Budapesti Hírlap, 1897. január (17. évfolyam, 1-31. szám)
1897-01-01 / 1. szám
Budapest, 1897 XVII. évfolyam 1. sz Péntek, január 1. Előfizetési árak: Égisz évig 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon fik. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill., Rökk Szilárd utca 4. se. Hirdetések nonparellte-számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Bolygó fordulása. Budapest, dec. 31. Futva forog földünk tekéje s ahol már volt, oda visszatér újra, de a megismételt idővel elvénül magára planéta és rajta minden, a mi élő. Őszbe ha csavarodott, új tavaszra nyílik. Bubánata kit ért, remény biztatja, élete ha fogy, föltámadást remél. Örökös a földnek forgása és örök rajta az élet. Új esztendő reggelére virradtunk, új ezredév kezdetébe léptünk, a jövőt kutató észszel tekintünk a magas égen tündöklő napra. Mit hoz nekünk? Ad-e kívánt szerencsét? Álmodott boldogságot változtat-e valóvá? Vágyak és tervek egy szebb jövőt festenek képzeletünkben. A fáradt ember pihenést, a beteg egészséget, a szegény gazdagságot, a szomorú vigasztalást, az elhagyott segítséget s a szerető az együttlét boldogságát kéri. Kik a társaságban szerepelnek, azoknak soha sem elég a tisztelet, kik a közügyeket intézik, több hatalomra és becsülésre vágynak, uralkodók és nemzetek a nagyobb dicsőséget szomjúhozzák. Minden kebelből kitör a kívánság: csak jót, csak szépet, földi üdvösséget adjon az uj esztendő, ígéretekben pazar, beváltásban fukar a jövő. Mindenki iparkodik előre s az egyes ember sorsának nagyobb részét maga intézi. Népeknek ilyen szabad akaratja nincsen, áramlatok sodorják az emberek tömegét ide s tova s gyakran jutnak egymással összeütközésbe. A békét és barátságot, melyet fejedelmek és kormányok hirdetnek, gyakran pártoskodás és háborúság váltja föl s valamint a állandó egyensúlyban nem maradhass derűjét szelek és viharok váltják föl, azonképpen a nemzetek történetében sincs tartós nyugalom, sőt inkább az eszmék és erők örökös mérkőzése vagyon. Marsz az új esztendőnek vezető csillaga, a naptárok így beszélik. Mikor még asztrológusok adtak tanácsot a királyoknak, a planétákból olvasták ki a népek jövőjét. Marsz, a csillag, legjobban hasonlít földünkhöz, Marsz, a hadak istene, lginkább megfelel a fegyverzett népek kk szellemének. Mit követel a francia köztársaság? Kétszáz milliót hadihajókra, uj tüzérséget, gyorstüzelőt, messzelövőt, s uj zászlóaljakat ! A német császár is csak azt teszi, neki is uj ágyú kellene, s hadihajók. Királyunk Bécsben tanácsot ül tábornokaival, s csak nyolcvan millió forintot kívánnak az uj szerkezetű gépekre, melyek hét kilométerre ötször lőnek percenkint. Békepolitikának ez sok is, drága is, s a militarizmus mértéktelensége egész Európát pauperizmusba s veszedelembe dönti. S ahol még udvari csillagjós van, mit jósol a szultánnak Marszból ? Keleti békét, vagy keleti háborút ? Boldog uralkodást, vagy boldogtalan bukást? Szorongva tekintünk napkeletre, mert a felhőkből véresen kel ki az új esztendő napja. Ne lássunk háborút, múljék el rólunk minden fenyegetése ártatlanul. Mire valók lennének az európai szövetségek, hármas és kettős, fejedelmek barátkozása, diplomaták értekezése, népek parlamenti tanácskozása, ha nem tudnák föntartani a békét? A monarkizmus oly erős az öreg Európában, hogy száz esztendővel a francia forradalom előtt nem volt erősebb, mint száz évvel utána. A köztársasági példát Franciaországban huszonöt év alatt senki sem utánozta, az eszme nem hódit s a köztársaság Párisban adalom és királyság által van vi. ..igeztetve, elgyöngült, mert sem az elvesztett tartományokat visszaszerezni nem bírta, sem dicsőséget nem hozott, sem nagyobb szabadságot és boldogságot a népnek nem szerzett. A reszpublika is forma, úgy mint a parlament s az a kérdés, vetetlenkedésnél. Addig, mert tanultságának, szervező talentumának, energiájának hire volt, sokan látták benne Niel marsall hadügyminiszter utódját. Most leszámoltak vele. A republikánusok és royalisták ellenben a jövő emberének nézték és szerepet szántak neki, ha majdan a várt idő közeledik. Ez a Trochu pályája a francia-porosz háborúig, 1870. augusztusáig. És ha Szedán nincs, Trochu, mint mellőzött, félreismert, üldözött talentum száll a sírba, sajnáltán, megsiratottan. A császárság alatt nem játszhatott szerepet, nem juthatott olyan helyzetbe, hogy intézze a dolgokat. Talán nem is kívánkozott jelentősebb szerepre. Nem csinált titkot royalista érzelmeiből. A császárság intézményeit még alkalom híján is szigorúan kritizálta.Nemcsak a katonasággal volt elégületlen, de a polgár társadalommal is ; nemcsak az intézményeket ítélte el, de az erkölcsöket is. Minél nagyobb szerepet kezdett Eugenia császárné a közdolgokban játszani. Trochu annál hangosabban, annál kelletlenebbül dobogott. A „megvesztegetően szép idegen asszony“ uralmával nem tudott kibékülni soha. Nem kohol és terjeszt rágalmakat a szerencsés „spanyol nőről“, akit az uralkodó szeszélye emelt a francia trónra, sőt erkölcseinek tisztasága, magaviseletének helyessége mellett tanúskodik, de uralmát mégis kárhozatosnak tartja a közdolgokban és a magánerkölcsökben egyaránt. Az egyszerű, a kevéssel beérő, a meditáló breton katona Eugéniát teszi felelőssé mindazért a pompáért, keresett, fényeskedő ízlésért, mohó vagyon- és gyönyörvágyért, amely a második császárság társadalmát osztály- és nem-különbség nélkül BUDAPESTI HÍRLAP Trochu emlékiratai. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Trochu tábornok, a párisi helyőrség főnöke a császárság utolsó napjaiban, azután Páris ostroma alatt a nemzeti védelem katona és polgári feje, egy pár hónappal ezelőtt halt meg Toursz-ban, csöndes visszavonultságban. A nemzeti katasztrófa megőrölte őt is; életének utolsó negyedszázadában voltaképpen halott, aki a sírból jár föl kísérteni magát — igazoló írásokkal. Az a két vaskos kötet, amely Hátrahagyott munkák cím alatt jelent meg, e kényszerű remeteség hosszú, egyhangú időszakában született. A vaskosabb első kötet a császárság kimúlását és Páris ostromának körülményeit magyarázza aprólékos részletezéssel. Ez az időpont az, amelyben Trochu aránytalanul rövid ideig, szinte csak fél esztendőn át,jelentős személy volt, fontos szerepet játszott, sütkérezett a népszerűség verefényében, hogy aztán mint megrágalmazott, a közvélemény által elmarasztalt áruló örökre elvonuljon a cselekvés mezejéről. A véres katasztrófának, amely a nagy nemzetet a porosz-francia háborúban érte, ő az áldozata, ő a konvencionális bűnbak, akinek tiszte minden nemzeti szerencsétlenséget kellőképpen megokolni. A Trochu pályájának ebben van szomorú érdekessége.Hogy igazi katona talentum és hogy becsületes ember volt, az vitathatatlan, arról emlékiratai a legtamásabbat is tökéletesen meggyőzhetik. A szerencse azonban nem fogta szárnyai alá életének egyetlen szakában sem. Amíg csak vártak tőle valamit, talentuma és energiája többet ígért, mint amennyit akár ereje mértékénél fogva, akár a viszonyok miatt beválthatott. A második császárság két évtizednyi érájában, bár váltig katona talentumát és rátermettségét emlegetik, nem játszott jelentős szerepet a francia hadseregben, amely pedig akkor kiváló tehetségekkel nem dicsekedhetett. Igaz, hogy ezért leginkább magára vethet; nem volt stréber, nem úszott a kedvező árral. Bár 1840 óta részt vett Franciaország mindenik hadivállalatában, csak gyalogsági felügyelő tábornoki rangban, amolyan kezelőtiszt a hadügyminisztérium mellett. De hát royalista gyanúban állott és e gyanúsítás ellen nemcsak nem tiltakozott, de magaviseletével akaratlanul megerősítette azt. Midőn III. Napolen császárrá választatta magát , ellene szavazott kötelességérzetből, holott nem republikánus. Aztán a császárság egész élete alatt a dolgok tarthatatlanságát feszegette, Kasszandra szerepét játszotta. A diadalmas krími és olasz hadjáratok után, amikor a faji önszeretet azzal tetszelgett, hogy a második császárság légiói vitézségben, fegyelemben, kitartásban nem engednek a nagy Napóleon veteránjainak, amikor hivatalosan azt hirdették, hogy Franciaország mindig kész bármely európai hatalommal megmérkőzni, kimutatta, hogy a dicsért, a dédelgetett hadsereg valamely esetleges háborúban reformok nélkül csak vereségre számíthat. A francia-porosz háború igazolta mindenben a szigorú kritikát, de Trochut nem tette sem kedvesebb, sem kapósabb emberré az imperialisták táborában. A hivatalos Franciaország nem látott egyebet a támadásban föltűnést vadászó ok Mai számunk 20 oldal.