Budapesti Hírlap, 1895. augusztus (15. évfolyam, 207-237. szám)

1895-08-26 / 232. szám

Budapest, 1895. XV. évfolyam 232. sz. Hétfő, augusztus 26., Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 11 fit, félévre 7 fit, negyedévit 3 fit 50 kr., egy hónapra 1 fit 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és finnep után való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VUL, Bökk Szilárd­ utca 1. se. Hirdetések nonparellte-számítással díjszabás szerint. Egyes szám­ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Egy játékos, a ki veszített. Budapest, aug. 25. A nemzeti kaszinó kapuja fölött ma fekete zászló lobogott. Mi újságírók, a­kik tudják, hogy az ország első társas­körének tagja közéletünknek majd minden előkelősége, megszoktuk már, hogy ilyenkor hazafias aggodalom szállja meg a szívünket. Vájjon melyik jelesünket szólította el megint az irgal­matlan halál? A kaszinó halottjának neve: Jakabffy Tódor. Szentkirályi­ utcai lakásán ma reg­gel főbelőtte magát egy Jakabffy Tó­dor nevű­ úri­ember. Sokan ismerték, kü­lönösen a budapesti és bécsi sportkö­rökben és mindenütt, a­hol mulatni szoktak az emberek és a­hol próbára teszik a szerencséjüket. A közéletben nem szerepelt, a nyilvánossággal szem­ben nem vállalt sem jogokat, sem kö­telességeket, tettének okai is annyira magántermészetűek, hogy a közvéle­mény ma, mikor életünket könnyebben dobjuk­ a véletlen kerekei alá, mint annak előtte, egy rövid rendőri hírrel napirendre térhetne fölötte. Végre is csak egy játékosról van szó, a­ki ve­szített. Meglepő a Jakabffy Tódor eseté­ben csak az, hogy jóformán senkit sem lepett meg. A hozzá közel állók közül min­denki el volt rá készülve, el lehet mon­dani, hogy várták is a katasztrófát, némelyek talán türelmetlenül, de vala­mennyien szánalommal a szívükben és azzal a kínos érzéssel, a­melylyel egy elkerülhetetlen és elodázhatatlan elemen­táris katasztrófát szokás várni. Éjféltől hajnalig a kaszinó öt tagja tanácskozott az öngyilkosjelölt sorsa fölött. A becsületbíróság tagjai mind­annyian nagy tekintélyű és komoly gondolkozásra férfiak, a­kiknek ítéletére minden, a lovagi­as fölfogásnak hódoló ember, bátran rábízhatná a becsületét. A jury nem térhetett ki ama meg­győződése elől, hogy Jakabffy ,az álta­lános fölfogás szerint többé nem kor­rekt ember. Lovagias elégtétel adására képtelen ember. Az elítélt pedig le­vonta ebből a következtetést: főbe lőtte magát. Az utolsó óra, a­mit a világfi azzal töltött el, hogy megbarátkozzék a halál keserű gondolatával, az engesztelés fá­­tyolát borítja minden inkorrektségére és elszántságával megbékíthette ellenfeleit is, a­kik tudják, hogy a savanyú és nemtelen gyümölcs szokott legszívósab­­ban ragaszkodni az élet fájához. Humánus és vallásos okokból el kell ítélni a lovagias kivégzésnek ezt a módját és ha a gavalléros sztoicizmusz szempontjából nem is, az emberi morál szempontjából bizonyára sok szó fér úgy annak előzményeihez, mint techni­­kai kiviteléhez. Jakabffy Tódor tagja volt (a ma gentrynek nevezett) köznemességnek. A magyar középosztály, mely a múlt­ban maga a nemzet volt, ma is a vál­lán tartja még az állam épületének tetejét. Igaz magyar volta, vagyona, fajainak tagadhatatlan szellemi és testi előnyei, azt a hivatást rótták rá, hogy ő legyen a tengely, a­mely körül az alakuló nemzeti társadalom jegesedési processzusa folyik. Tagadhatatlan, hogy ez osztálybeliek nagy része helyesen fogta föl hivatását: a tudomány és iro­dalom, a közélet számos terén munkál­kodott köznemességnek köszönhető, hogy közéletünk ma nemzeti irányban fejlődik. Azonban szomorú és aggasztó szimptóma, hogy újabban éppen a gentry-fiatalság körében egész iskola keletkezett, mely a komoly és rend­szeres munkát megvető, kalandos exisz­­tenciákat­ nevel a társaságnak. Ott lát­,­hatók mindenütt, a­hol játszani és nyerni lehet, a játékszobákban épp úgy, mint a lóversenytéren és a bör­zén. Intelligenciájuk és fájuk keleti elánja hasznukra válik és a kül- és belföldi játéktermekben éppen nem is­meretlen jelenség az olyan magyar úr, a­ki vagyontalan családból ered és munka nélkül is százezreket képes költeni. Arisztokratikus köreink és úgy látszik, hogy e körök gyülekező helye is a nemzeti kaszinó, szívesen nyitják meg ajtaikat az ilyen urak előtt. Ha­zárd exisztenciák, de annyiban külön­böznek a közönséges polgári szerencse­­vadászoktól, hogy betét gyanánt fölteszik a becsületüket is, a­mi ama körökben egyenlő értékű az élettel. Ha aztán bekövetkezik az idő, mikor a szerencse hátat fordít lovagjá­nak , egy mindenkire nézve kínos és megszégyenítő végrehajtási eljárás veszi kezdetét. A társaság behajtja a meg­nyert tétet, a vesztes becsületét. A Jakabffyé ideális esete az ilyen lova­gias végrehajtási eljárásnak. Szükségből avagy könnyelműség­ből átlépte a sorompót, mely a korrekt gentlemant elválasztja a tisztességtelen embertől. Természetes, hogy most már megkettőztetett szívóssággal ragaszko­dik előkelő társaságához, melynek te­kintélyére szüksége van és a melynek barátsága neki bizonyos fokig immu­nitást biztosit. Kényelmetlen ragaszko­dása félszeg helyzetbe juttatja az egész társaságot és ez a helyzet csak akkor változik meg, mikor a társaság egyik tagja — a szókimondó és vérmesebb fajtájából — személyes kérdést csinál az ügyből. Most már páros mérkőzéssé fajul a dolog, melyet mind a két fél az önfentartás által ráparancsolt kímé­letlenséggel vív, mert hiszen, ha a megtámadottnak sikerül a becstelenség vádja ellen megvédeni magát, akkor előreláthatólag ő kísértené meg, hogy megtámadására a rágalmazás gyanúját hárítsa. A küzdelem rendesen egy lö­véssel ér véget, vagy egy jól irányított párbajpisztoly durranásával, vagy egy öngyilkos pisztolylövésével. A Jakabfy Tódor ellen vezetett lo­vagias exekució folyamán az utóbbi eset következett be. Eszünkben sincs, hogy követ dobjunk a sírjára: játékos volt, veszített és becsületesen megfize­tett — azzal, a­mivel tudott: a be­csületével meg az életével. Az ország­­első társaskörének intézői szintén le­számolhatnak a történtekkel: a­míg a játékban való szerencse elég egy elő­kelő társas pozíció megalapítására, ad­dig nem fognak véget érni az ilyenféle szerencsétlen játékosok ellen vezetett és mindenkit elszomorító exekuciók. A kaszinó kapuja fölött lengő fekete zászló pedig ma nem a kaszinó egyik tagjának halála fölött érzett gyászát hirdeti, hanem csak azt, hogy korrekt módon végeztek egy játékossal, a­ki veszített. Itt átadjuk a szót tudósítónknak. Diai számunk 8 oldal. Jakabffy Tódor öngyilkossága. — Saját tudósítónktól. — Budapest, aug. 25. Jakabffy Tódor vasárnap reggel öt és hat óra között agyonlőtte magát. E tragikus végezetnek tíz éves gavallér-pálya az előkészítője. Körülbelül ennyi ideje múlt, hogy feljött a fővárosba Jakabffy Tódor csanádmegyei birtokos. Atyja gazdag ember volt, de a nagy vagyon a nyolc testvér között megoszlott, úgy, hogy Jakabffy Tódorra csak igen kis osztályrész jutott. Jakabffy Tódor kevés pénzé­vel szerencsét próbált a váci­ utcai Korona kávéház­­ban, a­hol abban az időben szerencsejáték járta az­ egyik külön helyiségben. A szerencse kedvezett a vállalkozó fiatal­embernek, úgy, hogy tétjeihez képest kisebb-nagyobb összegeket nyert a kártyán. Atyjának jó neve és összeköttetései révén bejutott az Országos kaszinó társaságába, de ott is csak a kártyán próbált szerencsét. Azt lehet mondani, hogy a szerencse tenyerén hordozta a merész játé­kost, a­ki csakhamar szép vagyont nyert össze. Ekkor már kicsinek találta az országos kaszinónak akkor még a Hungária szállóban levő helyiségeit és pártfogói, jó ismerősei révén tagja lett a nemzeti kaszinónak. A játékot úgy a lóversenyen, mint a kártyán itt is folytatta és pedig elég nagy szerencsével. Nemso­kára maga is versenylovakat vett és tartott s neve ismertté lett a sportkörökben. Ettől az időtől fogva Jakabffy Tódor úgy élt, mint akármelyik nagybir­tokos mágnás és istálló tulajdonos. Pedig ha valaki kiváncsi volt birtokaira, nagyon meglephette, hogy a

Next