Budapesti Hírlap, 1894. április (14. évfolyam, 90-119. szám)

1894-04-15 / 104. szám

1894. április 15. BUDAPESTI HÍRLAP. (104. sz.) művésznőt a felvonások végén, huszonegyszer ki­hívták s nyílt jelenetek közben is számtalanszor viharosan megtapsolták. * (A népszínházban) az esti előadások hol­naptól kezdve fél 8-kor kezdődnek. * (Komáromi Mariska Kolozsvártt.) Kolozs­várról telegrafálja levelezőnk, hogy Komáromi Ma­riska ma búcsúzott el a Szultán­ban. A fölemelt helyárak mellett zsúfolt ház nézte végig. Minden dala és jelenete után tüntető taps, éljenzés és újrá­zás hangzott föl, különösen a kipi-kopit követte fal­­rengető taps. Tegnap viráglantot és bokrétát, ma az összes közönség gyűjtéséből hatalmas virágos kosarat és koszorút kapott a vendégművésznő. A kolozsvári sajtó is rendkívüli meleg elismeréssel ír róla. A mai előadás előtt történt a következő mu­latságos epizód: Valaki a pénztárnál páholyt kért. Makróczy pénztáros becsukván a kasszát, a legnyu­­godtabb flegmával ennyit felelt: — Uraságod, úgy látszik idegen . . . * (Pucolni Budapesten.) A Manon Lescaut opera gyors hírre jutott szerzője ma délelőtt érke­zett unokafivérének Redpellinek kíséretében Buda­pestre s a Hungáriába szállt. A déli vasútnál Gamauf titkár fogadta. Először Nikis igazgatót lá­togatta meg, ki fölajánlotta neki a mai Walkür előadásra páholyát. Az esti órákban, a mennyire idejéből tellett, Zöldi Márton kíséretében megláto­gatta a szerkesztőségeket s megnézte egy kissé a fővárost. — A Walkür előadásán az első felvo­nás után Apponyi Albert gróf látogatta meg és so­káig beszélgetett vele művészi ügyekről. Maga az előadás roppantul tetszett neki, határozottan jobb­nak mondotta, mint a Milánóban látott Walkür elő­adást. — Előadás után a Reuter-vendéglő egyik külön éttermébe ment vacsorázni Apponyi Albert gróffal és Nikisekkel. * (A tud. akadémia) 33. osztálya hétfőn, április 16-án, d. u. 5 órakor ülést tart, tárgyai: 1. Jekelfalussy József r. t. : „Értelmiségünk és a ma­gyarság.“ 2. Fejérpataky László r. t. : „II. István oklevelei.“ 3. Földes Béla 1. t. : „Adalékok a ma­gyar hitbizomány kérdéséhez.“ TÖRVÉNYSZÉKI CSARNOK. Budapest, ápr. 14. — Bírák szaporítása. Arra való te­kintettel, hogy a sommás eljárás legközelebb életbe lép, a bírói létszám nagy mértékben való szaporítását várják ; a hivatalos lap már a legközelebb közli százmiáz kiló kinevezését.­­ A tüntetők. A budapesti büntető törvény­szék egyik ítélő tanácsa ma tárgyalta annak a tizen­hét fiatalembernek a perét, kiket a nagyheti tünte­tések alkalmával tartóztatott le a rendőrség. A vád­lottak ezek : Kiss Lajos, Kohl Vilmos, Drozd Imre, Kelemen József, Szabó József, Werner Dezső, Csap­lár József, Szántó István, Tóth Péter, Slajber Miklós, Karda Vince, Raj­da Lajos, Stern Adolf, Mindák József, Brüll Ignác, Bodnár Antal és Morvai József. Valamennyien a hatóság és magánosok ellen való erőszakért kerültek vád alá. Az ügyészséget Ziget­­kuthy Iván képviselte, védők Bozóky Ádám dr. és Földes Árpád dr. voltak. A bíróság egyenként kihallgatta a vádlotta­kat, a­kikről a rendőri jelentés sztratégiai pontos­sággal feljegyezte, hol verték be az ablakokat, a hatóság mely fölkent képviselőjének tagadták meg az engedelmességet s mily fajta kövekkel támadtak a törvényes rend ellen. Ott voltak természetesen a rendőrök is, tanúságot tenni saját jellentésük hite­lességéről. Vallomásuk kitűnő memóriáról tesz ta­núságot, mert még a legapróbb részlettel is beszá­moltak a bíróságnak, a vádlottak cselekedetét ille­tőleg. De mikor a maguk viselkedéséről volt szó, egyszerre megbénult az emlékező tehetségük. Nem tudtak arról semmit, hogy brutálisan bántak volna a közönséggel, sem arról, hogy a letartóztatott fiatal­embereket a kapitányságnál agyba-főbe ütöt­ték volna. A törvényszék Kiss Lajost, Kohn Vilmost, Szabó Józsefet, Werner Dezsőt két-két havi, Kele­men Józsefet, Szánthó Istvánt, Tóth Pétert egy-egy havi, Hujber Miklóst és Karda Vincét két-két heti fogházra ítélte, a többi vádlottakat pedig fölmen­tette. SPORT. Budapest, ápr. 14. * A bécsi lóversenyek holnap, vasárnap, kezdődnek és tartanak egész május 3-ig. Az első nap főeseménye a Brzedswit-N­andicap (1200 méter), 5000 frt a nyerőnek, 800 frt a másodiknak, 200 frt a harmadiknak. Bécsi levelezőnk értesülése szerint a következő lovak várhatók e versenyben a start­nál : Clifford lov. Vinall, Adag vagy Benczúr lov. Bulford S., Délibáb lov. Smith, Louis d’or lov. Adams, Toncsi vagy Springal lov. Prescott, Or­vert lov. Hyams, Babonás lov. Planner, Mouche lov. Pache, Geht an lov. Peasnall, Ékes lov. Ibbett, Demetrius lov. Barton. Favorit e versenyre az utóbbi napokban Demetrius lett, Péchy Andor há­romévese, mely tavaly több versenyt nyert, igen sebes ló és csak 44% klgot kell nyergébe vennie. Legveszedelmesebb ellenfeleinek tartják Or­vert-et, Ékes-t és Délibáb­ot. * A Geist-istálló nyeresége. Geist Gáspár nyert az idén is legtöbbet az alagi meetingen, mert mindegyik kiküldött lova hozott valamit a kony­hára, így például Rubel 12.600, Syren 4080, Vicza 2900, Rózsám 2330 koronát nyert díjakban. Az istálló összes nyeresége 23.050 koronát tett ki. WYN­IT-TKR.*) *) Az e rovatban foglaltakért nem vállal fele­lőséget a szerk. EEHOmBTif­z. PQFS felülmúlhatatlan h­áziMasei* mindama gyomor­­bajoknál, melyekből a rossz emésztés és székreke­dés szokott keletkezni. A gyógyszertárakban Moll készítménye kérendő eredeti dobozok 1 forintjával. Felhívás ! Tisztelettel felkérem mindazokat, a kik az „Adria“ biztositó társasággal perben állanak, saját érdekükben velem érintkezésbe lépni szíveskedjenek. — Kiváló tisztelettel !-SZolin, ZDá­vid., 30368 könyvnyomda tulajdonos Budapest, Kerepesi­ ut 62.­­A JLknisfisJL w­ábe­lL Béres D. Sándor legjobb hirnévnek örvendő cég, kézimunka gyárát nagyobbitja, ez okból felhagy vászonkereskedésével. összes vászonraktárát egy tö­megben magvettük és azokat raktárunkon míg e tömeg­­tart, 50% engedv­énynyel árusítjuk. Ezen tömegben nagyon sok kávésteríték, asztalnemű, férfi ing és gallér, Jager-ing, tourista­ ing, zsebkendő és harisnya van. Egyúttal ajánljuk saját készítményű fehérnemű raktárunkat. KANITZ FERENC és Ta. 29927 szepességi vászonraktár. Budapest, IV. ker., Hatvani-utca 11.­­«, M­edopanaeu 30» sz. a. vannak. 30299 Péterhegyi téglaipar r. t. Átk­altni*k­Kflncs miatt elad az előállítási áron illKUllUelilRiOO Beck Sándor,V., József-tér 13. Bútorcsarnok májustól kezdve Váci-Irat 14. sz. I. cm. GYÁR, VII., Huszár­ utca 7. sz. Városi raktár: IV., Kossuth Lajos­ utca 4. villamos világítás, villamos erőátvitel, hangosan beszélő telefonok, a világhírű „Universal Transmitter“ nevű szénmicrophonnal telegráf, csillárok és egyéb világító testek stb., stb. 28219 Minden az elektrotechnikai szakba vágó munkálatok szakszerű­ és jutányos elkészítése. Telefonjaink a chicagói világkiállításon az egyetlen nagy díszoklevéllel tüntettek ki.­ ­ Nyílt levél a Salvator-forrás igazgatóságának Eperj­esen. Különös örömömre szolgál tudtára hozatni, hogy bél­hurutom, mely minden más gyógyszernek dacára nem javult, az Ön tulajdonát képező Salvator-forrás vizének használata által teljesen megszűnt. Hasonló eredményeket sokszorosan gyakorlatomban is észleltem és ép igy bizonyíthatom, hogy nagy számú, úg­y heveny vagy idült reheumatikus bántalmakban szenvedő betegek a Salvator-viznek használata által tökéletesen felgyó­gyultak. A szenvedő emberiség érdekében adom Önnek ezen nyi­latkozatot és felhatalmazom annak közhírré tételére. Carrara (Olaszország.) 80348 Febr. havában 1894. Kiváló tisztelettel XII. Peghini József lovag gyakorló orvos Pünkösdi társas kirándulás az osztrák Lloyd külön hajóján Dalmátiába. Indulás Triesztből a következő helyek érintésével: Pola, Zára, Sebenico, Tran, Spalato, Curzola, Gravosa, Cattaro, Comisa, Lissa, Metkovic, Lussinpiccolo, Triest. — Menetár Triesttől Triestig teljes ellátással 115 frt. Prospektusok ingyen kaphatók Th. Cook & Son urak nemzetközi utazási irodájában Dorottya­­utca 3. 30350 A BRAVAIS-VAS-at a világ összes orvosai mindenütt sikerrel alkalmazták; a test szervezetének okvetlen szüksége van reá és azon­nal egyesül a vérrel. Vérszegénységet, sápkórt, kimerült­séget, elgyengült erőket gyógyít. Asszonyok és fiatal leányok kifejlődését teljesen előmozdítja. Húsz cseppet egy darabka czukorra öntve minden evéskor. Kiadás reá naponkint 5 krajczár. Tessék a valódi Bravais-vasat kérni vérszegénység ellen, mely használati utasítással van ellátva. Nagyban kapható Páris, 40. rue St.-Lazare. Budapesten: Tűr­ök­ József gyógyszertárában, Király­ utca UI. szán». “ 29202 MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMVASUTAK GÉPGYÁRA. Csészcséplőgarnitúrák, hengerkazános lokomobilok, szalmakazalozó-gépek, g­őzkukorica-morzsolók, S­t­i­b­o­r - körfűrészek SSSF* mindig csak ABB­A­HAGY. KIR. ÁLLAMVASUTAK GÉPGYÁRA VEZÉRÜGYNÖKSÉGÉNÉL, Budapest, Vill., József-körut 41. szám a. rendelendők meg. 29991 Közgazdasági táviratok. Bécs, április 14. (Saját tudósítónk távirata.) Az értéktőzsdén a délutáni magán­forgalomban jegyeztek: Osztrák hitelárt. részvény 355.12—355.37 írton. — Magyar hitelintézeti rész­vény 421.75 forinton. — Anglobank 152.— írton. — Unio­bank részv. 260.50 forinton. — Länderbank 250.30----.— frt. — Dohányrészvény 215.25. — Alp. bányarészvény 74.20 írt. — Májusi járadék 98.57. — Osztrák koronajáradék 98.—. — Magyar aranyjáradék 118.20. — Magyar koronajáradék 95.15. Osztrák államvasut 339.87-----.—. — Déli vasút 108.—. — Elbavölgyi vasút 264.25. — Rimamurányi 234.—. — Márka 61.13. — Töröksorsjegy 62.— forinton. Bécs, április 14. Az esti tőzsde irányzata gyenge volt. Osztrák hitelrészvény 355.25 frton. — Osztrák-magyar államvasut 339.75 frt. — Májusi járadék 98.57 frt. — Magyararanyjáradék 118.20 frt. — Magyar koronajáradék 95.15 forinton. — Magyar hitelv. 421.75 frton. — Osztrák korona­jár. 98.— frt. Berlin, ápr. 14. (Zárlat.) Osztr. hitelrészvény 214.25 forinton. — Osztrák-magyar államvasuti részvények 141.— forinton. — Déli vasúti részv. 48.25. — Buschthierach —.—. — Elbavölgyi —.—. — Osztrák aranyjáradék 97.70. — Magyar arany­járadék 96.40. — Magyar koronajáradék 91.40. — Galíciai —.—. Paris, április 14. (Zárlat.) 3 száz. francia járadék 99.21. — Olasz járadék 76.52. — Török konzolok 23.55. — Magyar aranyjáradék —.—. — Államvasut —.—. Alpesi részv. 161.87. — Török sorsjegy —.— forinton. London, április 14. (Zárlat.) Osztr. hitelr. —.—. — Konzolok 100.06. — Déli vasúti részvé­nyek 9.62. — Ezüst 29. 1 . — Spanyol járadék 63.87. — Olasz járadék 76.—. — Magyar arany­járadék 95.75. — Kamatláb 1­/4-Frankfurt, ápr. 14. (Zárlat.) Osztrák hitelr. 290.12. — államvasut —.—. — Magyar arany­járadék —.—. — Alpesi részvény 59.20. — Déli vasúti részv. —.—. New-York, április 14. Búza áprilisra 62’/4. — márciusra 63.—. — májusra 65. %. — Ten­geri májusra 43.l/s. Chicago, ápr. 14. Búza júliusra 59.%. — Tengeri áprilisra 39.% — Kukorica —.—-

Next