Budapesti Hírlap, 1897. július (17. évfolyam, 181-211. szám)

1897-07-13 / 193. szám

l­ nek, alusznak és tanulnak s az intézet főtörekvése, hogy a családi és iskolai nevelés minden előnyös oldalát egyesítse. A növendékek felekezetek sze­rint vasárnap templomba járnak. Az intézetben negyven növendék számára van hely, de csak a felsőbb leányiskolába járó növendékeket veszik föl. Az ellátási díj egész évre kétszázötven forint. Föl­vételre augusztus 15-éig lehet jelentkezni az igaz­gatóságnál.­­ (Fürdőlevél a Himalájából.) A szegedi kereskedelmi iskolának évekkel ezelőtt volt egy tanulója: Schweiger Imre, odavaló szülök gyermeke. Iskoláit elvégezvén, a fiú kiment Londonba és sok hányódás után annyira vitte, hogy egy ottani nagy kereskedőház rábizta indiai fiókjának vezetését. Azóta Schweiger Imréből nagy úr lett, Indiában megházasodott és most a Himalájában nyaral, az alkirálylyal együtt. Onnan irta a Szegedi Napló­hoz ezt a kis fürdőlevelet, hibás, de azért még folyé­kony magyarsággal. Simla, junius 22. 1897. „Simla, hol már a második nyarat töltöm, 7800 láb magasságnyira van a tenger fölött a Hi­malája hegységben; itt van az alkirály és az összes indiai kormány 8 havi nyaralója. Jóllehet, hogy dol­goznak egy keveset, de inkább mulatnak. Múlt szombaton borzasztó földrengés volt, mely egész felső Indiát megremegtette ; délután 5 órakor történt az első ütés. Egy barátom, ki jelen volt Kalkuttában, mondta, hogy 32 évi Indiában való tartózkodás után sok földrengést érzett, de az volt az első, amit látott. Templomok tornyai 2—3 lábnyira hajlongtak jobbra és balra. Sze­rencsére délután történt, mint tudják, hogy az angol szokás szerint szombaton délután a kereske­dők és összes irodák már 2 órakor fölhagynak a dolgozással és így a sok kereskedő és tisztviselő nem voltak üzletükben és irodájukban, mikor a földrengés volt s ezáltal épp az üzleti városrészek­ben, hol legjobban volt érezve, sem volt annyi szerencsétlenség életben, mint lett volna, ha más napon történt volna. Milliókra megy a kár, házak­ban alig van Kalkuttában épület, mely nem szen­vedett volna sérülést, Bengalban igen káros volt, de Assamban legsúlyosabb, különösen Cherrapou­­ree és és Sylhet és Sc­ilongban, hol 4—600 ember életét vesztette. De lehet, hogy még sokkal súlyosabb, de mit csak egy pár hét múlva tudunk meg, miután a távírói és vasúti összeköttetés megszűnt. .Vasúti kocsik felfordultak, egész falvak a Himalaya hegység oldalán teljesen elpusztul­tak. Itt Simlában is éreztük a földrengést és Dar­­jeelingben sok kárt okozott. Tegnap és ma egész India jubilál. Viktória császárné 60 éves uralkodását ünnepelik. India igen csinosan van diszítve. Ma 12 órakor volt Lown Hall-ban a Durban ; a viceroy fogadta a deputatió­­kat és a benszülött uralkodók adresszjei remek mű­vészi kivitelű ezüst és arany dobozokban voltak elhelyezve, melyeket Angliába küldenek a királynő­nek. Az önkéntesek, gyalogos és lovas, voltak a kí­sérői az alkirálynak. Én is, mint tagja a Punjab Light Horse-nak (könnyű lovasság) részt vettem az escortban. A Monsoon (esős évszak) már megkezdődött, mely itten Istenáldás a szegény európaiaknak, kik nem oly szerencsések, mint mi, hogy a Himalayá­­ban nyaralhatunk. A pestis már majdnem egészen megszűnt, múlt héten volt az első nap Bombay és Karac­uban, hogy nem történt egy új eset sem. Minden jel szerint jó termés lesz az idén és az éhínség is elmúlik ezzel. Reméljük, hogy ez évben november hóban több turista jön ki Indiába. Sem a pestis, sem az éhínség nem fogja őket elijeszteni Reméljük, hogy az üzlet is javul, mert nem volt­ valami briliáns a múlt évben. Bárcsak több magyar jönne ki. Ez évben két magyar ember volt itt: Lonovics és Tallián urak.“ — (Természetvizsgálók vándorgyűlése.) A magyar orvosok és természetvizsgálók XXIX. trencséni vándorgyűlésének előkészítői már meg­állapították az ünnep megnyitó és záró üléseinek programját. Augusztus 22-én, a megnyitó ülésen, Szalavszky Gyula főispán tartja az elnöki megnyitó beszédet, Baross Jusztin alispán üdvözli a vándor­gyűlés tagjait a helyi hatóságok nevében, az ál­landó központi választmány nevében Lak­its Ferenc dr. központi titkár tartja a beszámolót és Huffy Pál orsz. képviselő mond beszédet a közegészség­­ügyi adminisztráció teendőiről. Augusztus 25-én a záróülésen­­a trencséni gyűlésről szóló jelentést Prochnov József dr. titkár teszi meg, Hoór Mór dr. az elektromosság alkalmazásáról fog szólani, végül az elnöklő főispán záróbeszéde rekeszti be a­, vándorgyűlést.­­ (A civilizált Szahara.) A­mit az elmúlt század álomlátó prófétái megjövendöltek, ime, most­ beteljesedik. Vasutat építenek a Szaharában és­: telegráfpóznákat állítanak a homokbuckákba. Egy francia expedíció munkálkodik ezen, mely Algírból indult el s Timbuktu és Bir-Sefra közt a legrövi­debb összekötő vonalat keresi. Lébon gyarmatügyi minisztertől azt a megbízást kapták, hogy ha fel­adatukat siker koronázza, rakják le alapját egy vasútnak és egy telegráfvonalnak Timbuktu és Bir-Sefra közt.­­ (Vita egy síremlékről.) Különös ügy iratai feküsznek most Vasvármegye alispánja előtt. A szombathelyi lapban, a Vasvármegyé­ben ezeket olvassuk róla : F. I. bajánházi lakos elhunyt leánya férjezett S. Zs.-né senyeházi­ lakos s kis leánya sírja fölé sirkövet állított, melyre az elhunyt asz­­szonynak csupán leányneve s kicsikéje neve van bevésve, a férj nevének elhagyásával. S. Zs. férj e miatt panaszt tett a járási szolgabiróságnál s sir­­keföliratának kijavítását kérte, mert ez a mostani — úgymond — ellene irányuló bosszúból származó gazságtalan s kegyelet nélkül való fölirat S. Zs.-né szül. F. Sz. név bevésését követelte, a mint az törvényes házasságban elhalt nejét megilleti. A szolgabirói hivatal helyt adott a kérelemnek s el­rendelte, hogy a sirkőre az elhunyt nőnek a férje után való neve is bevésessék. Ez ellen a rendelke­zés ellen a sirkövet fölállított szülők fölebbeztek, azt hozván föl, hogy a nő elhunytéval vejükkel való minden összeköttetésük megszakadván,leányuk sírja fölé kegyeletből olyan fölirású emlékkövet ál­lítanak, a­milyen nekik tetszik. A szülők tagadják azt, hogy volt vejük iránt való haragból, vagy ép­pen bosszúérzetből vésették volna föl a sírkőre fér­jezett leányuknak csupán leánynevét. Az ügy most az alispáni hivatalnál van, a mely még nem ha­tározott. — (öngyilkos uriasszony.) Szerb-Keresztur torontálmegyei községben Toponaczky jegyző fele­sége a minap reggel szivén lőtte magát és azon­nal meghalt. Az öngyilkosság oka — mint a Sza­badság Írja — állítólag keserves félreértésekből származó családi viszály volt. A szerencsétlen szép asszony öt árvát hagyott. — (Éjjeli népgyülés.) A Hársfa­ utca 6. számú házában ma éjszaka nagy népgyülés volt, a mely a fogyasztási szövetkezetek hasznával foglalkozott. A gyűlést Iluzicska Antal nyitotta meg, elnöknek Tangl Jánost választották meg. Steiner Jenő ismer­tette a munkás fogyasztási szövetkezetek céljait, elmondotta, hogy minden országban, Belgiumban, Németországban, Ausztriában vannak már munkás fogyasztási szövetkezetek, csak Magyarországon nincsenek. Pedig Budapesten nagy szükség lenne ilyen szövetkezetekre, mert itt rengeteg munkás él. Az alakítandó új szövetkezet minden szegény mun­kásnak hat forint értékű árut ad hitelbe. Többek­nek fölszólalása után elhatározták, hogy a szövet­kezet érdekében országos mozgalmat indítanak. — Egyesületi Úr. A szabóiparosok­ köre jú­lius 26-án, hétfőn délután 2 órakor Akácfa­ utca 23. sz. alatt rendkívüli közgyűlést tart. — (Rendőri hírek) A rendőrörmester bűnei. Hasonló cim­ű hírünkre, a­mely tegnap jelent meg lapunkban, levelet kaptunk Fichtl József rendőr­­őrmestertől, a­melyben azt írja, hogy nem őt tar­tóztatták le, hanem Fichsl József rendőrőrmestert. A kellemetlen névcserét szívesen igazítjuk helyre.— A drezdai postasikkasztó, a­kit a rendőrség a minap a fővárosban letartóztatott, mint értesítenek, nem a Pannónia-fogadóban lakott, hanem egy másik hotelben. — Rablás. Grandics Károly sertéskeres­kedő panaszt tett a X. kerületi kapitányságon, hogy a marhavásártéren egy legény megtámadta ma hajnalban. Földre teperte, elvette óráját, azután megfutott. A rendőrség már elfogta a rablót Jidinszky József csavargó személyében. — Meg­bokrosodott lovak. Garasaid Mór bérkocsi tulaj­donos tegnap két barátjával Budafokon mulatott. Pestre jövet maga hajtott. A Ferenc József-hidon a lovak megbokrosodtak s a pesti hídfőnél a kocsit fölborították. A benne ülök kiestek s zázódások érték őket. — Életunt. Payer Miklós asztalos segéd tegnap délután a vizafogónál a Dunába ugrott, de még élve kimentették. A Rókusba vitték. — A szerelem. Paczai János budapesti születésű mázoló ma délelőtt a Bérkocsis­ utca 17. számú házában lévő lakásán mellbe akarta magát lőni, de a golyó karjába fúródott. Most a Rókusban ápol­ják. Tettének oka reménytelen szerelem. — Megjelent: A Kakas Márton ,Albuma 1897-re. Sok viccel és számtalan képpel. Ara 50 kr. Kap­ható lapunk kiadóhivatalában és valamennyi hazai könyvkereskedésben. FŐVÁROSI ÜGYEK. Budapest, júl. 12. — Az anyakönyvi hivatalok újjászervez­­ése. A közgyűlés a minap elhatározta, hogy Buda­pesten két új anyakönyvi hivatalt szervez, egyet a Józsefvárosban, egyet az Erzsébetvárosban. Az elüljárói állásokat azonban az összes anyakönyvi hivataloknál megszünteti s ezek vezetését első osz­tályú tanácsjegyzőkre bízza. A közgyűlés határoza­tához ma a közigazgatási bizottság is hozzájárult ugyan, de kijelentette, hogy a legjobbnak tartaná most is (ez volt előbb is az álláspontja), ha minden kerületben­­ állítanának föl egy-egy anyakönyvi hi­vatalt.J­­ur — — Az ügyvédi kamara adómentessége. A budapesti ügyvédi kamara az Alkotmány­ utcában, a főváros által ajándékozott telken gyönyörű palotát építtetett. Mikor a palota elkészült, a kamara a törvényes adómentességért folyamodott a pénzügy­­igazgatósághoz, mely csak a magánépületeket illető adómentességet adta meg a kamarának is. A ka­mara azonban a hivatali használtra szánt helyisé­gekre az állandó adómentességre számított s meg­­félebbezte a pénzügyigazgatóság határozatát a köz­­igazgatási bizottsághoz, mely mai ülésén úgy hatá­rozott, hogy a kamarát a hivatalos helyiségekre ál­landó adómentesség illeti meg.­­ A főkapitány beszámolója. A főváros közigazgatási bizottságának mai ülésén Rudnay Béla főkapitány részletes jelentést tett a főváros múlt hónapi közbiztossági állapotáról. E jelentés szerint a személy- és vagyonbiztosság júniusban kedvező volt. Összesen 1350 büntetendő cselek­ményt jelentettek be a rendőrségen s ezek közül 136-ot az ember élete és testi épsége ellen követ­tek. A legnevezetesebb eset a negyedikén történt gellérthegyi gyilkosság volt. A vagyon elleni elke­­elkövetett bűncselekmények száma a múlt hónap­ban 793 volt. Nevezetesebb vagyonkárosító bűntett a múlt hónapban tulajdonképpen csak a következő volt. A Dunai gőzhajós társaságtól hamis nyomta­tott utalványok és szállító levelekkel nagyobb mennyiségű árut csaltak ki. A bűnösöket egy buda­pesti ügynök és egy fűszerkereskedő személyében kikutatták s átadták az ügyészségnek. A bíróságok elé tartozó bűntettek miatt 279 embert tartóztattak le, a­kik közül a bírósághoz kísértek 201-et. A főváros területéről összesen 44 embert tiltottak ki. Koldulás miatt 220 embert állítottak elő. A köz­­igazgatási bizottság a főkapitány jelentését egy­hangúlag tudomásul vette.­­ A főváros közgyűlése. A székesfőváros törvényhatósági bizottsága szerdán tartja a nyári szünetek előtt való utolsó közgyűlését. Ez alka­lomra a napirendre igen számos elintézésre váró ügy van fölvéve. Ezek főbbjei a következők: A torna- és sport­egyesületek kérvénye, az ezredéves kiállítás alkalmával létesített versenypálya további fentartása és átengedése tárgyában. — A magyar kir. államvasutak igazgatóságának kérvénye, a vég­leges jellegű közlekedési m­úzeum elhelyezésére szükséges terület átengedésére. — A közkórházakat kezelő Magyar leszámítoló és pénzváltó bank felügyelő bizottságába a főváros részéről egy tag kiküldése. — Előterjesztés a vásárcsarnokok költségeiről és az építés érdekében működött közegek jutalmazásá­ról. — Előterjesztés a fővárosi vegyészeti és élelmiszer vizsgáló intézet szervezése tárgyában. — Kádár Lajos fővárosi bizottsági tag interpellációja a köz­úti vasúti közlekedés tárgyában. — A hercegprí­más leirata, a magyarországi katolikus egyház ön­­kormányzatának szervezésére összehívandó kongresz­­szuson képviselőkként megjelenő négy világi kegy­úri küldött kijelölése iránt. — A társaskocsi köz­lekedésre nézve a vállalkozókkal kötendő szerződés. — A budapesti fogadósok, vendéglősök és korcs­­márosok ipartársulatának kérvénye, a korcsmár záróra megszüntetése tárgyában. — Az ujo­­nan fölállítandó honvéd nevelő- és képző in­tézeteknél alapítványok létesítésére. — A ká­posztásmegyeri vízmű tovább fejlesztése. — A magyar ipar és kereskedelmi bank részvénytár­saság kérvénye, a „Magyar metropol vasút“ enge­délyezése ügyében. — Jelentés a vízmérők kipró­bálásának eredményéről. — A közúti vaspálya zug­ligeti vonalának meghosszabitása. — Előterjesztés az Újépület telektömbjének szabályozása ügyében a közmunkatanácstól érkezett átiratra. — Előter­­jesztés a kereskedelmi inasiskolák uj szervezése tárgyában. — A kézimunkára nevelő intézet segí­tése. — A népszínházi alapítvány 1896. évi zár­­számadása. — Az önkéntes mentő-egyesület segé­lyezése. — Felebbezések. Nyugdijázások. — A fővárosi dijnokok mozgalma. A fő­város dijnokai között mozgalom indult meg, hogy a nyugdíjügy rendezését illetékes helyen kérelmezzék. Az állami dijnokok nyugdíjügyét tudvalevőleg né­mileg már rendezték, s a főváros dijnokai most el- BUDAPESTI HÍRLAP, (193. sz.) 1897. július 13. — Kitűnő kerékpárok, kényelmes zárt kerékpár­­iskola Ullrich Henrik, Ferencz József-rakpart 6—7. sz.

Next