Budapesti Hírlap, 1893. szeptember (13. évfolyam, 241-270. szám)

1893-09-01 / 241. szám

Budapest, 1893. XIII. évfolyam 241. sz. Péntek, szeptember 1. A kolozsvári ítélet. Budapest, aug. 31. —1107— A kolozsvári esküdtek a törvény kötelező erejének megtámadá­sában s a nemzetiség elleni izgatásban vétkesnek mondták ki a Replika terjesz­tőit: Popovics Aurélt és Románus Mik­lóst s a törvényt alkalmazó bíróság, tetemes pénzbüntetés mellett, amazt négy, emezt egy esztendei államfog­házra ítélte. Ama tizenhárom esztendő alatt, mióta büntető kódexünk életbe lépett, nem volt rá egyetlen eset, hogy a ma­gyar büntető igazságszolgáltatás poli­tikai természetű vétséget ilyen kemé­nyen torolt volna meg. Legsúlyosabban nehezedett még rá a törvény keze egy­­egy szocialistára, a­ki nagyon hango­san találta elkiabálni a maga zavart álmait. Az oláh felforgatók azonban, a­kik rendszeresen folytatták az izgatást a magyar állam területi egysége ellen, ha egyszer-egyszer megsokallotta is az ügyészség nyílt szembeállásukat az ország jogrendjével, rendszerint mind­össze egypár hónapi államfogházzal bűnhődtek. Egy esztendőre terjedő fog­ságot, ha jól emlékszünk, két esetben róttak ki: egy esztendőn felülit egy­szer sem. Pedig a Tribum, de más oláh la­pok is, esztendők hosszú sora óta éppen úgy, éppen azokkal a tendenciákkal, a történet­hamisításnak, a rágalmazásnak, a hazudozásnak, a gyűlölethirdetésnek ugyanazokkal az eszközeivel űzték az izgatást s készítették elő a román ajkú népet arra, hogy egy adott pillanatban a sikernek majdnem teljesen biztos re­ményével lehessen felszólítani a magyar állam területi egységének erőszakos megtámadására. Midőn ügyészségeink e szóval vagy írásban elkövetett cselek­ményeket állandóan csakis úgy vádol­ták be, mint egyik nemzetiségnek a másik elleni gyűlöletre való izgatását, meglehet, a kormány által sugallt op­­portunitási, politikai szempontok vezet­ték őket. Talán úgy látszott célszerű­nek, hogy nem kell az oláh demagógok szájaskodásainak az állam lételét fenye­gető támadás jelentőségét tulajdoní­tani s helyesebb azokat csupán úgy tüntetni fel a világ előtt, mint egy nemzetiségi torzsalkodásnak a törvény korlátain túlcsapó nyilvánulásait. De az sem lehetetlen, hogy a konkrét esetek­ben nem tudtak az ügyészek más­­­t találni, a­melynek a kampóját a­z­ iz­gató urak lábába akaszthatnák. Mert büntető törvényünknek az a része, mely a politikai bűntettekről és vétségekről intézkedik s annak különö­sen az a fejezete, mely nem a felség­sértés vagy hűtlenség közvetlen cse­lekményére s annak elkövetésére való egyenes felhívásra, hanem az úgyneve­zett izgatásra vonatkozólag tartalmaz rendelkezéseket,bizony-bizony nagyon rö­­vidlátóan provideálja magának a magyar államnak védelmét. A­kik a büntető törvényt készítették és meghozták, azok optimisztikusan nem is gondoltak arra, hogy idő múltán a magyar államot nemcsak azoktól kell megvédeni, a­kik Magyarországot el akarják szakítani Ausztriától, hanem — s talán még in­kább — azoktól, a­kik Magyarország egy részét el akarják szakítani Magyar­­ország másik részétől. Tessék elolvasni azokat a §-okat (melyeket a kolozsvári perről szóló tudósításunkban szó sze­rint közlünk i­s meggyőződhetik erről mindenki. Politikai fordulatot jelent e, avagy egyéni érdemet, hogy a kolozsvári fő­ügyészség a Replikár-ban fölfedezte, hogy az nemcsak nemzetiség elleni gyűlö­letre izgat, a­mit maximális két esz­tendővel lehet megváltani, hanem „megtámadja a törvény kötelező ere­­jét”­ is, a­mit már öt esztendei állam­fogházzal lehet megtorolni, ezúttal nem kutatjuk. Mindenesetre érdekes, hogy ma a törvényszék az a rendelkezése tiporja le az oláh izgatókat, melyet alkotói annak idején a kiegyezés érvényességét tagadó legszélsőbb magyar politika le­hetetlenné tételére szántak s a­mely­nek alkalmazására, alkotóinak inten­ciója értelmében, mind ez ideig nem nyílt alkalom. Szinte szerencsének mond- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Erkel a kúton. Békés­ Gyula városa nagy szülöttjének, Erkel Ferencnek szobrát az új gyulai artézi kútra akarja állítani. E terv nem talált Békésen egyhangú he­lyeslésre, a­miért a­­Békésmegyei Közlöny szerkesztője Rákosi Jenőt, lapunk főszerkesztőjét kérte fel, hogy mondana ítéletet az esztétikai perben. A felszólítás lapunk főszerkesztőjét még Ipoly-Nyéken találta, ki onnét a következő választ küldte : — A Békésmegyei Közlöny szerkesztőjének. — Tisztelt Barátom! Ön engemet hozzám intézett levelében bíróvá tesz — persze csak önönmagára nézve — abban a peres kérdésben, hogy illendő lenne-e, vagy helyes-e, ha É.­Gyula városa nagy fiának, Erkel Ferencnek szobrát az új gyulai artézi kútra állítaná. Mint ön nekem írja, ebben nagy háborúság folyik pro és kontra. Esztétikai és kegyeletes okokkal és felhozott példákkal ostromolja egymást a két álláspont. Arra, hogy döntő szót mondjak e kérdés­ben, kétségesnek kell tartanom illetékessége­met. Dolgozó­szobámtól távol lévén, nem is vagyok abban a helyzetben, hogy fogyatékos illetékességemet kipótoljam a kérdésnek hirte­len való megtanulásával, mint a­hogy ez jó újságírónak kötelessége lenne. Azonban véle­ményem van a dologban s ha Ön elfogadja magáénak, meg fog tiszteln s tán hasznos lesz az ügyre nézve. Én semmi okot nem tudok találni ma­gamban ama szándék ellen, hogy Erkel Fe­renc alakja egy díszes kút szoborművén sze­repeljen. Előttem minden attól függ, hogy miképpen szerepel ottan. A­hol forrás fakad, ott áldás és élet fakad. A legszebbekkel, a legjobbakkal, a legkegyeltebbekkel megjelölni és fölékesíteni ez áldott helyeket, nekem a legtermészetesebb dolognak látszik. Ha pedig éppenséggel egy város közkútjáról van a szó, a­mely magában monumentális munka, a­mennyiben a legnemesebb értelemben felfo­gott emberi önzés, a­melynek másik neve hu­manizmus, bölcseség, okosság, nagy áldozatok árán lefúr a föld beleibe, hogy onnan hozza fel magának az egészség első és fő feltételét, a jó ivóvizet, akkor önként kínálkozik az esz­me, hogy ezt a rejtett nagy művet külsőleg is hozzá méltó monumentális fölépítés jelölje meg és különböztesse meg : legyen is, lássék is alkotói jelleméhez méltónak. Csak az a kérdés marad felfogásom szerint eldöntetlen­nek, mely eszmekörben mozogjon a monu­mentális dísz és alkalmatos-e Erkel Fe­renc alakja arra, hogy ily piedesztálon élvezze földjei kezéből a külső halhatat­lanságot. Mert azt el kell ismernem, hogy bizonyos célokra lehetnek alkalmas és le­hetnek alkalmatlan alakok. Már teszem azt, bizonyosan mindenki csodálkozással nézné a gyulai artézi kúton XIV. Lajosnak leggyönyö­rűbb szobrát is és méltán kérdezné a körül­­állóktól, hogy miképpen kerül ide a híres fran­cia király ? A­ki azonban egyáltalán először fúrt artézi kutat a világon, vagy a­ki Gyulán­­ először tervezte, vagy a­ki megvalósította, az­t méltán helyén lenne mindenik a gyulai artézi kúton. Merem állítani, hogy Gyulának minden jeles fia, a­ki szülővárosára vagy éppen nem­zetére díszt hozott, szintén alkalmas és méltó arra, hogy egy gyulai nagy művet, mint egy ily kút, kapcsolatba hozva, éppen ott kapjon emléket s a nevezetest még nevezetesebbé te­gye. Hiszen egy artézi kút kívülről keveset mutat. Külsején nyoma sincsen a nagy mun­kának, a nagy áldozatnak, a mely létrehozásá­hoz kell. Ha a város kegyelete a legszebbel disziti, a mije van, legnagyobb fia alakjával: ez már magában a becsét emeli s tartalmilag momentuózussá teszi a dolgot. A földleírásból azt fogjuk olvasni aztán Gyuláról: e nemes város polgárainak bölcsesége létrehozta az ar­tézi kutat, hazafias kegyelete földiszitette a nagy Erkel remek szobrával. Mindezekre azt mondhatja akárki, hogy helyes , de nem ez a kérdés lényege, hanem az, hogy nem Erkelhez méltóbb-e, ha külön szobrot kap. Feleletem : nem. Legméltóbb hozzá, hogy magához méltó szobrot kapjon. És itt kezdődik a kérdés művészi megoldása, itt a művész feladata. Az artézi kutat úgyis díszíteni kell. Ha éppen akkor van alkalma G­rulának arra is, hogy egy nagy fia emléké­ről gondoskodjék , szerintem a művészet ér­deke azt kívánja, hogy az erők ne forgácsol­­tassanak el, hanem inkább összefoglaltassanak a siker biztosítására. Én igen szép szobrot tudok képzelni egy artézi kút felett: Mózes-t, a­ki a pálcájával a sziklából forrást fakaszt. A biblia még egyéb tárgyat is ad. De ha jó Mózes, avagy nem talál-e a művész, ha fantá­ziáját mozgósítja, még más kapcsokat és vo­natkozásokat, melyek Erkelt különösen is al­kalmassá teszik a kitűzött célra. Arion-t, a dal Mai számunk 16 oldal

Next