czobor Bélát, Czövek Istvánt, Czuczor Gergelyt, Czvittinger Dávidot, irodalomtörténetirásunk megalapítóját (eddig ismeretlen életrajzi adatokkal), ki 1673 körül született Selmecbányán és és Altdorfban irta s adta ki hires Specimen Hungáriae Literatae cimű munkáját 1711-ben ; az ehhez szükséges segédkönyvek beszerzése miatt adósságokba bonyolult és fogságba került, ott fejezte be munkáját és fogságából csak 1713-ban szökött meg; szülővárosába tért vissza s ott hitelezőitől folytonosan zaklatva élt 1743 március 18-áig, midőn maghalt és nagy pompával temették el. Daday Jenő, Dallos Gyula, Dallos Miklós győri püspök, Dalmady Győző, 13 Dálnoky, 14 Daniel és Dániel, Danielik János és József, Dankovszky, Dapsy László, Darányi Ignác, Dárdai Sándor, Darmay Viktor, Daróczi Vilmos hírlapíró, Darvas Fülöp és Móric, Darvas Ferenc múlt századi helytartótanácsos. Az eddig megjelent 14 füzetben 3509 írónak életrajza s munkáinak jegyzéke van felsorolva. A munkát Szinnyei 3