Budapesti Hírlap, 1896. március (16. évfolyam, 60-90. szám)
1896-03-01 / 60. szám
6 BUDAPESTI HÍRLAP. (60. u.) 1896. március 1. minden oroszok cárját szolgálni, mint a finnek nagy fejedelmét és nem vesznek-e példát az Orosz birodalom többi népéről, hol az összeesküvések napirenden vannak, azt aligha fontolták meg a fehér pár tanácsadói. A társaságból. Budapest, febr. 29. A szalonok társalgásának főtárgya jelenleg a közeledő ünnepek. Mindenki arról beszél, hol lesznek esték, bálok, összejövetelek és nagy örömmel vették tudomásul, hogy egygyel szaporodott a már kilátásba helyezettek száma. Karácsonyi Jenő gróf fb megnyitja májusban pompás budai palotáját, melyet egykor éppen ily célokra épített Karácsonyi Gedő gróf, de fájdalom, az ő halála óta többnyire némán áll a palota, mert jelenlegi tulajdonosa ritkán tartózkodik a fővárosban. Évek előtt nagyon keresettek voltak nagyszerű berendezésű termei. Az öreg gróf kitűnő háziúr volt, nem kevésbb a neje, a kiváló úriasszony,a flarczibányi-ivadék. Egy alkalommal Gizella kir. hercegnő, mint menyasszony jelent meg náluk, vőlegényével, Luitpold herceggel. Jelen volt akkor a király is udvari kíséretével együtt. A kisded házi színpadon műkedvelők adtak elő egy vígjátékot, melyet bál követett s a márkapár láthatólag jól mulatott és nagy kedvteléssel nyilatkozott a palotában töltött estélyről. Mintegy 3 év előtt szintén volt benne szinielőadás, mely alkalommal Zichy Antal gróf ragyoghatta színészi tehetségét és oly művészettel játszotta meg szerepét, hogy Ujházy és Vízvári, kik a főúri műkedvelők közül a rendezés művészetét teljesítették és jelen voltak az előadáson, nem győzték dicsérni az ifjú grófot, a ki mosolyogva így felelt az elismerésre: — Ha nem volnék Zichy gróf, színész lettem volna, úgy nem lehet és valószínűleg eltévesztem a hivatásomat. Most hosszú idő után ismét lesz összejövetel a palotában, melyre az összes itt időző kir. hercegek és kir. hercegnők is hivatalosak lesznek és kétségkívül meg is jelennek, mert a fejedelmileg berendezett palota valósággal arra való, hogy ilyen kiváló vendégeket lásson falai között. A volt román konzul, Ghika herceg mindig azon évelődött, hogy mily rész szokás az Budapesten, hogy a főurak mind a kaszinóban tartják báljukat. Mindenkinek van palotája, mondá és mégis nyilvános helyekre járnak mulatni. Ezt ő még egy fővárosban sem látta. Most, rövid időre megváltozik ez a szokás. Egymást fogja érni az otthon, tartott ünnep, hozzá olyan pompával, mely a magyar arisztokráciához méltó és minőt a nemzet ezeréves évfordulójának ünnepe megkíván. Lázas sietséggel folynak a készülődések, nemcsak a kiállítás építkezésében, hanem az öltözékek kiteremtése körül is. Nagy örömmel fogadták azt a hírt, hogy három versen lehet viselni a nemzeti öltözéket, melysokjába kerül azoknak, kik kész ruhával nem rendelkeznek és kik keveselték azt a rövid időt, a Te Deum alatt, melyen tudvalevőleg először lesznek magyarban. Még másik két alkalom is lesz erre , így érvényre jutnak a festői ruhák és a jelenlévő idegenek is hosszasabban gyönyörködhetnek benne, ami pusztán a templomban való megjelenés alkalmával alig lett volna lehetséges. Sokan voltak rajta, hogy ez így legyen, valamint azon is, hogy az udvari fogadás a legutolsó napra essék. De szerencsésen elmúlván egy kényes természetű ok, mely ezt kívánatossá tette volna, most az udvari ünnepek kezdik meg a sorrendet, ami talán illendő és helyes is. Nagy gondot és figyelmet fordítanak kocsira, lóra és szerszámra is. Andrássy Aladár gróf Nápolyban vett egy kocsit, melyhez hasonló, úgy mondják, itt még nem volt és melynek haza szállítása nagy nehézségekbe ütközött. Ládában jött, melyet alig bírtak elszállítani a vasúttól és a cselédség fontoskodva beszéli, hogy skatulyában hoztak kocsit messze országból. Nagyban fogja emelni a fogat pompáját a híres cindori ménesből kiszemelt 4 gyönyörű szürke ló, nemcsak ritka példány, de különös gonddal is van idomítva erre a célra, úgy halljuk, hogy az új főrendek közül is szeretné egyik-másik érvényre juttatni jelenlegi rangjának fényét, de az kissé nehezen megy. Vannak közöttük, kik sohasem forogtak felsőbb társaságban vagy már régen visszavonultak onnét. Egyik ezek közül felkért egy tekintélyes utat, vezetné be a főrendiházba új kollégái közé. Ha ez meglesz, máris egyengetik az utat a továbbiakra. Az idők fejlődése azonban azt mutatja, hogy a mai világban nehéz érvényre jutni. Többet kíván a kor szelleme, mint azelőtt. Munkát, haladást, a köztéren szerzett érdemet. A sok készülődés közben a böjt áhitatossága nem rövidül meg. Naponkint hosszú kocsisor áll a Sacré Coeur kolostor előtt. Vasárnap délután pedig az ottani növendékeket látogatják, kiknek ünnepnapon nincs megengedve a kimenetel. Néhány hét előtt érdekes látogatója volt a kolostornak. A fiatal Vay Péter gróf időzött fővárosunkban, minek az az érdekes története van, hogy ritka szép ember létére, ki a mellett eszes, műveit minden társaságnak kedveltje, egyszerre a papi pályára lépett. Szép jövőt jósoltak neki, alig akarták hinni a meglepő hirt, hogy az elegáns gavallér, ki úgy nálunk, mint a párisi szalonokban szerepet játszott, pappá legyen. Mindenki kedvelte, a világ előzékeny volt iránta és ő alig 30 éves korában búcsút mondott az élet örömeinek. Sok találgatásra adott ez okot, mire ő azt felelte, hogy hivatást érez választott pályájára s boldognak érzi magát új helyzetében. Rómában, hol már is nem csak a kardinálisoknak, de a pápának is kedveltje, a monsignore címmel tüntették ki. Egykor lehet majd belőle kínálunk hercegprímás. Nem régen özv. édes anyja is áttért a bat hitre, miben őt fia, midőn pap lett, megelőzte. A Vas-családnak eddig minden ivadékja protestáns volt. A katonatisztek fizetése. Budapest, febr. 29. A Budapesti Hírlap február 23-iki számában megjelent fönti című közleményem tendenciájának teljes félremagyarázása folytán, nevezett lap február 26-iki számában, legnagyobb meglepetésemre azt olvasom, hogy a katonaság iránt ellenszenvet éselfogultságot tanúsítottam. De hogy közleményem melyik része árulja el ellenszenvemet és elfogultságomat a hadsereg iránt, ennek precizírozásával adósom maradt az igen tisztelt ellenérvelő. Vagy talán azzal árultam volna el ellenséges hangulatomat a katonaság iránt, mert igazsághíven előadtam, hogy a művelt magyar társadalom furcsának találja azt a rendszert, mely szerint magyar katonákat német vezényszóval vezetnek, nevelnek és harcra visznek? Én csak a tényállást konstatáltam, de hogy azt helyeselném, nincsen közleményemben megírva. Nincs okom titkolni, hogy stafírozok hive vágyóit az önálló magyar hadseregnek! Hogy miért? azt majd röviden meg fogom okolni, de azért én nem találnám helyesnek azt a szerintem nem igazságos szokást, hogy a hibás rendszerért a rendszer közegét — a hadsereget — hibáztassuk, mert addig, míg a hadsereg hazája és legfelsőbb hadurának törvényét hűségesen végrehajtja, csak tisztelet tárgya lehet! Én az önálló magyar hadseregnek azért vagyok határozott híve, mert meggyőződésem szerint a magyar hadsereg létesítése, nemcsak hazámra nézve kiszámíthatatlan előnyökkel és áldásos következményekkel járna, hanem azért is, mert a közös monarkia haderejét és tekintélyét előre nem is sejtett módon hatványozná. Én itt nem bocsátkozhatom az ügy fontosságához mért érdemleges fejtegetésekbe, és ez okból álláspontom mellett csak egy igen fontos — de köztudomású — argumentumra hivatkozom. A cs. és k. hadilevéltár (Kriegsarchiv) kiadásában néhány nap előtt megjelent az osztrák hétéves örökösödési háborúnak története. Itten hitelesen konstatálva van, hogy míg Csehország és Ausztria világi és egyházi főurainak küldöttségei a bajor trónpretendensnek hódoltak, Magyarország fogyatékosan szervezett és fölszerelt csapatai Ausztriát a végbomlástól megmentették! E történelmi tény legcsattanósabb hirdetője annak, hogy az önálló magyar hadsereg a pragmatika szankció leghívebb és legmegbízhatóbb őrének volna tekinthető. Az igen tisztelt ellenérvelő elpanaszolja továbbá, hogy milyen drágaság uralkodik Budapesten, amely a milléniumi kiállítás alatt még tetemesen emelkedni fog és elmondja még azt is, hogy a katonatisztek fizetése nem olyan, hogy abból „az álláshoz mérten“ meg lehessen élni. Erre megjegyzem, hogy én nem csak a budapesti millenáris viszonyokat tartottam szem előtt. Hogy én a tisztek fizetését fényesnek mondottam volna, tagadom. Érveléseim súlypontját a következő három fődologra alapítottam és pedig: hogy az állam a folytonosan növekvő hadi budget súlya alatt roskadozik; hogy mindaddig, míg a legénység anyagi helyzetét meg nem javítják, nem lehet a tiszti fizetés javításáról szó; és végül, hogy már a tiszti növendéket egyszerű életmódra kell nevelni. Az első pontra nézve talán csak nem lesznek eltérők nézeteink. Hivatalnok, tanító, színész, iparos, földmíves és munkás egyaránt anyagi segélyért ostromolja az államot. Az adók terhe elviselhetetlen. A nép nyomorúsága nagy. Ily körülmények mellett nem találnám ildomosnak, hogy a katonatisztek is a követelők giédájába sorakozzanak, mert úgy vélekedem, hogy a katonatiszt már magasztos hivatásánál fogva álljon ott az áldozatkészség és önzetlenség mintaképéül. A legénység és a tisztek anyagi helyzete közt fönnálló aránytalanságot még növeszteni, nem tartanám tanácsosnak! Hogy miért ? talán a tiszt urak kommentár nélkül is eltalálják, hahogy a századvégi áramlatokat éber szemmel kisérik! Hogy a tiszti növendékeket egyszerű életmódra kell nevelni, ebben is talán egyetértünk. Nem nevezhetem helyes iránynak, ha többek közt, például a növendéket nagyzási mániára mintegy provokálják. Ezt pedig a nemrég kiadott — a katonai körökben is általános visszatetszést keltett — ama rendelkezés eredményezheti, mely szerint az akadémiai növendék nem tartozik a tiszthelyettesnek — annál kevésbbé az altisztnek őrmestertől lefelé — tisztelegni. A lovassági tiszt urak sanyarú helyzetét alaposan ismerem és teljes mértékben méltánylom. De bocsánatot kérek, ha egy példával illusztrálom, hogy talán ott is téves nézetek uralkodnak. A múlt nyáron egy rokonommal utaztam, aki egyéves önkéntes volt a lovasságnál. A vasúti pályaházhoz érve, kedveskedni akarván öcsémnek, váltottam számára is egy másodosztályú jegyet. Azt hittem, hogy megköszöni figyelmemet, de ő e helyett rámformedt, hogy „ő állásánál fogva“ (tizedesi uniformisban volt) csak első osztályban utazhatik. Útközben megkínáltam egy britannikit szivarral, megköszönte és egy egyiptomi cigarettára gyújtott, mert ő napközben csak cigarettát szi, és csak ebéd és vacsora után szokott egy-egy Regália britantikát (24 krost) szívni. A végállomásra érve, intettem egy egyfogatú kocsinak, de az egyéves önkéntes rémülten felém fordult, hogy ő „állásánál fogva“ csak frakkeren mehet! Ezek után megértettem szüleinek panaszát, hogy kevés neki 100 forint hónaponként! Hja a reprezentáció költséges dolog. Édes hazánkban pedig a kisbirótól kezdve — mindenki reprezentálni tartozik! Névtelen. „Budapesti Hírlap** 1886. márciusével uj előfizetést nyitunk lapunkra. Előfizetési ára: Március hónapra ...... 1 Crt 90 kr. Március 1-től Jun. 30-ig . . 4 „ 70 „ „ „ szept. 30 ig . . 8 „ 80 „ „ „ dec. 31-ig . . 0 „ 70 „ Kérjük azokat a t. e. vidéki előfizetőket, kiknek előfizetésük február végével lejár, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fennakadás történjék. Lakóhelyváltozás esetében úgy helybeli, mint vidéki előfizetőinket arra kérjük, hogy előbbi címüket velünk közölni szíveskedjenek. Különösen figyelmeztetjük t. vidéki előfizetőinket, hogy minden reklamációhoz és a