Budapesti Hírlap, 1896. március (16. évfolyam, 60-90. szám)

1896-03-01 / 60. szám

6 BUDAPESTI HÍRLAP. (60. u.) 1896. március 1. minden oroszok cárját szolgálni, mint a finnek nagy fejedelmét és nem vesznek-e példát az Orosz biro­dalom többi népéről, hol az összeesküvések napi­renden vannak, azt aligha fontolták meg a fehér pár tanácsadói. A társaságból. Budapest, febr. 29. A szalonok társalgásának főtárgya jelenleg a közeledő ünnepek. Mindenki arról beszél, hol lesznek esték, bálok, összejövetelek és nagy örömmel vették tudomásul, hogy egygyel szaporodott a már kilá­tásba helyezettek száma. Karácsonyi Jenő gróf fb megnyitja májusban pompás budai palotáját, melyet egykor éppen ily célokra épített Karácsonyi Gedő gróf, de fájdalom, az ő halála óta többnyire némán áll a palota, mert jelenlegi tulajdonosa ritkán tar­tózkodik a fővárosban. Évek előtt nagyon keresettek voltak nagy­szerű berendezésű termei. Az öreg gróf kitűnő háziúr volt, nem kevésbb a neje, a kiváló úriasszony,a flarczibányi-ivadék. Egy alkalommal Gizella kir. hercegnő, mint menyasszony jelent meg náluk, vő­legényével, Luitpold herceggel. Jelen volt akkor a király is udvari kíséretével együtt. A kisded házi színpadon műkedvelők adtak elő egy vígjátékot, melyet bál követett s a márkapár láthatólag jól mulatott és nagy kedvteléssel nyilatkozott a palo­tában töltött estélyről. Mintegy 3 év előtt szintén volt benne szinielőadás, mely alkalommal Zichy Antal gróf ragyoghatta színészi tehetségét és oly művészettel játszotta meg szerepét, hogy Ujházy és Vízvári, kik a főúri műkedvelők közül a rendezés művészetét teljesítették és jelen voltak az elő­adáson, nem győzték dicsérni az ifjú grófot, a ki mosolyogva így felelt az elismerésre: —­ Ha nem volnék Zichy gróf, színész lettem volna, úgy nem lehet és valószínűleg eltévesztem a hivatásomat. Most hosszú idő után ismét lesz összejövetel a palotában, melyre az összes itt időző kir. herce­gek és kir. hercegnők is hivatalosak lesznek és kétségkívül meg is jelennek, mert a fejedelmileg berendezett palota valósággal arra való, hogy ilyen kiváló vendégeket lásson falai között. A volt román konzul, Ghika herceg mindig azon évelődött, hogy mily rész szokás az Buda­pesten, hogy a főurak mind a kaszinóban tartják báljukat. Mindenkinek van palotája, mondá és mégis nyilvános helyekre járnak mulatni. Ezt ő még egy fővárosban sem látta. Most, rövid időre megváltozik ez a szokás. Egymást fogja érni az otthon, tartott ünnep, hozzá olyan pompával, mely a magyar arisztokráciához méltó és minőt a nemzet ezeréves évfordulójának ünnepe megkíván. Lázas sietséggel folynak a készülődések, nemcsak a kiál­lítás építkezésében, hanem az öltözékek kiterem­tése körül is. Nagy örömmel fogadták azt a hírt, hogy há­rom versen lehet viselni a nemzeti öltözéket, mely­­sokjába kerül azoknak, kik kész ruhával nem ren­delkeznek és kik keveselték azt a rövid időt, a Te Deum alatt, melyen tudvalevőleg először lesz­nek magyarban. Még másik két alkalom is lesz erre , így érvényre jutnak a festői ruhák és a je­lenlévő idegenek is hosszasabban gyönyörködhet­nek benne, a­mi pusztán a templomban való meg­jelenés alkalmával alig lett volna lehetséges. Sokan voltak rajta, hogy ez így legyen, va­lamint azon is, hogy az udvari fogadás a legutolsó napra essék. De szerencsésen elmúlván egy kényes természetű ok, mely ezt kívánatossá tette volna, most az udvari ünnepek kezdik meg a sorrendet, a­mi talán illendő és helyes is. Nagy gondot és figyelmet fordítanak kocsira, lóra és szerszámra is. Andrássy Aladár gróf Ná­polyban vett egy kocsit, melyhez hasonló, úgy mondják, itt még nem volt és melynek haza szállítása nagy nehézségekbe ütközött. Ládában jött, melyet alig bírtak elszállí­tani a vasúttól és a cselédség fontoskodva be­­széli, hogy skatulyában hoztak kocsit messze or­szágból. Nagyban fogja emelni a fogat pompáját a híres cindori ménesből kiszemelt 4 gyönyörű szürke ló, nemcsak ritka példány, de különös gonddal is van idomítva erre a célra, úgy halljuk, hogy az új főrendek közül is szeretné egyik-másik érvényre juttatni jelenlegi rangjának fényét, de az kissé ne­hezen megy. Vannak közöttük, kik sohasem forog­tak felsőbb társaságban vagy már régen visszavo­nultak onnét. Egyik ezek közül felkért egy tekin­télyes utat, vezetné be a főrendiházba új kollégái közé. Ha ez meglesz, máris egyengetik az utat a továbbiakra. Az idők fejlődése azonban azt mutatja, hogy a mai világban nehéz érvényre jutni. Többet kíván a kor szelleme, mint azelőtt. Munkát, haladást, a köztéren szerzett érdemet. A sok készülődés közben a böjt áhitatossága nem rövidül meg. Naponkint hosszú kocsisor áll a Sacré Coeur kolostor előtt. Vasárnap délután pedig az ottani növendékeket látogatják, kiknek ünnep­napon nincs megengedve a kimenetel. Néhány hét előtt érdekes látogatója volt a kolostornak. A fiatal Vay Péter gróf időzött főváro­sunkban, minek az az érdekes története van, hogy ritka szép ember létére, ki a mellett eszes, műveit minden társaságnak kedveltje, egyszerre a papi pályára lépett. Szép jövőt jósoltak neki, alig akar­ták hinni a meglepő hirt, hogy az elegáns gavallér, ki úgy nálunk, mint a párisi szalonokban szerepet játszott, pappá legyen. Mindenki kedvelte, a világ előzékeny volt iránta és ő alig 30 éves korában búcsút mondott az élet örömeinek. Sok találgatásra adott ez okot, mire ő azt felelte, hogy hivatást érez választott pályájára s boldognak érzi magát új helyzetében. Rómában, hol már is nem csak a kardinálisoknak, de a pápának is kedveltje, a monsignore cím­mel tüntették ki. Egykor lehet majd belőle kí­nálunk hercegprímás. Nem régen özv. édes anyja is áttért a bat­ hitre, miben őt fia, midőn pap lett, megelőzte. A Vas-családnak eddig minden ivadékja protestáns volt. A katonatisztek fizetése. Budapest, febr. 29. A Budapesti Hírlap február 23-iki számában megjelent fönti című közleményem tendenciájának teljes félremagyarázása folytán, nevezett lap feb­ruár 26-iki számában, legnagyobb meglepetésemre azt olvasom, hogy a katonaság iránt ellenszenvet és­­elfogultságot tanúsítottam. De hogy közlemé­nyem melyik része árulja el ellenszenvemet és el­fogultságomat a hadsereg iránt, ennek precizírozá­­sával adósom maradt az igen tisztelt ellenérvelő. Vagy­ talán azzal árultam volna el ellenséges hangulatomat a katonaság iránt, mert igazsághíven előadtam, hogy a művelt magyar társadalom fur­csának találja azt a rendszert, mely szerint ma­gyar katonákat német vezényszóval vezetnek, ne­velnek és harcra visznek? Én csak a tényállást konstatáltam, de hogy azt helyeselném, nincsen közleményemben megírva. Nincs okom titkolni, hogy stafírozok­ hive vá­gyóit a­z önálló magyar hadseregnek! Hogy miért? azt majd röviden meg fogom okolni, de azért én nem találnám helyesnek azt a szerintem nem igazságos szokást, hogy a hibás rendszerért a rendszer köze­gét — a hadsereget — hibáztassuk, mert addig, míg a hadsereg hazája és legfelsőbb hadurának törvényét hűségesen végrehajtja, csak tisztelet tárgya lehet! Én az önálló magyar hadseregnek azért va­gyok határozott híve, mert meggyőződésem szerint a magyar hadsereg létesítése, nemcsak hazámra nézve kiszámíthatatlan előnyökkel és áldásos követ­kezményekkel járna, hanem azért is, mert a közös monarkia haderejét és tekintélyét előre nem is sej­tett módon hatványozná. Én itt nem bocsátkozha­tom az ügy fontosságához mért érdemleges fejtege­tésekbe, és ez okból álláspontom mellett csak egy igen fontos — de köztudomású — argumentumra hivatkozom. A cs. és k. hadilevéltár (Kriegsarchiv) kiadásában néhány nap előtt megjelent az osztrák hétéves örökösödési háborúnak története. Itten hite­lesen konstatálva van, hogy míg Csehország és Ausztria világi és egyházi főurain­ak küldöttségei a bajor trónpretendensnek hódoltak, Magyarország fogyatékosan szervezett és fölszerelt csapatai Ausztriát a végbomlástól megmentették! E törté­nelmi tény legcsattanósabb hirdetője annak, hogy az önálló magyar hadsereg a pragmatika szankció leghívebb és legmegbízhatóbb őrének volna te­kinthető. Az igen tisztelt ellenérvelő elpanaszolja to­vábbá, hogy milyen drágaság uralkodik Budapes­ten, a­mely a milléniumi kiállítás alatt még teteme­sen emelkedni fog és elmondja még azt is, hogy a katonatisztek fizetése nem olyan, hogy abból „az álláshoz mérten“ meg lehessen élni. Erre megjegy­zem, hogy én nem csak a budapesti millenáris vi­szonyokat tartottam szem előtt. Hogy én a tisztek fizetését fényesnek mondottam volna, tagadom. Ér­veléseim súlypontját a következő három fődologra alapítottam és pedig: hogy az állam a folytonosan növekvő hadi budget súlya alatt roskadozik; hogy mindaddig, míg a legénység anyagi helyzetét meg nem javítják, nem lehet a tiszti fizetés javításáról szó; és végül, hogy már a tiszti növendéket egy­szerű életmódra kell nevelni. Az első pontra nézve talán csak nem lesznek eltérők nézeteink. Hivatalnok, tanító, színész, iparos, földmíves és munkás egyaránt anyagi segélyért os­tromolja az államot. Az adók terhe elviselhetetlen. A nép nyomorúsága nagy. Ily körülmények mellett nem találnám ildomosnak, hogy a katonatisztek is a követelők giédájába sorakozzanak, mert úgy véle­kedem, hogy a katonatiszt már magasztos hivatá­sánál fogva álljon ott az áldozatkészség és önzet­lenség mintaképéül. A legénység és a tisztek anyagi helyzete közt fönnálló aránytalanságot még növeszteni, nem tar­tanám tanácsosnak! Hogy miért ? talán a tiszt urak kommentár nélkül is eltalálják, hahogy a század­végi áramlatokat éber szemmel kisérik! Hogy a tiszti növendékeket egyszerű életmódra kell ne­velni, ebben is talán egyetértünk. Nem nevezhetem helyes irány­nak, ha többek közt, például a növen­déket nagyzási mániára mintegy provokálják. Ezt pedig a nemrég kiadott — a katonai körökben is általános visszatetszést keltett — ama rendelkezés eredményezheti, mely szerint az akadémiai növen­dék nem tartozik a tiszthelyettesnek — annál ke­­vésbbé az altisztnek őrmestertől lefelé — tisz­telegni. A lovassági tiszt urak sanyarú hely­zetét ala­posan ismerem és teljes mértékben méltánylom. De bocsánatot kérek, ha egy példával illusztrálom, hogy talán ott is téves nézetek uralkodnak. A múlt nyáron egy rokonommal utaztam, a­ki egyéves önkéntes volt a lovasságnál. A vas­úti pály­aházhoz érve, kedveskedni akarván öcsém­nek, váltottam számára is egy másod­osztályú jegyet. Azt hittem, hogy megköszöni figyelmemet, de ő e helyett rámform­edt, hogy „ő állásánál fogva“ (tizedesi uniformisban volt) csak első osztályban utazhatik. Útközben megkínáltam egy britannikit szivarral, megköszönte és egy egyiptomi cigarettára gyújtott, mert ő napközben csak cigarettát szi, és csak ebéd és vacsora után szokott egy-egy Regália britantikát (24 krost) szívni. A végállomásra érve, intettem egy egyfogatú kocsinak, de az egyéves önkéntes rémülten felém fordult, hogy ő „állásánál fogva“ csak frakkeren mehet! Ezek után megértettem szüleinek panaszát, hogy kevés neki 100 forint hónaponként! Hja a re­prezentáció költséges dolog. Édes hazánkban pedig a kisbirótól kezdve — mindenki reprezentálni tartozik! Névtelen. „Budapesti Hírlap** 1886. március­­­ével uj előfizetést nyitunk lapunkra. Előfizetési ára: Március hónapra ...... 1 Crt 90 kr. Március 1-től Jun. 30-ig . . 4 „ 70 „ „ „ szept. 30 ig . . 8 „ 80 „ „ „ dec. 31-ig . . 0 „ 70 „ Kérjük azokat a t. e. vidéki előfizető­ket, kiknek előfizetésük február végével lejár, hogy azt minél előbb megújítani szívesked­jenek, nehogy a lap szétküldésében fenn­akadás történjék. Lakóhelyváltozás esetében úgy helybeli, mint vidéki előfizetőinket arra kérjük, hogy előbbi címüket velünk közölni szíveskedjenek. Különösen figyelmeztetjük t. vidéki elő­fizetőinket, hogy minden reklamációhoz és a

Next