Budapesti Hírlap, 1892. december (12. évfolyam, 332-361. szám)

1892-12-01 / 332. szám

XII. évfolyam 332. sz Csütörtök, december 1. Budapest, 1892.­­Elő­fizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 60 kr., egy tóra 1 frt 20 kr. megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő: Rákosi Jenő. Szerkesztőségi és kiadóhivatal: IV., Kalap­ utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Válasz Eötvös Károlynak. Budapest, nov. 30. A függetlenségi párt elnöke, Eötvös Károly, az Egyetértés­hez november 29-től kelt levelet intéz, mely ismételve fog­lalkozik szerény személyemmel. Udva­riasság és tisztesség követelik, hogy neki válaszoljak. Hivatkozik arra, hogy róla azt írtam, miként Szilágyi Dezső­vel és az Egyetértés­sel összefogva, kor­mánypárti politikát folytat a nemzeti párt ellen, s „mulatságosan gyanúsí­tom“, hogy a konzuláris és elkereszte­­lési vitában a kormány segítségére volt a nemzeti párt ellen. Igenis, ezeket én írtam, s állítom, hogy nem gyanúsítottam. De nem azt vitatom, hogy a Szápáry kormánynak volt szövetségese Eötvös a nemzeti párt ellen a múltban, mert ez nem volt. A Szápáry-minisztérimmal szem­ben ő és­­pártj­a erős ellenzéket képez­tek s a nemzeti párttal a fegyverba­rátságot tartották, kivételt, nem a párt, hanem Eötvös Károly és az Egyetértés, csak Szilágyi Dezső igazságügyminiszterre nézve tettek s én ezt állítottam. A kép­­viselőházban Eötvös pártjára és az ellenzéki szövetségre való tekintettel inopportunusnak­ tarthatta az igazság­ügyminiszter mellett s Apponyi s a nemzeti párt ellen szónokolni. De az Egyetértés cikkelyeivel könnyen beiga­zolhatnám, ha tagadtatnék, a politikai barátságot az igazságügyminiszterrel s ennek törvényjavaslataival és nagy be­szédeivel, melyeket az említett kérdé­sekben is főleg Apponyi ellen mondott. Azt pedig bajosan tagadhatná Eötvös, hogy az Egyetértés­sel s ennek szerkesz­tőjével nem áll benső viszonyban s föl sem tehető, hogy a saját cikkeit, bár névtelenül jelentek meg, magáénak el nem ismerné. Ex ungue leonem, tollá­ról ismerd a madarat. E részben tehát igazat adok Eötvös Károlynak a múltban vitatott passzivi­tására nézve a képviselőházban. Vi­szont ő el fogja ismerni, hogy kíméle­tes viselkedése Szilágyi személye iránt, valamint mérsékelt jóindulata Apponyi és a nemzeti párt iránt általam soha előbb meg nem támadtatott, még ma­gánbeszélgetésben sem. Egyéni felfogá­sok és vonatkozások nem valók a nyil­vános tárgyalásra, csak midőn beleját­szanak a politikába. Ez pedig akkor történt, midőn Eötvös Károly megszűnt a függetlenségi pártnak egyszerű, bár kitűnő tagja lenni, annak elnökévé és vezérévé választatván. Immár szólásai és cselekedetei nem egyéni meggyőző­désének kifolyásaképpen tekintendők, hanem az egész függetlenségi párt ak­cióját képezik, melyért a felelősséget Eötvös nem veheti magára s a függet­lenségi párt nem háríthatja el magától. Nekem, ki nem vagyok képviselő, sem semelyik pártkörnek tagja, ki a jelen országgyűlés kezdetétől fogva keveset érintkezem képviselőkkel, mert sem a házba, sem a pártkörökbe nem járok, egyszerűen mint hírlapírónak köteles­ségem figyelemmel kísérni a napi ese­ményeket. Nekem, midőn az új pártve­zér az új miniszterelnöknek felelt, azonnal feltűnt ama nagy politikai vál­tozás, mely a függetlenségi párt maga­tartásában a szabadelvű párt kormá­nyával szemben beállott. Feltűnt ez mindenkinek, valamint Eötvösnek hideg tartózkodása Apponyival s a nemzeti párttal szemben is. Nem sokáig kellett várnom, hogy mindazok az aggodal­mak, melyeket az eddigi fegyverbarát­ság fentartására nézve tápláltam s me­lyeknek hírlapi cikkekben névtelenül és nevem alatt, nemkülönben Békésen mondott beszédemben kifejezést adtam, igazaknak bizonyuljanak. Hétfői beszé­dében a függetlenségi párt elnöke a sza­badelvű párt várakozásának megfele­lően a szövetséget a nemzeti pártnak és Apponyinak felmondta, őt hamis számítással a fúzióra a kormánypárttal vagy az áttérésre a függetlenségi párt­hoz szólítván fel. Nem újság előttem ez a taktika s nem vonom kétségbe Eötvös amaz állí­tását, hogy „a nemzeti párt és vezéré­nek valódi érdemeit a parlamentben igen is őszintén és élénken ismételve, többször kiemelte.“ Tette ezt hétfői beszédében is, miként a kormánypárti szónokok is gyakran megcselekszik. De Eötvös tovább ment s azt a politikát, mely Apponyit vagy jobbra, vagy balra elejteni kívánja, megkísérte a közigaz­gatási vita után magánál Apponyinál,kit fölkeresett, hogy a következő ajánlatot tegye neki: Lépjen fúzióra a szabad­elvű párttal s ő közvetíteni fogja a ki­békülést Apponyi és Szilágyi Dezső között. Vagy ha erre hajlandó nem volna, lépjen fúzióra a függetlenségi párttal a következő paktum alapján. A függetlenségi párt közjogi programm­­ját akként értelmezi, hogy az 1867-iki kiegyezés radikális revízió alá vétessék s ezt Apponyi is követelte, viszont a közigazgatási reform kérdésében a füg­getlenségi párt a többi garanciák mel­lett a kinevezési rendszert elfogadja. O, Eötvös, vállalkozik, hogy e programainak pártját megnyeri. Ezt az ajánlatot Apponyi elfogadhatónak nem találta, hanem ragaszkodott a fegyverbarátság­hoz mind­két párt elveinek és pro­gram­jának sértetlen föntartása mel­lett, a­mint hogy ezen alapon később a választásokra az egyezség Apponyi és Irányi között létre is jött, melynek út­ját egyengetni voltam szerencsés. Re­mélem, ezen dolgokat Eötvös Károly egészben véve igazaknak fogja elis­merni s én a magam részéről szívesen közlöm ezeket, mint arról szóló tanú­ságot, hogy volt idő, mikor Eötvös bensőbb egyesülést óhajtott a két ellen­zék között, mint magam, ki a pártköte­lékek megbontása nélkül, tehát a füg­getlenségi párt egységének és erejének sértetlen föntartásával kívánom most a taktikai szövetséget, a szabadelvű kor­mány megbuktatása után pedig a koa­líciót s egy közös baloldali kormány alakítását, melynek program­ját úgy a függetlenségi, mint a nemzeti párt tá­mogassa. S ha korábban Eötvös eny­­nyire közeledett Apponyihoz, reménye­met fejezem ki, hogy ez ismét bekövet­­kezhetik, mert én Eötvös nagy tehet­ségeit becsülöm, de még inkább nagy súlyt fektetek a függetlenségi párttal való őszinte barátság és ellenzéki szö­vetség föntartására. E reményemre felbátorít Eötvös Ká­rolynak ama vallomása is, hogy Szi­lágyi Dezső miniszterhez „bizalmas barátság kapcsolta ugyan, mely ha gyengült is — mert gyengült — de végképp meg nem szűnt.“ Tehát gyen­gült; „folyó évi május óta négyszem­közt“ nem találkozott vele s biztosit róla, hogy „a nemzeti párt ellen szövetkezni se vele, se mással sohase jutott eszébe.“ Ez utóbbi kijelentését örömest veszem tudomásul, viszont Eötvös ne vegye­­ gyanúsításnak“, ha Szilágyi viszonyát az Egyetértés­hez bensőbbnek és kapocs­nak tekintem, mert ez nem gyengült. Csak a múlt hetekben is vége hossza nem volt az igazságügyi miniszter di­­csőítésének a függetlenségi párti lap­ban. Ha gyengült is a barátság, mióta Szilágyi Dezső soron kívül előléptette Vozáry temesvári vizsgálóbirót a lottó­­perben s beleegyezését adta, hogy ez rágalmazási pert kezdjen Eötvös ellen ennek azon — bocsánat a szóért — gyanúsításáért, mintha a biró a lottó­tokokat az ismeretlen esztergályossal készítettekkel kicserélte volna, mégis e bizalmas barátság miniszter és ellen­zéki pártvezér között „végképp meg nem szűnt.“ Eötvös ezt nem tekinti „politikai dolognak“, hát ne is hagyja magát se Szilágyi, se az Egyetértés által befolyásoltatok Sajnálom, hogy Eötvös Károly úr­ral régen nem találkozván, politikai nézeteit és szándékait nem ismerem, kivéve a­mit nyilvános föllépéséből mindenki lát és hall. „Hírhordóim“ a függetlenségi pártból a hírlapok. Kö­szönöm, ha Eötvös azzal megtisztel, hogy „szándékosan gyanúsítani nem akarok s tudva valótlant nem írok.“ Valóban úgy van. De talán tévedésből sem hazudtam és gyanúsítottam. Midőn Eötvös Károly elnökké megválaszta­tott, megjegyeztem, hogy­ ez azért tör­tént, mert a függetlenségi pártban ő a Mai számunk 16 oldal.

Next