Budapesti Hírlap, 1896. március (16. évfolyam, 60-90. szám)

1896-03-01 / 60. szám

y ha az Apponyi, a Kossuth Ferenc és a Molnár Jó­zsef határozati javaslatainak első részét elfogadja, miért nem illesztette be ő ezt a maga határozati­­javaslatába is ? Itt tehát egy hátulsó gondolatnak kell lenni, mondja a miniszter, vagy legalább ő erre a következtetésre jut, mert ha valaki fölmondást követel — ipsissima verba — akkor rálép az önálló vámterületre, mint pl. Tisza Kálmán 1877-ben, mert fölmondta a vám- és kereskedelmi szerződést, rá­lépett az önálló vámterületre. (Elénk tetszés és derült­ség balfelöl.) Ez a dolog jellemző a miniszter fegyve­­­­reire. Apponyi a fölállított alternatívák másodikában azt mondotta, hogy ő érti a közös vámterület alapján létre­jövendő egyezkedést is, bár nagyon nehéznek­­ tartja, ha ez az egyezkedés olyan természetű, a­mely organikus védelmet nyújt a monarkia mindkét állama közgazdasági érdekeinek. És most ebből kifolyólag azután a következőket is mondja: (ol­vassa.) „A helyzetnek kulcsa tehát szerintem egy­szerűen abban áll, hogy az 1867: XII. t. c.-nek a kereskedelemfigy­ rendezésére vonatkozó szakaszait az élő valóságnak elejével ruházzuk-e fel, vagy nem?“ És később még érthetőbben a következőket mondta: (Olvassa.) „Az első gondolat az ország közgazdasági és­ pénzügyi érdekeinek a megóvása. Ez a cél, a­melyet minden áron el­ kell érnie, ha lehet, első­sorban a kiegyezés alapján, ha azonban nem lehet, az önálló rendelkezés útján.“ A függet­lenségi párt határozati javaslatai föltétlenül az ön­álló vámterületet követelik, teljes nyíltsággal, az ő programjuknak megfelelően. Apponyi javaslata pe­dig megegyezést kíván, ha lehet, önálló vámterü­letet, ha kell. Hát van ennél tisztább, őszintébb, egyenesebb kívánság ? Ellenben az a fegyver, a­mit a pénzügyminiszter használ, az illojális fegy­vereknek a legélesebbike, (ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon) melyet másnak nem tart, ,mint ráfogásnak,­gyanúsításnak és rágalmazásnak, (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon), mint befeke­­títési tendenciának és mint ama hatalom féltésé­nek. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélsöbalol­dalon.) a­melyet a miniszter úr kezében bir. (Úgy van! a bal- és szélsöbaloldalon.) Azonban van a pénzügyminiszter tegnapi be­szédében nemcsak súlyos gyanúsítás, hanem durva közjogi sérelem is. Új teóriát állít fel az Ausztriával kötendő szerződésről. Azt mondja, hogy miután a szövetség 10 évről 10 évre érvényes, ha fel nem mondatik, hát ebben az állandóságnak oly jellege foglaltatik, melyet a 67-iki törvényhozók egyene­sen intendáltak. Hát, ha már a miniszter­­ ebből a 10 évről 10 évre való érvényességből következteti azt az állandóságot, melyet szóló feltétlenül „visz­­szautasít: (Egy hang baloldalról: Minden magyar ember! Úgy van ! Úgy van ! a bal és szélsőbal­oldalon, s várjon azok a számos kereskedelmi szer­ződések és posta­szerződések, melyek talán még Kokinkinával is fennállanak, és melyeknek utolsó rendelkezései is azt tartalmazzák, hogy ha fel nem mondják, további időre is érvényesek, még­pedig nem úgy, hogy az egyezkedést 10 évről 10 évre meg kell próbálni, hanem állandóan in infinitum érvényben vannak, mig fel nem mondják: vájjon tehát ezekben is benfoglaltatik az állandóságnak a jellege ? Avagy többet akar a miniszter belemagya­rázni az 1867 : XII. t. e.-be, mint az önrendelke­zésnek azt a jogát, mely fenn­áll e szerződésekkel szemben is? Itt egy sajátságos tendencia lap­pang. Felbonthatatlanul összekötni a monarkia két államának gazdasági életét a monarkia két állama közt fenálló kapcsolattal. A miniszter úrnak közöm­bös az, hogy milyen vám- és kereskedelmi szerző­dés jöjjön létre. Csak egy nem közömbös, a­minek élőszóval is kifejezést adott, hogy ennek a közös­ségnek a megszüntetésére nézve illetékes helyen valahogy ki ne magyarázhassák az ő abbeli felfogá­sát, hogy itt a két állam között fenálló kapocsnak a lazításáról van szó. Ez valóban szomorú és botrá­nyos dolog. (Élénk helyeslés a bal- és szélső­­baloldalon.) Horváth Gyula: Ott is úgy találják, csak nem szólnak ! Horánszky Nándor: Azt hiszi, hogy a cél­szerűségi szempontok azt javasolják nekünk, hogy a vám- és kereskedelmi szövetséget mondjuk föl. Ausztriában kívánják a felmondást s ő még a lát­szatát sem kívánja annak nyújtani, hogy a közös vámterület fentartása itt nagyobb érdek, mint a monarkia másik államában. (Élénk helyeslés a bal­oldalon.) Manifesztálni akarja e felmondással azt is, hogy a­­jelenlegi «vám- és kereskedelmi szövetség­ben nem az osztrákok a sértett fél, hanem hogy mi vagyunk a sértett, fél (Igaz! Úgy van! balfelől.), manifesztálni­ akarja továbbá azt is, hogy a tör­­­vényhozásnak kom­oly elhatározása az, hogy ha a kiegyezésben rejlő érdekeinket másképp megóvni és érvényesíteni nem, tudjuk, akkor levonjuk ebből a végső konzekvenciát, az önálló rendelkezést. (He­lyeslés balfelől.) Ezzel szemben az a lází­ás, az az utalás, az a biztatás, a­mely a pénzügyminiszter beszédében foglaltatik, a legsúlyosabb politikai hi­bák egyike. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Majd­­ áttér­­ama motívumok keresésére, me­lyek a kormányt az­­ ellenzék részéről fölajánlott segítség visszautasítására bírták. Az egyik alter­natíva az, hogy nincs szükségem a támogatásra, mert itt egy disciplinált, iskolázott többség van, mely mindent megtesz, a­mit tőle kívánunk. (Igaz! Úgy van!­a­ás szélsőbaloldalon.) Egy másik alternatíva, azt mondják: aggodalmak forognak fönn illetékes körökben az iránt, várjon a vám- és keres­kedelmi szövetség létre­jöhet-e vagy nem, sőt an­nak létrejötte esetleg veszélyeztetve van a monar­kia másik államában is, de hát itt vagyunk mi, majd megcsináljuk mi akármilyen áldozatok árán is (Igaz! ügy van! a bal és szélsőbaloldalon). A har­madik alternatíva az, hogy azt mondják: ez a párt nagyon nehéz viszonyok közé jutott. (Fölkiáltások a baloldalon: Ez az igazi!) ha már most ez a párt azt sem­ képes megcsinálni, akkor erre a pártra többé nincs szükség, ez a párt bezárhatja az ajtót ; ezt tehát nem kell megengedni, mert ez az utolsó refugium, mely biztosíthatja uralmát és hatalmát ama pártnak, mely pedig Magyarország közéletére fájdalom, annyi bajt hozott. (Igaz! Úgy van­ a bal és szélsőbaloldalon.) Nagyon egyszerű most már az extraktum ezekből az alternatívákból. Van itt egy gyenge kormány, egy mindenre kész többség és egy tehetetlen ország, mely némán tűri és némán nézi ezeket az állapoto­kat. (Igaz ! Úgy van­ a bal- és szélső baloldalon.) Ily viszonyok között menni a kiegyezés elé, gyönge kormánynyal, mindenre kész többséggel, egy saját érdekein segíteni nem tudó országgal, hogy ennek mi lesz a következése, azt méltóztassanak maguk megítélni. A szituáció úgy áll, hogy minden oldal­ról konstatáltatott, hogy a vámszerződés alapján az ország óriási megadóztatásnak van kitéve. (Igaz! Úgy van­ a szélső­baloldalon.) A fogyasztási adók tekintetében az ország számára nincsen biztosítva a fogyasztási terület; az adóvisszatérítések és pré­miumok tekintében az ország a monarkia másik ál­lamáért fizet. Ámde ez a koloniális állapot nem elég, mondják, tovább kell menni, direkt terhet is kell kvóta alakjában Mag­­arországra venni és ekként kell sikerre vezetni azt a törekvést, mely a monarkia másik államában talpra állott. (Helyeslés a baloldalon.) Ha ily körülmények között egy kor­mány eldobja magától még azt a csekély erkölcsi támogatást is, a­melyet az ellenzék neki fölajánl, akkor ez súlyos politikai hiba. (Helyeslés a balol­dalon.) a­mely nagyon drágán fogja magát meg­­beszélni. Az a kérdés, hogy vájjon a helyzet magasla­tán áll-e a kormány?, hogy csakugyan tisztában van-e az ország igazi érdekeivel, mint a kereske­delmi miniszter állította ? hogy Bern fog-e a több­ség megszavazni akármilyen kiegyezést, (Úgy van! balfelöl.) a­melyet mint meglepetést az országgyű­lés elé fognak terjeszteni? (Zaj balfelől. Felkiáltá­sok : Itt leszünk mi is!) Jű­z a mi aggodalmunk.­­Tiltakozik ama közfelfogás ellen, a­melyet Kossuth Ferenc és legutoljára Tisza Kálmán is ki­fejezett, hogy az ország a 30 évi gazdasági együtt-­­lét alatt óriási fejlődésnek indult. (Felkiáltások bal­felől : Ez nagy tévedés ! Botrányos tévedés! Derült­ség jobbfelől.) Külső fejlődés,, látszatra van, de nincs elég adó ? Nincs elég adósság? A főváros fejlődése ? Mennyire el van adósodva a főváros ? Harminc év alatt egész osztályok mentek tönkre, fájdalom a magyar államot fentartó elemek nagy­része. Egész vidékek mentek tönkre, ott van a felföld, ott van erdély nagyobb része! Igaz ! Úgy van ! balfelöl.­ S minő válságba jutott a mezőgaz­daság! Ezekből a szempontokból tessék megítélni, mennyire fejlődött az ország közgazdasági ereje, teljesítési képessége. Végül megjegyzi, hogy elvárta volna, hogy a kormány legalább általános vonásokban nyilatkoz­zék közgazdasági politikájáról, nyilatkozzék olyan keretekben, a­melyekben nyilatkozatai nem válhat­nak ártalmára az alkudozásoknak. (Helyeslés a hál­ós szélsőbaloldalon.) Mert mégis csak lehetetlen az, hogy a törvényhozás minden fölvilágosítás, az irány­elveknek minden megjelölése, a határoknak bármily kimérése nélkül némán nézze azokat az alkudozá­sokat, a­melyek végeredménye esetleg egy nagy­fokú meglepetés. Azért a következő kérdéseket intézi a kormányhoz: Hiszi-e és tudja-e a kormány, hogy a vám- és kereskedelmi szövetség védelmet nyújt a monar­kia másik államának, még­pedig a lehető legtel­jesebbet és nem nyújt védelmet a magyar gazda­sági életnek? Hiszi-e és tudja-e, hogy mi nagy összegekkel adózunk a monarkia másik államának vámban és fogyasztási adókban? Akar-e e kérdése­ken a kormány gyökeresen segíteni, még­pedig nem frázisokban, hanem teljesen és gyökeresen, me­lyet én akként értelmezek, hogy a monarkia másik állama se kívánja a mienket, mi se engedjünk a magunkéból egy hajszálnyit se ? Akar-e szilárdul megállani és ezen az alapon segíteni? Hiszi e a kormány, hogy ez az állam a kvótateher elviselé­sében tovább is mehet, mint a­meddig ez idő sze­rint elmehet, vagyis, hogy nagyobb megterheltetés érje e címen ? Apponyi határozati javaslatát pártolja. (Hosz­­szantartó lelkes éljenzés a bal- és szélsőbaloldalon.) Lukács László pénzügyminiszter : Egyáltalán nincs szándékom Horánszky J. képviselő úr beszé­dével hosszasabban polemizálni. (Fölkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon: Nem is tanácsos! Zaj.) Egyrészről nem kívánom a vitát hosszabbítani, másrészről pedig nem kívánom a­z­ ellenzéken cse­kély személyem ellen tegnap nyilvánult kedvezőtlen hangulatot még inkább fokozni. (Zaj, Elnök csön­get.) Csak bizonyos tényeket akarok konstatálni, a­melyek konstat­álása szükséges, hogy mindenféle félreértés elháríttassék. Mindenekelőtt konstatálni kívánom azt,hogyan a határozati javaslatok benyújtói ellen, és így Apponyi Albert gróf képviselő úr személye ellen is, sem támadást intézni, sem gyanúsítást alkalmazni nem akartam. (Mozgás a bal- és szélsőbaloldalon,) ha­nem egyszerűen védekeztem ama támadás ellen, melyet az igen t. képviselő úr a párt és a kormány ellen intézett, és igyekeztem kimutatni a párt ál­láspontját és megokolni ama határozati javaslattal szemben, melyet az igen t. képviselő úr beterjesz­teni méltóztatott. Egy dologra azonban kénytelen vagyok nyi­latkozni, és ez az a közjogi sérelem, melyet nekem imputálni méltóztatnak (Halljuk! Halljuk!) midőn azt mondtam, hogy az 1867-iki és a későbbi tör­vényhozások is, melyek a vám- és kereskedelmi szerződéssel foglalkoztak, ennek a viszonynak lehe­tőleg állandó jelleget kívántak tulajdonítani.­­ (Zaj és mozgás a bal- és szélsőbaloldalon.) Fölkiáltások: Lehetőleg! Most már enyhíti!­ Bocsánatot kérek, szó szerint fölolvashatom. (Folytonos zaj a bal- és szélsőbaloldalon.) Az elnök: Csöndet kérek képviselő urak? Lukács László pénzügyminiszter: Nem aka­rok vitatkozni a fölött, hogy szerencsés volt-e a kifejezés, melyet használtam, vagy nem volt sze­rencsés. (Fölkiáltások balfelől: Nem volt szerencsés! Zaj balfelől: Elnök csenget.) de midőn látok e­gy állapotot magam előtt, a­mely körülbelül 30 év óta tart, t. i. a gazdasági szerződést Magyarország és Ausztria közt, és midőn látom azt, hogy a törvény­­hozás már háromszor volt abban a helyzetben (Föl­­kiáltások a szélsőbaloldalon: kétszer!) hogy ezt megszüntesse és más állapotot teremtsen és a mi­dőn én ennek az állapotnak jellemzésére azt hozom föl és állítom, hogy ebből azt lehet következtetni, hogy a törvényhozás intenciója az volt, hogy a­mennyiben az ország érdekeinek sérelme nélkül történhetik, ennek a viszonynak állandó jelleget tulajdonítson, hogy akkor én valami közjogi sérel­met követtem volna el, bocsánatot kérek, ezt be­látni nem tudom. (Zajos helyeslés jobbfelől. Nagy zaj és ellenmondás a bal- és szélsőbaloldalon.) Horváth Gyula: Az önök lapjai­ is azt mond­ják! A Lloyd is azt mondja!­­ Lukács László pénzügyminiszter: Nem egy­szer, hanem tízszer kifejeztem, beszédemben azt, hogy Magyarországnak az önrendelkezési joga tör­vényekben biztosítva van és ezt a jogot bármikor, a­mikor akarja, igénybe is veheti. (Élénk helyes­lés jobbfelől. Közbekiáltások a bal- és szélsőbalol­dalon.) Az elnök: Csöndet kérek t. Ház! (Folyto­nos zaj balfelől.) Kérem a képviselő urakat, ne szóljanak közbe. Lukács László pénzügyminiszter: Nem aka­rok kiterjeszkedni arra, t. Ház, hogy a kormány (Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) és különösen csekély személyem mind részt vettünk a kiegyezési tárgyalásokban s vájjon iparkodtunk-e és mennyire és sikerült-e és meny­nyire az ország érdekeit a kiegyezési tárgyalások alkalmával megóvnunk. E tekintetben én nyugodt öntudattal tekinthetek saját tevékenységemre és t. kollégáim kifejtett működésére. (Helyeslés jobbfe­löl. Derültség balfelöl.) . Beöthy Ákos: Halljuk a tényeket! Lukács László pénzügyminiszter: Csak azt az egyet kérem, t. Ház, méltóztassanak megengedni, hogy midőn az ily nagyfontosságú pillanatokban a tényeket vizsgálom, saját szemeimmel nézzek és saját fejemmel gondolkozzam és ehhez alkalmazzam eljárásomat. (Helyeslés és tetszés jobbfelől. Zaj a bal- és szélsőbaloldalon. Halljuk! a jobboldalon.) ehhez alkalmazzam az ország érdekében kifejtendő tevékenységemet még akkor is, hogyha ez látszatra talán mindenki véleményével nem egyezik is meg. (Helyeslés jobbfelől.) Ez az, a­mit elmondani szük­ségesnek tartottam. (Élénk­­helyeslés jobbfelől. Zaj.) Rosenberg Gyula és Kossuth Ferenc félre­értett szavaikat igazítják helyre, Tisza István minden egyéb tárgy mellőzésé­vel kizárólag a kiegyezési kérdéssel akar foglal­kozni. Sajnálattal látja, hogy a kérdés körül párt­harc fejlődött ki, mintha nem volna elég terrénum a politikai háborúskodásra oly téren, a­hol ez az or­szágnak nem kerülhet olyan óriási áldozataiba. Ki­kel azok ellen a súlyos vádak ellen, a­melyekkel a kormányt és a kormánypártot illették. Rámutat a pénzügyminiszterre, a­kit nem illet meg az a vád, hogy az ország érdekeit föláldozza, mert ő mindig szerényen, előtérbe nem állva szolgálta a haza ér­dekeit. Arra kéri a Házat, hogy halaszszák a ki­egyezési vitát a kiegyezés megkötése, vagy végleges meghiúsulása utánra. A személyes szempontokat eliminálni óhajtja, s rátér a tárgyilagos fejtegetésre. Elismeri, hogy a közös vámterületnek meg vannak a politikai előnyei. De ez a politikai szempont soha sem indíthatná arra, hogy közgazdasági áldozatok árán is fentartsa a közös vámterület (Élénk helyeslés jobb felől. Moz- BUDAPESTI HÍRLAP, (60. sz.) 1896. március 1.

Next