Budapesti Hírlap, 1894. augusztus (14. évfolyam, 211-240. szám)

1894-08-01 / 211. szám

Budapest 1894. XIV. évfolyam 211. sz. Szerda, augusztus I. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetésed, apróhirdetésed fel istette József-dör­t 5. sz. a. utcai helyiséfm­edben is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: vm., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Előfizetésed, apróhirdetésed fölvétetned József-Mint 5. sz. a. utcai helyiségöndeen is, Járásyi-temetés, Budapest, jul. 81. Még ravatalán nyugszik Vilmos kir. herceg, körülötte koszorúk soka­sága. Gyászos nagyasszonyunk fehér rózsái virítanak legszebben az öreg ve­zérnek. Nem szirtiért fájdalom az, me­lyet a királyi család érez, mert meg­rendítő az eset és nagy a veszteség. A kinos meglepetés a királyi család lel­­kületét megkapta s elfogult kedélylyel jönnek mind össze a temetésre. A köz­figyelem különösen Ferenc József ki­rály s az agg Albrecht kir. herceg sze­mélye felé fordul, bánatukat nézi és méri. Minő hatással lesz e veszteség­­kedélyükre és egészségükre ? Nehéz az ilyen elvárást elviselni. Jönnek a császárok és a királyok sorban egymásután, szépen megfogal­mazott résztvevő táviratokkal, ezek ott pompáznak a hadsereg nyújtotta babér mellett. Jönnek a miniszterek is, hogy a kormányok nevében tiszteletteljes részvétük adóját lerójják. Azt olvas­suk a magyar kormány lapjában, hogy Vilmos kir. herceg­­temetésén a ma­­­gyar minisztériumot Eötvös Loránd báró, vallás- és közoktatásügyi minisz­ter fogja képviselni. Ez már nem helyes. A magyar ki­­rály szivéhez a magyar kormány feje beszéljen s tolmácsolja előtte a nemzet részvétét. Mi gátolhatja Wekerlét ab­ban, hogy Bécsbe utazzék ? Kálnoky is félbeszakította szabadságát, hogy ott legyen a temetésen, az osztrák minisz­térium bizonyosan teljes számmal jelen lesz "Windischgrätz herceg mellett. Ha Szilágyi nem mehet fel s Hieronymi és Lukács, kik szabadságon vannak Tátrafüreden, Martfűn és Zalatnán, Wekerle, a magyar miniszterelnök nin­csen gátolva a megjelenésben s Eötvös báró őt elkisérheti, nem szükséges, hogy helyettesítse. Mindenképp helyeseljük, hogy Eötvös Loránd felmegyen, de az anciennitás szerint nálánál csak Feste­­tich miniszter fiatalabb és hol van a király személye körüli Andrássy, a­ki­nek tisztéhez tartozik az udvari cere­móniákon a magyar kormányt képvi­selni ? Habár a magyar miniszterek távolmaradásának az udvari szertartás­ról politikai jelentőséget nem tulajdo­nítunk, feltűnő tartózkodásukat nem helyeselhetjük. Augusztus hatodika mesz­­sze van, a­mikor Wekerlének Szat­máriba és Nagybányára kell mennie be­szédet mondani s ha T­embergbe el­mehet a kiállítást megtekinteni, a ki­rályi temetésre is elmehetne. A magyar nemzet a király kényes szemeit szeretetteljes részvéttel tekinti, mert, ha nem ismertük is Vilmos kir. herceget oly közelről, mint a bécsiek s kitűnő tulajdonságainak fényét ránk magyarokra nem árasztotta szét, be­csülni tudtuk a jelest és érezzük, mit vesztett benne fejedelmünk. Egy hit és jó barát pótolhatatlan, kivált öreg­ségben. Vigasztaló tudat nekünk, hogy ki­rályunkat csapások elviselésére nagy lelki erővel áldotta meg Isten s eny­hülést talált mindig a kötelesség telje­sítésében s hü népeinek szeretetében. Ez igy lesz mindig. a budapesti hírlap tárcája. A német nagymesterekről. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Hosszú, diszes sorozata a fényes vértü, fekete keresztes fehér köpenybe burkolt elő­döknek, a hírneves Hochmeister-ék, Gross­­meister-ek és Hoch- und Deutschmeister-eknek fogadja a mennyország kapujában a hajdan leghatalmasabb s legbuzgóbb szerzetes-vitéz­­testületnek, a Boldogasszonyunk jeruzsálem­i ispo­tályáról nevezett magas Német lovagrendnek most elhunyt nagymesterét, Vilmos osztrák főherce­get és magyar királyi herceget, annak a ne­mes lovagrendnek a fejedelmét, mely hajdan nagyterületű országok felett szuverén hatalom­mal uralkodott, századokon át­ diadalmasan su­hogtatta jogarát északi Németország német és szláv törzsei felett az Odera folyamtól a balti tengeröbölig, pogány hitrel térítve a keresztény­ségre a mai Poroszországot is. A boldogult kir. herceget halála alkalmá­ból mint a német lovagrend ausztriai nagy­mesterét említik, nyilván összetévesztik e lovagrendet a máltaival, mely azonos célokból (a kereszténységnek karddal és kereszttel való terjesztése) és hasonló alapszabályokkal alapit­­tatván, a múlt századokban szintén szuverén hatalmasság volt s ma is két önálló részre (Zunge) oszlik, az olaszra és a németre s négy nagy priorátusra: a rómait, nápolyit, velenceit és a prágait alkotja, mindegyiknek élén egy-egy önálló nagypriorral, mely méltóságot Ausztriá­ban jelenleg Fra (testvér) Th­un-Honenstein Guidó gróf viseli, vagy a máltaiból kifejlődött luteránus hitvallású porosz johannita­ renddel, míg a német lovagrend 1804 óta a Habsburg­­ház hűbérese lévén, tömör, egységes testületet alkot, melynek élén, azóta mindig az uralkodó­ház egyik hercege áll, mint a rend nagymes­tere. Vilmos kir. herceg az 1190-ben a szent­földön, Akkon város ostroma idejében sváb Frigyes herceg által alapított német­ rendnek 57-ik nagymestere és fejedelme volt. Vitéz elődjei között ott találjuk a Wenck­heim grófok egyik ősét is, az 1566-ban nagymesternek megválasztott és 1572-ig uralkodott Hundt von Wenck­heim Györgyöt,­­ de a vitézek legvitézebbje az 1410-ben a lengyelek és poroszok ellen vívott tannenbergi csa­tában elesett Jungingen Virile nagymester volt, ki a vesztett csata zűrzavarában több száz lengyel és burkus vitéz által megrohan­­tatva, maroknyi lovascsapata által körülvéve és megoltalmazva, utolsó emberéig védte ma­gát, végül ő is ott lelvén hősi halálát. A tőle és az elesett lovagoktól elvett négyszögletes fekete-fehér lovas zászlócskákat ma is őrzik Krakkó egyik templomában. Több, mint 4000 németrendi lovag holtteste hevert a csatató­­téren. E csata fordulópont a rend történeté­ben ; hatalmának hanyatlása e naptól datálódik. Poroszország északi részét már régebb időkben hódította meg a rend; az ott letelepedett rendi lovagoktól eredt az ó-porosz tartomá­nyok ősi nemességének (az annyiszor emlege­tett­­MMier-családok) nagy része s a mai Po­roszország fehér-fek­ete szineit is a német lovag­rendtől örökölte. Vilmos királyi herceg előtt már 8 osztrák főherceget intronizáltak a rend fejedelmi székébe: I. Miksa (1590—1618), Károly (1619—1624), Lipót Vilmos (1641— 1662), József Károly (1662—1664), II. Miksa Ferenc (1780—1801), Károly Lajos (1801-től 1804-ig uralkodott, aztán kilépett a rendből), Antal Viktor (1805—1835) és III. Miksa Jó­zsef (1835—1863), mely évben Vilmos kir. her­ceg foglalta el a rend fejedelmi székét. E helyen már egy alkalommal ismertetve voltak ama középkori miszticizmussal s vallásos romantikával véghezhezmenő egyházi ceremó­nia egyes részletei, melyet a lovaggá ütés al­kalmával e rend kifejteni szokott, ha a lovag­jelölt a kötelező, 8 apai és 8 anyai ős bizonyí­tásából álló őspróbát letette s a noviciátusi évet a rend szigorú szabályai szerint kitöltve, az oltár előtt megesküszik, hogy „nőtlen fog maradni és szeplőtlen, hogy igaz lovaghoz méltón védője és gyámja lesz a védtelen nőknek és min­den gyengének és a rend tagjainak igaz lovagtársa, Isten úgy segélje! A rend statútumai szerint a nagymester (Hoch- und Deutschmeister) bekövetkezett ha­lála, illetőleg temetése után összeülnek a lovag­rend káptalana, a ren­d koadjutora (ez idő sze­rint Jenő királyi herceg vezérőrnagy), a nagy kapitulátusok (Gross-Capitularen), az országos komturok (Land-Comturen), a fogadalmi lova­gok (Profess-Bitter) s a rend prelátusai, hogy ősi szokás szerint és Isten segítségével uj, a régi­hez méltó fejedelmet válasszanak. Ez természetesen ma már csak hagyományos ceremónia és üres Mai számunk 14 oldal. It Budapest a zóna korszakában. (1889-1894.) Budapest, jul. 81. Néhai Baross Gábor legnevezetesebb té­nye, hogy 1889. évi augusztus hó 1-én elren­delte a vonalszakasz-dijszabás életbeléptetését. Holnap van a zóna születésének ötödik évfor­dulója. Ez — röviden — azt jelenti, hogy a­míg 1881-től 1885-ig Magyarországon, éven­­ként, átlag 12.020.582 ember utazott vasúton, mely szám még 1887-ben is csak 18­4 millióra emelkedett, addig 1892-ben már 41.072.899 utast szállítottak a magyar birodalom összes vasutai. Tehát a forgalom 1887-től 1892-ig több, mint megháromszorosodott. Oly ered­mény, a melyet Amerika is bízvást irigyelhet tőlünk. A ki visszaemlékszik az 1889 előtti évekre, a mikor vasúti állomásainkon rendsze­rint csak egypár ember lézengett s a ki látja a mai állapotot, a mikor minden állomáson csak úgy rajzik a nép ki és be, az — ha még oly elfogult is — lehetetlen, hogy a holnapi évforduló alkalmából ne siessen a hálás ke­gyelet koszorújával áldozni a vasminiszter emlé­kének. A zóna­rendszernek, úgy, a­mint azt Baross Gábor Magyarországon alkalmazta, fő­

Next