Budapesti Hírlap, 1896. március (16. évfolyam, 60-90. szám)
1896-03-16 / 75. szám
Budapest, 1896. XVI. évfolyam 75. sz. Hétfő, március 16. Előfizetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való naponta. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonparellte - számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A szabadság lobogói. Budapest, márc. 15. Láttátok a népet, ti hatalmasok kormányzó palotáitoknak ablakából ? Süket fületek meghallotta-e a kiáltó beszédeket, a szózat hangzó énekét s a Kossuth dalát ? Az ifjú arcokon kigyult a tűz s nem maradt fásult az öreg szív. Hol ezrek, százezrek és egész Magyarország a hon és szabadság szeletétől lángolt, csak e nép kormányzói nem éreztek semmit sem. Semmit, vagy haragot, dacot, boszut s talán félelmet. Mert a március itt van s a nemzeti zászlók lengettek s a lelkesedést a szellő elhordotta határról-határra, faluról-falura, mig minden ember megérezte március 15-ének fuvallatát. Petőfi szobra s az aradi tizenhárom vezér megszólalt, a mikor azt a sok népet meglátta. Vértanú volt ő is, nemcsak költő, hősök voltak s nemcsak vértanuk, kik a szabadságot Magyarországnak szerezték. S nincsen szabadság költők, hősök s vértanuk nélkül. Nép nélkül sincs. Övé a jog serő. S ha karja nem kell a hon védelmére s az alkotmányt jogtipróktól nem óvja, elveszik hon, alkotmány, jog, igazság, hit, szabadság és a nemzet maga. Ez a nép mintha ma föleszmélt volna hosszú álmából, mintha újra élne s érezne, mindenütt összegyülekezett s egy nagy közérzés fogta el. Ezt a népet nem kellett vezetni. Jobb, ha hatóságait nem látja. Ez a nép szenved és remél. Gonosz jelenben, szebb múltért rajong s dicsőséget a jövőben keres. Március 15-ike a fővárosban, Budapesten az egyetemi ifjúság rendezte a nap főünnepeit. Délelőtt a Vigadó nagytermében az ifjúság matinéje volt nagy és díszes közönség előtt, közte igen sok hölgy és több orsz. képviselő a függetlenségi pártból. Ez ünnepet Bartha Miklós országgyűlési képviselő gyújtó beszéde tette emlékezetessé az ifjúságnak. Délután az egyetemi ifjak szokott processziója következett Petőfi szobrához. A főváros hazafias egyesületei is megülték a nemzeti ünnepet. Az egyetemi ifjúság matinéja. A vigadó nagyterme az egyetemi hallgatók matinéjára egészen megtelt különösen hölgyközönséggel. Az egyetemi hallgatók rendezői fekete magyarban kócsagos és sastollas kucsmával és kalpaggal jelentek meg. A függetlenségi és 48-as pártkörökből megjelentek: Ugrón Gábor, Bartha Miklós, Heiß Ignác, Palónyi Géza, Madarász József, Barabás Béla képviselők, míg a többi pártok s a városi hatóság részéről nem jelent meg senki sem. Az ünnepet a népszínház férfikara nyitotta meg a Szózat szabatos eléneklésével s utána ifj. Melczer Gyula elszavalta a Talpra magyart. Pálffy Ferenc az egyetemi kör elnöke rövid és hatásos megnyitója után Budoits József zeneakadémiai növendék Bargiel Adagipját játszotta el gordonkán jeles készültséggel. Török urna a nemzeti színház , s művésznője zugó tapsot és éljent kapott, mikor magyar díszruhájában az emelvényen megjelent. A közönség percekig tapsolta a művésznőt, aki igazán festői szép volt zöld bársony pruszlikjában, patyolatingvállában, fehér selyem szoknyájában, s aranynyal átszőtt kötényében. Török Irma Vörösmarty Mihály Hontalan költeményét szavalta nagy hatással. A viharos taps után Bartha Miklós országgyűlési képviselő mondta el ünnepi beszédét. Megköszönte az ifjúság meghívását és azután így folytatta : Március 15-ével nem a szabadságharcnak hőskölteménybe való diadalait, tragikus bukását és legendaszerű lefolyását ünnepeljük, hanem a békés reformkorszaknak azt a dicső befejezését, mely a szabadsajtónak, a jogegyenlőségnek és a parlamentáris kormányfő imának megvalósításával domborodik ki. Egy óriás, a Gondviselés különös kegyelméből hozzánk szállott, az egész nemzetet átvezette a civilizáció sodrába. Ez óriást nem rég temettük el. Emléke fönmarad, mert nem koporsóba zártuk őt, hanem a haza kebelébe és valahányszor megdobban a nemzet szíve, mindannyiszor áldani fogjuk Kossuth Lajos emlékét. De midőn ekként Kossuth Lajos a szabad népek sorában keresett és kapott helyet a maga nemzetének, ugyanakkor gondoskodott a szabad élet föltételeiről és biztosítékairól is. E föltételek és biztosítékok szentháromsága a szabad sajtó, a jogegyenlőség és parlamenti kormány fomna. Az a rendkívüli haladás, melyet 30 év óta hazánkban tapasztaltul, éltető nedvét mint ősforrásból, e hármas intézményből meríti. Azt, hogy szabadok vegyünk, hogy a nemzeti társadalmat az osztályfalak nem tagolják föl apró, tehetetlen morzsákra, hogy a gondolatközlés delejes árfolyama mindnyájunkat áthat, fölvilágosit és egygyé forraszt az eszmék reveláló kohójában; hogy munkakedvünket nem lohasztják törvényes gátok s hogy kiolt.Imatlan szomjúsággal vágyunk hazánk öncélú államiságára, mindezt t. közönség, annak lehet kizárólag köszönni, hogy szabadok vagyunk a gondolkozásban és egyenlők vagyunk a jogokban. 1848 termelte a sajtószabadságot, a jogegyenlőséget és a parlamentarizmust. 1867 átvette ezt a termést és közforgalomba bocsátotta. 1848 a termelő, 1867 a közvetítő, amannak jellemvonása a jogszerzés, ennek jellemvonása — mint minden közvetítőnek — az alkudozás. És mint minden közvetítő, úgy a 67-iki korszak is, megdézmálta az árut. A sajtószabadságot és jogegyenlőséget a maga teljes értékében hozta forgalomba, de a parlamenti intézmény megcsonkítva került ki boltjából. A népszuverenitásnak két lényeges alkatelemét, a külügyet és a hadügyet, kivette a parlament hatásköréből. Éppen ezért a nemzeti akarat teljessége és a parlamenti erő képessége nincs egyensúlyban egymással. A nemzetnek akarata, vágya, törekvése, aspirációja, melyet 1848 nagggyá növelt, többé nem fér el abban az országgyűlésben, melynek kereteit 1867 szabta meg. A sulyegyen van, itt megbomolva a hivatalos Magyarország, s a társadalmi Magyarország erőviszonyai között. A béna parlamenti kormányzat nem tud lépést tartani a szabadsajtó és jogegyenlőség szárnyaira emelt társadalommal. Innen van, hogy a nemzeti életnyilválás két nagy faktora a társadalom és állam nem együtt érez, nem együtt örül, nem együtt bánkódik. Ezért hiányzik a hivatalos ország az aradi gyászünnepről, a honvéd szobor leleplezéséről, a Kossuth temetéséről. Most is e pillanatban, a nemzet e békés ünnepén, vájjon a Gellérthegy ormán miért nem dörögnek az ágyuk s e háznak kapujában miért nem áll egy század katonaság diszőrséget?! Hol vannak az ország hatóságai, hogy nincsenek itt? De türelem. Lemondani, kétségbeesni nem szabad. Fontoljuk meg, hogy az eszmék terjedése nem követi a mértani vonalak egyenes útját, hanem miként a hullám, gyakran megtörik, sokszor visszatér, de előbb-utóbb eléri a partot. Aminek meg kell lenni, az meglesz! 1848. márc. 15-ikét csak akkor ünnepeljük kellő buzgósággal és kegyelettel, ha állandóan arra törekszünk, hogy ama nagy időnek minden vívmánya a maga teljes épségében megvalósíttassák s ügy legyen. Ámen. Bartha beszédének leírhatatlan volt a hatása Percekig zúgott utána a taps és az éljen. Ahogy a tetszés zaja csillapodni kezdett, a közönség az Ugrón nevét kiáltotta mind erősebben, úgy hogy Ugrón Gábor oda lépett az asztalhoz s rövid, de lelkesítő beszéddel buzdította a hallgatóságot a hazaszeretet erényeinek ápolására, a 48-ks reformok megvalósítására való küzdelemre. Ugron Gábor után L. Eördögh Árpád Ábrányi Emil ez alkalomra irt ódáját szavalta. A szavalat után a közönség a jelen volt Ábrányit is erősen éljenezte. A népszínház férfikara zárta be az ünnepet a Himnus eléneklésével, amelyet a közönség állva együtt énekelt a férfikarral. A délutánt ünnepi Az egyetemi és műegyetemi ifjúság a régi szokáshoz híven délután a polgárság tömeges résztvételével az egyetem terén és a Petőfi téren ünnepelte március 15-ét. Az egyetem téren délután hat órakor már megszűnt a kocsiközlekedés: ember ember hátán tolongott és várta az ifjúság megérkezését, amely az egyetem épületében gyülekezett. A közönség az érkező magyar ruhás fiatalembereket megéljenezte, m mikor pedig az ifjúság az egyetem régi zászlaja alatt kivonult a térre, csak úgy zúgott az egyetem az éljen a tömeg ajkáról. Néhány rendőr egy kis szabad tért tartott fönn, az ifjúság számára ide kihoztak egy asztalt. A rögtönözött szószékre elsőnek Bárándy Oszkár állott ki s elszavalta a Talpra magyart. Azután ifj. Melcser Gyula, az egyetemi kör alelnöke mondta el beszédét. A szabadság ünnepének köszöntésével, dicsőítésével kezdte. Azután elmondta az 1848-iki március 15-ikének történetét, a fiatalság szereplését e nagy napon Petőfi, Jókai és Vasváry Pál vezetésével, leírta a sajtószabadság proklamálásának szép jelenetét, Táncsics Mihály kiszabadítását a fogságból, az első magyar felelős minisztérium megalakítását és azt a nagy örömet, a mely a nemzet szívét akkor eltöltötte. „Csakhogy — mondotta a fiatal szónok — ez az öröm nem soká tartott, szabadságunkat megirigyelte a szomszéd fekete sasmadár és meg akarta ölni minden áron. Megdördültek az ágyuk, csengett az acél és előállottak a héroszok, hogy megvédjék a nemzet jogait. Nagy küzdelem jutott osztályrészül a nemzetnek, de jutott neki a dicsőségből is, mert diadalmasan vitte előre fegyvereit, míg végre az ármány megejtette a harcolókat és a megszaladt gyáva had kezébe került a pallos, amelylyel legjobbjaink életét oltotta ki. A legyőzött, megkínzott nemzetre szomorú napok következtek, a csüggedésnek, tespedésnek sötét napjai. De ebből a tespedésből is fölébredt a nemzet és új erőre kelve, kivívta alkotmányát! „A beszéd végétt a nagy elődök példáira hivatkozva, hazaszeretetre, szabadságszeretetre lelkesítette a szónok társait. A lelkes szép beszédet a nagy közönség többször félbeszakította éljenzésével, helyeslésével. Utolsónak Hazay László szavalata következett, aki Ábrányi Emilnek 1696 március 13. című szép alkalmi költeményét szavalta el. Az egyetem-térről a Petőfi-térre vonult a fiatalság, hazafias dalokat énekelve. A Petőfi-téren pedig már akkor tízezernél több ember, szorongott és várta a szónokokat. A rendőrség Lassner kapitány, Köpf és Schmidt felügyelők vezetése alatt csak nagy bajjal tudott az érkező menetnek egy kis utat csinálni, hogy legalább az egyetemi zászló és a szónokok eljussanak a szoborhoz. A tömeg az egyetem térről érkezettekkel megszaporodva, nemcsak a Petőfi-teret, de lefelé még az eskütért is teljesen ellepte: a mellékutcák is zsúfolva voltak emberekkel, a házak ablakai pedig szintén népesek voltak. Gyenge József föllépett a Petőfi-szobor lépcsőjére és onnan szavalta el a Talpra magyart.. Ezután a fiatalság a Szózatot énekelte levett kalappal. Az ének végig zúgott az óriási tömegen, mely mint a viszhang tovább adta, tovább énekelte a dalt. Györhy Ulászló, a műegyetemi kör elnöke mondott ezzután dicsérte beszédet Petőfiről. Néhány jellemző vonással megemlékezett a legmagyarabb költő meteorszerű pályájáról, beszélt az ő fényes tehetségéről, mely a magyar szabadságot szolgálta. Mai szármánk 10 oldal.