Budapesti Hírlap, 1895. augusztus (15. évfolyam, 207-237. szám)

1895-08-19 / 225. szám

6 következtében megüresedő II. osztályú jegyzői ál­lásokra augusztus 25-én, vasárnap, délelőtt lesz a 45-ös bizottság által a jelölés. — A főváros közgyűlése. A jövő szerdán — augusztus 21-ikén — tartandó rendkívüli köz­gyűlésen töltik be az újonan szervezett három és az üresedésbe jött három, vagyis összesen hat I. osztályú jegyzői állást. A közgyűlésnek ezenkívül több sürgős tárgya is lesz, ezek a következők : A Pálay-kaszárnyához vezető út építésére szükséges költség fedezetének kijelölése. — A tanács előter­jesztése a X. kerületi jászberényi­ út kiépítése dol­gában. — Előterjesztés a Rákospataknak a város­ligeti tóba való bevezetésére tervezett csatorna épí­téséhez szükséges magántelek megvétele iránt. — A közvágóhidhoz négy állatorvos alkalmazása. IRODALOM és MŰVÉSZET. Budapest, aug. 18. * (A nemzeti színházban) vasárnap este volt az első előadás. Az Arany ember került színre. A címszerepet Pálffy György játszotta hévvel. A főbb szerepeket Vizváriné, Nagy Ibolyka, Hegyessi Mari, Galányi, Horváth Zoltán, Maróthy játszották. A közönség rokonszenves tapssal üdvözölte a sze­zon első előadásának szereplőit. Ott volt az előadá­son Bánff­y báró miniszterelnök is a feleségével. * (A népszínházban) vendégjáték volt ma este is. A falu rossza népszínműben Ligeti Mari, a vidéki színészet egyik jónevű tagja Finum Rózsit személyesítette. Blaha Lujza birodalmában nagyon nehéz ugyan megbirkózni ezzel a szereppel, a kö­zönség mind a mellett jól fogadta a vendégszi­­nésznőt s megtapsolta dalait, melyeket csengő, me­leg hangjával szépen s temperamentummal énekelt. A rendes szereposztástól eltérőleg Bátky Tercsi szerepét Vidorné, Feledy biró szerepét Tirnovay játszotta. Ligeti Mari holnap a Királyfogás-ban folytatja vendégszereplését. * (A kecskeméti színház) új igazgatója, Slab­odczay Pál összeállította már társulatát a jövő szezonra. A főbb tagok ezek: S­gurmann Alice, Csetényi Julia és Borsos Kamilla drámai színész­nők, Aitner Ilka anyaszínésznő, Szabóné komika, Arday Blanka és Torossy Katica énekesnők, Tor­­day tenorista, Földváry baritonista, Balogh kar­mester, Morvay, Rajz és Balázsy drámai színészek Iványi és Miklóssy komikusok. * (Az országos színművészeti akadémián) a beírások szeptember 1., 2. és 3-ik napján lesz­nek, a felvételi vizsgálatok pedig 5-én délután 3 órakor. * (A Politikai Hetiszemle) Székely Sámuel eleven politikai heti­lapja ezen a héten a következő tartalommal jelent meg : A milleniumi év küszöbén. Irta R. Az egyházpolitikai akció befejezése. (Ere­deti értesülés.) A román liga veresége. Irta Veritas. A helyzet Bulgáriában. Irta Székely Sámuel. Az ázsió és készfizetések megkezdése. Irta Pluto. Mi a baj ? Irta Palágyi Lajos stb. Közönség mindenütt volt elég, bár nem annyi, mint csütörtökön, a szt.­Istvándíj­ napján. Az egyes versenyek következőleg folytak le : I. Csömöri díj: 3000 kor­ 1400 m. Esterházy Miklós gróf Tódor-ja (Brown) könnyen első Nono előtt, harmadik György, aztán Miniszter, Gogerl, Cifraság és Páva. Tot.: 5 : 58. Helyre : I. 25: 100. II. 25 : 39. II. Kétéves nyeretlenek eladóversenye. 2000 kor. 1300 m. Rohonczy Gedeon Tarara­­boomdeay (Ibbet) első, Zichy A. gr. Lady Milfold kanca második, Perle blanch harmadik, aztán Nesz­mély, Legény, Brandmayer, Charleys Annt, Búza­virág, Contó, Reform és Penitente kanca. Tot. : 5 : 21. Helyre : I. 25 : 89. II. 25 : 467. III. Eladóverseny. 2000 korona. 2800 méter. Károlyi L. gróf Kokárda (Peeke) első, Bursch má­sodik. Mágnás harmadik, aztán Ariadne és Grande Reserve. Tot.: 5 : 75. Helyre : I. 25 : 87. II. 25 : 37. IV. Gátverseny. 2000 korona. 2800 méter. Esterházy Móric gróf Angostura (Hesp) könnyen első Amulet előtt, harmadik Eglinton, aztán Irmgard, Alföldi, Spinát, Stretta, Vicomtesse A. Tót.: 5 : 19. Helyre: I. 25 : 51. II. 25 : 105. V. Budai dij: 6000 kor. 1600 m. Paget E. Vedero-ja (Hyams) első, második Fitz, harmadik Biró lánya, aztán St.-Vortgarde, Vasvár, Toborzó, Kezdet, Nem oda Buda. Tot. 5:17. Helyre : I. 25 :35. I. 25 : 32. III. 25 : 56. VI. Augusztusi handicap. 6000 kor. 950 m. Festetich Tasziló gr. Perl d’or-ja (Smith), első, Demetrius második, Páratlan harmadik, aztán Almos, Sinplan, Mindenes, Bodajk és Gyöngy. Tot. 5 : 13. Helyre : I. 25 : 35. II. 25 : 39. Hl. 25 : 51. VII. Kétéves nyeretlenek dija: 2000 kor. 950 méter. Tizenkét csikó közül könnyen első Henckel A. gróf Meddler-je (Bowmann), második Meridián, harmadik Gentleman, aztán Buab’n, Ba­rázda, Küfferle, Tittness, Melitta, Szőke Duna, Attila, Italka, Madonna és Voltigeur. Tot. 5 : 74. Helyre: I. 25 : 167. II. 25 : 72. SPORT: Budapest, aug. 18. Nyári lóversenyek. A városligeti gyep még mindig nem szabadult fel a meglepetések boszorkánynyomása alól. Ma is halomra dőlt minden számítás. A legbiztosabbnak vélt favoritok egymás után hagyták cserben hívei­ket. A kontreminőröknek tehát ismét jó napjuk volt, míg a favoritokra játszók ma is hosszú orral és üres bugyelárissal hagyták el a versenytért. Mindjárt az első verseny meglepetéssel vég­ződött. A fogadók e versenyben a Nono győzel­mére esküdtek, de ezt a legkönnyebb módon verte le Tódor, az Esterházy Miklós három éves lova, melyről kétéves korában igen jó hírek keringtek, a­miről azonban a fogadók ma megfeledkeztek. A második versenyt a f'avorit Tarara boom deay nyerte ugyan meg, de másodiknak a teljesen el­hanyagolt névtelen Zichy-ló jött be, s 25 forintra 467 forint osztalékot juttatott nagyon kis számú híveinek. A 2800 méteres eladó versenyben Kokárda főzte le a melegen favorizált Bursehot. A totalizator e győzelemre 5 , 75-öt fizetett. Kisebb meglepetéssel végződött a gátverseny és a budai dij is. Az előbbiben Angostura, az utóbbiban Vedero győzött. Végül meglepetést hozott a kétévesek versenye is, melyet a Henckel gróf Meddler nevű kétévese vitt el gyönyörű végküzde­lem után. BUDAPESTI HÍRLAP, (225. sz.) 1895. augusztus 19. VIDÉK. — Vác város képviselőtestülete legutolsó gyűlé­sén nagy elkeseredéssel fogadták a jelentést, hogy a pénzügyminiszter 6000 forinttal fölemelte a város regálebérletét s igy Vác városa 70.500 Irtot lesz kénytelen ezentúl fizetni. A képviselőtestület nagy elégedetlenséggel ugyan, de mégis kimondta, hogy a bérletet fönn fogja tartani. A gyűlésen tudomásul vették aztán, hogy Diósi és Steiner vám- és hely­­pénzbérlők felmondták a szerződést. A bérlők kur­­rens összeget fizettek, melyet a vám- és helypénzek nagy emelésével és kíméletlen behajtásával, nagy büntetéspénzekkel alig tudtak elérni. Ez a keres­kedelemnek s a piaci forgalomnak nagy kárára volt és pangást idézett elő. A városi közgyűlés egy­hangúlag követelte a vám- és helypénz házi ke­zelését.* — (Községi jegyzőválasztás.) A kisküküllő vármegyei Domáld községben körjegyző választás volt a minap, mely állásba közfölkiáltással Hargittai Bélát a Brassói Sártok szerkesztőjét helyezte a pol­gárság birodalma. NYI­/r­TÉK.*) Kövérodás elleni talácsok, dr. Schindler Barnay rende­lése, császári tanácsos, forrásorvos Marienbadban. Kapható minden nagyobb gyógyszertárban. Főraktár: Török József gyógyszertára Bu­dapest, Király­ utca 12. 35843 *) Az e rovatban foglaltakért nem vállal felelő­séget a szerkesztőség. KÖZGAZDASÁG, Budapest, aug. 18. — A sertésvész. Belgrádból jelentik: A Videlo szerint a kormány már megtette a bécsi külügyminisztériumnál a lépéseket a sertésbeviteli tila­lom megszüntetése és a sertéseknek magyar területen át való szabad szállítása érdekében. Egyúttal kérte a szerb kormány azt is, hogy Kőbánya helyett más szemleállomás állapíttassák meg. A Növények és termények. (Neufeld és Weinberger cég tudósítása a Bp. H. részére.) Az üzlet növényekben úgy mint a múlt héten megle­hetős élénk volt és az eléggé nagy behozatal jó áron helyeztetett el. A vevők vételkedve még min­dig a külföld állandó keresletének köszönhető és azért is minden cikkben árjavulást jelezhetünk. — Cantharides nagyobb mennyiségben hozatott föl, de kereslet hiányzott és az árak 10—15 írttal 100 kigként csökkentek. — Paprikából a behozatal na­gyon kicsiny volt: a kereslet hiányzott és a for­galom csak néhány kisebb tételre szorítkozott, a melyek a múlt heti árt érték el. , — Győri kiviteli sertéspiac, augusztus 18. Állomány aug. 17-én 6.686 drb. sertés. Érkezett belföldről — drb. sertés. Elszállittatott : Győri fogyasztásra 16 drb. sertés. Belföldre 12 drb. ser­tés. Bécsbe — drb. sertés. Osztrák tartomá­nyokba — drb. sertés. Német birodalomba — drb. sertés. Egyéb államokba — drb. sertés. Szappan­főzőbe — drb. sertés. Összesen 28 drb. sertés. Maradt állomány aug. 18-án 6.658 drb. sertés. Hízott sertésárak: 1. Magyar elsőrendű. 1. Öreg nehéz (páronkint 400 kilogram felüli súlyban) — krtól — krig, öreg közép (páronkint 300—400 kilogr. súlyban — krtól — krig, fiatal nehéz (pá­ronkint 320 kilogram felüli súlyban) 49 krtól 51 krig, fiatal közép (páronkint 250 kilogr. súlyban) 47 krtól 49 krig, fiatal könnyű (páronkint 250 kilogrig terjedő súlyban) 45 krtól 46 krig. 2. Magyar sze­dett : Nehéz (páronkint 280 kilogrmon felüli súly­ban) — krtól — krig, közép (páronkint 220—280 kilogr. súlyban) — krtól — krig, könnyű (páron­kint 220 kilogramig terjedő súlyban) — krajcártól — krajcárig. — Budapesti értéktőzsde, aug. 18. A mai vasárnapi magánforgalom teljesen üzlettelen volt. Szerkesztői üzenetek. Nem mind arany, a­mi fénylik. Ez a no­vella fogékony, okos, gyöngéd lélekre vall, de igen kezdetlegesen van megírva. Egy regényre való anya­got hord össze benne, de pszichológiai megokolás nélkül való, szakadozott és felületes az egész. Az írójának — eddig legalább — inkább látszik tehet­sége költői művek olvasásához, mintsem az íráshoz. Ajánljuk is, hogy olvasson nagy gonddal, nem ép­pen sokat, de még jó sokáig s egyelőre ne is írjon semmit. Ez a cikke közölhetetlen. — Bisztai elő­fizető. 1. Nem. 2. Nem. 3. Igen. — L. A. N.-Rece. Ha egy nő a vasútnál alkalmazást akar kapni, azért a vasúti üzletvezetőséghez kell folyamodni. Ha az­után alkalmazzák, a szükséges ismereteket néhány hónap alatt gyakorlati úton sajátítja el. A szüksé­ges előképzettség négy polgári osztály. Nőket nem­csak a pénztárnál, de a podgyász feladásánál, érte­sítések írásánál és távirónál is alkalmaznak. _— Izé. M.-Izsép. Teljesen egyre megy, akár M.-Óvárott, akár Debrecenben végez. De ha már jogot vég­zett, mért marad meg ezen a pályán ? — Kecskeméti hű olvasó. 1. van. 2. Kapható minden tanszerkereskedésben. — B. G. Kővágó-Eörs. A kato­nai nevelő intézetek bárkinek küldenek prospektust. Az a legjobb tájékoztató. — W. G. Négy polgári iskolai osztály elég kvalifikáció ugyan a posta ke­zelőnői állásra illetve az ehez szükséges tanfolyamra való fölvételre, de válasszon inkább más pályát, mert a postánál nagyon sokan vannak már elő­jegyzésbe s igy csak nagy sokára juthatna álláshoz. Ilyen a helyzet a telefonnál is. — A. V. Szegzárd. A gárdonyi-féle örök naptárban megtalál ön minden napot és ünnepet háromezer esztendőre, sőt még többre is. Ezt a naptárt pedig megkaphatja a Sin­ger és Wolfner-féle könyvkereskedésben két koro­náért. — G. Gy. Kun-Szent-Márton. P. S. lakik Buda­pesten a Damjanich-utca 3. számú házában. — Ha ol­vasó. Októberben kell bevonulnia 8 heti szolgá­latra. Egyébiránt majd megkapja a behívó levelet. K. St. Alsó-Kubin, íme, megtettük, a mit kíván. Millöcker Károly született 1842-ben, április 29-én Bécsben. 1869—83-ig színházi karmester volt az An der­­Wien színháznál. Számos operettet irt, a­melyek közül a Koldus diák-ot, Gáspárom-t, Szeren­cse fiá­t nálunk is ismerik. írt néhány bohózatot is. Strauss János 1804. március 14-én született Bécs­ben. A zenészet terén Launer tanítványa volt. Kü­lönösen a táncdarabjaival aratott nagy sikert s el is nevezték keringő-királynak. Fia ifjabb Strauss János, szintén muzsikus és zeneszerző, 1825-ben született. Táncdarabokon kívül számos operettet szerzett. A Denevér, a Furcsa háború s a Cigány­báró cím­ű operettjével szélesen ismert nevet szer­zett magának. A mai kor egyik legproduktivebb operett-zeneszerzője. — T. J. Zólyom. Kautz Gyula az osztrák magyar bank kormányzója 1829. november 5-én Győrött született. H. Gy. Budapest. W. S. az Erzsébet-körut 23-ik számú házában lakik, de most nincs Budapesten. — Ösv. V. K -né Szobránc. Szívesen megemlékezünk minden magyarországi fürdőről, ha az igazgatóság beküldi az adatokat. — St. Sz. B.-Ujváros. Nincs meghatározott fogadónapja. A minisztériumban beszélhet vele a vasárnap kivé­telével mindennap.— Márta. A 1. Pesti Magyar Ke­reskedelmi Bank vezérigazgatója Lánczy Leo, igaz­gatóia Weisz Fülöp és Fellner Henrik, igazgatósági tagjai: Fellner Henrik, Henrik Ferenc, Láng Leo, Ráth Károly, Sossberger Zsigmond báró, Schweiger Márton és Weisz Fülöp. 2. Nem vesznek föl. S muzeum. A nemzeti múzeumnál a következő tiszt­viselői állások vannak: igazgató, igazgatósági tit­kár, minden osztálynál egy igazgató őr, több mú­­zeum-őr, több segéd­őr, több múzeumi segéd, s az

Next