Budapesti Hírlap, 1896. december (16. évfolyam, 331-360. szám)
1896-12-01 / 331. szám
1896, deoember 1. BUDAPEST* HÏRDAP. (331. sz.) Szerbia és a gyakovári püspökség. Belgrádi telegram szerint Sándor szerb király azzal a kérelemmel fordult Rómában létekor a pápához, hogy szüntesse meg Szerbiának a gyakovári püspökséghez való tartozását, s a szerbiai katolikus egyháznak Strosemayer püspöktől való függését és állítson Belgrádban önálló katolikus püspökséget. A pápa megígérte, hogy meg fogja vizsgálni az ügyet. Sándor király kijelentette, hogy hajlandó a szentszékkel konkordátumot kötni. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, nov. 30. Mától fogva már van a Háznak 422 végleg igazolt képviselője és meg van a választott tisztikara, élén Szilágyi Dezsővel. Mától fogva tehát lehet parlamentárisan tárgyalni. Csupán a bizottságok megalakítása van még hátra. Holnap ezen is túl lesz a Ház s Lukács miniszter előterjesztheti expozéját s hamarosan rá a négy hónapra szóló felhatalmazást. Ma a Ház üléstermében más nem történt, mint az osztályok megalakulásáról és a megvizsgált mandátumokról az előadói előterjesztések meghallgatása, természetesen akkora zajban, hogy a jelentésekből egy árva szót sem lehetett hallani, pedig elhangzott két szűzbeszéd is: a Nagy Mihályé és a Szőcs Pálé; továbbá a tisztikar megválasztása s egy kisded csetepaté után, amely Bánffy dr. és Thaly Kálmán közt folyt le, a napirend megállapítása. A külsőség dolgában érdekes az a fürgeség és vidámság, amelylyel az új képviselőurak a szavazásokban résztvettek s a karzatok hölgyközönsége iránt érdeklődtek, ámbátor ebben nem tudtak túltenni az öreg Podmaniczkyn; és politikailag is érdekes, hogy a nemzeti párt mint egy test, szavazott Szilágyi Dezsőre, a kormánypárt pedig tüntető lelkesültséggel, tapssal, éljenzésel fogadta és üdvözölte Szilágyit, mikor fekete, magyar ruhában, kardosan, kezében kalpagjával, az elnöki menyezet alatt megjelent. És várta ka szabadelvű párt első büszkeségének, nagy oroszlánjának hatalmas beszédét, amelyben lesz, a mi felmelegít, a mi lelkesedést kelt, a mi szívünkhöz talál, szóval olyan beszéd, amely méltó lesz azokhoz a nagy feladatokhoz, amelyek erre az új Házra hárulnak. Szilágyi pedig mondott egy oly rövid és mindenkit annyira csalódásba ejtő beszédet, amelyben semmi más nem talált kifejezésre, mint hogy ezt a Házat a nemzet akarata hozta össze (Ezt az mondását le is zúgták az ellenzéken.) és hogy az egymás kölcsönös megbecsülésére szüksége van a Ház méltóságának. A szavazás során Szilágyi Dezsőnek különben akadt egy konkurrense: Kossuth Ferenc. Janicsáry korelnök, — akinek valami csinos emléktárgygyal fogják meghálálni derűsen nyilatkozott fáradozásait, — a szavazatlapok összeszámlálásánál tán a negyvenedik cédulát olvashatta, mikor a Kosszuth Ferenc neve hangzott az elnöki székből, aztán ismét a Szilágyi név következett sokáig, a szavazatszámlálás alatt Fenyvessy Ferenc az emelvényen az egyik jegyzői székbe telepszik. Wlassics az irói karzathoz megy. — Ne nézzék: Fenyvessy, a selma, a jegyzői székbe ült, hogy az asszonyok körjegyzőnek nézzék. — Nemcsak azért, kegyelmes uram, felelnek az újságírók. — Hát miért még ? — Tessék a karzatra nézni ... ott van egy fotográf-masina, éppen az elnöki emelvénynyel szemben. Wlassics odanézett és elmosolyodott: — Hát ezért? Na persze! A szavazás eredménye ez: 293 szavazat közül Szilágyira esett 250, Kossuth Ferencre pedig 34 szavazat, Berzeviczy Albert és Láng Lajos alelnökökre 214—214 szavazat, szemben Thaly Kálmán és Helfy Ignác 30—30 szavazatával. A hat ugronista nan szavazott. Ez az első passzivitási eset. Részletes tudósításunk a mai ülésről itt következik. És Barras inogni kezd, úgy veszi észre, hogy a legszellemesebb, a legagilisabb francia aszszony ezért a szolgálatért a legnagyobb kegyet sem tagadná meg tőle. A vanitás győzelmeskedik. Megígéri a miniszteri tárcát. Stael asszony diadalmasan viheti meg az örvendetes hírt nem a Szajna parton kétségbeesetten őgyelgő, de alant, az ő kocsijában várakozó barátjának, aki mámorosan kiált föl : „Meg van az állás, most pénzt, nagyon sok pénzt, óriás pénzt fogunk gyűjteni!" Barras így beszéli el Talleyrand politikai pályafutásának a kezdetét. Szó sincs róla, hogy amit Barras mond, az minden esetben szent irás. Klasszikusabb hazug ritkán mozgott a politika síkos parkettjén. És most mégis igazat mondott. Talleyrand talán nem mondta Stael asszonynak, hogy most pénzt, óriás pénzt fog összehalmozni, de megcselekedte. A pénz, a vagyon egyetlen szenvedélye, összes ambíciója. Nem ritka szenvedély abban a korban. Napóleon családja is milliókat halmoz lakásra, nem mindig éppen olyan úton-módon, amit ma tisztességesnek mondanak. A politika előkelőségei, az állam fősáfárai lelkiismeretükkel, ízlésükkel összeegyeztetik a rablást és fosztogatást. De még ebből az útonálló, bandita társadalomból is kiemelkedik a Talleyrand alakja. Mintha csak a megtestesült önzés, a formába szökkent egoizmus volna. És ami ritkaság, szellemi és erkölcsi mivoltában minden és mindig ezért a célért dolgozik. Pedig külsejéből, habitusából semmi sem vall a falánk ragadozóra. Gyönge, béna test, ábrándos szemek. Hogy Mensztónak hívták, azt bizonyára nem külsejével érdemelte ki. Nem volt visszataszító, borzadalmas alak. Erős szimpátiákat tudott ébreszteni. Az aszszonyok, bár nem volt szép, rajongtak érte. Nem csak Grand asszony, az az indiai angol nő, aki az emigrálásban támasza volt, akit feleségül vett, akitől aztán elválott, hanem De Stael asszony is. Rideg számítását sem a szerelem, sem a barátság nem zavarta meg soha. A mások érzelmeit élvezte és kihasználta ingyen, nem adva érte cserébe semmit. Pedig nem látszott közömbösnek és apatikusnak. Amikor érdeke kívánta, tudott szentimentáliskodni megindultság nélkül. Arca, idegei, érzelmei éppen olyan fegyelmezettek, mint hideg, józan, erős elméje. Nagy színész volt, tökéletesen tudta játszani nehéz, kajsza, változatos szerepét. Mint a ruhát, úgy öltötte magára azt az alakot, amelyet a helyzet és az alkalom kívánt. Tudott áradozni, meg tudott alázkodni a föld poráig, el tudta tűrni a bántalmazást szisszenés nélkül. Merész, nyugodt játékos, szinte szakadatlanul állandó szövetségben a szerencsével. Csinos kis gyűjteményt lehetne összeállítani azokból a kommentárokból, amit a kortársak a perfidia, az ámítás e nagymesteréről összeírtak. A direktóriumban gyűlölik és félnek tőle, mert nem tudják, hogy kinek, mikor fogja eladni az államot anélkül, hogy megakadályozhatnák. Nem oktalanul nézik hollónak, aki váltig, zsákmányra lel. Néha csávába kerül, de kivágja magát mindig, holott tudja róla mindenki, hogy ludas „minden idők minden bűnében.“ Sem a roppant vagyon, sem a fényes méltóságok nem rontják el gyomrát, nem csillapítják mohó falánkságát. A császárság idején beneventi herceg, az állam főkancellárja. Napóleon elhalmozta kincsesei, kitüntetéssel és hála fejében mindig megcsalta és elárulta, valahányszor csak alkalma ma volt rá. Végül is kénytelen volt elbocsátani az államszolgálatból. Nemcsak arcátlanul lopott, de áruba bocsátotta az államtitkokat is. Egyébként a nagy cézár mellett Talleyrand sem érezte magát jól. Nem volt elég munkája, mindent maga a császár végzett. Ez a disgrácia azonban nem jelentette pálcájának végét. Csak a császárság alatt privatizál; a restaurált királyságnak már ismét ő a főoszlopa. A legitim királyság visszaállításával haza kerül De Stael asszony is tíz évi száműzetés után. Találkozik Barras-val és szóba kerül Talleyrand. Stael asszony töredelmesen vallja meg, hogy életének a legnagyobb bűne Talleyrand pártfogolása volt. Azután arról az emberről, akiért egykoron bármi áldozatot meghozott volna, a következőket mondja: Talleyrand eladta a direktóriumot, azután a konzulátust, most a császárt és a császárságot és el fogja majd adni a restaurált királyságot is. Némi tulságtól nem ment ez a kifakadás, de lényegében igaz. Abban a korban nagyobb kalmár, merészebb spekuláns Talleyrandnál nincs Európában. Húsz év óta államtitkok árulásából mesés vagyont gyűjtött össze. „A magas, bizalmas hivatal neki aranybánya volt — írja egy más kortárs. — az idegen nemzeteknek tett szolgálatokért megfizettette magát. Neki nem kellettek a szokásos ajándékok , neki pénz kellett. Ki tudná megmondani, hogy mennyit harácsolt így össze a hatalmasságoktól?“ Erre a nyílt kérdésre Barras emlékirataiban kapjuk meg a feleletet. Talleyrand politikai borravalói cím alatt közöl egy jegyzéket. Angliában írták össze s ő De Stael asszonytól kapta. A jegyzék talán nem mindenik pontjában igaz, talán nagyitás is van benne, ámbátor hogy nehéz a Talleyrand gazdálkodásában valamit nagyítani. Hisz tudták és beszélték is róla széltében, hogy 1801- ben a csak tervezett orosz-francia szövetség titkát eladta Angliának hatvanezer font sterlingért. Nem volt titok az sem, amit Napoleon mondott 1809-ben Champagny-nak, amidőn Ausztriától 75 millió forint nádi kárpótlás helyett 85 milliót alkudott ki. „Csodálatos dolog, ha most Talleyrand van az ön helyén, 75 milliót A képviselőház ülése. Elnök: Janicsáry Sándor, később Szilágyi Dezső. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után, a korelnök bemutatja a főrendiház üzenetét Tóth Vilmos kinevezéséről, Bélyi László körjegyző ezt fölolvassa. Jelenti a korelnök, hogy újabban beadták megbízólevelüket Telesd Domokos, Teleki Samu grófok és Városiy Gyula, az osztályok megalakulása után pedig Szahányi Ferenc és Biederman Rezső. E két utóbbi mandátuma kiadandó az új elnöknek. Jelenti továbbá, hogy az osztályok működésének befejezte előtt megtámadták még a Mattyusovszky Gyula és Lakatos Miklós mandátumait, az osztályok működésének befejezte után pedig a Marsovszky Endre, Reitter János, Kende Béla, Zichy János gróf, Zay Miklós gróf, Emmer Kornél, Sipeky Sándor, Mesdényi Pál és Berger Ignác mandátuma ellen. Ezeket a petíciókat is kiadják az új elnöknek, a Láncey Leó (csapat), Sima Ferenc és Pongrács Anzelm dr. mandátuma ellen beadott kérvényekkel együtt. E három utóbbi képviselő még be sem adta mandátumát. Most a kilenc osztály előadója olvasta föl jelentését, amelyre nézve Janicsáry korelnök ezt az elnöki enunciációt tette . A bemutatott osztályjelentések alapján jelentem hogy az osztályok által megvizsgáltatott 445 képviselő megbizólevele; ezek közül kifogástalannak találtatott, tehát az A) jegyzékbe iktattatott 431 megbizólevél ; kérvénynyel megtámadtatott, tehát a C) pont alá vétetett 11 megbizólevél ; kifogás alá vétetett s egyúttal kérvénynyel is megtámadtatok, tehát a D) pont alá iktattatott 3 magbízó-levél. Minthogy azonban mai bejelentésem szerint az osztályok működésének befejezte után még 9 képviselő választása ellen adatott be kérvény, ennélfogva eme 9 képviselő megbízó-levele a kifogástalan megbízó-levelek sorából töröltetik és a kérvénynyel megtámadott megbízólevelek jegyzékébe iktattatik. Kifogástalan megbízólevél van tehát 422. A házszabályok 16. §-a értelmében egyúttal kijelentem, hogy mindazok a képviselők, kiknek megbízólevelet az A), B), C) és D) pontok alá soroztattak, a Ház alakulása után az elrendelt szabályszerű eljárás folytán hozandó további határozatig tagsági jogukat ideiglenesen gyakorolhatják. (Helyeslés.) Következett a tisztválasztás. Faszty Béla körjegyző olvassa a névsort, a képviselők pedig beadják szavazatlapjukat. A korelnök a szavazás megtörténte után kihirdeti, hogy beadatott összesen 293 szavazat. Ebből esett Szilágyi Dezsőre 250, Kossuth Ferencre 34, Esterházy Mihály grófra egy, Wolfner Tivadarra egy, üres volt 6 szavazat. Ennélfogva Szilágyi Dezső 213 szótöbbséggel a képviselőház elnökének megválasszatokt. (Élénk éljenzés.) Rövid szünet után Janicsáry Sándor elrendelte a szavazást a két alelnöki állás betöltésére s ennek megtörténte után kihirdette a következő eredményt : Beadatott összesen 264 szavazat, ebből kapott Berzeviczy Albert 212 szavazatot (Éljenzés jobbfelöl), Láng Lajos 214 szavazatot (Éljenzés jobbfelől), Helfy Ignác 30-at és Thaly Kálmán 30 szavazatot, 4 szavazat egyesek között eloszlott. E szerint Berzeviczy Albert,és Láng Lajos a Ház alelnökeivé megválasztanak. (Élénk éljenzés jobbfelől.) Ezután a jegyzői kart és a háznagyot választották meg szavazással. Janicsáry Sándor korelnök : A jegyzőkre beadatott 219 szavazat és pedig Eszterházy Kálmán grófra 219, Josipovics Gézára 217, Lehóczky Vilmosra 218, Molnár Antalra 219, Teleky Sándor