Budapesti Hírlap, 1894. július (14. évfolyam, 180-210. szám)

1894-07-22 / 201. szám

10 KÖZGAZDASÁG. Budapest, júl. 21. Asztalossegédek sztrájkja. A munkakerü­lés járványa — úgy látszik — is­mét felüti fejét. Munkásaink között hónapok óta tart a készülődés — és a­minek hetekkel ezelőtt kellett volna bekövetkezni, annak most, habár elkésve is, kell meg­történni. Miért ? Mert nyugodt viszonyok között az intéző apostoloknak le kellene számolni azokról a fillérekről, a­melyeket munkásaink fáradságos verejtékkel szereztek; azokról a fillérekről, melyek a munka megszüntetése esetében felmerülendő se­gélyek fedezésére szánják. Nekem gyanúsítanom nem szabad, mert én ehhez a tőkéhez nem járul­tam hozzá, de érdekem azt követelné, hogy az egész összeg mint ilyen hiányozzék és az illetők kellő büntetésben részesüljenek. Ez volna a magánérdek. Erről azonban nekem szabad lemondani, a­mit ezennel ünnepélye­sen ki is nyilatkoztatok, s így tisztán ipari szem­pontokból óhajtom munkástársaimat bizonyos dol­gokra figyelmeztetni. A székes­főváros területén körülbelül 6000 asztalossegéd működik, a­kiknek átlagos napi jö­vedelme összesen mintegy 11.400 forintnak felel meg. Kelteve, de meg nem engedve, hogy a munka szünetelése 6 hétig betart, 410.400 forint készpénz­­veszteség mutatkozik, mely összeg azonban a szükségletnek csak akkor felel meg, ha a nap je­lentékeny részét munkával töltik ki. Az illetők tehát ezt az összeget vesztik el, de nem tévesztve szem elől, hogy ennek ellenében kiadásaik tétlenségüknél fogva fokozódnak, így igényük, veszteségük a ki­mutatott összegnél sokkal nagyobb. És miért ez ? Semmiért, pusztán azért, hogy ingyen élhessen egy­néhány munkakerülő hazátlan ember, a­kik munká­sainktól fejenkint és hetenkint 15 krt vonnak el saját érdekeik előmozdítására, de korántsem az ál­talános jólét előmozdítására. De ha csupán csak pénzveszteség érné munkásainkat, az nem volna oly nagy baj, különösen akkor, ha a mondott ösz­­szeg felett rendelkeznének. D­e a legnagyobb baj az, hogy a 6000 munkás között körülbelül 4000 családapa, a­kinek gyermekei vannak, mind­ezeket a szegényeket nyomorba, nélkülözésbe kergeti né­hány nyomorult agitátor. Én, ki szívem teljes melegével óhajtom az értelmes jó munkás jólétét, el kell hogy ítéljem ama férfiak szereplését, a­kik az asztalosság terén csak beszélni tudnak, de még csak egy egyszerű gyaluvasat sem tudnak megköszörülni, még ke­­vésbbé tudnak hivatásuknak megfelelni, és így az asztalossegéd elnevezésre érdemeljenek. Ez az oka annak, hogy éppen a fiatalságot­­és értelmetlenséget tudják önérdekeik előmozdítására felhasználni. Jobb volna nekik előbb a külföldi munkások tudását el­sajátítani, és aztán, körültekintve Európában, ész­­revennék azt, hogy ott, hol jó munkások vannak, 10 órát is dolgoznak, de mi értelmetlen, gyenge, fiatal munkásainkért feláldozzuk embereink ama ré­szét, mely egyedüli támasza iparágak fejlődésének. Szomszédunkban, a Lajtán túl, a­honnan ipari állásunkat legjobban fenyegetik, a hatalmas ver­seny miatt 10, sőt 11 órát is dolgoznak. Hogy lehet tehát azt remélni, hogy mi gyengébb munkaértel­miség mellett 8 órai munkaidő alatt nagyobb bért adhassunk, a megélhetést és a család tisztességes fentartását jobb munkásainknak biztosíthassuk, különösen akkor, midőn jobb munkásaink száma sokkal csekélyebb a gyengébbeknél. De elfeledik munkásaink azt is, hogy a verseny mindenben és mindenhol a legfőbb tényező. Ezt elfelejteni nem lehet, nem szabad magyar iparosnak, legyen az akár önálló, akár segédmunkás. A követelés abban a modorban, a­mint fel­állíthatott, eszeveszett. Úgy tűnik fel, mintha a kül­földi iparérdekek bérencei állították volna össze, megbénítani félrevezetett munkásaink segedelmével virágzásnak indult asztalosiparunkat. Hála a Mindenhatónak, ez nem fog sike­rülni, mert jobb, értelmesebb munkásaink tisztában vannak azzal, mit lehet tenni ez idő szerint jobb­­létükért és családjukért, ismerik az utat és módot is, a­melyen biztos irányban haladva, a társadalmi összhang keretén belül megtalálják fáradozásuk ál­dásos gyümölcsét. A sztrájkolni szándékozó munkástársakhoz indítványom volna. Mindenekelőtt számoltassák le a pénzgyűjtő bizottságot, tegyék a tőkét gyümölcsöző kezelésbe és kezdjenek tanulni, hogy ipék­,ők legye­nek első­sorban arra, hogy asztalossegédeknek ne­vezzék őket. Tisztelet a kisszámú félrevezetett ér-' telmiségnek. Ha majd tudnak valamit, ha például­ csak a fanemek természetét és azok mikénti feldol­­ gozását, a szerszám jó karban tartását, a munka becsületes elkészítését elsajátították, mely, idő alatt a tőke is felszaporodik, akkor lesz itt az ideje, hogy összehasonlítást tegyenek más nemzetek­ban-Mikor Cécile másnap reggeli után ismét kiment virágaihoz, meglepve látta, hogy az udvar földje föl van­ túrva, a kert falán pedig rést vágtak. Besietett kis birodalmába és látta, hogy a kert két végén öntöző­csapok várják, permetezős kávésük­ csövekkel. Örömében tap­solva hívta elő Pellegrin kisasszonyt, és meg­magyarázta neki, hogy micsoda csodálatos munka folyt itt tegnap óta. — Az én apám igazi varázsló . . . Min­dent végrehajt, a­mit akar és pedig tüstént... De segített neki az a fiatal ember is, a­ki igen szívesnek látszik. Azonnal fogott egy csövet és öntözni kezdett, gyönyörködve a napfénytől gyémán­­tos vizcseppek szivárványjátékában. Teljesen elárasztott egy darab gyöpöt, mikor atyja ki­jött dolgozószobájából: — Cécile, te valóságos posványsággá változtatod ezt a kertet, szólt gonoszuk m­oso­­lyogva. Ne feledd, édesem, hogy a sok a jóból is megárt. — Igaz, kedves apám, nagyon csábított az újság . . . De miért nem említetted nekem mindezt ma a reggelinél ? Hiszen tudtad, hogy milyen csoda történt itt . . . — Meg akartalak lepni. .. Aztán Laroque is kért, hogy ne szóljak . .­. — Kérlek, köszönd­ meg neki helyettem ezt a figyelmet . .. . — Köszönd meg magad ... És ne fe­ledkezzél meg öreg munkafel­ügyelőmről, Cour­­dimancheról sem, a­ki egész éjszaka dolgozott ezen, a vízvezetéken . . . Száz frankot,­ fogsz neki adni. Ez a jutalom a te kezedből kétsze­resen megörvendezteti ... — Hát Laroque urnák ? — Ó, néki elég egy szives sic. Oh nem lehet pénzzel megjutalmazni, kasaival, és fáradjanak helyzetük­­ javításán. Most azonban ez idő szerint kell, hogy a tisztességes jobb munkás ne engedje magát és családját a nyo­morba jutni minden cél és siker­ nélkü­­l. Én habozás nélkül teljesítek-mindent, a­mit munkásaim érdekében tehetek, a­mit versenyképes­ségem bénítása nélkül a külföldiekkel és hazai kol­legáimmal szemben érvényesíthetek?­ De ezen túl mennem nem szabad. Az amberij csak egyszer él, és akkor sem szép, ha csupán önmagának él. Szavam­­most sem magamért emelem, hanem azokért az ártatlan gyermekekért, kik a félrevezetett apáik hibája folytán nyomorba, nélkül­özésekbe ta­­szíttatnak. • • : \ ■ Minden munkaszünetelés veszteség. Eladó­­sodva, lerongyosodva, mindnyájan kedv nélkül fo­gunk újból a munkához. Intő a bécsiek tanulságos példája, melyet én jobb sorsra méltatt munkásainknak nem kívánok. Thék Endre. •.!* "Jilis. .” — Lukács miniszter a mű­iparért. Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter az iaéh is: tekin­télyes összeget vett föl tárcaköltség¥etése kereté­ben mű­ipari célok előmozdítására. Ezt összegből há­rom évre nagyobb segélydíjat engedélyezett Linhart Vilmos akadémiai festőnek. — A bécsi gabonavásár ellen. Münchenben — mint ma telegrafálják — a gabonakereskedők gyűlést tartottak, a­melyen egyhangúlag elha­tározták, hogy nem mennek el a­ bécsi gabona­vásárra. ae — Ultimó-szabályozás. A bud­pesti börzén az ultimó-szabályozás körül gyakrann „tapasztalható rendellenességek megszüntetése céljából a budapesti giró- és pénztár-egyesület részvénytársasága az ultime­­prolongáció rendezését szándékozik keresztül vinni és e célból tárgyalásokat fog kezdeni,­ vár érdekelt börzekörökkel. A terv szerint a szá­lyozás rende­zésénél főleg a bécsi minta fog alapul szolgálni. — Ezredéves kiállítás. A I .történelmi fő­­csoportbizottság javaslatai alapján Lukács Béla ke­reskedelmi miniszter a következő** álladókat és szakférfiakat küldötte ki a‘ történelm­i főcsoport anyagának gyűjtése s az idevonatkozó bejelenté­sek személyes átvétele végett. Bogssich Mihály a zene- és színművészeti csoport előadótja. Kudora Károly ,az­ irodalomtörténeti csoport ,előadója. Be­deti Crescens ...Lajos, az irodalomtörténeti csoport, másik előadója. Az ipartörténeti és lakberendezési csoportbizottságok anyagát maguk között­­megálla­pítandó program szerint Fittler, Kamill és Madisics Jenő, előadók kutatják át, egyfelől, Szendrei dr. közreműködésével,, másfelől Lipcsey József ,­iparmű­vészeti titkár. Az egyháztörténelmi csoport anyagát Csöbör Béla dr. előadó fogja, összeírni. A kormány­— De kicsoda voltaképpen ez a La­roque úr ? — Mondtam már tegnap, hogy a gyár igazgatója. 4 G y:- ••-. ■' Regény-Csarnok. A gyermek joga. Regény. Irta: Ohner György. 22 Első kötet. Igazán helytelen, hogy a kútra kell járni vízért. Miért ne lehetne a gép nagy víz­tartójából csövet vezetni a kertbe? Van elég nyomás, permetezni is lehetne vele . . — Sőt csinálhatnánk szökőkutat is, szólt közbe Laroque . . . Legalább valami hasznát vennénk a kis medencének a rács mellett . . . — Jól van! Adja ki a rendeletet,­­ hogy ássanak csatornát . . . Cécile, ezentúl nem lesz szükséged öntöző­kannára . . . Csak meg kell fordítanod egy csapot. — Angol perjéből fogok pázsitot nevelni, mint a párisi közkertekben szokták. — Helyes! Csak mulass édesem. De figyelj, hogy ne űzzék át a cipőd . . . Egyszerre észrevette a nagy papiroste­­kercset, melyet még mindig leánya tartott. — De hisz ezek a Laroque tervei . . . — Épp Herbelin úrhoz akartam vinni — monda az igazgató. — Menjünk dolgozószobámba. Aztán leányához fordult: — Itt maradsz még egy darabig, ki­csikém ? — Itt, papa. Megvártak s aztán együtt megyünk haza gyalog. David behivta az igazgatót, a b­ámr pe­dig öntözni kezdett. — Mióta? .vj--:, — Három év óta ... . — Akkor még igen fiatal lehetett... — Épp,, oly idős, mint mikor én ebbe a hivatalba kerültem. .­­.­■?,* • — Te? Az más! . Herbelin kedves mosolygással pillantott leányára. Rendkívül jól esett neki ez a jámbor csodálat, melyből annyi gyermeki szeretet szólt. Megsimogatta Cécile arcát és csodálta növekedő­­szépségét. Egyikét élte, ama percei­nek, mikor feledni tudta titkolt bánatát. — Laroque igen ,ha emberem, szólt. — Tégy, látszik,­­nagyon szeret téged. — Mindig érdeklődtem, iránta.-- Bizony nem volt­ valami jó, dolga, mikor­­hozzám ke­rült ... Koplalt és földönfutó volt, mert az a gyár, a­hol elébb szolgált, megbukott. — Hát nem volt családja? — Nem. Nincs sem apja, sem anyja. — Szegény fiú! Dávidot meghatotta­ a hang, melyen Cé­cile ezt a két­ szót­­ kiejtette. Eszébe jutott, hogy most az ő leánya is anyátlan, árva le­hetne, ha apai szeretet© nem teszi­ meg azt a nagy áldozatot. Gyermekének boldogsága volt jutalma. És sebzett szive nem: sajgóit annyira többé. Megcsókolta leányát és visszatért dol­gozószobájába. ■­­? Cécilenek tehát meg kellett­­ köszönnie Laroque szívességét, csakhogy­­ .ez­, nem volt ám könnyű dolog.. A fiatal igazgató teljes há­rom napig nem mutatkozott, s a leány csak úgy tudta őt maga elé idézni, hogy apjához folyamodott. Az ifjú félénken, zavartan hall­gatta a leány szeretetreméltó szavait, de aluj BUDAPESTI HÍRLAP, (201. sz.) 1894. július 22.

Next