Budapesti Hírlap, 1892. július (12. évfolyam, 181-211. szám)
1892-07-01 / 181. szám
g vennék az italmérést, ennek következése az lenne, hogy a kincstárnak fizetendő összeget községi pótadóban kivennék. Hát még arról mit szóljunk, hogy Wekerle továbbra is fenn akarja tartani négy vármegyében a főbérlő-rendszert, amely Franciaországban a múlt században oly rutul megbukott. Kiadta ugyanis Háromszék, Beszterce-Naszód, Máramaros és Bereg vármegyéket gazdag szeszgyárosoknak, kiknek visszaélései miatt általános a panasz — azért mégis kormánypárti képviselőket választanak. Az efajta protekció osztogatás alkotmányos országban nem járja. Ha a lengyel zsidók konzorciumait más határszéli megyékben paralizálhatják erélyes és becsületes pénzügyigazgatók s a galíciai szesz becsempészését jó pénzügyőrök, úgy ez az említett vármegyékben is lehetséges. Sem lustaságból, sem kincstári falánkságból nem szabad annyi százezer embert az államnak kiszolgáltatni egyes nagyiparosok, szeszkereskedők és politikusok társaságának kiaknázásra. E megjegyzéseink elítélik a törvényjavaslatot, melynek egyes alárendelt dispozíció lehetnek jók, egészben véve pedig a dolog nem egyéb, mint a bor-, sör- és szeszfogyasztóknak nagyobb megadóztatása. Mint minden monopólium, folyton a lehető maximum felé törekszik az árakban és jövedelmezőségben, tekintet nélkül a közönségre, termelőkre és fogyasztókra , mint a dohánynál és a sónál , ugyanazt tapasztaljuk most az italoknál, hogy minden gazdasági politikai tekintet nélkül a kincstár kiszivattyúzni iparkodik jövedékét. Alig államosította a regálékat, immár a második úgynevezett reformja az italmérési adónak, mindenik reform adóemelés. Erre azt mondja Wekerle, hogy megszüntette a deficitet és fölöslegeket teremtett. Ez igaz, ez az ő érdeme, azt senki sem kisebbíti s midőn a regálékat megváltotta, a nemzet az áldozatot meghozta, hogy végét vesse az ismét visszarakta, utóbb nagy jelentőséget nyertek, meg nem értett figyelmeztetésekké váltak. Tizenhat éves korában (1589. december) nagykorúsítják azzal a kikötéssel, hogy a jezsuitákat, ,,akik nemcsak hivatalból, hanem minden időben körülre vannak“ tiltsa ki Erdélyből. Az ország ebben az időben majdnem teljesen protestáns, még pedig egy kissé sok felekezetre oszló protestáns volt; a sok felekezet közül pedig egyik sem nézte jó szemmel a katolicizmus hódítását, de nem kivált a jezsuitákat. A fejedelem, bár hitet ten, hogy a jezsuiták engem mintegy anyám öléből kiragadva, becsülettel neveltek föl, nagy szorgalommal előmenetelemre tanítottak a szép mesterségekre, a bölcsészet szabályaira ; tanítottak ítélni, szónokolni, magamat a filozófia szabványaihoz alkalmazni“, a szerzetet huszonöt napi határidővel örökre kitiltja Erdélyből, hogy megvásárolja nagykorúságát és amire erős hajlamot érzett: az abszuridus fejedelemséget. Aztán bizonyítványt állít ki róla, hogy : „a Jézus társasága atyái akaratunk ellenére, saját vétkükön kívül, meg nem érdemelve űzettek el.“ Ez megnyitó zenéje a Zsigmond körülbelül tizennégy évre tehető fejedelemségének. Vásárt csinált alattvalóival lelkiismerete ellen. E kezdet után utóbb kevesebb aggodalmaskodással bocsátja áruba országát ismételt ízben és országával együtt egy ízben feleségét is unokatestvérének , Báthori Endre bíborosnak. Ez akkor történt, amidőn a vármiai püspököt, a lenyakazott Báthori Boldizsár öcscsét, de adósságcsinálásnak. A rend nagy áron helyreállíthatott, a terhet viseli a nemzet. Nem következik ebből, hogy a terheket növeljék. Nincs deficit, gazdálkodni kell tehát a gazdasági erőkkel, mert nem a fölösleg a cél az állampénztárban, hanem a fölösleg a polgárok magángazdálkodásában. Ami pedig nálunk történt, az jórészt nem egyéb, mint a deficitnek áthárítása volt. Wekerle helyesen mondja, hogy „neki magasabb etikai célja is volt, financiánk rendezése, ez volt a főszempont, mely őt vezette.“ Legyen ügy, de rendezve lévén azok, főszempont immár nem lehet az állami jövedelmek erőszakos fokozása, a budget millióinak felhívása, a kincstár túltömése és a közönségnek agyonzaklatása. Igen helyesen tévé Horánszky, midőn erre figyelmeztetett s a minisztert emlékeztető, hogy a gazdag Ausztria mellett a szegény Magyarország, az iparos állam mellett földmíves néppel bíró hazánk népességének minden feje két forint huszonhárom krajcárral több direkt adót fizet, mint az osztrákok. Ily viszonyok mellett csak bürokrata észjárás keresheti az államférfi a feladatot, az államjövedelmek erőszakos emelésében. Micsoda népképviselet az, miféle többség, mely könnyű szívvel mindezt megszavazza? Budapest, jan. 30. A valuta szabályozása. Weckerle pénzügyminiszter egyik közelebbi napon, valószínűleg már szombaton este rövid időre Bécsbe megy, hogy az osztrák pénzügyminiszterrel értekezzék ama módosítások tárgyában, melyeket az osztrák képviselőlház valutabizottsága a valutajavaslatokon tett. A pénzügyminiszter aranykészletei. Bécsi lapok jelentették, hogy Wekerle pénzügyminiszter a külföldön kamatozásra elhelyezett aranykészletének körülbelül harmadrészét — állítólag 12 —14 millió forint — felmondja." E hírrel szemben a M. O. közli, hogy a pénzügyminiszter a külföldi alacsony kamatláb miatt tényleg felmond bizonyos összegeket, főleg ama helyeken, melyek aranyunkat ez idő szerint megfelelően nem is kamatoztathatják, de a felmondásra kerülő összeg korántsem teszi az elhelyezett aranykészlet egyharmadát. BUDAPESTI HÍRLAP. (181. sz.) hívja Erdélybe, bérbe adja neki az országot és megesküszik neki, hogy feleségét elválásuk után aggodalmaskodás nélkül elveheti, mert a házasságban nem élt vele természetellenes módon. Zsigmondnak az élet vásár, farsangolás, bolygás egy helyről a másra. Alattvalói elégületlenek voltak vele, mert excentrikus természet volt, elzárkózva élt gyakran változó kegyencei és olasz udvaroncai között tömeg alattvalóival volt elégületlen, mert szakadatlanul ármánykodtak és váltig uszították őt egymás ellen. Az udvari ármánykodás soha sem izmosult ugyan nyílt palotaforradalommá, a folyton eleven parázs egyszer sem vetett jobbot, de izzott szünet nélkül s azt a sok vérengzést, azokat az unos-untalan ismétlődő politikai gyilkosságokat, amelyek a Zsigmond számláját terhelik, ez a körülmény szülte és magyarázza. Megszokta utóbb, hogy szolgái és tanácsosai fáradhatatlanul fenekedjenek egymás ellen, ugyannyira, hogy a mikor azok netán kifáradtak a tusában, maga serkentette őket vitára, amint Szamosközi, a kortárs történetíró feljegyzi, „de industria discordia-t seminált köztük.“ Uralkodásának első néhány esztendejét merőben udvari ármányok között élte át. Rokonai : Báthori Boldizsár, Bocskai István, Geszti Ferenc; kegyencei: Jósika István, egy szerencsés parvenü, a ki Báthori Boldizsár meggyilkolása után a kancellárságot viselte, — Bodoni, egy mindenre kész lakájlélek, aztán egész serege a kisebbrendü és kevesebb igényű szolgáknak abban fáradnak csupán, hogy ellenségévé tegyék minden vagyonnak és tekintély- 1892. július 1. A norvég kabinet lemondása. Chrisztianiából jelenti egy távirat: Steen miniszterelnök tudatta a storthinggal, hogy a minisztérium beadta lemondását, minél fogva ő nem vehet részt a tárgyalásokon. Erre a storthing elnöke a tárgyalások elhalasztását indítványozta, amit 69 szavazattal 42 ellenében elfogadtak. A storthing elnöksége a királynak feliratot nyújtott át, amelyben a storthing sajnálkozásának ad kifejezést, hogy a király a storthing határozatát az önálló norvég konzulátusok felállítása ügyében nem akarta szentesíteni, ami a minisztérium lemondására vezetett. A felirat végül kéri a királyt, hogy a haza, a királyság és az unió érdekében szentesítse a storthing határozatát és ezzel vegye elejét a kabinet távozásának, mely most egyedül bírja a storthing bizalmát. A királytól irásbeli választ várnak. Értekezlet a hercegprímásnál. — Saját tudósítónktól. — Budapest, jun. 30. Említettük, hogy a katolikus főpapok és a katolikus világi főrendek értekezletet terveztek a főrendiház kultusz vitájának előkészítésére. E konferencia eszméjével azonban, amely konferencián lehetőleg valamennyi katolikus főpapnak és főrendinek kellett volna résztvenni, fölhagytak, főképpen azért, mert nem találtak rá alkalmas helyet. A budai prímási palota ilyen nagyobb szabású összejövetelre alkalmatlan. Ennek következtében a konferenciát ketté osztották. Ma a katolikus világi főrendek tanácskoztak a prímási palotában, e hó 3-án pedig a püspökök fognak konferálni. A hercegprímás körülbelül 25 világi főrendet hívott meg mára, főleg olyanokat, akiknek nemcsak hitbuzgóságukra, hanem parlamenti képességükre is számíthatni. A tanácskozást, melyen a hercegprímáson kívül egyetlen főpap sem vett részt, a prímás vezette. A hercegprímás üdvözölvén a megjelenteket, megköszönte nekik, hogy meghívására eljöttek. Azután kifejtette a mai összejövetel célját. A választások után a kormánynak az elkeresztelési kérdés gyökeres orvoslása végett javaslatot tett, melyet a kormány eddig nyilvánosságra nem hozott. Közölte azután a főbb okokat, melyeket a főrendiházban e javaslat támogatására fel fog hozni. Általános, élénk helyesléssel találkozott a prímásnak e hó 4-én elmondandó beszéde, amelyet alapeszméiben megismertetett. Az érvek, hogy különben is tág lelkiismeretét megedzék a gonoszra, hogy komor, beteg fantáziáját megtöltsék gyanúval és félelemmel. Ennek a vetésnek első termése volt nevelőjének, Gálfi Jánosnak meggyilkolása. Ahogy a mai bürokratikus idióma mondaná: rövid uton vetette fejét a huszti várban, minden a törvény és a szokás által megszabott formaiság mellőzésével Ekkor még csak tanulgatta a gyilkosságot. Több teketóriát nem csinált, nagyobb tisztelettel nem viselkedett a konvenienciák iránt akkor sem, midőn a kolozsvári piacon öt főurat lefejeztetett a várostól kölcsönzött pallossal s maga palotája ablakából nézte, hogy a szegedi cigánybakó milyen kevés hivatással végzi a műtétet. Legjobban olaszai társaságában érezte magát. A kortársak ezekről „a signorok“-ról nem sok jót mondanak, nem volt valami kiváló népség, de legalább sokba került. Ők alkották a fejedelem legbizalmasabb udvari környezetét; ők voltak a belső szolgálatot tevő kamarások. Szamosközinél fönmaradt egy névsor, amiből megtudhatni, hogy mivel foglalkoztak a Zsigmond olaszai. Nagyobb részük vándorénekes és muzsikus , aztán szakácsok, csemegesütők, sajtkészítők. Vannak színészei, bohócai, táncosai, lóidomítói, akrobatái, szemfényvesztői. Szellemük nem lehetett valami emelkedett, erkölcseikben nem lehettek megbízhatók és becsületesek , de értettek a hízelgéshez és apró önzéseik javára ki tudták zsákmányolni a beteg és szeszélyes embert. Tudták dicsérni Olaszországot, művészetét, amihez nem értettek, a fényes fejedelmi és papi udvar