Budapesti Hirlap, 1896. január (16. évfolyam, 1-30. szám)

1896-01-01 / 1. szám

4 BUDAPESTI HÍRLAP. (1. sz.) A magyarok vándorlásai és hazánk a honfoglalás korában. Történeti emlékeink szerint a Jaik, ma Ural folyónál kell keresnünk a magyar törzsek legrégibb kimutatható tanyáját. Honnét kerültek oda: a felől a nyelvészet, vagy az erkölcsök, szokások, szerszá­mok összehasonlítása adhat némi útbaigazítást, de az­ írott történet, sőt még a monda is fölmondja a szolgálatot. A Jaiknál, Európa kapuján, a besenyők szomszédságában említi a magyarokat Konstantin görög császár. Midőn IV. Béla korában jámbor domokos-rendi szerzetesek elindulnak a pogány test­vérek felkeresésére, ott találják meg a nagy Ma­gyarországot a Volgától keletre, a uiai baskírok földjén. Második megszállásuk emléke nem maradt vább mentek nyugat felé. Etelközben a kozárok egy része, a kabar törzs hozzájuk csatlakozott s kiváló részt vett minden további háborujukban és igy a hon­foglalásban. Etelközben, a Duna és Dnyeszter közti nagy folyó közben, a mai Romániában és Beszarábiában alakul meg a hét törzsből s a a kabarokból az egy­séges magyar nemzet. Ott emelik Árpádot a paizsra, ott jö létre a magyarságnak egységes kormánya. Innét már 862-ben elportyáznak a frank biroda­lomba, innét uralkodnak a szláv törzsek fölött, in­nét ijesztik meg a szent aranykapus Kievet, az oroszok első fővárosát. Árpád Leó császárral szö­vetségben innét támadja meg és győzi le a Duna déli pontján lakó bolgárokat. A legyőzött bolgárok ismét a magyarok régi ellenségénél, a besenyőnél keresnek segítséget. A két szövetséges akkor tá­madja meg Etelközt, midőn Árpád hadurak legna­gyobb részével távol nyugaton, a Kárpátokon túl csatázott. Etelköz elveszett, de mire a besenyő, ki ott is nyomába lépett a magyarnak, megszállotta e­l fönn történetírónál. Hanem a magyar nyelv szá­mos ősrégi alkotórésze, különösen a kereskedelem és ipar műszavai, továbbá az ősvallásnak több eleme határozott iráni, perzsa befolyásra mutat. Ez az érintkezés nem ment végbe a mai Perzsiában. Azt az iráni törzsnek egy más ága, az alán vagy jász, ma oszét, közvetítette. A nyelvtudósok kimutatták, hogy a magyar nyelv iráni szavai az oszét nyelv­járáshoz állanak legközelebb. Még a XIII. század­ban is Alaniának nevezték a Kaukázustól északra a Kunja és Terek folyók mellékén elterülő tartományt.­­ Az alán hatás megengedi azt a következtetést, hogy a magyaroknak hosszabb ideig kellett e nép szom­­­­szédságában tartózkodniok. Éppen nincs kizárva tartományt, Árpád már megvetette lábát az új ha­zában. Nem pusztán az utódok kiváncsi kegyelete, mely szeretettel kíséri,az ősök nyomát, teszi fon­tossá a vándorlások útját. Ha a magyar nemzet négy régi hazáját és az azokat összekötő útvonalt áttekintjük, azonnal szemünkbe tűnik, hogy a nem­zet soha sem távozott el nagyon a tengertől, a for­galomnak, a műveltségnek közvetítőjétől. A VETI. és IX. század legműveltebb népei, a görög és a mohamedán perzsa és arab ily módon érintkezhettek már akkor a magyarral és ez érintkezés a nyelv­ben, szokásban, műveltségben, államalkotásban már akkor felülemelte a magyart a többi pusztai nép színvonalán. Hagyományunk, mely a krónikákban maradt fenn, csak Szkitiáról és a meotiszi félszigetről, vagyis Krímről tud mint a magyarok őshazájáról. Vándorlásuk egyes állomásait nem ismeri, csak azt­­ tudja, hogy keletről Erdély felől jöttek e földre. [ Többet mond Béla király névtelen jegyzője. Szerinte annak lehetősége, hogy egyes alán nemzetségek épp úgy csatlakoztak a magyarhoz, mint annak előtte a bűnhöz. Még azt sem szabad elhallgatnunk, hogy a Kuma folyó mellett van egy ősrégi rom­város: Magyar nevű. Ismét Konstantinos az, ki Lebedias­ t említi mint a magyarok újabb hazáját. Pontosabban e haza határait nem írja le, de alig tévedünk, ha azt a Don és Donee torkolata vidékén keressük. Erre mutat a kozárok szomszédsága s az azokkal való hosszas szövetség. Hagyományunk is ismeri a Ta­­nais-t, Béla király névtelen­­jegyzőjének Dentu­­mogerjei alatt pedig Dontövi magyarokat szoktak érteni. Midőn a magyarok e harmadik hazából to­ a magyarok a Volga felől jöttek, nagy pusztaságo­kon át, Susdal-on és Kieven, vagyis a mai Orosz­ország kellő közepén keresztül. És az útirány meg­felel annak, a melyen haladva Batu kán tatár hada 1241-ben eljött Magyarország kapujához. Batu a vereckei szoroson jött át: Árpád is Halicsból kiin­dulva megy át a Havas hegységen és ér Mun­kácsra, Ungvárra. Minthogy a névtelen­­ jegyző ar­ról, a­mi történetileg teljesen bizonyos: Etelközről semmit sem tud, világos, hogy a nemzetnek még régibb lakóhelyeire és vándorlásaira vonatkozó elő­adása is­merő koholmány. Első térképünk megmu­tatja a hagyományos és a történetileg megállapít­ható vándorlási vonalakat. Ha lehet, még nagyobb az eltérés a hazai ha­gyomány és a megbízható történeti adatok közt amaz állapotok előadásában, melyeket a honfoglaló magyarok e földön találtak. Mindnyájan ismerjük az Anonymus elbeszélé­sét. Költészet, politika, történetírás versenyeztek abban, hogy átmenjenek a köztudatba. Alig ezázöt- A magyarok vándorlásai, 1896. január 1.

Next