Budapesti Hírlap, 1892. november (12. évfolyam, 302-331. szám)
1892-11-01 / 302. szám
2 mellett egy másik nyelv talál magának utat, helyet és jogokat országos intézményekbe, ott viszont azt kell mondanunk, hogy egy nemzetietlen vagy éppen nemzetellenes politika demoralizálja az embereket és rontja az álladalmat legbecsesebb részeiben. A világ históriája számos példáját mutatja fel az ily nemzetirtó rombolásnak. Nem megyünk el az óvilágba, nem Angliába példáért. Hiszen itt vagyunk magunk, akiket ez évszáz elején Széchenyi István ez állapotban agonizálva talált. Azáltal, hogy nem tudtunk szert tenni nemzeti dinasztiára, az idegen befolyás veszedelme háromszáz év óta állandóan rajtunk van és hogy mily pusztulásra juttatott bennünket, azt borzalmas vonásokban rajzolja eletbénk az ébredés küzdelme a múlt évszáz végétől a kiegyezésig. Mert senki se ámítja magát az iránt, hogy az 1867-ki kiegyezés kizárólag ezt a problémát volt hivatva megoldani: lehetséges-e oly állapotot, oly rendezkedést létrehozni, amely nem zárja ki a nemzeti fejlődést, a nemzeti politikát, vagyis a természetes állapotot. Az álétt ember, ha felébresztődik, elkezd lélegzeni, vére keringésnek indul és táplálja, fejleszti, növeszti a szervezetet és létrehozza mindazt, ami az életet jelenti, amit az élet kelt, ami az élettel jár, amire az életnek szüksége van. Ez elháríthatatlan és akinek ez ellen kifogása van, annak ott kell a dolgát kezdenie, hogy ne ébreszsze fel, hanem fojtsa meg az álétt embert, és a tejBLjttfigílja, hogy a nemzetijeitika ellenkezik a kiegyezéssel, az a kiegyezésnél ássa a sírját, mert a kiegyezés a nemzeti fejlődés problémájának van hivatva keretet adni. És aki azt mondja, hogy a nemzeti politika hívei mind jobban-jobban sodródnak a szélsőbaloldal, sőt azon is túl Kossuth felé, az azoknak ad igazat, akik azt mondják, hogy Magyarország nem lehet nemzeti állam a kiegyezés keretében. Magyarországra és a dinasztiára nézve életkentes, hogy a legbölcsebb és legnemesebb hazafiak álljanak fel e babonát megcáfolni, mert nincsen üdv másban, mint abban, hogy Magyarország nemzeti fejlődése, Magyarország nemzeti politikájának érdeke Magyarország dinasztiájának érdekével kongruenssé, azonossá tétessék. E kettőt ellentétbe hozni, sőt csak ki nem egyeztetni is annyi, mint mind a kettőre veszedelmet gyűjteni. Jól tudom én, hogy ama körökben, amelyekből rendszerint Magyarország vezérpolitikusai szedetnek, a most letűnt három évszáz gyászos hagyományai dominálják az elméket, az az udvaronc- és kolduspolitika, mely befolyásért fönt befolyást cserél lent és alamizsna-engedményekkel tengeti az ország dolgait. De ennek a modern parlamenti rendszer, az alkotmányos népszabadság mellett, mely nálunk is megkonstituálta a nemzetet, helye nincsen. A nemzet, mely az utóbbi évtized alatt született meg és most van növekedőben, megszüli természetes vágyait, a vágyak megteremtik a nemzeti politikát és ennek el kell férnie és kellő eszközt és keretet kell találnia intézményeinkben, különben intézményeink bánják meg és a nepnyeti... politika főtényezőjének kell lennie a mnW^iTh’kk^JfTlmnfBfrCTWBR1MHJ8BTT kárát. Mentül jobban állják útját a nemzeti törekvéseknek és fejlődésnek, természetesen annál nagyobb hézag szakad a nemzetiek és nem nemzetiek közt s annál jobban fogy a hézag azok közt, a kik a kiegyezés kereteit elégnek tartják a nemzeti vágyak megvalósítására s azok közt, akik a kiegyezést erre elégtelennek találják. És mert ez utóbbiak nincsenek elég számban arra, hogy a kiegyezést megdöntsék, nem világos-e, hogy a kiegyezés igazi veszedelme azokban rejlik, akik a nemzeti politikát lángpallossal tartják távol a kiegyezéstől, való istenfélelmemnek az lenne a jutalma, hogy a tisztítótűzbe kerüljek, avagy — Uram bocsáss ! — a pokol iszonyatos lángjai közé ? Kétségbeesve zörgettem a hatalmas kapun, de egyetlen lélek sem válaszolt. Ki tudja, meddig álltam ott, mikor egyszerre nagy fényességet látok föltűnni a föld felöl . . . Mintha színes fáklyák közeledtek volna a felhők alól, a pillantásom elveszett a napsugárban ... A fényesség mindig közelebb, közelebb jött, míg egyszerre ott állt meg mellettem, a mennyország kapujában . . . Jaj, édes fiaim, mint káprázott a szemem ... A menet élén az elhunyt érsek haladt, tündöklő, bíborszinü öltözetben, mellén ott függött az aranykereszt . . . Mert az érsek aranyos palotájának ugyanazon a napon volt halottja, amikor én, szegény, szőrcsuhás barát örökre behunytam a szememet. A hatalmas egyháznagy érkezett most ide a mennyországhoz ,s egy szelíd arcú, szőke angyal sietve meghúzta a csöngetőt . . . Oh, istenfélő híveim, mennyire másként fogadták őt, mint engem . . . Szent Péter hajlongva közelített, és alázattal tárta fel a kapuszárnyakat ... És még láttam, amint a nehéz biborruha méltóságosan besurran a menynyekbe, hol milliónyi csillag fénylett, hófehér világosságban. És megharsantak a mennyei trombiták, az angyalok édes diskantja megcsendült, mintegy üdvözletképp . .. Mindenütt hajlongva fogadták a megboldogult érseket, láthatatlan orgonák zúgtak . . . Szent Péter maga is rajta felejtette a szemét, a kapu nyitva maradt egy pillanatra ... Lopva surrantam be, de a mennyország kapusa most hirtelen észrevett. Ismét érdesen, visszautasítólag kiáltott rám: — Menj, semmi kereseted a mennyországban! . . . — Leborultam Szent Péter saruihoz és sirva öleltem át a lábait . . . könyörögve szóltam: —De miért? . . . Azt mondd meg legalább, miért vagyok száműzve a mennyekből? Péter megsajnált és részvéttel tette a fejemre az ő nagy, jóságos kezeit. Kissé melegebben szólott: — Kelj föl, szegény Szilveszter testvér, kelj föl. . . Pihenj meg itt a portásszobában és halld meg, micsoda bűnnel vagy vádolva. . . — Megtörten ültem le, míg ő sajnálkozva nézett végig. — Nagy a bűnöd, jámbor fráter és a tisztító tüzekben kell vezekelned hosszú éveken át. . . Mert mit tettél teljes világi életedben ?. . . . Potomságokért vesztegetted az Úr szentséges igéit. . . A kinyilatkoztatásokat, az Isten örökös igazságait te romlott kalarábéért, elsorvadt káposztáért, ecetes borért vesztegetted. . . Hát így becsülted meg, amit a Szent Atya reád bizott valaha ? . . . Hiszen évszám se szedtél össze nehány jóravaló csirkét és a szép, sárga kappanoknak, az aranyszinü somlyai bornak, a kövér, rőt nyulaknak még színét sem láttad hosszú zarándoklásod alatt. . . Hát az Ur szent igéiért te csenevész sárgaró-A Szirály személye körüli minisztérium. Bécsből táviratozzék . Ma délelőtt fogadta a király kihallgatáson Szögiyén Marich László berlini nagykövetet és Fejérváry Géza báró minisztert. Szögyény megköszönte ő felségének, hogy miniszteri állása alól őt felmentette és berlini nagykövetté kinevezte. Szögyénynek, aki már mint külügyi osztályfőnök letette a hivatali esküt, ezúttal nem kellett esküt letennie. A magyar házban délelőtt búcsúzott el Szögyén-Mariek László a király személye körüli minisztérium személyzetétől s közvetetlenül azután foglalta el állomását Fejérváry Géza báró, mint a minisztérium ideiglenes vezetője. Szögyényhez a hivatalnokok nevében Hiersch miniszteri tanácsos intézett beszédet. Hieronymi eskületétele. Bécsből táviratozzék : Hieronymi Károly, a legfőbb számvevőszék elnöke ma tette le az esküt a király kezébe. Az eskümintát Tarkovich államtitkár olvasta fel. A király az eskütétel után magánkihallgatáson fogadta Bieronymit. Pártértekezletek. A szabadelvű párt nov. 2-án, szerdán, este fél 7 órakor értekezletet tart. Tárgy : Kisebb törvényjavaslatok. A függetlenségi és 48 as párt november 2-án délután 6 órakor értekezletet tart. A 48-as pártkor november 3-án délután 6 órakor a párt elnökének lakásán (József-körút 23. sz.) értekezletet tart. Reiszig Ede képviselőjelöltsége. A zsombolyai választókerület szabadelvű-párti választói Reiszig Ede államtitkárt, Csekonics Endre elnöklete alatt megtartott értekezletükön, egyhangúlag országgyűlési képviselőjükké jelölték. A képviselőház november 3-án, csütörtökön, d. e. 10 órakor ülést tart. A beperelt oláhok. A tribuna vakmerő hangon tárgyalja a kolozsvári királyi ügyészség fellépését, mert a hírhedt memorandum miatt több bűnpert indított. Odáig merészkedik immár, hogy nyíltan megtagadja a magyar állameszme elismerését. A mi pereink cím alatt legutóbbi számában közli a vezércikket, melyből adjuk e szemelvényeket: „A dolgok — írja — fejlődésben vannak. A magyarok el vannak határozva, hogy bármily módon megpuhítsanak minket s készek elmenni a végsőig, az összehasonlíthatatlan ostobaságig, hogy börtönbe juttassanak mindnyájunkat, kik nem akarunk térdet hajtani a magyar állameszme előtt.“ „Mindaz — folytatja — a mit ma a magyar kormány tesz s amiket a jövőben igér, csak azt bizonyítják, hogy a magyarok kihasználtak minden kormányzati eszközt s a vad erőszakhoz jutottak, mely napjainkban nem adhat többé jogot egy nemzetnek sem, hogy uraljon másokat. A mit ma a magyarok művelnek, csak az ő javukra nem fog válni, hanem alapul szolgál népét, rothadt burgonyát fogadtál el cserében. Ugyan szégyeld magad, boldogtalan testvér. . Lám, az elhunyt érsek jobban megbecsülte, amit az Isten kegyelme rája bízott. . . Láttad-e, micsoda tornyos házban lakott, hat fehér ló húzta a hintáját, melyen parókás, libériáé hajdú ült. . . Bezzeg az ő kegyes tanításait nem megtápult tojásokkal fizették meg. . . aranyos, ezüstös tálakból evett és tokajit szűréseit naponkint . . . Kövér ujjain gyémántos gyűrűket hordott, mint maga az uralkodó fejedelem. . . Menj, Szilveszter testvér, te nagyot vétkeztél. . . Menj, hogy a purgatórium kapuit gyorsan fölnyissák előtted. . . Szélt és kituszkoltak a kapun .. . Én pedig, édes fiaim, fázva, mezítláb indultam meg azon a göröngyös uton, mely a tisztító tüzek felé vezet. Mentem, mentem, míg szerencsére fölébredtem álmomból . .. Akarjátok-e hát, jámbor híveim, hogy igy járjak, ha egyszer szemeimet behunyott ? . . . Vegyétek lehetekre ezt a különös álmot, mert az Úr szól hozzátok belőle . . . Minden kövér kappannal, minden átólag jó borral közelebb visztek a mennyországhoz... * Filemon, a Szilveszter testvér öreg csacsija, ugyancsak nyújtogatta a derekát másnap, a kolostor kényelmes istállójában. Teljes életében nem erőltette meg magát annyira a drága nyalánkságok cipelésében, mint ezen az áldott hétfői napon. Szomaházy látván. BUDAPESTI HÍRLAP, (802. sz.) 1892. november 1 Budapest, okt. 31. A bodajki mandátum. Szabadbattyánról kapjuk a táviratot . Aczél Béla báró ma a választókerületben megjelent és hivei részéről őszinte megtiszteltetésben részesült.