Budapesti Hírlap, 1892. május (12. évfolyam, 121-151. szám)

1892-05-08 / 128. szám

16 BUDAPESTI HÍRLAP, 1892. május 8. E rovatban minden szó egyszeri beiktatása 2 krba kerül, vastagabb betűből 4 kr. Oly hirdetésekért, melyek a hirdető félnek lakcimével el vannak látva, minden egy­szeri közlés után 30 kr. bélyegdij is fizetendő. Minden APRÓHIRDETÉSEK, hirdetésre felvilágosítást ad a kiadóhivatal, ha a hirde­tés alatt álló kis szám közöltetik. Levélbeli tudakozódé- I­sokra pontosan válaszolunk, ha a szükséges postabélyeg­­­beküldetik. Az apró­hirdetések előre fizetendők. J­ankovits Bélát, ki az iparosok Neje-Nyári lak e­­­a d­ank­són, csekély rész-Budapesten, a volt il fejts társasköré- 11 2300 forintért. 4 szoba,1­ lefizetés mellett kap- Három­­ bárány-utcá­­ben üresedésbe jött 3 konyha Rákos-Csabán,ihatok legjobb sodrony­­ágy­­ban 2-dik szám alatt, főrendezői tisztség 1865-ben született, de- betöltésére ezennel rest sürgősen Szida pályázatot hirdet. Akik nővére, ki már tíz év szinielőadás rendezésére óta nem látta, s ki­k képesek, forduljanak Sziklay fölkér egyszersmind Sándor elnökhöz, Kerepesi­mindenkit, kinek Jan­kovics Béláról tudo­mása van, küldje be értesítését a kiadóhi­vatalnál megtudható cím alatt. 35691 T­akarékos és hit címen május 1-én az illető háztulajdonos ál­tal tett házassági fel­hívásra vonatkozólag azon úrnőket, a­kik becses leve­leikkel őt megtisztelték, igen kéri, legalább 5—6 napi tü­relemre még, hogy a számos, igen kedves és szép ajánla­tok közül jól megfontolás után választhasson egyet, mert­ nehéz a választás a sok érdemes között. A többi leveleket ígéretéhez képest titoktartás mellett köszö­nettel kézhez visszaküldeni becsületbeli kötelességének fogja ismerni. 35703 ut 79. sz., ahol bővebb fel­világosítás nyerhető. 35685 n octavos szárny-9 zongora, igen szolid gyártmány, eladó. Cím a kiadóhivatalban. 35693 ylang-Ylang P. Le-­ vel ment. 35725 D­e a — — paran­csolni nem lehet. Hogyne tennék kívánságá­nak eleget! Oly boldog va­gyok, hogy rokonszenvez velem. Levelének utolsó sorát fogja-e teljesíteni a számított napok múlva? Választ kér és számtalanszor csókolja . . . je. 35730 Hüség. H­a kis Levele van kiadóhivatalban. 35784 jHűségnek. Levele­­ 11 van a kiadóhivatalban. 35688 (7 is birtok immunis IX szőlőteleppel, épületekkel jutányos áron eladó. Cim a kiadóhivatalban. 35698 A­azdasszonynak A papi házhoz ajánlkozik jun. 1-jére vidéki 36 éves jó modorú állami tisztviselő özvegye, ki hű és megbíz­ható nemcsak házi teendői­ben, hanem a gazdálkodás­ban is teljesen jártas, jó bá­nás biztosittatik, de csak komoly ajánlatokat kér „Jó gazdasszony 36“ jelige alatt e lap kiadóhivatalába. ____________ 35674 D szómester. Tisza folyón, népes, intelligens városban levő uszodafür­dőre folyó év junius hó 1-től felfogadtatik. Cim a kiadó­hivatalban. 35697 R épész, ki nagyobb Vj uradalmakban és gőz­malmokban több éven át alkalmazva volt, jó bizo­nyítványokkal rendelkezik, éves állást keres, esetleg nyári cséplést is elfogad. Cím a kiadóhivatalban: 35689 falusi lakóház, mely áll 4 szoba, elő­szoba, konyha, mosókonyha és pincéből, nagy verandák­kal, külön épületben istálló, kocsisdin és kertészlakásból, szép dísz- és gyümölcsös­kerttel, Budapesttől vasúton­­10 percnyire Pécel köz­ségében,­­eladó. Bővebbet Tóth Gyula ügyvédnél, Budapest, Reáltanoda­ utca 19. szám. 35654 M­uzeum egyik leg­­remekebb képe után másolat jutányos áron eladó. Hol? megmondja a kiadó­­hivatal. 35696 V­ácon nyári lakás, 2 szoba, konyha stb. hoz­zátartozóval, nagy szöllős, gyümölcsös és konyhakert­tel azonnal kiadó,“ esetleg eladó a mellette levő pajtal és kerttel, vatalban, egy része részletre fizethető, [betétek, tengerifa-, afrik- és Cim a kiadóhivatalban. Írószőrmatracok, kárpitozott 35690 ruganymatracok, sodrony kocsiülések és bőrványoló­■ek, kárpitos és vasbútor Jück József gyárá­ban, Budapest, Erzsé­­bet­ körut 24. szám. Kívánatra árjegyzék ingyen és bérmentve. Megrendelés levelezőlapon elegendő.209 SC Cim gazdasszonyi állást­­ keres középkorú nő, plébános vagy magányos a kiadói d­ urnál. Levelek keretnek „G. 35694 B. H.“ cim alatt a kiadó­hivatalba. 35727 O­kleveles szülésznő ajánlja magát, titoktartás Szép ház több sze­ll­­ával, konyha, istálló és körülbelül 12—1400 □ öl telekkel, gyümölcsös­ kerttel mellett.""Betegek külön szo­bát, esetleg telj­es ellátást is tapasztalt német pénzszekrényeket,­­ nevelőnő, a francia A használt és ujj valamint és angol nyelvet tökélete- eredeti Wiese Frigyes­sen bírja, jól zongorázik, Wertheim F. és német bonne és gyér- tarsa-félét,keveset hasz­­mekkertésznők, kézi-,TMTM *fian] a legolcsóbban munkában és gyermekapa-,3 bécsi pénzszekrény­­lásban jártasok , francia 9F®*** raktár Budapest bonne-superieures,­­*•* Bálvány-utca 6/b. 21100 kik gép varrás- és kézimun­l­­­kában jártasok, 120 frt évi- nem szédelgés uj fizetés és útiköltségek Francia ruhákkal, melyek mint ré­­d­aországból, egyszerű­­giek adatnak el, hanem csak­­francia benne,kikszoba- is uraságoktól levetett leányi teendőt is elvégez-uri öltönyök, a legna­­nek, 80 frt évifizetés és uti-'gyobb választékban és legál­­költségek Franciaországból, előbb áron kaphatók Rá­­francia játszótársak, roly-körut 2. sz., Hat- 70 frt évifizetés és utikölt-vant-utca sarokházas­ságok Franciaországból, 2 udvarban.Ugyanott ruha­­évi szerződéssel, és 2 évi kölcsönző-intézet. 21573 jótállás mellett, állást keres­­i levelönöket, benne­kaphatnak, úgyszintén cse­csemőket felnevelni elfogad I Slom­ár Katalin Zöldfa-Csepel községben több évre kedvező feltételek mellett kiadó. Cím a kiadóhivatal­ban. 35695 H­áz ve­z­e­tő E­m­nek utca 12., földszint ajtó 2. ajánlkozik vidékreL ------------s— egy Úri családból származó IjDpxVarOSDan ( Utcai középkorú nő, ki a h­áztartási­ szoba, csinosan bútoroz­­minden ágában, bel- és küt­­ya, külön bejárat földszint, minden órában kiadó. Cím a kiadóhivatalban. 35728 helyiség­nek, Schaffer Grosse­rottya asszony által, aki­ északnémetországi tanítónő, központi elhelyezési intézete nevelőnek számára, Budapest, Er­­zsébet­ körút 36. 35720 Házassági Is kát, óvónőket lelki­ismeretesen ajánl és elhe­lyez: K. Hentaller Thek­la, Budapest, Mária-utca 23. sz. 22057 „ ajánlat. N­ Műveit, szerény, intelli­gens hölgy, nem egész va­gyontalan, házasságra kíván lépni idősebb úrral. Levél gazdaságban tökéletesen jártas.Cim a kiadóhivatalban. __________ _ 35700 K­erestetik 3­4 SZD- s kerttel és nagy boros 81 bás ház, kis kerttel, az ápincével november hó 1-ére I.—II. kerületben, esetleg kiadó. Bővebb értesítést VI. Újlakon, továbbá villatelek'­r 15. A „Szövetkezés“ az egyetlen magyar folyó­irat, mely a szövetkezeti ügynek van szentelve. Ajánl­ható mindazoknak, kik hisz­nek az önsegély erejében s abban, hogy nemzetünk csak saját erejével emel­­kedhetik magasabbra. Meg­jelen havonként, szerkeszti dr. Bernet István az iparost, iskolák orsz. fel- n ■ ügyelője, kiadja a Pest- Czakmajaban telje­megyei hitelszövetke- é sen kiképzett kőmives­zet. Ara egy évre egy frt. mester kerestetik az aszódi G­yorsan elkapko­dott, felette érdekes, igen jószű műből forintjával még néhány példány kapható. Cím: M. J. posterestante Nyerges-Újfalu. 35571 Nyári lakás. Tahi-11 tótfalu községben egy szoba és egy konyhával esetleg bútorral kiadó. Bő­vebb felvilágosítást ad Szabó János Tóthfaluban. 35688 a Svábhegyen. Cim a kiadó­­hivatalban. 35702 a szabónő ajánlko­zik esetleg házon kívüli munkákra is. Cim a kiadó­hivatalban. 35699 B­irtokot, 200—400 holdat keresek megvé­telre. A birtok — helye, felszerelés, épületek stb. — leírásával csak a tulajdono­soktól kérek részletes érte­sítést „Birtok“ címén e lap kiadóhivatalába. 35692 Nyaralók figyelme-Magy. kir. állam­id be, kik vidékre mennek III vasutak Budapest, dn Megrendelhető Hornyánszky Victornál (Akadémia palo­tája) Budapesten. Ugyanott kaphatók: Útmutatás hi­telszövetkezetek alakítása és vezetésére. Kimerítő iro­mány példákkal. Ara 15 kr. Holyoake. Segíts ma­gadon stb. A rob­dali be­csületes takácsok érdekes története. Főleg azoknak való, kik fogyasztási szö­vetkezeteket akarnak alaki Izabella­ utca mesternél. éves a ház-35724 fiú vaske­­reskedő tanoncnak ajánl" fierbert cim alatt Nagy­kozik. Cim a kiadóhivatalban­ Kanizsára küldendők. ____ 35723 Tisztességes IS éves­­ leány foglalkozást keres tőzsde vagy más elárusító helyen vagy pedig 3 éves gyermek mellé, bár­melyikre fizetés nélkül ajánlkozik. Cim a kiadóhi­vatalban. 35731 nyaralni, ajánlkozik meg­bízható egyén lakás fejében leginkább VI. és VII. kerü­letbe házőrzőül. Kitűnő refe­renciák. Ajánlatok Lakás­­felvigyázó cim alatt a kiadóhivatalba kéretnek. 35615 P ésaletfizetés nadalparti ü­zletvezetőség. 18725 szám. Pályázati hirdet­mény. A Pozsony-Ujváros ál­lomáson létesítendő lisztraktár helyreállításához s a létező gabonaszin áthelyezéséhez szükséges kőműves-, ács-, laka­tos és mázolómunkák, előállítá­sának biztosítására nyilvános l­el-­ versenytárgyalást hirdetünk A teljesítendő munkák meny­it lest helyben lakó Mennyiségére vonatk­ozó tájékoz fév­ ,a legjobb hírben álla­tató adatok, valamint a mun­­kaházban mindennemű bél­kák végrehajtását szabályozó és ferfi-rullakat, a leg­­részletes feltételek az alul­­ivatottabb kabat­iakat,kope-sro^ üzletvezetőség pályafen­­nyeket^s mindennemű telöl-tartási osztályának hivatalos ♦ nk­At b An«a».m —n­u— -...fi _ - _ töket készen vagy saját •műh­elyén­él mérték szerint, szőnyegeidet, füg­gönyöket, ágy- és asztalt em­­kir. javítóintézethez felügye­lőnek, mely állásra azonban csak nőtlen, 40 éven aluli, katonaviselt s különösen józan és erkölcsös életű egyének pályázhatnak. Fize­tése 340 frt készpénz,ingyen­élelmezés és egy másik fel­ügyelővel közösen haszná­landó egy szobából álló lakás. A kellően felszerelt kérvények folyó hó 20­ dikáig küldendők be a­­ helyiségében (Terézkörut 62. sz., I. emelet) a rendes hiva­talos órák alatt — esetleg a pozsonyi osztálymérnökségnél tant. Ara 30 kr. Bernát kir. javítóintézet igazgató- István a Szövetkezés jövö­jságához Aszódra (Pest­jéről 10 kr. Ivankaniss megye). Az állást f. é. junius | János_apátplébános Sze-ihó 1-én kell elfoglalni. 22134 Hölgyek iss «&■ két stb. a legko pulánsabbki- i^lif wwJl A szolgálás mellett beszerez-,«, , f , f , hétnek írás vae-v s'/óbel­b­­en bélyegezett ajánlatok í. * ° ból, évi május hó 25-én déli 12 W fizon névtályának­ óráig általános osztályunk ve­let ezen osztalyanak vezetőiéi n /rv a t,- i po Láwy I®., király.utca?tejénej (^rézkömt 62. sz., oc A- i-Lv.finr.,1 em. 6. ajtó sz. a.) nyujtan-1 ;oldók be ezen cim alatt: „Aján­­lai-lat a Pozsony-Ujváros állo-14. sz. telefon lehet értekezni. 213301­11 a Pozsony-Ujváros t­u másán létesítendő lisztraktár s­gédén. Gyöngék és erő­­ sók. Fölolvasás a szövet­kezetek hasznáról és előnyé­ről, 10 kr. 21997­10­ okt. szv­.111 résznőnél tanácsot és sz­­edelmet nyerhetnek. Ren-j helyreállításához és gabona­szin áthelyezéséhez szükséges munkák elvállalására.“ Bá lap kiadóhivatalához inté­zendő „Házasság 25“ jel alatt. _ _________21 ‘ kül­ki var­felvétetik jó fejü fiatal leány,­ráshoz és némi kézimunká­i­hoz is ért és a fővárosba­ óhajtana alkalmaztatni, könnyebb házi teendőkre. Levelek pünkösdig Sz. Papirmavirág ké­s­­zítésben jártas ta­nítónő tanítványokat cso­portos oktatásra jutányos díj mellett elfogad. A leg­közelebbi cursusra jelent­kezhetni Károlyi György papirkereskedésében Do- 35118 rottya-utca is, a­hol a pa­­pirmavirág készítéshez min­den kellék kapható. 22083 H­ázasulandókhoz ! 2000 házassági van előjegyezve, hozomány 1000 frttól millióig, köztük árvalányok, özvegynők, 300.000, 250.000, 180.000, 130.000,80.000, 50.000,30.000, 25.000, 10.000 frtnyi hozo­mánynyal, minden egyes hölgyről teljes felvilágosí­tás nyerhető legnagyobb titoktartás mellett Sattler M. irodájában Budapest, kis diófa-utca 7., levelekhez 15 kros levélbélyeg köretik. 35709­0­0 kilométernyi me­lli­zei-wasufi-aselsin kevéssé használt, csaknem új, folyóméterenként 5­/2 klgr. súlyú, 35 garnitúra acél kerékpár Panama-csap­­ágygyal, 60 cm. nyomtávol­ságú; továbbá 1 Krausz­­féle Tender-mozdony 76 cm nyomtávolságú, egész kocsi­rakományokban, helyt a m. k. államvasutak tetszéssze­rinti állomására, jutányosan kaphatók. Tudakolhatok a tulajdonosnál Kohn A. IH. vas- és fémüzlet Budapest, VI. Mozsár­ utca 9. 21827 R­eformátus hitre egyházkerület főtiszt, püs­pökeinek : Kun Bertalan, Pap­­Gábor, Szász Károly, Kiss Áron és Szász Domokos uraknak kitünően sikerült 35722 arcképeit kiadtuk s egynek­­egynek az ára keret nélkül 60 kr. diszes keretbe fog­­ajánlat­talva l­ert 20 kr., megren­delhető mindenik arckép külön-külön is a „Protestáns Almanach“ kiadóhivatalánál Budapesten, Vámház-körút 8. szám alatt. Hisszük, hogy nem találkozik olyan refor­mátus család, a­melyik leg­alább saját főpásztorának az arcképével ne óhajtaná a házát feldíszíteni. 22022 L­egalkalmasab­b szofeadisznnek ajánl­juk Kossuth, Deák,­An­­drássy, Eötvös, Petőfi, Arany, Kisfaludy, Vö­rösmarty, Jókai művé­szi kivitelű terrakottá­ból készült mellszobrait (darabja 2 frt), vagy dom­bormű arcképeit (da­rabja 60 kr), továbbá gyö­nyör­ű kivitelű egyéb szob­rokat, mellszobrokat falidiszeket terrakot­tából és majolikából ere­deti gyári áron. Az­ „Ungvári parcellán és­­ agyagipar részvény-­ társaság budapesti mintaraktára András-Í­sy-út és Gyár-utca T­­észletre zálogház­ . 21826 S K béli Ékszerek,Jégszekrények. Sa­órák, ezüst evőeszkö­ ” fal gyártmányom minden í­zök. Zálogcédulákat nagyságban és színekben­­ díjtalanul láváltok és a tár­ készítve 100­írttól 50 írtig. I­n'troVor-­lan-inliK úrnn infiO'VA.­gyakat legjobb áron megve­szem. 14 karátos aranylán­cot á gramm 1.10 kr. Ezüst 13 latos , gramm 8­/1 kr. 12 masziv valódi ezüst evő­eszköz 9 frt 50. Arany montok­ 13.75 kr. Fürdőkádak VII. ker., hársfa­ utca 13­ . sz. forint biztos napi keresetet tőke és­­ kockáztatás nélkül b­útorok. Teljes háló ajánl mindenkinek egy és ebédlő-szobák, uj és nagyobb bankház,tör­­használtak,valamint garnitu­ vényesen engedélye­­zők, állványok bármilyen üz- leti sorsjegyek és esőrü­lethez, vendéglő és kávéház srtása által. Ajánlatok berendezések, jégszekrények intézesselek „sorsje­­vas- és kertibutorok nagy gyek“ cim­en .Sänger választékban olcsón ujvásár- Gyula hirdetési iroda­­tér 6. sz. Freud Mór. 2171 a jázlsa Budapest, arany-elegáns női ruhák, ____ 21060. ^ Jj kabátok és esököpeny­e- A1C több mint akar-14. sz. alól 12. sz. alá he­jtatnak el. Az ajánlatok között sarkán újonnan gek igen jutányosan készít-A hol, gavalléroktól levetett lyezte át, hol tanítványok a szabad választási jogot ma­ 4 emeletes sarokhoz térnek. Derékminták 80 krért férfiruhák Grünbaum Gusz-naponta felvétetnek. Ugyan­­unknak fentartjuk. Budapest,a vállalkozónak kiadó. Eö-j kaphatók Hollósnál, Hat­ távnál, hatvani-utca 15,1. em. ott szabászati tankönyv kap-1 1892. április hó. Az üzletre­­vebbet Feledi Teréz-körut­vani-utca 3. 21760 ruhakölcsönző-intézet. 21578 ható. • 3571 f fzetőség. Jó­­sz. 22118 felnőttek számára, erős horganyle­mezből 10 frt, 12 frt, 15 frt. Fürdő zsölye a legszű­kebb helyen használható, ^ 12 frt 15 frt. Öl© kád hor­m _ _ (Ezüstlgany‘lemezböl 5 frt, 6 frt. ezett. Írásán *'mindeneké­ [ |) a^P 111 z fpjíbra legkésőbben nikkérrementek­ “órák 3.50. Gyerek fürdőkád 5, 6 7 nyelmet, kiváló szolgálatot;*'ért .“1" H 724'“* dell!Készpénzért minden óra&t; továbbá mindenféle szüléseknél a legnagyobb^2,Gr­IS 1500 frt (ezer ötszáz!javit^s csak 80 kr. és két konyhafelszerelési eszközok titoktartás mellett lelkiis-toki?V készpénzben vagy ál- évre föltétlen kéz­e­s­ség­i^átlog és ércből, vas és to­­meretes ápolást és szótár-ilami vetetekre alkalma érték* rüCHS S. órás és éksze-máncozott edények, madár­­társt biztosit Bartsch Teréz­ papirokban a dunabalparti­ rész Budapest, váci-utca lorkalickák állványnyal, szoba 1­1 üzletvezetőség budapesti­­ em. és vakü­zlet kerepesi­ ürszékek stb. a legszilárdabb­ földszint,'ajtó 4. Bejárat­i gyüjtópénztáránál (Terézkörut ut 60. lépcsőházból balra.__ 35717:fi2 87 ' A* «'lék­ . ■jlliargitaj Mariska ifi szabászait és var-[szerinti (de névértéket meg alkalmára V., Lipót­ró tanintézetét Kerepesi-út nem haladó) értékben fogad-körút és Váca-körút s®s3 35708 ban készítve. Fuchs Mi-.; 21834 Az apró­hirdeté­­­seit egy része a | 15. és 14. oldalon| 22118] van.

Next