Budapesti Hírlap, 1893. április (13. évfolyam, 90-118. szám)

1893-04-04 / 92. szám

6 1893. április 4. BUDAPESTI HÍRLAP. (92. sz.) volt a Vadrózsa, Oregon­ államot még nem lepték el a gyarmatosok, a szabad indiánok uralkodtak a Modoc-völgyében. Ekkor történt, hogy aranyat ke­resni oda vetődött egy fehér ember, a­kit Biddle Ferencnek hívtak. Az aranyásó és a Vadrózsa meg­látták egymást s egymásba szerettek. A törzs, főnök odaadta leányát az idegennek a Vinema hűséges felesége lett Riddle Ferencnek. Ebben az egy fehér emberben megszerette az egész fajt is. Mikor az aranyláz kiütött s a fehérek tó­dulni kezdtek az indiánok földjére, csakhamar vérbe borult a Modoc-völgye : a fehérek és az indiánok között kitört az irtó háború s a szegény Vadrózsára nehéz napok következtek. Őt szive vonzotta az indiánokhoz is, a fehérekhez is és nem egyszer élete kockáztatásával hárította el a vérengzést. Végre is a fehérek győztek, Oregonban csönd lett s az indiá­nok elköltöztek az északi hideg tájakra vagy elköl­töztek a boldog vadászterületekre, a­hogy ők a mennyországot hívják. Vinnema családja is kihalt, csak ő maradt meg hűségesen férje oldalán. Az utolsó indián felkelés alkalmával megmentette az amerikai csapatok vezérének, Mendy századosnak életét s ezért Oregon­ állatti kormánya kegydijat rendelt neki, abból élt, mikor özvegységre jutott. Egy fiú származott az indián leány s a fehér férfi házasságából, ez meghalt tüdövészben. Most a Vad­rózsa is befejezte viszontagságos életét.­­ (A leány káplár.) Konstantinápolyból írják : Natália királyné látogatása alatt a szokásos rendjelese megint bekövetkezett. Maga a királyné, udvarhölgyei és az odavaló szerb követség összes tagjai részesültek az áldásban. A török hivatalos lap, melyben a kitüntetések megjelentek, a diplomá­ciai rendjelek felsorolása után a következő kis hírt közölte : „Továbbá a séf áltas­ rendet adományozta a szultán Hank­o hanymnak, a 15. ezred káplárjának“. Ki ez a Hanko hanym, kérdezte mindenki Sztam­­bulban. Mit tett ez a katona-kisasszony, hogy ilyen nagy kitüntetést érdemelt meg ? Nos, hát a dolognak ez a története. Ezelőtt valami két héttel volt a 15. ezrednél , a kiszól­­gált katonák mustrálása. Mikor egy káplárra ke­rült a sor, az előlépett és így szólt: „Nem Ali ben Redsib az én nevem, a­mint ti hiszitek. Én Alinak a legifjabb leánytestvére vagyok és frankonak hiv­­tak. Enn­ye a hallatlan dolognak, hogy egy török leány férfiruhában szolgáljon a hadseregben, azonnal eljutott a hite a Yildiz­kioszkba is. A szultán kér­dezősködött a leányról és megtudta róla hogy szü­leinek hat leánya volt és csak egy fia, támasza volt a családi háznak. Hogy az öregeket ettől az egy fiútól meg ne foszsza az állam a húszéves Hanko fiúruhát vett föl és Ali testvére helyett felcsapott katonának. Mivel pedig mindig pon­tos és engedelmes közlegény volt, rászolgált a dicséretre. Egyszer meg valóságos bravúrt vitt Véghez, a­mikor századának egy szakaszával a szultán sógorának elrablóit vette üldözőbe. Ham­inc­­hat óránál tovább tartott fáradságos után követte a gazemberek nyomát étlen-szomjan. E mellett mindig minden igyekezetével az­­ volt az al-Ali, hogy ma­gáról minden gyanút elhárítson. Ezekért az érde­meiért kapta a leány­ káplár a selakat-rendet. Mint mondják a népszerű „hősnő“ azóta már egy csomó házassági ajánlatot kapott, pedig nincs is Ame­rikában.­­ (A sorozás) a fővárosban a húsvéti ünn­­­pk alatt szünetelt. A Sorozó bizottság április 5 én­ezdi meg újra működését a harmadik korosztály­beliek vizsgálatával, melyet már 8-án be is fejez. A budapesten tartózkodó idegen illetőségű hadkötele­sek Sorozása április 17-én kezdődik és 29-éig tart. — (Egy gyermek tűzhalála.) Biró János gyulai vasúti őr gyermeke — mint levelezőnk je­lenti, — szörnyű halállal pusztult el. Míg ő a vas­útnál volt elfoglalva, gyermekei a disznóéiban „tüzet játszottak.“ A faalkotmány hamar lángot vetett, a négy testvér valahogy kimászott a filsttengerből, az ötödik, a leggyámoltalanabb, megfuladt és hamuvá égett. Az őr felesége a hatodik csecsemő gyermeket fürösztötte mig a baj történt.­­ (Egyesületi Mrek.) A mérnökegyesület tag­jai e hó 7-én délután tanulmányi kirándulást rendez­nek a külső váci­ úti Danubius hajógyárba. Ez alka­lommal megnézik egy új hajó vizrebocsá­ását is. A társaság délután harmadfél órakor indul a Vigadó­téri propellerállom­ástól. — (Gyászrovat.) Elhunytak: Divényi és mellétei Divényi Ferenc pénzügyi fogalmazó, hosszas szenvedés után, a múlt hét végén Temesvárit. — Zelistyei Wlad Alajos, Krassó-Szörényvármegye volt alispánja, volt 1848-as országgyűlési képviselő és nyugalmazott ítélőtáblás biró, 73 éves korában Német-Bogsánban. — Kordos Ödönné született var­sányi Vedrese Ilona urhölgy, 33 éves korában, a minap Budapesten. — Cserna Lídia 27 éves korá­ban, e hó 1-én Budapesten. Ma temették el a ná­dor-utca 20. számú házából. — "Duda Agáp szent­­ferencrendi áldozópap és hitszónok, e hó 1-én Po­zsonyban. Kaminszky János raszkóci görög-kato­likus lelkész, szentszéki tanácsos, Beregvárihegye törvényhatósági bizottságának tagja 71 éves korá­ban, e hó 1-én Raszkódon. — Ionescu Lázár Arad­­megyének 25 éven át volt főügyésze, öt éves korá­ban, e hó 3-án Aradon. — (Rövid hírek.) Érdemkereszt. Krauss Ferenc, a szabadalmazott dunagőzhajózási társaság pécsvidéki bányászatánál alkalmazott bányafelvi­­gyázó, egy bányaszerencsétlenség alkalmával tanúsí­tott önfeláldozó buzgalma elismeréséül a koronás ezüst érdemkeresztet kapta. — Erdőégések. A veszprémi püspökség sümegi erdejéből leégett 400 hold. Zólyom város erdejében is tild pusztított. — Szinházégés. A lüttichi, úgynevezett kis színház tegnap leégett. Ember nem esett áldozatul, a kár jelentékeny. — Az aranygyapjas rend ma tartotta a bécsi Burgban rendes évi ünnepét, melyen jelen volt a király, a főhercegek, a rend számos lovagja. 313— ' — Hymen. Krassai Kerpely Kálmán a debre­ceni gazdasági intézet tanára eljegyezte terpesdi Il Markovits Emma kisasszonyt Markovits Károly föld­birtokos leányát. — Róth Izsó a Magyar Értesítő eiviel kőnyomatos lap szerkesztője s tulajdonosa e hó 16-án tartja esküvőjét a dohány-utcai izraelita templomban Horkai Olga kisasszonynyal. — Legújabb nyakkendők, köztük­k stb. óriási Választékban Latzkovics A.-nál, Váci-utca 22. sz. — Divatos blondok és alsó szoknyák kap­hatók Bncsányi Lajosnál, Hatvani-utca 18. Regény-Csarnok. S i b i 1 1 a. Angol regény. 32 Irta drs. Alexander. Mint.y soha sem volt ilyen boldog életé­ben és annyira hagyta magát ragadtatni a szokatlan izgalom által, hogy meghívta őt szerény vacsorájukra — a mely hideg sült, saláta, tea és süteményből állott — és a mely nektár és ambróziának tetszett a szerel­mes ifjúnak. A boldog napot végre egy édes bucsúzás fejezte be a hold világított,a romok között. Tremaine Londonba utazása után Parry kisasszonynak feltűnt Sybil rendkívül hallga­­tagsága és komolysága. — Maga búsul valamin, kedvesem ? — kérdé tőle egy este. — Nem, Mint­y, nem búsulok, csak azon tűnődöm, hogy mi­ tévé legyek. Ha Tremaine Londonban marad, el kell néha jönnie, hogy láthasson engem. Ez arra fog kényszeríteni, hogy mindent megmondjak Rashleighnénak, mert nem alázhatom meg sem magamat, sem őt titkos találkozások által. Aztán meg na­gyon izgat az a tudat, hogy vájjon a bátyja mit fog mondani, vagy tenni. Remélem, hogy kedves és jó lesz Dick iránt. Nem szeretném, ha miattam valamely kellemetlenség érné. Olyan derültté és kellemessé óhajtanám az életét tenni, mint a­milyen ő maga. Sybil aggodalmai nem sokáig tartottak. Tremaine mindennap irt, de nem érintette a főtárgyat, míg véglegesen határozatra nem ju­tottak benne. „Bátyám olyannak bizonyult, a­milyennek vártam, — írta végre. — Azt, hogy házasodni szeretnék, persze, nagy bolondságnak tartja, de minthogy egyelőre úgyis kivihetetlen a dolog, hát nem sokat törődik vele. Aztán meg nem ismeri magát, édes szerelmem. Nagyon örül annak, hogy végre elszántam magamat arra, hogy abbahagyjam koldusmesterségemet, a­mint ő elég tiszteletlenül nevezi a katonai pályát. Természetesen, jól megcibált gondatlan pazarlásomért. Aztán a következő ajánlatot tette, a­melyet én elfogadtam, és komolyan remélem, hogy maga is jóvá­hagyja, édes. Ki kell mennem Hong-Kongba egy évre, fizetés nélkül, de teljesen az ő költségére, és bele­­tanulnom az üzlet vezetésébe , azután leszek az ő fizetett üzletvezetője. Végre, ha képesnek bizonyulok rá, visszahívja az ottani főnökét és engem bíz meg a ház teljes képviseletével. Bátyám után következném rangban, nagy fize­­téssel és percentekkel a tiszta nyereségből. Ez jó ajánlat és kitűnő eredményekre vezethet. Csak egy hátránya van, de az óriási, ö­rémes kényszerűsége annak, hogy magától hosszú, keserves két évre meg kell válnom. Ha ki bír­nám fejezni is, hogy mit jelent ez rám­­ nézve stb.“ Nem idézzük tovább a levél tartalmát,­­ Sybil példáját követve, a­ki eddig hangosan olvasott, aztán összehajtogatva levelét, vissza- Csúsztatta a borítékába. — Nos, én úgy hiszem, hogy ez nagyon kielégítő, — mondá Parry kisasszony, ki a szí­vével és fülével egyaránt figyelt a levél tartal­mára. — Igaz, hogy nagyon hosszú mátkaság és nem tudom, hogy miképpen jöhetne vissza magáért. — Elég időnk lesz még erre gondolni, de bizony hosszú, nagyon hosszú lesz a várako­zás. Oh, remélem, hogy Tremaine — akarom mondani Dick — nem fogja túlságosan a szí­vére venni! Azt is írja, hogy már beadta a lemondását és reméli, hogy szombat estére itt lehet. Nem borzasztó, hogy Rashleighné is ugyanaznap érkezik haza ? — Valóban az. De a szerencse ezúttal a fiatalság és sze­relem szolgálatába szegődött. A következő na­pon levél érkezett Parry kisasszony számára, a­melyben lady Rashleigh tudatta vele, hogy a „kedves Rashleighné meghalt és nem utazha­­tik még vagy egy hétig!“ — Jaj de örülök ! — fakadt ki Sybil ön­kéntelenül. Nem annak ugyan, hogy szen­ved, de csak hogy még ott marad vagy nyolc­­tíz napig. — Én ugyön sajnálom, de mégis — kezdő Parry kisasszony. —­ Ugyan, Minty, ne legyen már olyan alamuszi , jól tudja, hogy maga is örül, hisz azért még egyikünk sem kívánja, hogy ko­moly baja essék. Az így nyert időnek hasznát igyekeztek venni. Tremaine néhány boldog órát töltött bizalmas beszélgetésben és jövőjük tervezgeté­­sében szerelmével, míg ügyeit kielégítően el­intézte. Tiszttársai nagyon sajnálták, hogy meg kell válniuk tőle : általános kedveltje volt ez­redének. Némelyek bölcsnek, mások pedig bo­londnak tartották, a­miért otthagyta a szolgá­latot a civiléletért — de Mac­Intyret kivéve senki sem tudott elhatározásának indító okáról. — Ha már meg muszáj házasodnod, — volt ennek a bölcsnek a nyilatkozata — hát éppen rosszabbul is járhattál volna, pajtás — Carew kisasszonynál édesebb lánykát alig lát­tam még életemben — hanem azért tudd meg, gyerek, hogy az agglegénység sem megvetendő dolog ám. Az élet gondja valóságos pehely, ha a család gondja nem nehezedik mellé a vállad­ra. — Sohse busulj Mae, kész vagyok még ennél többnek az elviselésére is. Bajtársai előtt oda nyilatkozott az őrnagy, hogy nézete szerint a fiú jól tette, a­mit tett, csak attól a cudar éghajlattól félti őt egy kicsit. — Mert minden ereje és jó egészsége mellett van egy-két gyengéje a gyereknek. Emlékeztek, hogy azzal a tüdőgyuladással majdnem kisiklott az öreg ezredorvosunk kezei közül, mielőtt Umballába indultunk volna, csak az Indiában töltött telek állították megint talpra. Én nagyon sajnálom, hogy elvesztjük őt közülünk. Néhány elfoglalt hét következett, a­mely Tremainet Londonban tartotta vissza. Aztán egy rövidke levél érkezett, a­mely felvilágo­sítást kért Rashleighné szándékai felöl. „Huszonnyolcadikon hajóra ülök, de még egyszer látnom kell magát egyedül, — írta Tremaine. Mielőtt magától elbúcsúznám a ked­ves régi ezredemtől is el akarnék búcsúzni, írja meg, hogy mely napra határozhatnám a búcsút.“ Rashleighné ugyanekkor nem igen bővel­kedett meghívókban, de mégis készült egy ün­nepségre, melyet huszonötödikén a Bacingham márki parkjában akartak tartani, a­melyről semmi szín alatt el nem maradt volna. Ez előtt való napon Tremaine megérkezett egy korai vonattal, búcsúlátogatást tett minden ismerő­sénél, többek közt Rashleighnénál is, de a­melyen Sybil nem jelent meg. Este aztán ban­kett volt a tiszteletére a kaszárnyában, a­melyre a Freightsboroughi tisztek is nagyobbrészt át­j­öttek. A következő napon, a­mint Rashleighné lintója elgördült Tremamaine becsöngetett a kapun. Parry kisasszonyt egyedül találta a kis nappaliban. — Azt gondoltam­, hogy előbb elbúcsú­zom és szerencsés utat kívánok önnek, — mondá a jóságos öreg kisasszony könnyes szemmel, — aztán küldöm ide Sybilt. (Folyt, köv.)

Next