Budapesti Hírlap, 1895. november (15. évfolyam, 302-328. szám)
1895-11-16 / 314. szám
Budapest, 1895 Szombat, november 16. XV. évfolyam 314. sz. Előfizetési árak: Egész évre 11 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 60 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való naponta. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Yin., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille-számítással díjszabás szerint Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Inkompatibilitás. Budapest, nov. 15. A parlamentarizmus szabadságban született és korrupcióban fog meghalni. Fiatalságában idealista volt, lángoló hazafisággal minden önfeláldozásra kész, vénségére pedig a népszabadságnak ellensége, hatalmaskodó, veszekedő, kapzsi és fukar. A korrupció terjesztésében Európában három főtényezőt ismerünk, az adósságcsináló kormányokat, az üzérkedő parlamenteket és a szédelgő börzéket. Mintha szövetkezve lennének egymással, támogatják egymást, ahelyett, hogy a kormány felügyelne a börzére, a parlament ellenőrizné a minisztériumot és a törvényhozás gondoskodnék a népképviselet tisztaságáról. E hármas szövetség kizsákmányolása ellen oltalmat a bíróság sem nyújt a nagyközönségnek, sem az esküdtszék, sem a törvényszék, miként a Panama-pörök különféle kiadásai mindenfelé bizonyítják. Nem védi ez üzletek ellen a népeket sem a monarkia, sem a reszpublika, mert egyaránt tapasztaljuk Berlinben és Rómában, Párisban és Amerikában, Bécsben és Budapesten is. Ha Franciaország nagyban űzi a szédelgést és nagyban bukik , Budapesten kisebb a Panama és kevesebb a bukás, azért mégis arányos, mert Franciaország ov* VTq n o rvvrrvlvK qc otq rrrl q rrQ VkV» mint mi. De a szédelgés és a korrupció nálunk nem csekélyebb. A budapesti börze nem világpiac s a budapesti váltóüzlettulajdonosok nem bankárok s a francia déli vasút üzleteihez a mi vicinális vasutaink engedélyezése úgy hasonlít, mint párduchoz a macska : mindkettő egy fajta ragadozó állat. De a francia nemzetben még van erő a korrupciót megbüntetni akkor is, ha a kormányon ül és a parlamentben tanyázik. Girévy elnököt és vejét, Willsont megbuktatták a korrupció miatt. Ugyanazért Freycinet minisztériumának bukni kellett s akire rábizonyult, a minisztert be is csukták. A korrupcióban főrészes liberális opportunisták elvesztették hatalmukat a parlamentben s Magnier szenátornak szöknie kellett. Ha a nagy panapert eligazították, a déli vasút vesztegetései miatt új pert kellett indítani s a becsületes Ribotminisztériumot is leszavazták és lemondani kényszerítették, mert párthíveinek üzelmeit tűrte és leplezte. Most pedig a Bourgeois-minisztérium a déli vasút igazgatóit, a bankárokat, a mérnököket, a vállalkozókat és a financirozó bankot, melynek címe: „Ipar- és kereskedelmi bank“, házkutatásokkal, könyveik és levelezéseik lefoglalásával kényszeríti az igazság kiderítésére, hogy az egyszer már elejtett per újra fölvehető legyen. Tehát Franciaországban még van közszellem és bíró. A francia parlament kitisztítására a kormány beterjesztette az új inkompatibilitási törvényjavaslatot, mely minden képviselőt és szenátort eltilt attól, hogy oly bankok és részvénytársaságok igazgatója legyenek, melyek szubvenciót húznak, vagy az állammal üzleti viszonyban állanak. Összeférhetetlen a képviselő vagy a felsőházi tag mandátuma bármely vállalattal, mely az állam részére munkát végez, vagy szállítást eszközöl. Parlamenti tagnak szindikátusokban részt venni nem szabad, tehát a börzei vállalatok legjövedelmezőbb ágától a képviselő elesik. Tessék a képviselő uraknak egy hét alatt választani, mandátumukat akarják-e letenni, vagy pedig üzleti állásaikat; ha nyolc nap alatt nem nyilatkoznak, mandátumukat ipso facto elvesztik. Állami hivatalnokok, kik üzérkednek és az állammal viszonyban levő intézeteknél igazgatók vagy felügyelők, büntetés alá esnek. Ez szigorú, de szükséges törvényjavaslat. Reméljük, hogy a francia parlamentarizmust megmenti. Nálunk is ilyen kellene. Fordítsa le bármely ellenzéki vagy pártonkívüli független képviselő ezt a francia mintajavaslatot és recipiálás végett terjeszsze a magyar képviselőház elé. Lássuk, mit szól hozzá a kormány és az országgyűlés. Elfogadja-e, vagy inkább tovább is börzére óhajt járni? A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Tizenhárom levél. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Pétervárron és Bécsben egyszerre láttak napvilágot a levelek, amelyeket egymásnak írtak Guy de Maupassant, a tüneményes pályafutása francia elbeszélő és Baskircsev Mária, ez a dúsgazdag és szép orosz leány, aki mindenesetre egyik fölötte érdekes női alakja volt a műveltségében raffinált kornak. A leány Párisban élt, az örökké helyét nem lelő Maupassant, hol a fővárosban, hol a déli partokon kóborolt és ekkor támadt Baskircsev Máriának az a — nem éppen szokatlan — ötlete, hogy névtelenül bele fog kötni az érdekes íróba, akinek fölényes energiája, poétikus ereje, hideg cinizmusra és félelmetes objektivitása, láthatólag erős visszhangra talált az ő erős lelkében is, melynek ifjúságát korán elhervasztotta a gondolat here. Tizenhárom levelet váltottak mindössze és ezek a levelek — miként már megjegyeztük — tényleg egy Maupassant-féle elbeszélés benyomását teszik az olvasóra ; finomak, impertinensen cinikusok és kimondhatatlanul szomorúak, miként íróik maguk is. Egy ideig azon mulatnak, hogy szatirizálják önmagukat; az író aztán kiváncsi lesz, ismerni akarja a levelek írónőjét, türelmetlen, majd durva lesz, amilyenek azok a fehér plasztróm urak szoktak lenni, akik a párisi Paillard éjjeli törzsvendégei. Baskircsev Mária csípős maliciával írott levelében ekkor egy új és váratlan hang szólal meg: a sértett leányos önérzet hangja; nem szaval (ilyesmire ő teljesen képtelen !) de kissé elkomolyodik és valami bájos szomorúság vesz erőt rajta. Maupassant — aki sokkal jobb emberösmerő volt, mint hogy rögtön be nem látta volna, hogy rosz sakkozást tett, — most megijed, dadogni kezd és mentséget bekeresve, azt állítja, hogy brutalitása csak hadicsel volt, amelyet azért eszelt ki, hogy némi bepillantást nyerjen névtelen levelezőjének lelkébe. . . Aztán egyszerre kissé szentimentálisokká lesznek mind a ketten. És aztán nincs tovább! Fölismerték egymásban a rokon lelket, bevallják egymásnak, hogy nem szeretnek semmit, nem hisznek semmiben, nem kívánnak és nem remélnek semmit. Halálosan fáradtak, unottak és kedvetlenek mind a ketten, semmi sem érdekli őket. Egymást sem érdeklik. Miért válaszoltak egymás levelére ? Isten tudná! Talán még fognak egymásnak írni — talán soha többet. És tényleg nem írtak egymásnak többet, Baskircsev Mária fölhagyott a levélírással. Nem is látták egymást szemtől-szembe soha és Maupassant csak akkor tudta meg Baskircsev Mária igazi nevét, mikor a fiatal leány már halva volt. A novellájuk befejezés nélkül ért véget, miként egy Maupassant-féle elbeszélés. És az élet, Maupassantnak ez a nagymestere, kegyetlen közömbösségével megcsinálta történetükhöz a pointet: rövid idővel Baskircsev elhunyta után Maupassant is meghalt az őrültek házában. Ez a rövid leváltás különben két — a végletig modern elmének találkozása. Minő különbség a régmúlt idők poétáinak irodalmi műfajjá emelt, terjengős és rendesen fellengős levelei és e századvégi embereknek rövid telegramstílusban odavetett, a formát készakarva negligáló, szeszélyes és mégis oly sokat mondó, írott üzenetei közt! Mind a ketten szellemesek és szkeptikusok , mint ilyenek természetesen zárkózottak és bizalmatlanok és ha egyiküknek néha egy-egy érzelmesebb hang, avagy egy-egy hatásvadászatot gyanittató mondás siklik ki a száján , rögtön valami hideg zuhanyként ható maliciával rontja le a hatást. Ezek az emberek egymással szemben annyira nem keresik a hatást és annyira lenézik a pózt, hogy a keresetlenségük már szinte keresetté válik. Ha az ember végig olvasná a leveleiket, könnyen azt a benyomást nyeri, hogy kettőjük közt a lány volt a fölényesebb elméjű. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy Baskircsev Máriának nagy előnyt biztosított az a körülmény, hogy írásai és híte után már jól ismerte az írót, Maupassant pedig, akinek valami gyöngédtelen misztifikációtól kellett tartania, levélírás közben ideges volt, mintha „sötét pincében járna.“ Csodálatosan erős elméjű és éles tekintetű lány volt, aki — bár rajongó tisztelője volt Maupassant-nak — fölismerte gyöngéit és az anonimitás védelme alatt a fejére is olvasta azokat. Maupassant hiúsága viszont semmitől sem irtózott annyira, mint attól a gondolattól, hogy őt valaki könnyen hivő, vagy naiv embernek. Mai számunk 24 oldal.