Budapesti Hírlap, 1895. augusztus (15. évfolyam, 207-237. szám)
1895-08-26 / 232. szám
Budapest, 1895. XV. évfolyam 232. sz. Hétfő, augusztus 26., Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 11 fit, félévre 7 fit, negyedévit 3 fit 50 kr., egy hónapra 1 fit 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és finnep után való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VUL, Bökk Szilárd utca 1. se. Hirdetések nonparellte-számítással díjszabás szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Egy játékos, a ki veszített. Budapest, aug. 25. A nemzeti kaszinó kapuja fölött ma fekete zászló lobogott. Mi újságírók, akik tudják, hogy az ország első társaskörének tagja közéletünknek majd minden előkelősége, megszoktuk már, hogy ilyenkor hazafias aggodalom szállja meg a szívünket. Vájjon melyik jelesünket szólította el megint az irgalmatlan halál? A kaszinó halottjának neve: Jakabffy Tódor. Szentkirályi utcai lakásán ma reggel főbelőtte magát egy Jakabffy Tódor nevű úriember. Sokan ismerték, különösen a budapesti és bécsi sportkörökben és mindenütt, ahol mulatni szoktak az emberek és ahol próbára teszik a szerencséjüket. A közéletben nem szerepelt, a nyilvánossággal szemben nem vállalt sem jogokat, sem kötelességeket, tettének okai is annyira magántermészetűek, hogy a közvélemény ma, mikor életünket könnyebben dobjuk a véletlen kerekei alá, mint annak előtte, egy rövid rendőri hírrel napirendre térhetne fölötte. Végre is csak egy játékosról van szó, aki veszített. Meglepő a Jakabffy Tódor esetében csak az, hogy jóformán senkit sem lepett meg. A hozzá közel állók közül mindenki el volt rá készülve, el lehet mondani, hogy várták is a katasztrófát, némelyek talán türelmetlenül, de valamennyien szánalommal a szívükben és azzal a kínos érzéssel, amelylyel egy elkerülhetetlen és elodázhatatlan elementáris katasztrófát szokás várni. Éjféltől hajnalig a kaszinó öt tagja tanácskozott az öngyilkosjelölt sorsa fölött. A becsületbíróság tagjai mindannyian nagy tekintélyű és komoly gondolkozásra férfiak, akiknek ítéletére minden, a lovagias fölfogásnak hódoló ember, bátran rábízhatná a becsületét. A jury nem térhetett ki ama meggyőződése elől, hogy Jakabffy ,az általános fölfogás szerint többé nem korrekt ember. Lovagias elégtétel adására képtelen ember. Az elítélt pedig levonta ebből a következtetést: főbe lőtte magát. Az utolsó óra, amit a világfi azzal töltött el, hogy megbarátkozzék a halál keserű gondolatával, az engesztelés fátyolát borítja minden inkorrektségére és elszántságával megbékíthette ellenfeleit is, akik tudják, hogy a savanyú és nemtelen gyümölcs szokott legszívósabban ragaszkodni az élet fájához. Humánus és vallásos okokból el kell ítélni a lovagias kivégzésnek ezt a módját és ha a gavalléros sztoicizmusz szempontjából nem is, az emberi morál szempontjából bizonyára sok szó fér úgy annak előzményeihez, mint technikai kiviteléhez. Jakabffy Tódor tagja volt (a ma gentrynek nevezett) köznemességnek. A magyar középosztály, mely a múltban maga a nemzet volt, ma is a vállán tartja még az állam épületének tetejét. Igaz magyar volta, vagyona, fajainak tagadhatatlan szellemi és testi előnyei, azt a hivatást rótták rá, hogy ő legyen a tengely, amely körül az alakuló nemzeti társadalom jegesedési processzusa folyik. Tagadhatatlan, hogy ez osztálybeliek nagy része helyesen fogta föl hivatását: a tudomány és irodalom, a közélet számos terén munkálkodott köznemességnek köszönhető, hogy közéletünk ma nemzeti irányban fejlődik. Azonban szomorú és aggasztó szimptóma, hogy újabban éppen a gentry-fiatalság körében egész iskola keletkezett, mely a komoly és rendszeres munkát megvető, kalandos exisztenciákat nevel a társaságnak. Ott lát,hatók mindenütt, ahol játszani és nyerni lehet, a játékszobákban épp úgy, mint a lóversenytéren és a börzén. Intelligenciájuk és fájuk keleti elánja hasznukra válik és a kül- és belföldi játéktermekben éppen nem ismeretlen jelenség az olyan magyar úr, aki vagyontalan családból ered és munka nélkül is százezreket képes költeni. Arisztokratikus köreink és úgy látszik, hogy e körök gyülekező helye is a nemzeti kaszinó, szívesen nyitják meg ajtaikat az ilyen urak előtt. Hazárd exisztenciák, de annyiban különböznek a közönséges polgári szerencsevadászoktól, hogy betét gyanánt fölteszik a becsületüket is, ami ama körökben egyenlő értékű az élettel. Ha aztán bekövetkezik az idő, mikor a szerencse hátat fordít lovagjának , egy mindenkire nézve kínos és megszégyenítő végrehajtási eljárás veszi kezdetét. A társaság behajtja a megnyert tétet, a vesztes becsületét. A Jakabffyé ideális esete az ilyen lovagias végrehajtási eljárásnak. Szükségből avagy könnyelműségből átlépte a sorompót, mely a korrekt gentlemant elválasztja a tisztességtelen embertől. Természetes, hogy most már megkettőztetett szívóssággal ragaszkodik előkelő társaságához, melynek tekintélyére szüksége van és a melynek barátsága neki bizonyos fokig immunitást biztosit. Kényelmetlen ragaszkodása félszeg helyzetbe juttatja az egész társaságot és ez a helyzet csak akkor változik meg, mikor a társaság egyik tagja — a szókimondó és vérmesebb fajtájából — személyes kérdést csinál az ügyből. Most már páros mérkőzéssé fajul a dolog, melyet mind a két fél az önfentartás által ráparancsolt kíméletlenséggel vív, mert hiszen, ha a megtámadottnak sikerül a becstelenség vádja ellen megvédeni magát, akkor előreláthatólag ő kísértené meg, hogy megtámadására a rágalmazás gyanúját hárítsa. A küzdelem rendesen egy lövéssel ér véget, vagy egy jól irányított párbajpisztoly durranásával, vagy egy öngyilkos pisztolylövésével. A Jakabfy Tódor ellen vezetett lovagias exekució folyamán az utóbbi eset következett be. Eszünkben sincs, hogy követ dobjunk a sírjára: játékos volt, veszített és becsületesen megfizetett — azzal, amivel tudott: a becsületével meg az életével. Az országelső társaskörének intézői szintén leszámolhatnak a történtekkel: amíg a játékban való szerencse elég egy előkelő társas pozíció megalapítására, addig nem fognak véget érni az ilyenféle szerencsétlen játékosok ellen vezetett és mindenkit elszomorító exekuciók. A kaszinó kapuja fölött lengő fekete zászló pedig ma nem a kaszinó egyik tagjának halála fölött érzett gyászát hirdeti, hanem csak azt, hogy korrekt módon végeztek egy játékossal, aki veszített. Itt átadjuk a szót tudósítónknak. Diai számunk 8 oldal. Jakabffy Tódor öngyilkossága. — Saját tudósítónktól. — Budapest, aug. 25. Jakabffy Tódor vasárnap reggel öt és hat óra között agyonlőtte magát. E tragikus végezetnek tíz éves gavallér-pálya az előkészítője. Körülbelül ennyi ideje múlt, hogy feljött a fővárosba Jakabffy Tódor csanádmegyei birtokos. Atyja gazdag ember volt, de a nagy vagyon a nyolc testvér között megoszlott, úgy, hogy Jakabffy Tódorra csak igen kis osztályrész jutott. Jakabffy Tódor kevés pénzével szerencsét próbált a váci utcai Korona kávéházban, ahol abban az időben szerencsejáték járta az egyik külön helyiségben. A szerencse kedvezett a vállalkozó fiatalembernek, úgy, hogy tétjeihez képest kisebb-nagyobb összegeket nyert a kártyán. Atyjának jó neve és összeköttetései révén bejutott az Országos kaszinó társaságába, de ott is csak a kártyán próbált szerencsét. Azt lehet mondani, hogy a szerencse tenyerén hordozta a merész játékost, aki csakhamar szép vagyont nyert össze. Ekkor már kicsinek találta az országos kaszinónak akkor még a Hungária szállóban levő helyiségeit és pártfogói, jó ismerősei révén tagja lett a nemzeti kaszinónak. A játékot úgy a lóversenyen, mint a kártyán itt is folytatta és pedig elég nagy szerencsével. Nemsokára maga is versenylovakat vett és tartott s neve ismertté lett a sportkörökben. Ettől az időtől fogva Jakabffy Tódor úgy élt, mint akármelyik nagybirtokos mágnás és istálló tulajdonos. Pedig ha valaki kiváncsi volt birtokaira, nagyon meglephette, hogy a