Budapesti Hírlap, 1896. március (16. évfolyam, 60-90. szám)

1896-03-16 / 75. szám

Budapest, 1896. XVI. évfolyam 75. sz. Hétfő, március 16. Előfizetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon­ta. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések nonpar­ellte - számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A szabadság lobogói. Budapest, márc. 15. Láttátok a népet, ti hatalmasok kormányzó palotáitoknak ablakából ? Süket fületek meghallotta-e a kiáltó beszédeket, a szózat hangzó énekét s a Kossuth dalát ? Az ifjú arcokon ki­­gyult a tűz s nem maradt fásult az öreg szív. Hol ezrek, százezrek és egész Magyarország a hon és szabadság sze­letétől lángolt, csak e nép kormányzói nem éreztek semmit sem. Semmit, vagy haragot­, dacot, boszut s talán fé­lelmet. Mert a március itt van s a nem­zeti zászlók lengettek s a lelkesedést a szellő elhordotta határról-határra, fa­­luról-falura, mig minden ember meg­érezte március 15-ének fuvallatát. Pe­tőfi szobra s az aradi tizenhárom vezér megszólalt, a mikor azt a sok népet meglátta. Vértanú volt ő is, nemcsak költő, hősök voltak s nemcsak vérta­nuk, kik a szabadságot Magyarország­nak szerezték. S nincsen szabadság költők, hősök s vértanuk nélkül. Nép nélkül sincs. Övé a jog s­­erő. S ha karja nem kell a hon védelmére s az alkotmányt jogtipróktól nem óvja, el­veszik hon, alkotmány, jog, igazság, hit, szabadság és a nemzet maga. Ez a nép mintha ma föleszmélt volna hosszú álmából, mintha újra élne s érezne, mindenütt összegyülekezett s egy nagy közérzés fogta el. Ezt a népet nem kellett vezetni. Jobb, ha hatóságait nem látja. Ez a nép szen­ved és remél. Gonosz jelenben, szebb múltért rajong s dicsőséget a jövőben keres. Március 15-ike a fővárosban, Budapesten az egyetemi ifjúság rendezte a nap főünnepeit. Délelőtt a Vigadó nagytermében az ifjúság matinéje volt nagy és díszes közönség előtt, közte igen sok hölgy és több orsz. képviselő a függetlenségi pártból. Ez ünnepet Bartha Miklós országgyűlési képviselő gyújtó beszéde tette emlé­kezetessé az ifjúságnak. Délután az egyetemi ifjak szokott processziója következett Petőfi szobrához. A főváros hazafias egyesületei is megülték a nem­zeti ünnepet. Az egyetemi ifjúság matinéja. A vigadó nagyterme az egyetemi hallgatók matinéjára egészen megtelt különösen hölgyközön­­séggel. Az egyetemi hallgatók rendezői fekete ma­gyarban kócsagos és sastollas kucsmával és kal­­paggal jelentek meg. A függetlenségi és 48-as párt­­körökből megjelentek: Ugrón Gábor, Bartha Miklós, Heiß Ignác, Palónyi Géza, Madarász József, Barabás Béla képviselők, míg a többi pártok s a városi ha­tóság részéről nem jelent meg senki sem. Az ünnepet a népszínház férfikara nyitotta meg a Szózat szabatos eléneklésével s utána ifj. Melczer Gyula elszavalta a Talpra magyart. Pálffy Ferenc az egyetemi kör elnöke rövid és hatásos megnyitója után Budo­­its József zeneakadémiai nö­vendék Bargiel Adagipját játszotta el gordonkán jeles készültséggel. Török urna a nemzeti színház , s művésznője zugó tapsot és éljent kapott, mikor ma­gyar díszruhájában az emelvényen megjelent. A közönség percekig tapsolta a művésznőt, a­ki igazán festői szép volt zöld bársony pruszlikjában, patyo­lat­ingvállában, fehér selyem szoknyájában, s arany­nyal átszőtt kötényében. Török Irma Vörösmarty Mihály Hontalan költeményét szavalta nagy hatás­sal. A viharos taps után Bartha Miklós országgyű­lési képviselő mondta el ünnepi beszédét. Megkö­szönte az ifjúság meghívását és azután így foly­tatta : Március 15-ével nem a szabadság­harcnak hőskölteménybe való diadalait, tragikus bukását és legendaszerű lefolyását ünnepeljük, hanem a békés reformkorszaknak azt a dicső befejezését, mely a szabadsajtónak, a jogegyenlőségnek és a parlamen­táris kormányfő i­mának megvalósításával domboro­dik ki. Egy óriás, a Gondviselés különös kegyelmé­ből hozzánk szállott, az egész nemzetet átvezette a civilizáció sodrába. Ez óriást nem rég temettük el. Emléke fönmarad, mert nem­ koporsóba zártuk őt, hanem a haza kebelébe és valahányszor meg­dobban a nemzet szíve, mindannyiszor áldani fogjuk Kossuth Lajos emlékét. De midőn ekként Kossuth Lajos a szabad népek sorában keresett és­ kapott helyet a maga nemzetének, ugyanakkor gondoskodott a szabad élet föltételeiről és biztosítékairól is. E föltételek és biztosítékok szentháromsága a szabad sajtó, a jogegyenlőség és parlamenti kormány fomna. Az a rendkívüli haladás, melyet 30 év óta hazánkban tapasztaltul­, éltető nedvét mint ős­forrásból, e hármas intézményből meríti. Azt, hogy szabadok ve­gyünk, hogy a nemzeti tár­sadalmat az osztályfalak nem tagolják föl apró, te­hetetlen morzsákra, hogy a gondolatközlés delejes árfolyama mindnyájunkat áthat, fölvilágosit és egygyé forraszt az eszmék reveláló kohójában; hogy munkakedvünket­ nem lohasztják törvényes gátok s hogy kiolt.Imatlan szomjúsággal vágyunk hazánk öncélú államiságára, mindezt t. közönség, annak lehet kizárólag köszönni, hogy szabadok va­gyunk a gondolkozásban és egyenlők vagyunk a jogokban. 1848 termelte a sajtószabadságot, a jog­egyenlőséget és a parlamentarizmust. 1867 át­vette ezt a termést és közforgalomba bocsá­totta. 1848 a termelő, 1867 a közvetítő, amannak jellemvonása a jogszerzés, ennek jel­lemvonása — mint minden közvetítőnek — az alkudozás. És mint minden közvetítő, úgy a 67-iki korszak is, megdézmálta az árut. A sajtószabadsá­got és jogegyenlőséget a maga teljes értékében hozta forgalomba, de a parlamenti intézmény meg­csonkítva került ki boltjából. A népszuverenitásnak két lényeges alkatelemét, a külügyet és a had­­ügyet, kivette a parlament hatásköréből. Éppen ezért a nemzeti akarat teljessége és a parlamenti erő képessége nincs egyensúlyban egy­mással. A nemzetnek akarata, vágya, törekvése, aspirációja, melyet 1848 nagggyá növelt, többé nem fér el abban az országgyűlésben, melynek kereteit 1867 szabta meg. A sulyegyen van, itt megbo­­molva a hivatalos Magyarország, s a társadalmi Magyarország erőviszonyai között. A béna parla­menti kormányzat nem tud lépést tartani a sza­badsajtó és jogegyenlőség szárnyaira emelt társa­dalommal. Innen van, hogy a nemzeti életnyilvá­­lás két nagy faktora a társadalom és állam nem együtt érez, nem együtt örül, nem együtt bán­kódik. Ezért hiányzik a hivatalos ország az aradi gyászünnepről, a honvéd szobor leleplezéséről, a Kossuth temetéséről. Most is e pillanatban, a nem­zet e békés ünnepén, vájjon a Gellérthegy ormán miért nem dörögnek az ágyuk s e háznak kapujá­ban miért nem áll egy század katonaság diszőr­­séget?! Hol vannak az ország hatóságai, hogy nin­csenek itt? De türelem. Lemondani, kétségbeesni nem szabad. Fontoljuk meg, hogy az eszmék terjedése nem követi a mértani vonalak egyenes útját, hanem miként a hullám, gyakran megtörik, sokszor vissza­tér, de előbb-utóbb eléri a partot. A­minek meg kell lenni, az meglesz! 1848. márc. 15-ikét csak akkor ünnepeljük kellő buzgósággal és kegyelettel, ha állandóan arra törekszünk, hogy ama nagy időnek minden vív­mánya a maga teljes épségében megvalósíttassák s ügy legyen. Ámen. Bartha beszédének leírhatatlan volt a hatása Percekig zúgott utána a taps és az éljen. A­hogy a tetszés zaja csillapodni kezdett, a közönség az Ugrón nevét kiáltotta mind erősebben, úgy hogy Ugrón Gábor oda lépett az asztalhoz s rövid, de lelkesítő beszéddel buzdította a hallgató­ságot a hazaszeretet erényeinek ápolására, a 48-ks reformok megvalósítására való küzdelemre. Ugron Gábor után L. Eördögh Árpád Áb­rányi Emil ez alkalomra irt ódáját szavalta. A szavalat után a közönség a jelen volt Ábrányit is erősen éljenezte. A népszínház férfikara zárta be az ünnepet a Himnus eléneklésével, a­melyet a közönség állva együtt énekelt a férfikarral. A délutánt ünnepi Az egyetemi és műegyetemi ifjúság a régi szokáshoz híven délután a polgárság tömeges részt­­vételével az egyetem terén és a Petőfi­ téren ünne­pelte március 15-ét. Az egyetem­ téren délután hat órakor már megszűnt a kocsiközlekedés: ember ember hátán tolongott és várta az ifjúság megér­kezését, a­mely az egyetem épületében gyülekezett. A közönség az érkező magyar ruhás fiatalembere­ket megéljenezte, m mikor pedig az ifjúság az egyetem régi zászlaja alatt kivonult a térre, csak úgy zúgott az egyetem az éljen a tömeg ajkáról. Néhány rendőr egy kis szabad tért tartott fönn, az ifjúság számára ide kihoztak egy asztalt. A rögtönözött szószékre elsőnek Bárándy Oszkár állott ki s elszavalta a Talpra magyar­t. Azután ifj. Melcser Gyula, az egyetemi kör alelnöke mondta el beszédét. A szabadság ünnepének kö­szöntésével, dicsőítésével kezdte. Azután elmondta az 1848-iki március 15-ikének történetét, a fia­talság szereplését e nagy napon Petőfi, Jó­kai és Vasváry Pál vezetésével, leírta a sajtószabadság proklamálásának szép jelenetét, Táncsics Mihály kiszabadítását a fogságból, az első magyar felelős minisztérium megalakítását és azt a nagy örömet, a m­ely a nemzet szívét ak­kor eltöltötte. „Csakhogy — mondotta a fiatal szó­nok — ez az öröm nem soká tartott, szabadságun­kat megirigyelte a szomszéd fekete sasmadár és meg akarta ölni minden áron. Megdördültek az ágyuk, csengett az acél és előállottak a hérosz­ok, hogy megvédjék a nemzet jogait. Nagy küzdelem jutott osztályrészül a nemzetnek, de jutott neki a dicső­ségből is, mert diadalmasan vitte előre fegyvereit, míg végre az ármány megejtette a harcolókat és a megszaladt gyáva had kezébe került a pallos, a­melylyel legjobbjaink életét oltotta ki. A legyőzött, megkínzott nemzetre szomorú napok következtek, a csüggedésnek, tespedésnek sötét napjai. De ebből a tespedésből is fölébredt a nemzet és új erőre kelve, kivívta alkotmányát! „A beszéd végétt a nagy elődök példáira hivatkozva, hazaszeretetre, szabadságszeretetre lelkesítette a szónok társait. A lelkes szép beszédet a nagy közönség többször félbeszakította éljenzésével, helyeslésével. Utolsónak Hazay László szavalata követke­zett, a­ki Ábrányi Emilnek 1696 március 13. című szép alkalmi költeményét szavalta el. Az egyetem-térről a Petőfi-térre vonult a fia­talság, hazafias dalokat énekelve. A Petőfi-téren pedig már akkor tízezernél több ember, szorongott és várta a szónokokat. A rendőrség Lassner kapitány, Köpf és Schmidt felügyelők vezetése alatt csak nagy bajjal tudott az érkező menetnek egy kis utat csinálni, hogy legalább az egyetemi zászló és a szónokok eljussanak a szoborhoz. A tömeg az egyetem­ térről érkezettekkel megszaporodva, nem­csak a Petőfi-teret, de lefelé még az eskütért is teljesen ellepte: a mellékutcák is zsúfolva voltak emberekkel, a házak ablakai pedig szintén népesek voltak. Gyenge József föllépett a Petőfi-szobor lépcső­jére és onnan szavalta el a Talpra magyar­t.. Ez­után a fiatalság a Szózatot énekelte levett kalappal. Az ének végig zúgott az óriási tömegen, mely mint a viszhang tovább adta, tovább énekelte a dalt. Györhy Ulászló, a műegyetemi kör elnöke mondott ezzután dicsérte beszédet Petőfiről. Néhány jellemző vonással megemlékezett a legmagyarabb költő meteorszerű pályájáról, beszélt az ő fényes tehetségéről, mely a magyar szabadságot szolgálta. Mai szármánk 10 oldal.

Next