Budapesti Hírlap, 1892. október(12. évfolyam, 271-301. szám)

1892-10-01 / 271. szám

Budapest, 1892. iülő­ fizetés! árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. 1/ •• 4.04P. f­y /. XII. évfolyam 271. sz. .Lljijt » Szombat, október !■ ■ lkmfHpfyn^4q4Uy, Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőség­ és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 1 kr., vidéken 5 kr.___ Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. A főispán cikkelye. Budapest, szept. 30. Egy botrány olyan, mint a kele­­vény, fájdalmas és undok, de azt ki kell metszeni, vagy ki kell neki fa­kadni, mert benn a testben nem ma­radhat. A­hol a társadalomban rotha­dás van, vagy az államban romlás : ott botrányok keletkeznek, jelei a beteg­ségnek. Nem ér semmit a titkolódzás, simítás, takargatás, azzal csak még in­kább elharapódzik és elmérgesedik a baj, inkább erélyes kézzel hozzá kell nyúlni és­­ dezinficiálni. A korrupció elcsépelt tárgy , de hát még mindig van korrupció ? a Tisza-korszak utolsó éveiben igen fel­szaporodott, azután neki fogtak irtani s használt is, de a magva megint ki­kelt, mert a szabadelvű kormány nem volt elég kitartó és kíméletlen. Emberi gyarlóság és pártérdek megalkudtak a körülményekkel s nem igen válogatnak a személyekben és eszközökben. És a választási rendszer, a­mint nálunk dí­vik, igazi melegágya a korrupciónak. E választási korrupciónak egyik esete, a csongrádi főispánválságra nem tekintve, az udvarhelyi főispán , Török albert famázus históriája. Ez alispán­ból főispánná a múlt őszszel előlépte­tett szabadelvű pártelnökről leleplezést közöltek a lapok, melyből kitűnt, hogy ellenzéki lapban szidta a volt főispánt, a kormánypárti klikket, a tisztviselőket stb. mint a bokrot, mivelhogy a Sza­­páry közigazgatási reformja ellen s a megyei választások fentartása mellett határozott a közgyűlés, elfogadván Ugron Gábor indítványát a Török úré­val szemben, a­ki „szívós kitartásánál fogva is veszélyes ellenfél“ s utal a közelgő képviselőválasztásokra, hogy „előkészülnünk kell, ellenzéki pártun­kat mielőbb szerveznünk és időt nem engednünk a megingatott ma­­meluk tábornak, hogy összeszede­­lőzködjék.“ Olvasták lapunkban is X. Y. Z. úr nyílt levelét Bánffy De­zső házelnökhöz, melyben a kolozs­vári Ellenzék cikkelye újra lenyomatott. Ha igaz, hogy ennek szerzője maga Török Aurél, akkor, úgy látszik, az el­lenzék győzelme is 1891. szept. 6-án és 7-én kicsinált dolog volt s az alispán heves beszéde Ugrón vnd­­onya ellen puszta komédia, a szavazá­s eredménye pedig és a cikkely arra valok, hogy a volt főispánt, Dánielt, kompromittálják és Szapárynál mint tehetetlen öreget tüntessék fel, a ki már nem bir­gron­­nal, kire a miniszterelnök igen nehez­telt sok éles beszéde miatt. Hogy Dá­niel menesztessék és Török Aurél ne­veztessék ki helyébe, ez volt az intrika célja, mely az éleseszü Szápárynál könnyen sikerülhetett. Csakugyan a vá­lasztások előtt Udvarhely megye kor­mányzatában a válság bekövetkezett. Természetesen a leleplezés nagy feltűnést keltett. Következtek a demen­­tik. Székely-Udvarhelyről „illetékes hely­ről“ (ez csak Török főispán maga le­het) táviratilag kijelenték, hogy „a nyílt levélben foglalt állítások minden alapot nélkülözők. “ Bartha Miklós, az Ellen­zék szerkesztője pedig kinyilatkoztatta, hogy „ama cikket néhai Szabó Károly ügyvéd küldötte a lapnak, azt Bartha maga bontotta fel, vizsgálta át, helyen­­ként kijavította és adta a nyomdába, a Szabó Károly kézírását pedig ismerte s mindenkit biztosíthat róla, hogy az ő sajátkezű írása volt.“ No, milyen rága­lom ! sóhajtott fel minden becsületes lélek. Mert Bartha Miklós nem hazu­dik, ő klasszikus tanú. Egy kő esett le a szabadelvű szívekről és Szapáry fel­­lélegzett. És még sincs vége ennek a dolog­nak. A bonyodalom nő. A Pesti Napló­­ban Aldor Imre gimnáziumi tanár s . ■ előtt a kormánypárti Délvidéki Lapok szerkesztője Temesvárott, a nyilt levél szerzőjéül megneveztetik s egy nyilat­kozatot közöl, mely szerint igaz ugyan, hogy néhai Szabó Károly ügyvéd küldte be a cikket az Ellenzék­nek, de „máso­latban, a keze közt levő eredeti fogal­mazvány az első betűtől az utolsóig A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Őszi divatlevél. —• A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Világéletemben ma írok először a divat­ról, a­minek az az oka, hogy ehhez a tudo­mányhoz teljességgel nem értek. Sőt nincsen érzékem a divat külső tüneményeinek felfogá­sára sem. Az asszony szépsége egész összesé­gében hat rám és fogalmam sincsen arról, hogy a hatásban mennyi része van a ruhának. Nem győzöm bámulni barátaimat, mikor apróra elmondják, hogy miképpen volt öltözve ez vagy az a hölgy, a­kit az imént láttak. Nekem sose jut eszembe, hogy megnézzek egy-egy szabó- vagy masamód-remeklést. Sőt még a divat legnevezetesebb eseményeiről is csak akkor értesülök, mikor már az egész világ be­szél róluk. Például azt, hogy a porkavaró stepp ismét föltámadott, csak az országos közegész­ségi egyesület mozgalmából és Csapodi dr. cikkelyeiből tudtam meg. Igen feltűnőnek kell tehát lennie a divat egy-egy jelenségének, ha még én is észreveszem, így történt ma, hogy az utcákon szemembe ötlött a tömérdek sok structollas kalap. Mindenütt libegő, bodros fehér, hamvas és fekete tollak. Nyilvánvaló, hogy ez lesz az őszi divat. Hány százezer vagy hány millió struc­­tollra lesz szükség most Európaszerte, azt csak azok a nagy angol és francia kereskedőházak tudnák megmondani, a­melyek ez afrikai pro­duktummal elárasztják a világot. És hogy hány struc veszíti el legszebb ékességét azért, mert a divatot intéző titkos hatalmak ez idén ezt a kalap­díszt tették uralkodóvá, arról csak az egyiptomi, marokkói, algíri és fokföldi struc­­tenyésztő-intézetek adhatnának számot. Mert nem kell ám azt hinni, hogy ezek a szép tol­lak még mindig struchalállal járnak, mint azt mi egykor a Hanák kis természetrajzából ta­nultuk. Ma már­ nem cselekszik az arab olyan bolondot, hogy tüzes paripáján üldözze a strucot s agyonverje ezt a hasznos madarat egy-két marék tollért. Az arab mostanság ele­venen fogja el a strucot és eladja a tenyész­tőknek itz annyi pénzen, mint a­mennyit vala­mikor kapott a tollért. A tenyésztők pedig jámbor baromfi módjára nevelik a sivatag ha­talmas madarát és minden nyolcadik hónapban megkoppasztják. Ezen a réven a struc igen hasznos házi állat és tetemes jövedelmet hajt a vállalkozóknak, mert az afrikai tenyésztőinté­­zetek rendesen öt frankjával adják el a szebb tollak darabját, minden koppasztásból pedig harminc-negyven toll kerül ki. Mióta a struc a domesztikált állatok közé került, jobban ismerjük életmódját. Nem igaz, hogy a sivatagban él, hiszen ott nem is ta­lálna táplálékot. A struc az oázok lakója s ott is költi ki homokba vájt fészkében tiz-tizenöt tojását. Mert az is tévedés, hogy ez a madár a puszta forró fövenyére bízza a tojásai kiköltését. Ellenkezőleg, a három-négy nőstény­ből és egy hímből álló családok minden tagja hűségesen költ s csak néha, igen forró napo­kon esik meg, hogy megszakítják az ülést egy-két órára, de ekkor is mindig őrző marad a fészek mellett. A tojások öt-hat hét múlva kelnek ki s az eleinte sárgás-barna, később pedig szürke fiókok akkorák, mint egy két hónapos pulyka. Az állat három-négy év alatt éri el teljes nagyságát. Az öreg gúnárok ma­gassága nem ritkán harmadfél méter, súlya pedig nyolcvan kilogramm. Ilyen hatalmas strucok a mi állatkertjeinkbe igen ritkán ke­rülnek s mondhatom, nem utolsó látvány, mi­kor a tenyésztő­intézet udvarán egynéhány száz ilyen madáróriás futkároz előttünk, más­féléles léptekkel. Kairó mellett láttam ilyen szrue-nevelőt. Matarije, a régi Heliopolisz felé kocsiztam egy hó áprilisi délután, mikor eszembe jutott, hogy az útleírások szerint azon a tájékon egy francia részvénytársaság structenyésztésének kell lennie. De hogyan értessem meg a szerecsen kocsis­sal, hogy oda akarok menni ? Arabul nem tudok, a fekete legény csekély török tudomá­nya pedig nem terjedt annyira, hogy meg­értse , mi a deve Icusu vagyis tevemadár. Mit volt mit tennem : az öreg Dumas világnyelvé­hez folyamodtam. Kivettem a jó szerecsen ke­zéből az ostort s az út homokjába lerajzoltam egy éktelen nagy strucot. Nem jártam úgy, mint Dumas Oroszországban, mikor a vendég­lőben gombát pingált az abroszra és nyitott esernyőt hoztak neki. A becsületes fekete fiú mind a harminckét fehér fogát vicsorítva mo­solygott, hogy megértette a jelenkori hierogli­fet. Nekiforditotta lovait a sivatagnak s egy fél óráig a homokban vergődve, végre megáll­tunk egy magas deszkafal kapujánál. Mai számunk 16 oldal

Next