Budapesti Hírlap, 1894. szeptember (14. évfolyam, 241-270. szám)

1894-09-01 / 241. szám

Budapest, 1894 XIV. évfolyam 241. sz. Szombat, szeptember . Előfizetési árak: Égész­érte 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn én ünnep után való napon­ta. Elöntései, apróhirdetések fölTétetnek József-kort 5. n. a. utcai helyisészLakác­ 1z. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések nonparellje számítással díjszabás szerint. . Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken i1 kr. Előfizetések, apróhirdetések feivételnet József-körut 5. sz. a. utcai h­elyiségünk­ben is. Nemzetközi diákkongresszus, Budapest, aug. 31. (bp.) Az idei iskolaév a budapesti tudományegyetemen jól kezdődik. Teg­nap, mindjárt kapunyitásra, gyűlést tar­tott az aula ifjú polgársága, melyen két életre való és jelentékeny következésű ideát vittek közakarattal előbbre a meg­valósulás felé. Mindkettő az ezredéves ün­neppel függ össze s maradandó emléke akar lenni a magyar ifjúság ünneplésének. Egyik a mensa academica, mely te­rített asztalához hívná az iskolaév alatt csekély díjért az egész egyetemi pol­gárságot, gazdagát-szegényét összevéve. Egészséges és olcsó táplálékhoz jutna sok száz szűkölködő pályakezdő, in­gyenes alapítványi terítékhez, a­kinek semmi segélyforrása nincs ; hozzávaló társaságot élvezne a jobbmódú ifjú is, midőn diákpajtásai közt tölti fölös ide­jét, egy kenyéren élve velük, kikkel egy szellemi táplálékot fogyaszt zsenge lelke, a közös intézeti pénztár javára költve el fölös pénzét ; végre kiváló testületi szellem ütne állandó tanyát első egyetemünk falai közt, melynek vonzó ereje centripetális hatalommal tartana vissza, sok vagyonos ifjút léha, egészségrontó élvezetektől, silány ka­landoktól, sok vagyontalant a köny­­nyelmű időtékozlástól, vagy az idegeket túlfeszítő korai stréberségtől. Ilyen intézethez persze nagy pénz­eszközök kellenének. Külön nagy épü­let szükséges hozzá, pár ezer diák for­galmának befogadására alkalmas helyi­ségekkel, olcsón világító és sűtő beren­dezéssel, mintaszerű konyhagazdasággal és segédeszközökkel. Első alapításakor kicsinyebb keretek is elegendők, de a szervezetnek életrevalónak kell lenni, hogy idővel a nagy forgalom ellátására kinőhesse magát és esetleg a gyomor igényein felül az ifjak egyéb testi szük­ségleteit is kiszolgálhassa, szállóhelyet is adván a hajléktalan diákoknak, kik­től a szülői otthon áldását a sors meg­vonta. Ehhez gyürkőzik az aula ifjúsága immár két év óta nemes lelkesedéssel s az új iskolaév kezdete is arra való neki, hogy ez eszmét újból fölkarolja, a társadalomban terjeszsze, neki üdvös propagandát csináljon, barátokat sze­rezzen. Üdvözöljük ezt a derék, lelkes ifjú nemzedéket a kiválóan humánus és gyakorlati téren, melyen egy derék, hasznos, komoly magy­ar generáció föl­növekedésének nyomait hagyják maguk után hátra és reménységét keltik föl bennünk, a nemzet napról-napra vén­­hedő munkásaiban. Valóban méltó módja ez a millenium megünneplé­sének. Hogy örömünk teljes legyen, a teg­napi ifjúsági gyűlés egy másik komoly és nagy ideát is programba vett az ezredéves ünnep alkalmára. Ez egy nemzetközi diákkongresszus tartása 1896-ban Budapesten. . Nem akarjuk eltúlozni a diákmoz­galmak jelentőségét. Van bennük sok oly tulajdonság gyakran, mely épp a túlzás folytán redukció alá vonja azt. Nem tudjuk mindenkor helyeselni tün­tetéseiket az utcákon, melyek — főleg egy nagy városban — a tudatlan pro­letár elem brutális vendégszerepléseit szokták provokálni, sem úgynevezett tiltakozó végzéseiket országos, politikai kérdésekben, melyek fölött kipróbált öreg hazafiak is csak nagy megfontolás után, nehéz felelősség terhe alatt mer­nek határozni, s az ifjúság nem bírhat se természettörvény, se alkotmányjog erejénél fogva a felülbírálásra illetékes­­séggel s végzéseinek magától értetőleg soha, semmi körülmények közt törvé­nyes szankciója nem lehet. Még­se til­takozik Magyarországon soha, egyetlen hivatott faktor sem az ifjúság ily be­avatkozásai ellen, mert mindannyi apai érzéssel szeretjük még túlzott, bohó lépéseiben is a haza zsenge nemzedékét, s becsesebb hibának tartjuk túlhevitett lelkesedését a közügyek iránt a félénk tekintélytisztelet, vagy közömbös meg­­tartózkodásnak értéktelen erejénél. De a millenáris nemzetközi diák­kongresszus eszméje minden közérdek A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Zalatna—Abrudbánya. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A gyulafehérvári erőd körfalai és föld­­hányásai csak mint egy-egy sötét vonal lát­szanak már a felszálló, vékony szeptemberi ködben, s félórai hajtás után elérünk Ompo­­lyica nevű oláh községbe, a­hol már a havas­vidék kezdődik. A­mi rajta túl van, azt az oláh köznép „havasinak hivja, a mi rajta innen van, az már neki „ország“. A szomorú történeti emlékektől kissé megborzongva lépünk Jánku Avrám­nak, a „havasok királyáénak, természeti szépségek­ben gazdag, vadregényes birodalmába. Mert nem csak havasi gyopár nő itt az égbenyúló hegyormok tiszta, szűz levegőjében ; de leg­teljesebben nyiladoztak itt 1848-ban az oláh pórlázadás vérpiros virágai. Most békesség van mindenütt. Az országút mentén sovány szántóföldek terülnek el; oly vékony itt a tengeri szára, mint a kisujjam. A hegyoldalakon szánt és vet a „mokány“, oly meredek s kövecses foltokon, a­hová szédülés nélkül még fel se tud nézni az ember. A hegyek alakja változatos. Egyik he­gyes csúcson — úgy mondják — a Mihály vajda vára állott. Itt-ott nagy sziklatömbök látszanak, egyenesek és simák, mintha várfalak volnának. Átmegyünk néhány havasi községen. Egy- egy fa­ház, meredek zsup-tetővel, mellette tenyérnyi birtok, körülkerítve, mint valami kincsesház. A­kinek itt három hold havasi legelője van, az gazdag ember. Egy-egy külön­álló, liliput-tanya valamennyi lakóház, szét­szórva, messzire egymástól. Beletelik három­négy órába, a­mig egy falunak a végére érünk. Itt tessék aztán jó közigazgatást produ­kálni s okosan alkalmazni a bölcs törvényekbe leszűrt szürke elméleteket. Az út lassan, de folyton emelkedik. Balra egy kedves, bájos mellékvölgybe látunk. A völgy végén templomtorony keresztje látszik s néhány sima, szürke sziklafal. Az országút megszűkül s egy igénytelen helyen, a­hol az Om­poly vize hirtelen kanya­rodás után szorosan az úttesthez simul, né­hány fűzfára hivja fel figyelmemet a kisérőm. Sem emléktábla, sem oszlop nem jelöli a helyet, a­hol a zalatnai védtelen magyarokat, miután a görög hűségben bízva letették fegy­verüket, százával gyilkolták le az oláh felke­lők. Kiontott vérük pirosra festette az Om­­poly hullámait, testük ott feküdt temetetlenül. A hely, a­hol e rémtett megesett, oly semmit mondó, mint egy közönséges gonosz­tevőnek ostoba arca. Teljesen méltók egymás­hoz: a hely s a tett. Zalatna roppant hegyektől van bezárva köröskörül. A hegyek egy részét erdőség bo­rítja, más része kopár s vörösbarna szinű. Olyan az egész, mint egy jókora egérfogó. Takaros bányaváros, rendesen épült ut­cákkal. A jólét és vagyonosság jele, hogy szebbnél-szebb új épületek emelkednek benne. A bányatanácsos lakása a város közepén van. Kényelmes, úri ház, melynek nagy kényelmét nagyobb városban nem lehetne eléggé meg­fizetni. A kereskedelemügyi miniszter háza is meglepő és érdekes. A miniszter és családja itt szokták a nyarat tölteni. Lukács Béláné otthon volt és szívesen fogadott bennünket. Szellemes, szép asszony, a­ki társadalmi dia­dalaival bizonyára nagyban javára szolgál a miniszter politikai sikereinek. Zalatnának különben a miniszteren kívül még egy más nevezetes fia is szolgálja a köz­ügyeket, Lukács László pénzügyminiszteri ál­lamtitkár. Sietős utunk lévén, nem értünk rá meg­nézni a híres zalatnai kohókat. Ide hozzák az abrudbányai és verespataki aranybányák­ból azt a kőzetet, mely a zúzókból kikerül, s melyből az aranytartalmat aranymosás által már nem lehet kiválasztani. Zalatna egy fejlődő, viruló nagy község benyomását teszi az idegenre, mely, mint a főnix-madár, új életre kelt az oláh forradalom lángsirjából. Másnap megindultunk Abrudbánya felé. A vidék mindjobban vadregényessé vált; a hegyek lépcsőzetesen emelkedtek ; csípős, fű­szeres havasi levegő csapott meg; friss for­rásvíz fakadt minden husz-harminc lépésre a kősziklából, mind megannyi ezüst szalag. A „nagy hegy”-en keresztül jó szerpen­­tinut vezet. Itt már a fenyőfák világába ér­tünk. Az út helyenkint oly keskeny, hogy két szemközt jövő kocsi alig tud kitérni egy­másnak. Egy erős kanyarodásnál hirtelen kiugró kőszikla zárja el az utat. Ez az a hely, a­hol Hatvani honvédőrnagy zászlóalját megszorítot­ták az oláhok, a rosszul sikerült abrudbányai kirándulás után. A hegyekről legördített nagy kövek egész sorokat öltek meg a hátráló ma­­ ttal számunk 18 oldal.

Next