Budapesti Hírlap, 1897. május (17. évfolyam, 121-151. szám)
1897-05-01 / 121. szám
Budapest, 1897. XVII. évfolyam 121. sz. Szombat, május 1. Előfizetési árak: Egész évre 11 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való naponta. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille-számítással díjszabás szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. A forrongó Békés. — Levél a szerkesztőhöz. — Budapest, ápr. 30. az alföldi paraszt-szociálizmus hullámainak morajlását ideges figyelmezéssel hallgatja az egész ország, s ez aggódó figyelmezésben leli magyarázatát az az érdeklődés, mely a békési főispáni szék betöltését országszerte kiséri. Érdekes kontraszt, hogy éppen a tejjel-mézzel folyó alföldi Kánaánban fegyverkezik a vagyon ellen a nyomor, s hogy a hangulat éppen Békésben a legharciasabb. A kérdés már sok esztendő óta vita tárgya. Jóravaló békési ember, szocialista és nem szocialista egyaránt, könyv nélkül tudja azokat a recipéket, melyeket a mind egyre égetőbbé váló bajok ellen hírlapi cikkekben, parlamenti beszédekben, politikusok nyilatkozataiban annyian és annyiszor preskribálnak ; s lesve leste, vájjon a főispáni program ha kópiája lesz-e eme recipéknek, vagy pedig kimarad-e abból egynémely konvencionális, hangzatos cifraság; s főképp, ha vájjon belekerül-e ebbe a hivatalos programba a leg- veszedelmesebb izgatónak, a pénzügyi igazgatásnak megrendszabályozása. A szociális mozgalom az erkölcsi züllöttségen kívül legfőbbképpen gazdasági bajokban gyökerezvén, föltétlenül helyes dolog tehát a gazdaság terén keresni az orvoslást, de ha a munkásnép közt, egyesületekben és olvasókban, kocsmában, torokon, ahol fesztelenül panaszolják el egymásnak bajaikat, megfordulunk, lehetetlen meg nem hallanunk, hogy a legkevesebb panaszok és kifakadások a közügyek menete, a közhivatalok működése ellen irányulnak, s lehetetlen észre nem venni azt a gúnymosolyt, melyet egynémely a hivatalos recipékben szereplő orvosszervek hivatalos komolysággal való emlegetése arcukon előidéz. Hasznára válnék az ügynek, ha az intéző egyéniségek meghallgatnák például az 1895-ben Békés megyében alkotott ebadó-szabályrendeletnek kommentálását, ha hallanák, mily elkeseredéssel és gyűlölettel fejtegeti a napszámos és a kisgazda, a kisbérlő és a feles, hogy ő neki, a ki egész nap a házon kívül izzad, kinek felesége is napszámba jár s gyermeke már hatéves korában elszegődik libapásztornak, hogy neki a nélkülözhetetlen házőrző kutyáért ötven ki adót kell fizetnie, még pedig egyszerre egy összegben ,míg az ötvenholdas gazda ingyen tarthat kutyát. Mily keserűen nevet, ha ekképp panaszkodván, az olcsó hitellel akarják őt boldogítani . Őt, akinek hitelszükséglete össze-vissza 20—80 írt, a mi után l°j0 kamatkülönbség 20—30 kr., s az is 3—4 részletben 5 — 6 kr. több fizetésben terheli váltóprolongációja alkalmából. De ha már az atyailag gondoskodó állam ezt az 5—6 krt meg akarja számára takarítani, úgy vélekednek, hogy nem lenne talán lehetetlen a 75 írtig érvényes váltó bélyegét 5 krajcárról 1 krajcárra leszállítani. Azt mondják, hogy sokkal jobban segítenének rajtuk, ha elengednék az útadót, amely címen a legnyomorultabb napszámoson, — kinek kenyeréből olykor 10 gyermek kér egy-egy harapást — kérlelhetetlenül megvesznek 3 korona minimumot. S ez az adó, ha szóba kerül, ismét nem maradhat kommentálás nélkül. Útadónak mondják, de bajosan fordul az utakra, mert arra nem kellene oly sok, hiszen az Alföldön az útcsinálás és föntartás igen olcsó dolog. Megjelenik a mérnök egy bizottsággal, a térképen húznak egy vonalat, a földön két árkot, kijelentik, hogy a két árok köze az út, s az ügy örök időkre el van intézve. Nem lát az soha többé sem mérnököt, sem útkaparót, sem követ, hanem lát káromkodó fuvarosokat, elrekedt szekereket, a sárban elmaradt csizmát, az ároknál is mélyebb keréknyomot. Ha már most ekkér gondolkozva betér az olvasóba, ahol szóba ered egy internacionalistával, szentül elhiszi, hogy bizony nem útra kell az a tenger pénz, hanem elkölti azt cigányra, pezsgőre odafönt a sok úr, a gyűlölet és megvetés mily mérhetetlen mennyiségét fejezi ki ez a két betű! Legjobban meggyűlik azonban baja a szegény embernek, ha házat vagy egy kis földecskét vesz. Sűrű vendég lesz nála egyszerre a hivatalos kézbesítő a pénzügyi hatóságok következő tartalmú vizitkártyáival. „X. Y. fizessen nyolc nap alatt különbeni végrehajtás terhe alatt ennyi forint és enynyi krajcárt.“ Punktum és egyéb semmi, hogy miért és mi címen, arról hallgat a krónika. S mig ő ezen eltűnődik s atyjafiaival eltanakodik, újra jön a fölszólitás azzal a toldalékkal, hogy fizessen még intési díjat, 10 krt. Beadja az apellátát s várja a választ, a mely megérkezik a végrehajtó személyében, a ki kijön foglalni. — A szorongatott ember azonban nem fizet: tudja, hogy nem tartozik, várja a választ az apellátára, de a végrehajtást megelőző napon, nehogy holmija kótyavetyéld kerüljön, mégis megfizeti azt a valamit, maga sem tudja, a jegyző úr sem tudja, senki sem tudja, hogy mit, az intési díjat is, meg a foglalás költségeit is, s az apellátára való választ várja — várja, de hiába várja. Mily elbánásban részesül a pénzügyi hatóságok részéről az egyszerű paraszt, könnyen elképzelhetjük, mikor egy részvénytársasággal megesett, hogy a rajta törvénytelenül beszedett kamarai illetékek visszatérítése iránt beadott fölebbezése válasz nélkül maradt, de sőt minden tiltakozás és fölebbezés fumigálásával ellene a végrehajtást elrendelték. A pénzügyi igazgatás csaknem az egyes egyedüli oka, hogy az alföldön nem csak a munkások csinálnak frontot a társadalmi rendnek, hanem a jómódú kisgazdák is 20.000 frt vagyonig kivétel nélkül. Nem féltik vagyonukat a szocializmustól, hanem igenis féltik az urak képében velük érintkező államtól, mely ezernyi szipolyával problematikussá teszi az ő magántulajdonuk értékét, s úgy vélik, hogy ez sokkal hamarább fogja őket minden vagyonukból kiforgatni, mint a szocializmus. Csoda-e, ha ezek az emberek fogékonyakká lesznek az internacionalisták tanításai iránt, mikor annyi az izgatásra alkalmas anyag. Az izgató rámutat, hogy ime a te hazád az állam, az állam pedig az urak szövetsége, akik sok ezerekkel javadalmazott hivatalokban ülnek, a mellett mint képviselők javadalmat húznak a közpénzekből, sőt még nyugdíjat is élveznek, külön díjazott külön megbízásokat nyernek s egyszerre 3—4 közpénztárból húznak javadalmat. Azt mondják, ha egy úr tönkre megy, vagy meggyengül, megteszik főispánnak, vagy miniszternek, hogy rövid néhány évi szolgálat után életfogytig tartó nyugdíjhoz jusson. Az állam telhetetlen molokjának képében testesítik meg előtte a haza fogalmát, a mely csak áldozatot követel a szegénytől s másoknak juttat mindent. Ifjúságában mint katonát sanyargatja, később vagyona és fáradozása gyümölcsétől iparkodik mindenképpen megfosztani, igy magyarázzák az apostolok. Az alföldi paraszt egy cseppet sem büszke többé az ő magyar voltára s polgártársával azon a címen, hogy az is magyar, semmiféle szolidaritásban sem érzi magát. Följegyzésre méltó, hogy egy békésmegyei nagyközség a községi adminisztráció költségeit csaknem teljes összegben a két keze munkájából élő vagyontalan, vagy csekély vagyonú osztály vállaira rakta, amennyiben kereseti adókra 43°/0, a földadóra pedig csak 5°/q községi pótadót vet, a külterületi földekre pedig csak 22%-ot. És ez intézkedést a szocializmus ellen küzdő vármegyei törvényhatóság épp oly nyugodtan hagyta helyben, amily e mai számunk 24 oldal.