Budapesti Hírlap, 1894. május (14. évfolyam, 120-149. szám)

1894-05-01 / 120. szám

Budapest, 1894. XIV. évfolyam 120. sz. Kedd, május 1. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap­, hétfőn és ünnep után való napon is. Előlsztte, apróhirdetések fölvétettek József-körút 5. sz. a. utcai helyiszeteken is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VTII., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Előfizetések, apróhirdetések fölvétetnek József-kort 5. sz. a. utcai helyiségünkben is. Budapest kormánya, Budapest, ápr. 30. Valamikor egy város, Róma, ural­kodott három világrészen; manapság London öt világrészen uralkodik; Pakis csak Franciaországon, Bécs Ausztrián sem ; kívánjuk, hogy Budapest legyen magyar minden izében s hatalmas köz­pontja nemcsak Magyarországnak, ha­nem a Duna mentén fekvő egész terü­letnek, kereskedelmében kiható messze földön, politikailag erős vára a szabad­ságnak, a civilizációnak és Magyar­­ország állami önállóságának. Nagy nem­zeti fővárosoknak ilyetén hivatást oszt gyakran a világtörténet. Ezt csak úgy érhetik el, ha pol­gáraikban erős a nemzeti önérzet, a politikai törekvés és a teremtő vállal­kozás. Budapest polgáraiban vannak ily erények, ezek fejlesztik városunkat, de még távol vagyunk a céltól. Városokat nem csinálhat meg a kormány, sem rendeletekkel, sem inté­zetekkel s nem sikerült felülről építeni nagy várost , ezért nem lettek világ­városokká sem Wash­ington, sem Szent­pétervár. Az élet alkotja meg központ­jait, ha az emberek teljesítik köteles­ségeiket. A kormányok protekciója bár nagy értékű legyen, nagyobb becscsel bír a városok önkormányzata, hogy felvirágozzanak, így Budapestet nem királyaink építék, mint a császárok Bécset és nem minisztereink intézke­dései növesztették nagyra, ezek csak hozzájárultak, hogy a polgárok tevé­kenysége élesztessék s meghozza gyü­mölcseit, a városi hatóság pedig a pol­gárok akarata szerint igazgassa ezek­nek ügyeit s mozdítsa elő javát. Egy negyedszázad múlt el azóta, hogy Magyarországnak fővárosa van. Azelőtt itt három város volt. Budapest egyesítése óta roppant változáson men­tünk át. Egész Európában a legna­gyobb fejlődést aránylag Budapest je­len kora mutathatja fel. Oroszlán része ebben a városi hatóságnak van, polgár­­mestereknek, tanácsnak, közgyűlésnek, hivataloknak. Bármennyi kifogást lehet okosan tenni a fővárosi adminisztráció ellen, az eredmények igazolják, hogy nagy munkát végzett s nagy feladatot oldott meg. Ezért a városházán vezérlő férfiakat elismerés és hála illeti meg polgártársaik és minden jó hazafi ré­széről. A fővárost megmagyarosították, megnagyobbították, középületekkel és közintézményekkel ellátták, iskolákról, iparról, kereskedésről gondoskodtak és messzelátó politikával nagyszabású mű­veket létesítettek. A dolog természeté­ből következik, hogy a nagy­város közigazgatása sem maradhat vissza fej­lődésében s ez egyik oka, a­miért a polgárok joggal panaszkodhatnak a fő­város adminisztrációjára, hogy ócska, rozsdás s munkáját jól végezni képte­len. A szervezetben van a főhiba, mert az elavult. Hibás a fővárosi törvény s abban a bizottság szerkezete. Nem tíz kerü­letnek kellene lenni, hanem legalább húsznak, mikor a három budai kerület összevéve sem ér fel a legnagyobb budapesti kerülettel, a Józsefvárossal. A virilisták intézménye itt egészen hi­bás, az országgyűlési választásoknak a városi kerületekkel összefüggése párt­os klikk-uralmat teremtett. A főpolgár­mesteri intézmény fölösleges. Három polgármester helyett elég lenne kettő. Újra osztályozni kellene az ügyeket, szorosabbra fűzni a viszonyt városi ha­tóság és rendőrség között. Decentrali­zálni a közigazgatást, mely végből végre valahára eljutottunk az elüljáró­ságok szervezéséhez. E kérdés foglalkoztatja most élén­ken a hivatalnoki és polgári köröket. Már régen belátta Kamermayer és sürgette az elöljáróságok reformját, de a tanács tervével a klikkek uralkodá­sán hajótörést szenvedett. Hieronymi megtörte az ellenszegülést és törvénybe iktatta a reformot, mely javítás azon­ban csak részleges és csupán kezdet. Kár, hogy a pártpolitika és a klikkek befogása itt is ártott, mert a kerülete­ket egészen újra kellett volna beosz­tani és nem meghagyni. De ez esetben legalább öttel szaporítani kellett volna az elüljáróságok számát s ezt ellenez­ték a kormánypárti polgári körök, va­lamint költségkímélésből a tanács is. Megmaradt tehát a tiz kerület, de szó- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Az özvegy fiai. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A nagyobbik Darzay, Kálmán a gazda, a ki pedig már harminc esztendős is elmúlt, egy este rettenetes lelki küszködések után beval­lotta az édesanyjának, hogy szereti a Horváth­­­leányt és feleségül akarja venni. Az özvegy asszonyba ki jóformán azt se tudta, hogy kik azok a Horváthok, fia e val­lomására sírva fakadt. — Persze! Nem tudod már megvárni, míg lehunyom a két szememet . . . fiatal asz­­szonyt akarsz a házba hozni, a­ki zongorázik és öltözködik és szegény anyádat agyon bo­­szantja az affektálásával . . . Kálmán erre szó nélkül kiroh­ant a gaz­dasági udvarra, a­hol éppen két fiatal bivaly­bika tülekedett a béresgyerekek nagy rémü­letére. Éppen jókor! Kálmán, a­ki erősebb volt két bikánál, egy doronggal a két kezében beállott harmadik veszek­edőnek és a két szarvasmarha esze nélkül rohant az istállóba. A gazda különben nem elégedett meg ennyivel, hanem még az este levelet írt a Géza öc­csének, a fővárosi fiskálisnak, hogy igazítsa el valahogyan a dolgát, mert ő nem tud élni a leány nélkül és inkább keresztül lövi magát, minthogy megszegje a szavát. Harmadnapra megjött Géza. Elegáns és jókedvű volt, mint mindig. Az édesanyjának egy teaforralót és egy selyem napernyőt ho­zott ajándékba és Darzayné, mikor összecsó­kolta a kisebbik fiát, megindultan mondta neki: — Milyen más is vagy te ! A bátyád há­­zsártos gazember, a­ki valami idegen perszo­­nát akar a házamba hozni, hogy agyongyötör­jön engem . . . A fiskális gyöngéden megsimogatta az öreg asszony szép, fehér fejét. Azt mondta : — Míg én élek, abból nem lesz semmi! * A szegény Darzaynét igen sok baj érte életében. Alig hogy levetette a gyászruháját, mit a férje emlékezetére viselt, más újat kel­lett varratnia, a menyecske leánya temetésére. Egy esztendővel később a kis unokáját is ma­gával vitte a félelmetes kaszás és az asszony szivében gyökeret vert a meggyőződés, hogy odafenn, a fellegek fölött, valaki megfogha­tatlan és kegyetlen ellenségeskedéssel viselte­tik ő iránta. Miért éppen ő iránta? Más anyának is vannak gyermekei, más asszonynak is van férje . . . Nem tudott többet szabadulni a rög­eszmétől, hogy a m­enybeliek külön számon tartják az ő sorsát, és a mindennapi imádsága nem is volt annyira keresztény fohászkodás, mint inkább kétségbeesett alkudozás, melyet túlhatalmas ellenségeivel folytatott. — Nem zúgolódom, alázattal belenyug­szom a sorsomba, csak a két fiam maradjon meg . . . A kis unokája temetése óta nem látták más ruhában, mint feketében. Darzayné akkor nem volt még ötven esztendős sem, de a haja már egészen megfehéredett. Pedig az asszony éppen nem született martinnak, inkább zsar­noknak. Valaha nagyon csinos leány volt, ké­sőbb híres szép asszony lett belőle. (A szeme ma is szép volt, bár az éjszakai ivás sokat rontott rajta.) A két fiával úgy volt, hogy alig tudott örülni a gyarapodásuknak. Minek is örüljön? Hogy holnap talán őket is temetőbe kísér­hesse? Aztán — csodálatos logikája az anyai szívnek! — úgy érezte, hogy a meghalt leánya emlékét bántaná meg, ha az élők kedvéért el­felejtené a halottat. A fiuk, bárhogyan igyekeztek is, nem tudták elfeledtetni vele a leányát, a fiuk nem értették meg, idegenek voltak hozzá, a saját útjaikon jártak. Az ügyvéd fia még közelebb állott anyai szivéhez, benne több volt a tapin­tat, több a gyöngédség.* — Két szabad hetem van, mondta az ügyvéd édes­anyjának, — azt együtt tölthet­nék el a hideg­kuti fürdőben. Kálmán azalatt elkészül itt az aratással . . . Elutaztak a közeli fürdőbe és Darzayné már előre örült a diadaloknak, melyeket ga­vallér fia ott aratni fog. Úgy képzelte el, hogy az egész fürdőhely asszonynépe majd Géza után bolondul, Géza azonban — jó fiúhoz il­lően — ügyet sem vet az asszonyokra, ha­nem mindig csak az édesanyja oldalán marad. Az özvegy a vendégek lajstromában egy Mai számunk 16 oldal.

Next