Budapesti Hírlap, 1895. június(15. évfolyam, 148-175. szám)
1895-06-01 / 148. szám
Budapest, 1895. XV. évfolyam 148. sz Szombat, junius I. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 11 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és finnep után való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille- számítással díjszabás szerint Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A bolgár Bismarck, Budapest, máj. 81. A keleti kérdés alszik, de nem pihen, keveset foglalkozik vele a diplomácia, de a Balkán-államok viszonyaiban nincs szilárdság. A kiesi találkozás és a japán békekötés sokkal inkább foglalkoztatják a hatalmakat, semhogy kedvük lenne a szerb és bolgár ügyekbe avatkozni. Európa megszokta, nem látni a háborúveszélyt egy belgrádi vagy szófiai miniszterválságban. A szerb és bolgár pártok dulakodása mindaddig nem fontos, míg egyik külső hatalmasság sem avatkozik bele. III. Sándor cár neheztelve kimondotta, hogy nem bánja, akármit csinálnak a szerb és bolgár testvérek, csak neki hagyjanak békét. II. Miklós cár külpolitikáját nem ismeri senki, az még ezután fog képződni, de békés szándékaiban bízhatunk s Lobanov külügyminiszter nem keres a Balkán-félszigeten kalandokat. Mindazáltal a keleti kérdés soha meg nem szűnik s kivált bennünket mindig közelről érdekel. A cifra politikai játék Szerbiában legsemlegesebb szándékainkat olykor nehéz próbára teszi. A bukaresti dákórománizmus nem hagyhat hidegen s a bolgár események, bár tőlünk messze esnek, a legfontosabbak, mert legkönnyebben idézhetnek fel európai bonyodalmat. Bulgária a legnagyobb állam s a keleti kérdésnek kulcsa, rendezetlen nemzetközi viszonyai állandóan nyitva tartják az ajtót Oroszországnak a beavatkozásra; belső zavarai 17 esztendő óta ismételten felidézték a bábom veszélyét. Ezért Bulgáriát állandóan figyelemmel kell kisérnünk. Szófiában minden csendes, nyári kiránduláson ott mulató kereskedőink a miniszterek szíves vendéglátásában részesülnek. Ferdinánd fejedelem hetek óta országától távol, Angliában utazik. Mária fejedelemasszony és Boris herceg, a trónörökös nyugodtan sétálnak a kastély kertjében. A szobránye sincs együtt, nincs tehát Bulgáriáról semmi jelenteni való. Mindössze azt adják hírül, hogy a kormány megtagadta Sztambulovnak az úti levelet külföldre, míg pőre lefolyást nem nyert. Háza előtt a diákok zászlós macskazenét rendeznek a rendőrség engedelmével, bukása évfordulójának ünneplésére. Szocialisták és cankovisták kiabálják fel a bukott miniszterhez : „Le a zsarnokkal!“ Mit akarnak, hiszen már megbukott és lent van? Talán félnek tőle, hogy újra felülkerekedik ? Nem valószínű, hogy ismét miniszter legyen, míg Ferdinánd és Mária ülnek Bulgária trónján. Ő sem akar ezeknek szolgálni, őt sem akarják. Összevesztek, Sztambulov sértő volt s egyik sem tud megbocsátani. A cár sem akarja s az orosz-barát szobránje is ellene van. Feleslegesnek látszik tehát a diáktüntetés. Úgy látszik mindebből, hogy a bolgárokat Sztambulov személye érdekli most is legjobban. Félig fogoly, félig szabad, rendőrök őrzik házát, kertjét, törvényszékek kutatják, hogy minő vádat tehessenek ellene, melynek alapján börtönre vethessék. Konzulok járnak közben a kormánynál, hogy engedjék meg neki külföldön a számkivetést. A bolgár kormány nem akarja, hogy az országból kimenjen, nyilván fél tőle, ha szabad. Elzárná, ki is végezné, ha merné. De ehhez sincs bátorsága Európa szeme láttára. Maga Sztambulov leginkább az orgyilkosoktól fél s fölfegyverkezve védi életét és becsületét. Hazájából elmenekülne, ha elbocsátanák, lenne hontalan, keserves boszuállással szivében. Ez az ember egyesité Kelet-Ruméliát Bulgáriával s ezzel népének megteremtette hazáját, melyet a berlini kongresszus tőle megtagadott. Ez hozta vissza az elszöktetett Sándor fejedelmet s mentette meg Bulgária alkotmányát és önállóságát az ármányosoktól és Oroszországtól. Midőn Battenberg Sándor leköszönt s Kaulbars tábornok jött a cár nevében Bulgáriának parancsolni, Sztambulov küldötte őt vissza. Régens volt, de nem keresett magának koronát, hanem Bulgáriának fejedelmet s dinasztiát. Ő tette meg Kóburg Ferdinándot bolgár fejedelemnek s nem Ferdinánd szerezte Bulgáriát. Kibékítette hazáját Törökországgal, csak Oroszországgal nem bírta kibékíteni, mert függetlenségéről nem akart lemondani. Nagyon erős és A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA, A Duna. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — A folyóvíznek lelke van. Mikor ezt kimondom, szinte megdöbbent az a titokzatos és mégis markáns egyéniség, amely a fantáziámban az egyik-másik folyónév fogalmának megfelel. Úgy érzem, hogy a Rajna, a Tiberisz, vagy a Tisza fogalmának csak egyik kiegészítő része a hatalmas vizsár képe, mely évezredek óta hömpölygeti habjait kijelölt medrében, fő alkotó része egy absztrakció, amely örökre ott lebeg a siető habok fölött, a folyó egyénisége, amely különös gondolatokat és érzéseket kelt azokban, akik megközelítik. Ott a Duna ! Az őstermészet egy óriási erejű démonja, mely változhatatlanul végzi munkáját, mialatt államok és nemzetek pusztulnak el a partján. Egyszer a hajnali orkán szárnyán vijongó partifecskék csapatja érkezett a messzi keletről. Ezek kivájták a folyó agyagos partját, fészket raktak és szitakötőkre kezdtek vadászgatni a habok fölött. Azt mondták : Ez a mi vizünk és a miénk marad örökre! Alkonyatkor újra vihar támadt, a szél elsöpörte, szétszórta a gyorsszárnyú kalandorokat, másnap hajnalban pedig új raj érkezett keletről. Hunok és avarok után mi jöttünk, magyarok. Meddig maradunk itt? Megesküdtünk, hogy örökre és kivájjuk a szemét mindenkinek, aki kételkedni mer ebben, —igy cselekedtek a hunok és az avarok is, mikor lovaikat megitatták a folyóban, amely visszatükrözte sátorvárosaiknak fantasztikus képét. Országunk négy főfolyója közül nem a Dunáét, hanem a kisebbik Tisza egyéniségét értjük és szeretjük leginkább. A Tisza mentén alapos lehetett a honfoglalás munkája, a Tisza ma a mi ősfolyónk, a magyar Nílus, amely magyar nótákat és mondákat vet ki zsombékos partjára. Ha valaki megfestené a magyar olimpust, a Tisza szőke sellőjét bizonyára odaültetné a hadverő magyar Isten jobbjára. A nép fantáziája rokoni intimitásban él a Tisza géniuszával; párhuzamot szeret vonni a saját és a folyó kiszámíthatatlan temperamentuma között és összehasonlítja a maga eszejárását a Tisza szeszélyes folyásával; a folyó nagyobbszabásu rakoncátlankodásairól is büszkeséggel elegyes méltatlankodással emlékszik meg, miként a gyönge apa vásott fiának veszedelmes erőpróbáiról. Másképp van a nép a Dunával. Talán a folyó idegen eredete az oka, talán csak medrének óriási dimenziói, hogy a viszony közte és a nemzet közt nem annyira intimus, sőt mondhatnám, hogy hűvösebb. Úgy vagyunk vele, mint egy átutazó szép királynővel : csodálattal tekintünk reá, de a szerelmes verseinket inkább a vérünkbeliekhez írjuk. Bizonyos, hogy ennek oka nem csupán a folyó idegen eredetében, hanem egyéniségében is keresendő, mert hiszen a Rajna is csak átutazik Németországon és az odavaló poéták mégis réges-régen megtették német nemzeti folyónak, míg a Dunával szemben ők is tartózkodóbban viselkedtek. A magyar faj különben nem vonzódik az élővízhez. Úgy lehet, hogy a Tiszát sem magáért, hanem inkább a nagy Alföld kedvéért szerette meg, a melynek a folyó mintegy kiegészítő része, és a melynek beláthatatlan mezőségeibe szinte beleolvad parti nádasaival. A vizet önmagáért szerető népek szívesen építkeznek a partokon, inkább a vízbe és a víz fölé állítják házaikat, mint a víztől távol. Meg kell nézni a magyar parti városokat: mindannyian hátat fordítanak a víznek, a főtereik a szárazföld felé esnek, a parti viskók közt hulladékos dombok emelkednek. Eredetileg így épült Pest is, háttal a Dunának. Különös és szinte érthetetlen, hogy a főváros lakossága ma sem tudja még kellően, méltatni azt a páratlan előnyt, melyet a várost átszelő hatalmas folyó nyújt. A városnak tulajdonképpen az a rendeltetése, hogy vízi várossá fejlődjék, és a lakosság legnagyobb része mégis hónapokig sem lát más vizet, mint azt, mely a vízvezeték csövéből buzog. A telivér pesti ember csak akkor megy a Dunába, ha bele akarja magát fulasztani, fürödni nyáron is a gőzfürdőbe, hajókázni pedig a városliget tavára megy. A vagyonosok a hegyekbe, vagy a városliget végébe építik a nyaralóikat, a jó társaság pedig elkerüli sétáin a partot s a Koronaherceg utca, vagy a Ste- Mai számunk 18 oldal.