Budapesti Hírlap, 1897. április (17. évfolyam, 92-120. szám)

1897-04-01 / 92. szám

f Budapest, 1897. XVII. évfolyam 92. sz. Péntek, április 2. Eltfrltetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 fr. fdévre 8 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Yin., Stökk Szilárd­ utca 4. sz. Hirdetések nonparellte - számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 1t kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Három Andrássy, Budapest, ápr. 1. - A minap mondott le képviselői állásáról Géza gróf, nem valóságos ösz­­szeférhetetlensége, csak összeférhetetlen kényelmetlensége miatt. Kényszerűség nem volt elhatározásában, de annál több jóizlés és gavallérság. Tegnap kel­tett nagy föltünést Tivadar gróf, mint az inkompatibilitási bizottság elnöke, vé­leményének önállóságával és azzal az elszántsággal, melylyel e véleményének erkölcsi súlyát elnök­i székéből latba vetette. Ma közöljük Gyula gróf beszé­dét, melyet a rozsnyói választók előtt mondott, s mely ugyanezt a témát, az összeférhetetlenséget feszegeti, oly kije­lentés kíséretében, hogy a képviselőház függetlenségét, vagy ha csak e függet­lenség reputációját is, de immár itt az ideje, hogy megvédelmezzük, különben veszendő és nagy kárt hozhat az egész országra. Véletlenség-e ez, hogy az András­­syak föltámadnak egy szellem ellen, a­mely közéletünkben eddig föltétlenül uralkodott és erősen pusztított ? Nem valószínű, hogy véletlenség legyen. El­lenkezőleg, a megfontolás és tervsze­rűség bélyegét viseli magán az An­­drássyak cselekedete. Mintha megron­tott öröküket, atyjuk hagyatékát köve­telnék vissza a­­ Tiszáktól. Mert nem szabad felejtenünk, hogy az ő dolgukkal párhuzamosan lépett ki Tisza István gróf a napokban kétszer. Egyszer személyes kérdésben, egyszer pedig, hogy heves egyházpolitikai filip­­pikával rácsapván az ellenzékekre, a miniszterelnök politikai következetessé­gének, politikai férfiasságának és poli­tikai becsületességének glorifikációjával végezze beszédét. A miniszterelnök alatt itt kétségkívül a rendszert kell értenünk, a melynek keretében Tisza István gróf költségvetést és bizalmat szavaz. Ezt a szombaton mondott beszé­dét kiegészíti a hétfői, a melyet sze­mélyes kérdésben hallottunk tőle. Eb­ben — Kálmán Károly képviselő pro­vokációjára — biztosította a Házat ar­ról, hogy közgazdasági tevékenységé­nek és szereplésének saját egyéni ér­deke szempontjából egyéb következ­ménye nem volt, mint hogy nem éppen extravagáns igényeihez képest, a maga emberségéből, saját munkája után tisz­tességesen merer­intett. Hozzátette, hogy, ha bárki azt állítaná, hogy az ő politikai szereplése bármi összefüggés­ben áll közgazdasági tevékenységével (ő ténykedést mondott itt) , az a leg­vakmerőbben rágalmaz. Nem lehet szónk ahhoz, a­mi e kijelentésben Tisza István gróf egyéni dolga, a­mi nem lehet megjegyzések tárgya. Nem abban, a­mit mondott, hanem abban, hogy elmondta és a­hogy mondta, látjuk a jellemzetessé­­get. Ebben rejlik az a momentum, a­melyből kidomborodik az a világnéz­­­et, a­melylyel ma szemben áll az Andrássyaké. Tisza István föltétlen bizalmi sza­vazatával és harcias kedvével oszlopa a rendszernek és szellemének,a­melyet az Andrássyak a komoly gyógyításra megérettnek tartanak. Két áramlat ez a szabadelvűek tengerében, a­mely­nek egymással szemben kell találkoz­nia. Két fölfogás a közdolgok intézé­sében és szolgálatában. Nem új dolog ez. Az Andrássyak hagyománya a lovagias fölfogás a po­litikában, szemben a kalmár fölfogással. Tudok rá a múltból egy esetet. Még a kiegyezés előtti időben An­drássy Gyula gróf meglátogatta egyik személyes és politikai barátját, a­ki előkelő, szereplő férfiú, gazdasági kérdé­sekben szaktekintély volt. Te olyan pénzember-féle vagy, így szólt hozzá, adhatnál nekem tanácsot. Van vala­mely pénzem, mibe fektessem bele ? A pénzember egy kis gondolkozás után így szólt: — Neked sem adhatok más taná­csot, mint a­mit magam követek: végy­l lánchídrészvényt. — De hiszen az nagyon rosz­­szul áll. — Igen, most. De ha meg tudjuk csinálni a kiegyezést, a magyar kor­mány egyik első dolga sőt kötelessége lesz, megváltani a lánchíd szabadalmát, dolog érdemére nézve mindegy. Elég az, hogy most harmadszor kezdődik az öldöklés és im­már ideje, hogy belássa az egész világ, hogy a török kormány vagy szántszándékkal irtja az örmény lakosságot, vagy pedig tehetetlen arra, hogy megutalmazza sok ezer alattvaló­jának életét. Ideje volna, hogy Európa komo­lyan beleavatkozzék ebbe a dologba — — ha ugyan egyáltalán létezik Európa. Tokatban kezdődött a mészárlás, onnan majd csakhamar átszármazik Konstantinápolyba. Ezt mindenki sejti, erről mindenki suttog, a nagykövetek ismét hosszadalmas tanácskozá­sokat tartanak, erős katonai őrség cirkál a városban és a szerencsétlen lakosság, mely két év óta kereset nélkül van, nem tudja már, min keseregjen jobban : azon-e, hogy nem tud kenyeret adni gyerekeinek, vagy pedig a rémes gyilkoláson, a­mely most újra fenyegeti. Kijelentem egész nyíltan, hogy sok ezer ember kiontott vére a nagyhatalmak követsé­geinek lelkiismeretét terheli. Meg akarom okolni ezt a vádat. A­midőn 1895-ben megtörtént a mészár­lás az örmény hegyek közt s a török kormány egyszerűen letagadta, hogy valami vérontás esett volna, akkor néhány száz örmény a por­tához ment, hogy kérvényt adjon át a nagy­­vezírhez. A küldöttséget nem bocsátották a hatalmas férfiú elé. Ez annyira fölháborította az amúgy is ingerült tömeget, hogy az őrség A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Az örmény mozgalom Törökországban. Irta egy konstantinápolyi újságíró. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Konstantinápoly, márc. 31. Nincs több olyan város a földön, a­mely néhány rövid év alatt annyi megpróbáltatáson ment volna keresztül, mint Konstantinápoly. Minden év új csapást hozott a városra. A vesztegzárra, a­mely minden érintkezést meg­szakított a főváros és a vidék között, a kolera, majd a földrengés következett, azután az örmények lázadása, a­mely a fogadott kurd­­csőcselék okozta irtózatos vérengzésbe fúlt. Ezek oly csapások, a­melyek egyike is alkal­mas arra, hogy egy várost elpusztítson, de Konstantinápoly szerencsétlensége mégsem ezekben csúcsosodik. Borzalmasabb és bénitóbb, kereskedel­met és életet gyilkolóbb az az örökös rette­gés, a­mely megszállta Konstantinápoly lakos­ságát. A katona bátran szállhat harcba és egy idege sem rándul meg, a midőn szemtől-szem­­ben látja a halált, de a lesből támadó és rög­tön eltűnő ellenségtől elsáppad a legbátrabb is, mert a leselkedő gyilkostól egy pillanatra sem lehet bátorságban. Ez a helyzet most Konstantinápolyban, a­mióta az örmények bombával és dinamittal kezdtek dolgozni a török rabság lerázására. És az örmények kénytelenek voltak ilyen esz­közökhöz nyúlni: a kétségbeesés adta kezökbe a romboló anyagot. Népes küldöttséget me­nesztettek a portához, a­mely erre azzal fe­lelt, hogy, úgyszólván a nagykövetek szeme­­láttára, lem­észároltatott száz meg száz ártatlan embert — a bűnösök természetesen gondos­kodtak róla, hogy bajuk ne essék. Most után­­útfélen új örmény lázongást és új vérontást látnak Konstantinápolyban és az európai ide­gen remegve kérdi, hogy vájjon a kurdok most csak az örményeket fogják-e agyonütni? Hogy nem oktalan félelem az, a­mely megbánít minden életnyilvánulást Konstantiná­polyban, mutatja a nagykövetek példája. Ezek félnek ugyanis a legjobban, különösen az orosz nagykövet. Valamennyi nagykövetség, már hó­napok óta, körülbelül ötven, Aliig fölfegyver­kezett matrózzal őrizteti palotáját — éppen csak a német nagykövet tüntet azzal, hogy nem fél és nem védekezik. A nagyköveteknek ez a gondolkozása a személyes biztosságukról bizo­nyára kevéssé alkalmas arra, hogy megnyug­tatóig hasson a lakosságra. És mint 1895. szeptember havában és 1896. augusztusában, most már harmadszor is elkezdődtek a mészárlások Kis-Ázsiában. Tokai­ban tömegesen öbelösték az örményeket. Hogy százat ütöttek-e agyon, mint a törökök mond­ják,» vagy ezeret, mint az örmények állítják, a Mai számunk 16 oldal. »k­

Next