Budapesti Hírlap, 1896. február (16. évfolyam, 31-59. szám)
1896-02-01 / 31. szám
Budapest, 1896. XVI. évfolyam 31. sz. Szombat, február I. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 11 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VUL, Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonparellte-számítással díjszabás szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken S kr. A főispánok. Budapest, jan. 81. Ilyen a világ sora, hogy mikor mindenki hódol a főispánoknak, kegyeiket, pártfogásukat, barátságukat keresi s egy főispán megyéjében sokkal hatalmasabb, mint a miniszterelnök az országban, nem lévén amannak ellenzéke, sem a ki felelősségre vonhatná, körülötte nincs, sőt még a kormányt informáló képviselők is az ő teremtményei, kik tőle függenek, akkor történik, hogy a megyei abszolút fejedelmek ellen felzúdul a közvélemény és a képviselőház s az egész nagy kormánypárt nem képes őket megvédelmezni. S alig hogy fizetésüket megszavazták megtoldva egy bizalmatlansági nyilatkozattal, a leleplezést követi egy másik, korrupció itt, korrupció ott. Miklós Gyula beadta lemondását s Perczel Dezső, ki őt erre felhívta, azt azonnal bejelentette az országgyűlésnek. Napok múltak el azóta s minden reggel kezünkbe veszszük a Budapesti Közlöny-t, a nélkül, hogy Miklós Gyula lemondásának elfogadását benne olvashattuk volna. A nagy vármegye vezetés nélkül áll éppen akkor, mikor legszükségesebb lenne, hogy igazságos, komoly és tisztelt férfiú a megrendült közbizalmat helyreállítsa s a vizsgálatot annak politikai és fegyelmi részét a szendrői járás köztisztviselői és községi elüljáróságai ellen, amennyiben szüksége mutatkoznék, pártatlanul intézze, illetve ellenőrizze. Hát nincs a szabadelvű kormánynak egyetlen oly férfia sem, kit Borsodmegye és az ország közmegnyugvására főispánnak Miskolcra kinevezhetne? Nem érzi a minisztérium, hogy ez a késedelem rá és pártjára árnyékot vet? És ime, messze Borsodtól, Brassóban kifakadt a korrupció kelevénye megint. Nem vasúti ügy, hanem katonaállítás. Ez is pénz, az is pénz, egyik nagy pénz, a másik aprópénz. De ha sok katonaköteles szabadul vesztegetéssel a szolgálattól, a sok aprópénzből nagy pénz lesz. Különben is nem az összeg határoz, hanem a bűntény. Brassóban felfüggesztettek egy főszolgabírót, neve Henter Gábor, a hétfalusi járásban uralkodott huszonegyezer emberen egy szolgabíróval és hét körjegyzővel. Magyarok, oláhok és szászok voltak az alattvalói, s mint a törvények őre őrködött rajtuk. Gyönge atyai szíve lehetett, mert, amint írják, több száz ifjút megszöktetett hatósági engedéllyel, vagy a nélkül, a katonaságtól. Átmentek Oláhországba, vagy át sem merek Bénát állítottak helyettük a bizottság elé, ami már másutt is ki van próbálva. Ez így folyt tíz esztendő óta, most pedig tizenkét ily szerencsétlent elfogtak, besoroztak s megbüntetnek, a többi a hófedte havasokon keresztül menekült Romániába, itt hagyva családját és vagyonát, mert hiszen ha elfogják és felöltöztetik, úgy sem látja többé hosszú évekig övéit. Ezért függesztették föl Henter Gábort, mint ahogy alább megírja tudósítónk bővebben. Maurer Viktor főispánt azonban még nem függesztették föl, bizonyosan ártatlan és sejtelme sem volt az üzelmekről, melyeket jó barátja, a főszolgabíró, járásában a katonaállításnál elkövethetett. De ha nem tudta, gondatlanság tőle. Mert a kimutatásokból látnia kellett, hogy hány katonaköteles van minden községben „ azt is, hogy oly csodálatosan kevés oláh kerül sorozásra s hallhatott is egyet-mást, ha nem látta és nem süket, hogy ez és amaz a katonaszolgálattól megmenekedett, mert, akik beszorulnak, azok családjai panaszkodni szoktak, akik pedig fizetnek, fecsegni szoktak s ha valaki nem éppen újonc az erdélyi szabadelvű közigazgatásban, az efféle dolgokról sejtelme lehet, még ha főispán is. Ezt a vétkes mulasztást szemére kell vetnünk, mivel hogy nagyon sokan megszenvedhettek ezért, kiket mások helyett besoroztak, minthogy a kontingensnek valahogy ki kell telnie. És ha ilyesmi történhetik egy főispán kormányzóságában, az lehet igen derék ember, de nem való egy vármegye vezetésére. Elnéző volt Henter főszolgabíró iránt, ennyi az egész. De már Hentert föl kellett függeszteni, ami nem történhetik alapos ok nélkül, itt tehát nagyobb a gyanú, hogy nemcsak elnéző volt a közjegyzők iránt, akik ismét elnézők valának a katonaköteles ifjak iránt,— jómódú családjaikra való tekintettel. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Egy négyszögméter. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. —Nem tudnám hamarjában megmondani hogy Magyarország hány négyszögkilométer. Azt meg még kevésbbé, hogy hány négyszögméter. Anynyit azonban tudok, hogy országunk az utóbbi időben roppant megszűkült, mert ismerek egy helyet, hol minden négyszögméternyi területért véres küzdelmek folynak. Nincs más hátra, mint a vitás lengyel Tengerszemet és néhány romániai legelőt minél gyorsabban hazánkhoz csatolni, mert nem férünk el különben. Mivel nem férünk el? Ezt azonnal meg fogják tudni. Ha a miniszter az országos kiállítás rendezését rám bízta volna, én ezt tettem volna. Egy nagy üres területet körülkeríttetek deszkával, aztán leülök a kapuba és várom a jelentkezőket. Ha nem jelentkezik senki, annál jobb. A kormány kifizeti a kerítés költségeit és a napidijaimat, melyeket a kapuban való üldögéléssel megszolgáltam, azzal fölkelek és az 1896-ik évi országos kiállítást iunnepiesen bezárom. Ha jelentkeznek kiállítók, elhelyezem őket, érkezésük sorrendjében a nagy puszta területen. Ha már tele van a tér és még mindig jönnek, ezek ellen vagy fegyelmi vizsgálatot indítok, vagy a nyílt térben lépek föl, bácskai erélyességgel. De hát nem rám bízták, s ezt én őszinte örömmel veszem tudomásul. A dicsőségben, mint a milleniumi magyar nemzet fia, osztozom, a hibákért pedig felelős nem vagyok. Az az úr (az egyik, mert többen vannak) arre rábízták, elővett egy nagy darab papirost és rá rajzolta a tervet: ennyi hely a gépháznak, ennyi a nyerstermelőknek, ennyi az iparnak, ennyi a történelemnek, ennyi az erdészetnek, ennyi Horvátországnak, ennyi meg Boszniának. És mikor elkészült, nagyon meg volt vele elégedve, mert hát gyönyörű rendben volt ott föltüntetve minden. Minden talpalatnyi földnek meg volt a maga rendeltetése. Csakhogy Alpár tervez, Isten végez. Ha az építőmesterek azt mind szépen, nyugodtan megcsinálhatnák, amit papiroson először megrajzoltak : sokkal hosszabb életű emberek volnának. Mert akkor jóval kevesebb mérget nyelnének. Mikor már Alpár kigyönyörködte magát a szép tervezetben s megesküdött a sasvári Szűzre, hogy azon változtatni nem lehet, akkor kezdődik a keserves kínszenvedés. Egy kövér, erőteljes, piros arcú úr halad föl a kiállítás igazgatósági épületének lépcsőjén, a poszton álló rendőr, csupa lelkiismeretességből utána indul, hogy ha ezt az urat megtalálná ütni a guta, ami minden pillanatban bekövetkezhetik, kéznél legyen a mentőkért való telefonozással. — A kiállítás igazgatóját keresem, — szól a szolgákhoz. A szolgák szakértő szeme azonnal látja, hogy ez a jól táplált űr nem alkalmazást keres és nyugodtan rámutatnak a titkár ajtajára. Gellérinek, a titkárnak feladata az első rohamot fölfogni. Simára borotvált arca nyájasan sugárzik a belépő felé, akit azonnal nagy megnyugvás fog el, mert azt hiszi, hogy ez a jóképű zárai perjel nem utasíthat vissza senkit. — Alasszolgája. Az igazgató úrhoz van szerencsém. Gelléri szokása szerint nyílsebesen intézi el az éppen munkában levő aktát, de azért folyton diskurál. — Irtás szolgája. Mi tetszik? — Szabó Gerzson vagyok Debrecenből. — Mi tetszik? — Azt akarom tudni, hogyan leszünk a szalonnával ? — Mi tetszik? — A debreceni szalonnával. — Ugyan kérem, itt a kiállítástcsinálják. — fakadt ki Gelléri, anélkül, hogy az akták csinálását egy percre is abba hagyná. — Mintha én azt nem tudnám. Hisz én nélkülem nem is kiállítás, ez a kiálltás. — Hát mi tetszik? — Tán nem is mondtam meg, hogy szak Mai számunk 18 oldal.