Budapesti Hírlap, 1894. május (14. évfolyam, 120-149. szám)
1894-05-01 / 120. szám
Budapest, 1894. XIV. évfolyam 120. sz. Kedd, május 1. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előlsztte, apróhirdetések fölvétettek József-körút 5. sz. a. utcai helyiszeteken is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VTII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Előfizetések, apróhirdetések fölvétetnek József-kort 5. sz. a. utcai helyiségünkben is. Budapest kormánya, Budapest, ápr. 30. Valamikor egy város, Róma, uralkodott három világrészen; manapság London öt világrészen uralkodik; Pakis csak Franciaországon, Bécs Ausztrián sem ; kívánjuk, hogy Budapest legyen magyar minden izében s hatalmas központja nemcsak Magyarországnak, hanem a Duna mentén fekvő egész területnek, kereskedelmében kiható messze földön, politikailag erős vára a szabadságnak, a civilizációnak és Magyarország állami önállóságának. Nagy nemzeti fővárosoknak ilyetén hivatást oszt gyakran a világtörténet. Ezt csak úgy érhetik el, ha polgáraikban erős a nemzeti önérzet, a politikai törekvés és a teremtő vállalkozás. Budapest polgáraiban vannak ily erények, ezek fejlesztik városunkat, de még távol vagyunk a céltól. Városokat nem csinálhat meg a kormány, sem rendeletekkel, sem intézetekkel s nem sikerült felülről építeni nagy várost , ezért nem lettek világvárosokká sem Washington, sem Szentpétervár. Az élet alkotja meg központjait, ha az emberek teljesítik kötelességeiket. A kormányok protekciója bár nagy értékű legyen, nagyobb becscsel bír a városok önkormányzata, hogy felvirágozzanak, így Budapestet nem királyaink építék, mint a császárok Bécset és nem minisztereink intézkedései növesztették nagyra, ezek csak hozzájárultak, hogy a polgárok tevékenysége élesztessék s meghozza gyümölcseit, a városi hatóság pedig a polgárok akarata szerint igazgassa ezeknek ügyeit s mozdítsa elő javát. Egy negyedszázad múlt el azóta, hogy Magyarországnak fővárosa van. Azelőtt itt három város volt. Budapest egyesítése óta roppant változáson mentünk át. Egész Európában a legnagyobb fejlődést aránylag Budapest jelen kora mutathatja fel. Oroszlán része ebben a városi hatóságnak van, polgármestereknek, tanácsnak, közgyűlésnek, hivataloknak. Bármennyi kifogást lehet okosan tenni a fővárosi adminisztráció ellen, az eredmények igazolják, hogy nagy munkát végzett s nagy feladatot oldott meg. Ezért a városházán vezérlő férfiakat elismerés és hála illeti meg polgártársaik és minden jó hazafi részéről. A fővárost megmagyarosították, megnagyobbították, középületekkel és közintézményekkel ellátták, iskolákról, iparról, kereskedésről gondoskodtak és messzelátó politikával nagyszabású műveket létesítettek. A dolog természetéből következik, hogy a nagyváros közigazgatása sem maradhat vissza fejlődésében s ez egyik oka, amiért a polgárok joggal panaszkodhatnak a főváros adminisztrációjára, hogy ócska, rozsdás s munkáját jól végezni képtelen. A szervezetben van a főhiba, mert az elavult. Hibás a fővárosi törvény s abban a bizottság szerkezete. Nem tíz kerületnek kellene lenni, hanem legalább húsznak, mikor a három budai kerület összevéve sem ér fel a legnagyobb budapesti kerülettel, a Józsefvárossal. A virilisták intézménye itt egészen hibás, az országgyűlési választásoknak a városi kerületekkel összefüggése pártos klikk-uralmat teremtett. A főpolgármesteri intézmény fölösleges. Három polgármester helyett elég lenne kettő. Újra osztályozni kellene az ügyeket, szorosabbra fűzni a viszonyt városi hatóság és rendőrség között. Decentralizálni a közigazgatást, mely végből végre valahára eljutottunk az elüljáróságok szervezéséhez. E kérdés foglalkoztatja most élénken a hivatalnoki és polgári köröket. Már régen belátta Kamermayer és sürgette az elöljáróságok reformját, de a tanács tervével a klikkek uralkodásán hajótörést szenvedett. Hieronymi megtörte az ellenszegülést és törvénybe iktatta a reformot, mely javítás azonban csak részleges és csupán kezdet. Kár, hogy a pártpolitika és a klikkek befogása itt is ártott, mert a kerületeket egészen újra kellett volna beosztani és nem meghagyni. De ez esetben legalább öttel szaporítani kellett volna az elüljáróságok számát s ezt ellenezték a kormánypárti polgári körök, valamint költségkímélésből a tanács is. Megmaradt tehát a tiz kerület, de szó- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Az özvegy fiai. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A nagyobbik Darzay, Kálmán a gazda, a ki pedig már harminc esztendős is elmúlt, egy este rettenetes lelki küszködések után bevallotta az édesanyjának, hogy szereti a Horváthleányt és feleségül akarja venni. Az özvegy asszonyba ki jóformán azt se tudta, hogy kik azok a Horváthok, fia e vallomására sírva fakadt. — Persze! Nem tudod már megvárni, míg lehunyom a két szememet . . . fiatal aszszonyt akarsz a házba hozni, aki zongorázik és öltözködik és szegény anyádat agyon boszantja az affektálásával . . . Kálmán erre szó nélkül kirohant a gazdasági udvarra, ahol éppen két fiatal bivalybika tülekedett a béresgyerekek nagy rémületére. Éppen jókor! Kálmán, aki erősebb volt két bikánál, egy doronggal a két kezében beállott harmadik veszekedőnek és a két szarvasmarha esze nélkül rohant az istállóba. A gazda különben nem elégedett meg ennyivel, hanem még az este levelet írt a Géza öccsének, a fővárosi fiskálisnak, hogy igazítsa el valahogyan a dolgát, mert ő nem tud élni a leány nélkül és inkább keresztül lövi magát, minthogy megszegje a szavát. Harmadnapra megjött Géza. Elegáns és jókedvű volt, mint mindig. Az édesanyjának egy teaforralót és egy selyem napernyőt hozott ajándékba és Darzayné, mikor összecsókolta a kisebbik fiát, megindultan mondta neki: — Milyen más is vagy te ! A bátyád házsártos gazember, aki valami idegen perszonát akar a házamba hozni, hogy agyongyötörjön engem . . . A fiskális gyöngéden megsimogatta az öreg asszony szép, fehér fejét. Azt mondta : — Míg én élek, abból nem lesz semmi! * A szegény Darzaynét igen sok baj érte életében. Alig hogy levetette a gyászruháját, mit a férje emlékezetére viselt, más újat kellett varratnia, a menyecske leánya temetésére. Egy esztendővel később a kis unokáját is magával vitte a félelmetes kaszás és az asszony szivében gyökeret vert a meggyőződés, hogy odafenn, a fellegek fölött, valaki megfoghatatlan és kegyetlen ellenségeskedéssel viseltetik ő iránta. Miért éppen ő iránta? Más anyának is vannak gyermekei, más asszonynak is van férje . . . Nem tudott többet szabadulni a rögeszmétől, hogy a menybeliek külön számon tartják az ő sorsát, és a mindennapi imádsága nem is volt annyira keresztény fohászkodás, mint inkább kétségbeesett alkudozás, melyet túlhatalmas ellenségeivel folytatott. — Nem zúgolódom, alázattal belenyugszom a sorsomba, csak a két fiam maradjon meg . . . A kis unokája temetése óta nem látták más ruhában, mint feketében. Darzayné akkor nem volt még ötven esztendős sem, de a haja már egészen megfehéredett. Pedig az asszony éppen nem született martinnak, inkább zsarnoknak. Valaha nagyon csinos leány volt, később híres szép asszony lett belőle. (A szeme ma is szép volt, bár az éjszakai ivás sokat rontott rajta.) A két fiával úgy volt, hogy alig tudott örülni a gyarapodásuknak. Minek is örüljön? Hogy holnap talán őket is temetőbe kísérhesse? Aztán — csodálatos logikája az anyai szívnek! — úgy érezte, hogy a meghalt leánya emlékét bántaná meg, ha az élők kedvéért elfelejtené a halottat. A fiuk, bárhogyan igyekeztek is, nem tudták elfeledtetni vele a leányát, a fiuk nem értették meg, idegenek voltak hozzá, a saját útjaikon jártak. Az ügyvéd fia még közelebb állott anyai szivéhez, benne több volt a tapintat, több a gyöngédség.* — Két szabad hetem van, mondta az ügyvéd édesanyjának, — azt együtt tölthetnék el a hidegkuti fürdőben. Kálmán azalatt elkészül itt az aratással . . . Elutaztak a közeli fürdőbe és Darzayné már előre örült a diadaloknak, melyeket gavallér fia ott aratni fog. Úgy képzelte el, hogy az egész fürdőhely asszonynépe majd Géza után bolondul, Géza azonban — jó fiúhoz illően — ügyet sem vet az asszonyokra, hanem mindig csak az édesanyja oldalán marad. Az özvegy a vendégek lajstromában egy Mai számunk 16 oldal.