Budapesti Hírlap, 1893. június(13. évfolyam, 150-178. szám)
1893-06-06 / 154. szám
Melléklet a „BUDAPESTI HÍRLAP“ 154. számához, Kubicza Pál. E hó 2-án kísérte Ivanócon végső nyugvó helyére Trencsénvármegye társadalmának szine-java s a nép százai a 77 éves Kubicza Pál val. h. titk. tanácsost, főrendiházi tagot, a vármegye 20 éven át, egész 1891-ig működött főispánját. A temetési szertartást Pongrácz Adolf gróf vágujhelyi prépost végezte vagy segédlettel. A koporsót a koszorúk tömege borította, testületek és egyesek kegyeletének kifejezője, melyek közt kivált Trencsén vármegye impozáns nagy koszorúja. Régen nem volt itt gyász általánosabb és őszintébb, mert az elhunyt egyszerű, puritán lénye, demokratikus tartalma nagyon közel hozta azt a nép szivéhez, melynek ügyes-bajos dolgaiban tanácsadója s résztvevő barátja volt. Az elhunyt a felvidéki középnemesség tipikus alakja volt a latin-tót-magyar társadalom idejéből s közéleti sikereit nem annyira a könyv műveltség által táplált tudásának, mint józan logikus eszének, nagy emberismeretének, s kiváló kedélybeli tulajdonainak köszönhette. Múltja hazánk közel történelmének egy darabja ; a szabadelvű és konzervatív, a függetlenségi és közjogi eszmék küzdelmeinek mozgalmas idejében a 30-as és 40-es években, 48-ban, 61-ben és 68-ban mint diétát követ, majd népképviselő vett nyomot hagyó részt, míg a koronázás előtt a bányagróffá lett Mednyánszky Dénes báró helyére Trencsén vármegye főispánjává neveztetett ki. Sok képviselőnek élénk emlékezetében lehet a 80-as években a ház folyosóit gyakran felkeresett, agilis, kedves kis alak, ki egyike volt a legszeretetreméltóbb csevegőknek s vegyüléke a magyar bonkémiában felolvadt speciális tót kedélynek. Talán nem tévedünk, ha az elhunyt nagy politikai hatását a nagy, egészen tótajkú, határszéli Morvaország és Sziléziával szomszédos Trencsénvármegyére éppen annak tulajdonítjuk, hogy volt fényében bizonyos elem, melyet a magyar és tót géniusz szerencsés vegyülékének nevezhetnénk, melyben a meleg patriotizmus mellett megfért a tót fajszeretet is, mely előszeretettel csevegett a nép nyelvén s a magyar állameszme benne a nemzetiségi elemekre is vonzó, rokonszenves, patriárkális alakban fejeződött ki. így történt, hogy akkor, midőn a tót Matica halalommá kezdett válni, midőn Moizes besztercebányai püspök égisze alatt rendre keletkeztek a pánszláv gimnáziumok s a nyitrai szeminárium is a pánszlávizmus tenyésző intézete valt s Trencsénvármegye tanácskozási nyelve részben a tót volt, az egészen tótajku, sok városi központtal s azokban a nemzetiségi eszmékhez hajló sok iparos és kis polgárral bíró Trencsén vármegyében a nemzetiségi túlzók agresszív terjedő irányzatot nem fejthettek ki. Az elhunyt főispáni működését nem is modern szempontból, mely most a közigazgatási érdeket tolja előtérbe, hanem abból az impozáns eredményből kell megítélni, meylyel e vármegyében a magyar állameszmét megszilárdítani, a szláv túlzókat a néptől elszigetelni s tehetetlenségre kárhoztatni tudta. Az öreg ur a nemzetiség ellen való küzdelemben is a régi iskola, a táblabirói világ módszerét alkalmazta „Svaviter in modo, fortiter in re.“ A trencsénvármegyei kolera-árváknak az Alföldre küldése, melyet ő kezdett, a cégfeliratok magyarsága, mire nézve közgyűlési határozatot provokált, a tömegesen létesült állami iskolák radikális magyarságának tanujelei. Aranyos kedélyének szikráit sokszor fogják még az utódok emlegetni. Szlávy koronaőrt egy ízben így mutatta be gazdasszonyának (az öreg ur gargon ember volt): „Látod, ez is olyan excellencián ur, kinek olyan gazdasszonya van, fürdt nekem.“ Történt, hogy egy Horeniczky nevű úriember pályázott egy nem neki való állásra, az öreg úr csak annyit mondott neki tótul: „Vblave nie, Ve vaesku nie, bice, de Horenicz, Ale je to secko nie.“ Ami zamatos, humoros tótságból magyar prózává fordítva körülbelül ennyit jelent: „Se ész, se vagyon, igaz, hogy megvan az ármálé, de sebaj.“ Az öreg úr többnyire tótul elmondott, lokális kolorittal leöntött adomai körutat tettek az egész megyében. Kettőt ide jegyzek: A zsolnai bíró sokszor borközi állapotban tántorgott haza a korcsmából, az utcán meglát egy hozzá hasonló állapotban levő úriembert s odakiált a hajdúnak : „Te, támassz a falhoz és vidd haza azt a részeg disznót.“ Valaki erős papucskormány alatt nyögő barátját látogatva, azt az asztal alatt elbújva találja s meglepetésében felkiált: „Hát igy kell téged látnom kedves barátom.“ „Úr vagyok a magam házában“, mondja kínjában az anyám asszony katonája, „oda ülök, a hová akarok.“ Ha közéletünk nagy kort ért sok emberéről elmondhatni: „Nagy korban nagy kort élt, ellentéte korának Kubicza Pál korának inkarnációja vala, ki azt öntudatosan fogta fel s megfelelő eszközökkel kormányozta, igy lett a haza hálájára méltóoszlop-férfiává a magyar állameszmének egy nagy nemzetiségi területen, kinek emlékezete megérdemli az epigontól az elismerést: „Diu, qui patriae vixit. Plachy Bertalan. A pécskai mandátum. — Saját tudósítónktól. — Arad, jun. 4. Gaál Jenő dr-nak miniszteri tanácsossá történt kinevezése után nyomban megindultak a kombinációk a pécskai kerület sorsát illetőleg. A kombinációk ma nyertek látható alakot, midőn Gaál Jenő leutazott kerületébe, hogy búcsút vegyen választóitól, s nyomban a bucsuzás után megtartotta a kerület nemzeti pártja kijelölő értekezletét. Az értekezlet egyhangúlag Vásárhelyi Lászlót, az aradmegyei nemzeti párt elnökét kiáltotta ki képviselőjelöltül. A bucsuzás és a jelölés lefolyása a következő volt: Gaál Jenőért reggel nyolc órakor külön vonat vitte Aradról választói közé. Arad város és megye számottevő férfiai közül pártkülönbség nélkül számosan kisérték. A pécskai állomáson sokan várták a búcsúzó képviselőt, kit Istvánffy Béla, a nemzeti párt elnöke üdvözölt. Válaszában Gaál meghatottan fejezte ki, mily nehéz neki most, 15 esztendei együttélés után, búcsúznia. Bandérium és 40 fogatu kiséret mellett vonult be a városba, hol a városháza tanácstermében lelkes éljenzéssel fogadták. Istvánffy Béla üdvözölvén őt, kéri búcsúbeszéde elmondására. Beszédének bevezető részében felsorolja az irányelveket, melyeket politikai pályáján eddig követett s elmondja, ez elveket miként valósította meg. Röviden ecseteli a kereskedelmi minisztériumba való meghívásának történetét. Készültségének és eddigi működésének természete inkább a szakszerű munkásságra utalja, mintsem a politikai küzdelmek folytatására. Több évtized tanulmányait és tapasztalatait pedig nem értékesítheti jobban, mint e pillanatban s ezért a kínálkozó alkalmat nem is utasítja vissza, mint azt előző esetekben többször volt alkalma megtenni. Jelenleg részint a kormány tagjainak előzékenysége, részint Apponyi Albert grófnak előzetesen kikért és minden kifogás nélkül megadott beleegyezése folytán semmi akadály nem volt, hogy az állást, melyet nem annyira hivatalnak, mint hivatásnak tekint, elfogadhassa. Hanem maga és mindazok iránt való kötelessége, akikkel eddig együtt, működött, kijelenteni, hogy e lépése korántsem bír valamely más pártba való átlépésnek természetével s hogy az mást nem jelent, mint hogy ezen nem pártpolitikai állásban az ipar- és kereskedelem érdekeinek kívánja erejét szentelni. Melegen emlékszik meg ezután a pécskai kerület 15 évi támogatásáról és kéri az irányában eddig tanusított jóakaratot ezutánra is. A többször éljenzéssel megszakított beszéd után Fekete János, a pécskai nemzeti párt elnöke, majd Vásárhelyi László, a megyei nemzeti párt nevében üdvözölte. Ezután Gaál Jenő és kísérete Román-Pécska községházára vonultak, hol románul ismételte beszédjét. A beszéd végeztével a kerület nemzeti pártja gyűlt össze értekezletre a nagyvendéglő termében. Az értekezletet Istvánffy Béla elnök nyitotta meg és lelkes beszéddel ajánlotta jelöltül Vásárhelyi László földbirtokost, a megyei nemzeti párt elnökét, kinek jelleme és képességei kellő garanciát nyújtanak arra, hogy a kerületet méltón fogja képviselni. Az indítványt zajos tetszéssel fogadták. Erre Vásárhelyi Lászlót küldöttség hívta a terembe és beléptekor szűnni nem akaró éljenzés fogadta. Kijelentette, hogy a jelöltséget, bár országos politika szerepre nem vágyott, köszönettel fogadja, mert kötelességének tartja, hogy engedjen a választók akaratának. Ezután vázolta politikai elveit és kérte a választókat, hogy a most már kitűzött zászlót diadalra segítsék. A kormánypárt is szervezkedik s Isselmig Marcell dr. pécskai ügyvédet akarja felléptetni. Issekutz egyelőre kijelenti, hogy nem fogadja el a jelöltséget. A választás napját e hó 17-ére tűzték ki. Borravaló. Budapest, jan. 5. Zürichben összeült a vendéglősök nemzetközi kongresszusa és elhatározta a borravalók megszüntetését. Nagyon simán ment. Az előadó benyújtotta a javaslatot, az elnök fölvetette a kérdést, a kongresszus többsége pedig nagy lelkesedéssel megszavazta. A vendéglősök aztán gratuláltak egymásnak és haza mentek. Pedig, ha már benne voltak, egy lélegzetre még megszavazhatták volna a kemény rostélyosok, a levesbe pottyant legyek és a kabátra öntött szószok megszüntetését is. Nekünk, jóhiszemű törzsvendégeknek, talán örömünk telnék benne, nekik pedig igazán nem kerülne semmibe. Nálunk, a borravalók metropolisában, ez az indirekt adó sok legényembernél többre rúg, mint az évi állami adó. Ha az ember a kávéházban elkölt egy tíz krajcárt megérő csésze kávét, a legkevesebb, amit a főpincérnek és a felszolgáló pincérnek adhat, két-két krajcár, a rendes azonban kétszer három krajcár. Aki tart valamit arra, hogy gyorsan szolgálják ki és hogy udvariasan bánjanak vele, többet ad. Vendéglőkben jóval magasabb a pincéreknek járó borravaló és az elsőrangú budapesti ebédlőtermekben elvárják a vendégtől, hogy ebédre vagy vacsorára husz-harminc krajcárt osztogasson szét borravaló fejében. Fogadóban pedig, ha az ember csak egy-két napra száll meg, a portásnak, szobapincérnek, szobalánynak és szolgának kijáró borravaló többre rúg, mint az egész számla, bár e számlából sohasem hiányzik a kiszolgálás című tétel. A borravalót nálunk már annyira megszokták, hogy elvesztette eredeti jellegét, az önkéntes ajándék karakterét. Borravalónkkal nem jutalmazzuk meg a kötelességét pontosan és udvariasan teljesítő pincért, hanem a pincér jutalmaz meg bennünket pontos és udvarias kiszolgálással, ha egyszer meggyőződött róla, hogy bőven fizetjük meg neki adónkat. A pincér nem jár a vendég kedvében, hogy érdemessé tegye magát a borravalóra, hanem a vendég kénytelen magának szituációt teremteni, a pincér szemében. A legkevésbbé jogosult borravaló az, melyet a főpincér kap. A főpincér csak akkor érintkezik a vendéggel, mikor fizetésre kerül a sor; tulajdonképpeni szolgálatot nem is teljesít, és mégis bővebb jutalomra tart igényt, mint a felszolgáló pincér. Hogy a borravaló, amely a vendégre nézve mindig kellemetlenségekkel és a pincérre nézve mindig megalázkodásokkal jár, egész rendszerré nőtte ki magát, arról nem a pincéri kar, hanem a vendéglősök kara tehet. A pincéreket ma úgy fizetik,egyik-másik helyen egyáltalában nem is fizetik !) hogy a borravalóra, rászorultak. Ebből következik a borravaló kérdésének megoldási módja is. Minden nemzetközi kongresszus határozatánál többet fog érni, ha Budapesten megnyílik az a bizonyos mintavendéglő, ahol a pincéreknek meg van tiltva a borravaló elfogadása. A vendéglős csinálja meg költségvetését úgy, hogy méltó kárpótlást adhasson a magát fáradságos munkájában törő pincérnek ; a biztos, polgári fizetést élvező pincér pedig szívesen fog lemondani a borravalóról. Törzsvendég. Az égetteknek. — Adakozások. — Budapest, jun. 5. A veszprémi egettek javára újabban a következő adományokat kaptuk : A pozsonyi posta- és távíró tisztikar egy ünnepély alkalmából fönmaradt összeget . 1 frt 42 kr. Rózsa és Ilka Pécsről................. — „ 50 „ Weisz Mór Pécsről ...... — „ 40 „ Összesen : 2 frt 32 kr. Ehhez hozzáadva az eddigi gyűjtést: 5655 „26 „ Összes gyűjtésünk: 5657 frt 58 kr. A jászladányi égettek javára Budapestről 1 forintot kaptunk, mint a szt.-lőrinci kugli-párti fogadás eredményét.