Budapesti Hírlap, 1896. július (16. évfolyam, 179-209. szám)

1896-07-01 / 179. szám

Budapest, 1896. XVI. évfolyam 179. sz. Előfizetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 firt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő­. in/ int Szerda, julius 1. iJl■ . n. t /.* Szerkesztőség és kiadóhivatal, vm., Béki Szilárd­ utca 1. sz. Hirdetések nonparellte-számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. A belgrádi ünnepségek. ..."" fapest juo. SO. Ünnepségeknek is meg van a po­litikai jelentőségük: megnyilatkozásai a közszellemnek és irányítói a közakarat­nak. Láttuk nemzetünk nagy ünnepé­nek országra szóló hatását s az egész külföld rokonszenvének megszerzésében telt örömünk, ellenségeink pedig ku­darcot vallottak. Ha nekünk fontos a nemzeti ünnep, más népeknek az övék hasonló s igy a szerbek örömét és lel­kesedését meg tudjuk érteni és méltá­nyoljuk. Politikailag annál fontosabb­nak tartjuk a belgrádi fejedelmi és népmulatságot, mert az uralkodók és kormányok csinálják, ezeknek pedig céljaik vannak, melyek számára a nép lelkesedését, megnyerni óhajt­ják. E­­célok szerint kell megítél­­niünk a belgrádi szövetkezést, nem pedig a külsőségek szerint, mert az ránk nézve közömbös, hogy a katonai szemle miként folyt le, valamint a dísz­előadás a színházban, az udvari ebéd a szonákban, a ceremónia a templomban, a rendjelek kicserélése s több efféle, a­mint az udvari ünnepségeken a szokás tartja. Kétféle politikai momentum ra­gadja meg figyelmünket. Egy a Nikita fejedelem pohárköszöntője, a másik a szerb rendőrség beavatkozása az osz­­trák Duna gőzhajós-társaság hajóján a magyar hatósági tilalom kijátszására, mely szerint magyarországi szerbek részvételét a belgrádi ünnepségeken még­nem engedték s tőlük az átkelési enge­dést megvonták. Szóljunk előbb erről. Helyeseljük a magyar kormány és a bán azt a föl­fogását, hogy egy idegen állam poli­tikai ünnepén nem mint meghívott ven­dég,­ vagy mint közönséges néző, ha­nem mint tüntető részt venni nem illő és nem­­való. Ha mi Karlócán vagy Újvidékén hatósági részvéttel ünnepet rendeznénk azzal, hogy az egész szerb egyház a karlovici pátriárka hatósága alatt egyesíttessék, vagy hogy a ma­gyar király egyesítse jogara alatt az összes szerbeket és csináljon egy nagy Szerbiát magának és nekünk, az ilyen ünnepségekben való részvételt a bel­grádi kormány méltán neheztelhetné, sérelmesnek találhatná s­s alattvalói­nak eltilthatná. Hiszen Sándor ki­rály kormányelnöke Novakovics úr tovább ment, midőn a magyar ezer­éves ünnep ellen az ó-szerb zászló használata miatt a királyi kör­menet­ben illetéktelenül óvást tett, mert az nem Szerbia zászlója, sőt a budapesti kiállítás látogatását is hivatalosan és minden módon akadályozta. Ezért hát Szerbia nem is tehet panaszt az ellen, ha a dán és a magyar kormány ha­sonló tilalmat ad ki egy oly szerb ün­nepre, mely tartozik Montenegróra és Szerbiára, de Magyarországra és Hor­vátországra nem s mely egész pán­­szerb irányzatánál fogva Magyarország területi és alkotmányos jogával ellen­kezik s a honpolgári kötelességekkel és hűséggel össze nem egyeztethető. Ez a jogi szempont azonban egyálta­lán nem gátol bennünket annak beval­lásában, hogy hasonló tilalmak több­nyire céltalanok, az embert csak föl­­ingerlik és ritkán keresztül vihetők, így történt ez esetben is, mert a szer­­bek akár kíváncsiságból, akár politikai érzésből a Száván és a Dunán ezer számra átszökdöstek s mind azok, a­kik ott akartak lenni, ott voltak, a tilalom és rendőri akadékosság folytán pedig a magyar hatóságok ellen. Fel­dühödtek s még sokkal inkább lármáz­tak, mint sem tették volna, ha szaba­don jöhettek és mehettek volna. Vagy legyen a tilalom okosan keresztülvi­hető, a­mi csak az egész közlekedés megszüntetésével érhető el, vagy szo­rítkozzék a rendőrség a felügyeletre s esetleges kihágások megbüntetésére. Nem tartjuk szerencsésnek a tilalom kibocsátását, de jogosulatlannak tartjuk a belgrádi csendőrség beavatkozását hajóinkon, mivel e rendőrségnek törvé­nyes joga a szerb parton is csak a hajón lévő szerb alattvalókra vonatkoz- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A halál önkéntesei. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Bölcsészektől származik és az ő kritiká­jukon ment keresztül az az állítás, hogy a legfőbb ok, mely az embert gondolkozásra és bölcselkedésre indította: az életnek a vége — a halál. A lét és nem lét közti különbség sar­kalta a gondolkozást arra, hogy az ismeretes­ből az ismeretlenre következtessen. Egyéni filozofálás jegcimén e sorok írója v­agy fejti meg­­magának azt, a mi a halálban rejtélyes,­­hogy három szakaszra osztja az időt. A kezdő ponttal nem bíró: múlt és a végpont nélküli­ jövő közé esik az arasznyi lét. — A múlt által ismerni vélem a jövőt! Mert nem csak sírunk fölött fog a jövendő időnek vég­telenje elröpülni, hanem már a bölcsőnk kora előtt is ezer és ezer évek röpültek el. És a­mily hatástalan volt ránk nézve, a­kik még nem léteztünk, a múlt­ éppen olyan hatástalan lesz a „már“ nem­­ létezőkre nézve a jövő. De bármiképpen hatoljon be a gondolko­zás a nemlét rejtélyébe, azt a ködöt, mely a sír ürege fölé nehezül, nem oszlatja el soha. Évek előtt történt, mégis bizonyos bor­­zadélylyal emlékezem vissza egy jó barátom tragédiájára, ki vidéki otthonából azért jött a fővárosba, hogy itt meghaljon. Családi viszá­lyok következtében kereste a révpartot a ha­lálban — és megtalálta! Megérkezett, fölkeresett, végzetes elhatá­rozását mosolyogva közölte velem és utolsó rendelkezéseiben segítségemet vette igénybe. Modorában, viselkedésében nem volt semmi más, mint a­mi egész életében jellemezte egyéniségét: derült hangulat túlcsapongás nél­kül, mosolygó előzékeny­ség önmegalázás nél­kül, a nagyképűsködés teljes hiánya, szavakon és mozdulatokon keresztül csillogó határozott­ság, független egyéni gondolkozás és — a­mi a derült szívvel okszerűen összefügg: állandó érdeklődés úgy az apró, mint a nagy dolgok iránt. Alig másfél óra választotta el a kata­sztrófája kitűzött idejétől, midőn egymásba öl­tött karokkal haladva, egy temetési menet jött velünk szembe és az én tépelődő lélek­­állapotomat Beethoven gyászdalának hatalmas akkordjai rezgették meg. Ő — a halálra szánt —» mosolyogva e szavakat intézte hozzám: „Képzeld­ ,édes bará­tom, hogy ez nekem szól!* — És ezt nem keserű, hanem derült mosolygással mondotta. Megütközésemből látta baráti érzésemet s ezzel a feijelentéssel iparkodott megnyugtatni: ö! — engem! „Barátom, ha minden oly könnyű volna, mint meghalni, akkor semmi sem volna nehéz!* — Komolysága csak egy percig tar­tott —­ addig, m­íg gyöngédsége megnyugtatá­somat célozó szavakat intézett hozzám, azután ismét u­gy társaalgott velem, mint a­ki szín­­házba vagy hangversenybe készül. Ez a férfias lelkületű, éppenséggel nem életunt, csupán az élettel meghasonlott jó ba­rátom el volt határozva, hogy itt, Budapesten a Dunába öli magát. Ezt én — mellékes, hogy miként — a kivitel pillanatában­ megakadá­lyoztam. De nem tudtam megakadályozni azt, hogy négy nappal későbben a Garam habjai­tól erőszakolja ki halálát. Elhatározta, hogy önként lépi át a halál küszöbét — és átlépte. Komoly oknál fogva, de nyugodtan, szilárd el­határozással, szívének normális lüktetése, agyá­nak rendes működése mellett, énjének legcse­kélyebb elváltozása nélkül, úgyszólván moso­lyogva dobta el az életet. Hiába bontogatnám életkörülményeit, hiába szedném szét az élettel való meghasonlá­­sának közvetetten okait, ez mind csak az ő konkrét esetére vetne világot — de a világos­ság sugara nem hatolna mélyebbre. Ugyancsak néhány év előtt egy másik jó barátom és pályatársam lett öngyilkossá. Erő­teljes, derült lelkű, fiatal férfi, ki ismerőseinek és barátainak körében mindig osztatlan szere­tettel volt körülvéve. A roko­nszenvet különö­sen két tulajdonsága biztosította számára. Lel­kének rendkívüli fogékonysága, mondhatnám gyermeklélekre emlékeztető üdesége és — a­m­i ezzel ritkábban párosul — ítéleteinek higgadt józansága. Életkedv és eredetiség, alkalmaz­kodó képesség és önállóság harmonikusan egyesültek benne. Öngyilkosságának végrehaj­tási módja is némi eredetiségre és kombináló képességre vallott, habár kétszeresen szerin­­csétlenül sikerfu­t. Nagyon kemény­­volt a tél és a legsimétít­gebb napok egyikén határozta el, hogy meg- Mai számunk 16 oldal

Next