Budapesti Hírlap, 1897. július (17. évfolyam, 181-211. szám)

1897-07-01 / 181. szám

Előfizetési árak: Egész évre 14 firt, félévre 7 frt, negyedévre 3 fi­t 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon­ta. Főszerkesztő és laptulajdonos Rákosi Jenő.­ ­ / toit Budapest, 1897. XVI. évfolyam 181. sz. Csütörtök, julus 1. ■mnt pl gg í. /U (ai.- 77 777 777, Budapesti Hírlap Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII., Stökk Szilárd­ utca 4. ss. Hirdetések nonparellte - számítással díjszabás szerint. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. Az egyházpolitika financiái. Budapest, jan. 30. Hogy mibe kerülnek az államnak a polgári anyakönyvek, még nincs biz­tosan megállapítva, mert hiszen foly­tonosan szaporítják az anyakönyvve­zetők és helyetteseik számát. Az idei költségvetés 979.000 forintra teszi fize­tésöket, napidíjaikat, útiköltségeit s az iroda kiadásait és nyomtatványait. Má­sik tetemes részét a költségnek a vá­rosok és községek viselik, ez is az adó­fizető polgárság terhe. Most jön egy új kiadás, melyet a kultuszminiszter fog kérni az országgyűléstől jövő ősz­szel s ennek címe : A lelkészi illetmé­nyek javításáról ; a kincstár terhe pe­dig a tervezet szerint évi egy millió százezer forint. Ezt is oda számítjuk az egyházpolitika teljer­ számlájára, mi­velhogy ez nem egyéb, mint a papok­nak nyújtott kárpótlás elvesztett szóla­dijaikért. A dolog egyszerűen úgy áll, hogy a roszul fizetett protestáns papság, mely vezetői kedvéért a kormány egyházpolitikáját fölkapta és melegen pártolta, most tapasztalja annak külö­nösen a protestánsokra nézve káros anyagi következményeit. Az erkölcsiek­ről ezúttal nem szólunk , de ha a sze­gény református és luteránus papok, kik eddig is sok egyházban alig bírtak családjaikkal megélni és gyem­eiknek tisztességes nevelést adni, híveiket és stólójövedelmeiket elvesztik, nagyon megérzik jövedelmeiknek csekély csök­kenését is. Mert ha eddig minimálisak voltak jövedelmeik, ezentúl azon alul esnek és adóságokba keverednek, vagy valóságos nélkülözést szenvednek és állásukkal össze nem­­ férő helyzetbe jutnak. A baj oly nagy mértéket kezd ölteni, hogy a panaszokat zúgolódás váltja föl gyűléseiken s a protestánsok vezető férfiai attól tartanak, hogy a lelkészek tömegesen elhagyják a kor­mánypártot s az oppozicióba csapnak át. Történtek olyan nyilatkozatok is, melyek protestáns néppárt alakításával fenyegetőztek az egyházpolitika módo­sítására. E veszedelemnek elejét venni siet a kormány egy kongrua-javaslat­­tal, mely a papok illetményét az első öt évben hatszáz forinttal s a további évek folytán tíz év múlva nyolcszáz forint minimumban állapítja meg. Ez a törvényjavaslat kiveszi a római és gö­rög katolikus papokat, kiknek kon­­gruáját nem az állam fizeti és rendezi, hanem majd a katolikus kongresszus a főpapi javadalmak megterhelésével. Az állami kongrua és szubvenció tehát csak a három protestáns, a keleti szerb és oláh s a zsidó felekezetek lelké­szeire vonatkozik. Ezeket kell az anya­könyvekért és a stóláért kárpótolni s ezeket kell a szabadelvű kormánypárt­nak megtartani. És kell, hogy a vezé­rek elmondhassák, hogy az ígért juta­lom el nem maradt. A kiindulási alap törvényes és jo­gos, a­mennyiben az 1848 : 20. tör­vénycikk teljesítése van benne. Ámde ez a törvénycikk nem tesz megkülön­böztetést katolikus és nem katolikus lelkészek között, így tehát előáll az az eset, hogy az ország polgárainak fizetni fogja a másik rész papi illetményének állami fölemelését adója arányában. Ez még sok versenygésre adhat okot min­den budget-tárgyalásnál, ha odáig a felekezeti békét helyreállítani a kor­mánynak nem sikerülne. Ily körülmé­nyek között a katolikus kongresszus kettős jelentőséget nyer, mert előáll az az eset, hogy a katolikus vezető férfiak már most is megüzenték a kor­mánynak, hogy ha a protestánsoknak külön jutalmazását tervezi a közkincs­tárból, ehhez a katolikusok beleegye­zését nem követelheti és ne várja ingyen, hanem igenis a katolikusok hajlandók megalkudni a kormánynyal a görög-keleti, a protestáns és zsidó lelkészek s­zubvenciója iránt, ha viszont ez áldozatért és szívességért cserébe a katolikus autonómiában oly jogokat kap a magyar római katolikus egyház az állammal szemben, melyek azokért a veszteségekért és veszedelmekért. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Dies irae. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Lenn, a díszes nyaraló földszinti ebédlő­jében komoly vitába merülve ültek férj és nő. A nő az ablak mellett karszékben ült, har­minc éves lehetett, feltűnő jelenség, karcsú, szép, nyugodt. A férfi szintén szép volt, de vonásain s egész magatartásán valami kicirkal­­mozott feszesség látszott, a mesterséges és tudatos előkelőségnek ama bizonyos neme, me­lyet közönséges embereknél bátran nagyképű­ségnek lehet nevezni, de a melyre ilyen kiváló államférfinál, kinek szava, véleménye döntő súlyú volt, kit politikai tanulmányai híressé tettek az országban, legföljebb csak azt merte mondani a szemlélő : önhittség. Tíz évet töltöt­tek már együtt, s erre a tíz évre a társaság az irigység halk sóhajával jegyezte meg : bol­dog tíz év ! igen, boldog, mert ők szeretik egy­mást, mi természetes is olyan családban, a­hol a ház ura fenkölt gondolkozásu és nemes szivü­. A férfinak szintén megvolt a maga véle­ménye erről a tíz évről s ezt a véleményt nem is hallgatta el, sőt gyakran hangoztatta neje előtt is, hogy házas életük békés derűje az a tapintatos kormányzásának köszönhető, melyben oly diszkrétül használta óriási felsőbbségét. Igen, mondá számtalanszor, mialatt válo­gatott szavai lassan megfontolva röppentek el ajkáról — egy kiváló férfijellem annál nagyobb és fenköltebb, minél diszkrétebb módon hasz­nálja a felsőbbséget, melylyel meg van áldva s minél elnézőbben engedi a nőt mozogni a korlátok között, melyeket a természet vont te­hetségei közé. Ez a magas nyilatkozat mindannyiszor az elismerés alázatos fejbólintásait idézte elő a hallgatóknál, kik nem is készek megjegyezni, hogy mily boldog a nő, ki ilyen férj mellett élvezheti azokat az örömöket, miket a kegyes természet a női nem számára fönhagyott. Maga a boldog nő nem szólt semmit, valami átsu­hanó, rejtelmes mosoly jelent meg egy pilla­natra ajkai körül, valami szfinxszerű mosoly, melyből a férj sem tudott kiolvasni semmit, bár gyakran kutatta. Idővel azután nem is tö­rődött vele. Teljesen meglévőn győződve arról, hogy a felesége tiszteli, sőt csodálja őt, re­kompenzálva érezte magát a szerelem hiá­nyáért. Nem szerette a feleségét, érdekből vette el, de tetszett a hiúságának a felesége bámulata s valami kegyes jóindulattal ismerte el, hogy neje fel tud odáig emelkedni, hogy teljes mértékben méltányolhassa az ő kiváló­ságát. Vitáik nem igen voltak, talán csak eleinte, akkor "megesett néha, hogy vitatkoztak egymással, de mert a férfi heves, türelmetlen és erőszakos volt s rosszul fölfogott büszke­ségből akkor sem vallotta be tévedését, ha magában kénytelen volt azt elismerni, a nő lassan kint visszahúzódott s nem nyilvánította többé nézetét. A férfi ezt teljes meghódolás­nak vette s ettől fogva atyáskodó fölsőbbség­­gel beszélt a nejével s­­iparkodott őt saját elvei szerint vezetni minden irányban. Első, igazán nagy vitájuk most volt. Lát­szott a férfi izgatottságán, mely elő-előtört a nyugalom mesterséges leple alól, s látszott a nő megrebbenő pillájáról, hogy keserű harc indul meg közöttük. — Meg lehet róla győződve, kedvesem, hogy én magam iparkodtam rávezetni az életnek mindamaz örömére, melyeket körülményeink megengednek s vigyáztam, nehogy egy is el­vesszen azok közül önre nézve. De — s ez után a de után hatásos szünet következett — de be kell azt is látnia, hogy ez örömök és szórakozások megválasztásánál nem elég, csu­pán a saját ítéletünkre támaszkodni és szabad utat engedni akaratunknak akkor, ha­­ azt helyesnek találjuk, hanem számolnunk kell ama tényezőkkel is, melyek bár bizonyos ma­gaslatról, az elvek magaslatáról, mellékeseknek és kicsinyeknek tűnnek is föl előttünk, de me­lyek azért a társadalom mindennapi harcaiban mellőzhetetlen tényezők s a melyeket egysze­rűen fumigálnunk nem lehet. A nő szótlanul, türelemmel hallgatta, untatta ez az izetlen bevezetés, de erőt vett magán s most, hogy férje néhány pillanatra félbenhagyta a beszédet, egyszerűen és nyu­godtan mondta: tovább. ■— Tovább! Az nem megy oly könny kedvesem, mert válogatnom kell a kifejezések és pedig nem az én könyebbségemért. Azt akar­­om, hogy megértsen engem.. — Igyekezem. — Nem tarthatom h­elyesnek, ha valaki magaviseletével —bár lelkiismerete, s ezt ha­va Mai Mámánk 18 oldal.

Next