Budapesti Hírlap, 1894. április (14. évfolyam, 90-119. szám)

1894-04-01 / 90. szám

Budapest 1894 XIVévfolyam 90 Vasarnapáprilis sz bőfizetési árak: Egész évre 14 irt, félevre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap hétfőn és ünnep után való napon is. eszteséges kiadóhivatal: Vill., Rökk Szilárd utca Bejárat a József-körut 5. szám alatt is. Hirdetések díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. szFőszerkesztő: Rákosi Jenő. KOSSUTH LAJOS: A temetés. S a népek millióinak Szemében girászköny ül. A látvány, a melyet fővárosunk ez órákban nyújt, leírhatatlan a maga nagyszerűségében, sötét pompájában és néma méltóságában. Semmi hozzá hasonló nincsen se a történetekben, se a költött irodalomban, csak a magyar népmese imaginációja. Ment, mendegélt hét nap és hét éjjel, akkor oda ért egy nagy városhoz, amelynek minden háza be volt borítva fekete posztóval. Ez a fekete város ma Budapest. Középpontja a nemzeti múzeum fenséges oszlopcsarnoka, ahol éjjelnappal megszámlálhatatlan sokasága tanyázik a népnek, a koszorúk ezrei borítják az óriási lépcsőzetet, a kertet, az Arany-szobrot, fekete szemfedővel letakart lámpák fénye ég, a gyertyák erdejének lángja ide-oda lobog s fényét veti a koporsóra, melyben Kossuth Lajos kiterítve fekszik. És képzeljétek el a képzelhetetlent, a mi nem volt és nem lesz többé, a mi nem is gondolható sehol a kontinensen, sehol a világon, hogy itt tolong egész Magyarország, senki belőle nem hiányzik, óriási tömegekben vonul fel és alá, egymást felváltva, zászlók alatt, melyeket a holttest előtt tisztelegve meg-meghajt, koszorúkkal, melyeket a ravatal elé helyez ; egész Magyarország, minden rendje, minden rangja, minden osztálya, minden korbelije, minden neme, gyermek és asszony, férfi és aggastyán, itt az egész nemzet, csak egy nincsen itt, ez az egy láthatatlan, ez az egy mintha nem léteznék s ez az álladalom. A hires állameszmének se képviselője, se koszorúja, se zászlaja. Nem hányom senkinek se a szemére. Nem az embereken múlik, hanem a viszonyokon. De szükségem van rá, hogy kimondjam, mert ebben rejlik egyik legcsodásabb vonása, erkölcsi mélysége, őszintesége és nagyszerűsége a mi gyászünnepünknek. Nincs itt hatalom, amely rendet csinál; nincs itt tekintély, amely tiszteletet paracsol, nincsen felsőbbség, amely korlátokat szab a népáradatnak. Itt csak gyász van, itt csak szeretet van, amely a szíveket és az elméket intézi. És a világra szól ez a csendesség, ez a néma hömpölygése, ez a zajtalan hullámzása az őrizetlen sokaságnak. Ez a legnagyobb disz, a legnagyobb tisztességadás, a melylyel koporsót ünnepelni lehet. A főváros lakossága megkétszerezve és mondhatatlan mozgalom minden utcáján és tengeráradat a kegyelet helyein és csend, rend és áhitat mindenütt. Oh kegyes istenség, ihlesd meg e tolongó nép elméjét és magasztald fel a mi gyászünnepünket további végső lefolyásában is méltóvá egy kesergő nemzethez és méltóvá a nagy lélekhez, mely örök békét, örök pihenőt, örök nyugodalmat jött keresni haza, közibénk, a mi drága földünkbe. Mert ez az óriási temetés, egy nagy történeti magyar alaknak ez a végső tisztessége, melyre a nemzet, ha ki nem adhatott nagy fiának soha semmit és semmit, mostan mindenét is hozza, egész szivét és két szemének összes könyeit: ez a temetés a maga óriási mértékeiben egy épp oly nagyszerű momentuma nemzeti történelmünknek. Kitárja e nap fekete pompája az egész világ és önön magunk előtt is azt, hogy a nemzeti ébredés és újjászületés eszméi, iránya és ténye teljesen általjárták a nemzetet és kiirthatatlanul élnek öntudatában. Ilyenséges egyértelműségben és az érzületnek ily megbonthatatlan egységében nem látta a világ a testvértelen magyar nemzetet, csak akkor, amikor mindenét kockára tette a hazáért és megvívta borzasztó élethalálharcát és másodszor most, mikor ama küzdelmek emléke egy ravatal körül a gyász és bánat egységére ihleti a nemzet összességét. Az értelem és az érzelmek ez egysége a jövendő záloga, a melyre hitet, a melyre pecsétet teszünk és Kossuth Lajos ravatala a mi tanunk reá. Budapest, március 31. Es ime, e kegyeletes munkánkban rajtunk függ a világ szeme és kémleli, mint viseljük, a kik viseltük, vérünket ontva, egy ádáz küzdelem viszontagságait hős lélekkel; akik viseltük férfias szótalansággal az elnyomás sanyargatásait, mint viseljük a legkeserűbb gyászt szabad nemzet létünkre ma. Mert a sors, a mely félkezével veri, a kit a próbára kiszemelt, félkezével a verésből is áldást tud csikarni gyermekei számára. Kossuth Lajos a mi szörnyű katasztrófánk után bujdosásra jutott s akkor járván be a szabad országokat, reánk fordította, sorsunkra, küzdelmeinkre, szenvedéseinkre mindenek figyelmét. Az ő lángszavától láttak meg minket s az ő ajka tette a műveit és szabad világot tanújává a mi sorsunk fordulatainak. És az ő halálával fordul a világ figyelme ismét reánk és kémli, mint viseljük, akik viseltük hősiesen egy háború sanyaruságait, férfias tűréssel a hatalom rúgásait, mint viseljük a keserű országos gyászt, méltón-e a szabad nemzetekhez. Oh ti dicsőültek, akik immár együtt vagytok a fellegek felett: te hatalmas ébresztő a te lángsziveddel, te hatalmas intéző a te lángeszeddel és mostan harmadiknak te hatalmas megváltó a te lángszavaddal, a tizenkilencedik században a magyar nemzet hármas koronája, tekintsetek le ránk, lelketek suhogó szárnyán lebegjen felettünk, ihlessétek meg szívünket, hogy erőben, szeretetben, egyetértésben, egymáshoz és kötelességeinkben való hűségünkben általatok meggyarapodva, emléketekkel éljünk idők idejéig. Ezzel teszünk le nagy bujdosó, fényessége a magyarnak, dicsősége történetünknek, büszkesége a szívünknek , ezzel teszünk le édesanyánk ölébe, vérünkkel megöntözött, könyünkkel és apáink porával megszentelt drága hazai földünkbe és sírod mellé állva őrizzük dicső emlékedet utánunk jövendők számára. Mai számunk 24 oldal.