Budapesti Hírlap, 1897. július (17. évfolyam, 181-211. szám)
1897-07-01 / 181. szám
4 BUDAPESTI HÍRLAP. (181. sz.) 1897. julius 1. szerint, csak teoretikus lehetőség, de a mennyiben minden várakozás ellenére mégis bekövetkeznék, minden kétséget kizáró módon konstatálni kivánja, hogy akkor a törvény nálunk is elveszti hatályát, s attól fogva nálunk is érvénybe lép az 1888: 23. törvénycikk, azaz akkor mi sem fizetjük a magasabb prémiumokat és mi sem szedjük a magasabb cukoradót. Ez a törvényjavaslatnak egyetlen helyes, mert az ügy természetéből folyó magyarázata. Ezeknek előrebocsátása után kéri a Házat, fogadja el a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. (Helyeslés a jobboldalon.) Komjáthy Béla: A pénzügyminiszter a bizottságban és a törvényhozás termében többször hangsúlyozta, hogy a prémium-rendszer ellen van, s az előadó hozzátette ez alkalommal, hogy e tekintetben kényszerhelyzetben van a kormány s állítja, hogy a cukoripar és a répatermelő gazdák érdekében a javaslatot el is kell fogadni. Ezzel kapcsolatban figyelmeztette a miniszter a bizottságban a függetlenségi pártot arra a felelősségre, amely e javaslatnál minden egyes szavazattal jár. Ezt a felelősséget érzi ő is, pártja is, de érezte mindig is a törvényhozó felelősséget, aminek legjobb bizonyítéka, hogy a hazára káros, a szabadságra veszedelmes törvényeket éppen e párt támadta mindig legerősebben. Mindig a függetlenségi párt volt az, mely iparkodott itt a Házban a mezőgazdaságot fejleszteni és ha akár a miniszter, akár az előadó meg tudná győzni őket arról, hogy az a javaslat segítene a mezőgazdaságon, elfogadná ezt is. De nem így áll a dolog. A 67-es kiegyezés a közös ügyek mellett az időrőlidőre egyforma alapelvek szerint rendezendő ügyekről intézkedett, mely utóbbiakra nézve különösen, hangsúlyozza, hogy az egyezséget csak az alkotmányos Ausztriával köthetjük meg s csak fibkor kötelező, ha Ausztriában teljes alkotmányosság van, s nem szívesen szól bele az osztrákok belső viszonyaiba, valamint nem szeretné, ha az osztrákok a mienkébe avatkoznának. Betekinteni azonban mégis kötelessége, mert ott most alkotmányos állapotok nincsenek, amiért is nincs meg ott annak a föltétele, hogy velünk alkudozzanak. Az 1867: XX. tc. 63. §-a határozottan kimondja, hogy az ilyen törvényjavaslatokat egyforma alapelvekre kell fektetni, egyetértőleg elhatározni és úgy terjeszteni ő felsége szentesítése alá. Ezzel szemben hivatkoznak az osztrák alkotmány 1-4. §-ára, mely szerint szükségleti rendeletekkel lehet az ügyet elintézni, azonban ez nagyon határozott föltételekhez van kötve. De ezek egyike sem állott most elő. A birodalmi tanács nincs föloszlatva, sem mandátuma le nem járt, s minden pillanatban a javaslat tárgyalására összehívható. De az alaptörvény 36. §-a egész világosan határozza meg az utat és módot az egyforma alapelvek szerint intézendő ügyekre nézve; vagy a két kormánynak kell egyetértőleg a törvényt megcsinálni s azután mindkét törvényhozó testület elé terjeszteni, megszavaztatni s ő felsége által szentesittetni, vagy úgy az egyik, mint a másik országgyűlés küldöttséget választván, ez csinálja meg a törvényt s azután fog az mindkét Ház által tárgyaltatni és ő felsége szentesítése alá terjesztetni. A rendeleti uton való elintézés az alaptörvény ez intézkedését módosítja, amit pedig a 14. §. tilt. A harmadik föltétel az, hogy az államkincstár tartósan meg ne terheltessék. Márpedig egy teljes éven át kiadandó 9 millió tartós teher van De juthatunk olyan helyzetbe, hogy a magyar törvényhozás ezt a törvényt meghozza, míg Ausztriában ez nem fog bekövetkezni. Az osztrák minisztérium rendeleti intézkedését a parlament a megszabott négy héten belül nem szavazza meg. S ez annál valószínűbb, mert hiszen az osztrák miniszterelnök kormányra léptekor kijelentette, hogy hatalmának gyökere nem a parlamentben van, nem annak bizalmából gyakorolja azt. Az előadó azt mondja: ha Ausztriában nem alkotják meg a törvényt, a mi már meghozott törvényünk önként érthetőleg érvényét veszti. Komoly államférfiunak komoly tanácskozásban, midőn törvényt alkot, már a törvény alkotásának percében garanciát kell adnia arra nézve, hogy a törvényt végre fogják hajthatni.Ha erre garancia nincs, közjogi szempontból tárgyalásába sem lehet bocsátkozni. A törvényjavaslat ellen közgazdasági és pénzügyi szempontból is nagy aggodalmaink vannak. A prémiumok csak akkor nem károsak, ha túltermelés van. Pedig noha 1888—89-ben 495.460 métermázsa volt a termelés, 1894-ben pedig már 1.386.000, ezt az emelkedést nem a prémiumok hatása idézte elő, hanem az a körülmény, hogy a gazdák a gabonaárak hanyatlása folytán erre a termelési területre lettek utalva. A cukorprémiumok nem is vezetnek célra, csak arra valók, hogy egyik állam a másikra licitáljon. A termelő állam polgárait megterheljük a nem termelő állam javára. A cukoripar hanyatlása vagy emelkedése a cukorprémiummal egyáltalában összefüggésbe nem hozhatók. A prémium kizárólag a nagy cukorgyárosok előnyére szolgál. Kétségbe vonja, hogy répatermelésünk csekély emelkedése a prémiumokkal függne össze. A gazda kénytelen volt az adóterhek elviselhetésére a répatermelést intenzívebben folytatni. Ne akarják a cukorgyárosok a terheket teljesen a gazdák vállára hárítani. A prémiumok fentartása a mezőgazdaságnak s a cukoriparnak nem válik javára. A német agráriusok érdekeik megóvására a kisgyárosokat védték a nagygyárosok ellen s erre a célra behozták a progressziv adót. Ott öntudatosan védik a gazda érdekét, a nemzet igaz érdekét. De a prémiumok répa értékesítésére sem hoznak előnyt. Amikor a kartel a nyers cukor árát leszállítja egy negyedforinttal, ugyanannyival emeli föl a finom cukor árát. S az előadó még azt állítja, hogy a kartelek kérdése nem tartozik ide. A cukorárakat a kartelek horribilisen emelik , négy év alatt 4 forint 50 krajcárról 10 forinton fölül emelték föl, a répaárak nem emelkedtek. Amikor a finomítók a kartellel maguknak igen nagy és jogosulatlan hasznot, szereznek, a nyerscukorgyárosokat is kartelekre kényszerítették, így a répaáraknak az átalakításra semmi befolyás sem jut. Sajnos tény, hogy a magyar gyárosok kénytelenek voltak kartelek-t alakítani, ha a közös vámterületen az osztrák konkurrencia mellett meg akarnak élni, de a kartelek sem a fogyasztók, sem a termelők érdekeit nem mozdítják elő. Szövetkezeti alapon felállított cukorgyárakkal lendítsük fel önálló vámterületen a magyar cukoripart, ne az internacionális mozgó tőkét védjük, saját kizsákmányoltatásunk elősegítésére. Érdekes statisztikai adatokkal mutatja ki, hogy az osztráknak 1868. óta adóvisszatérítés és prémium címén 31.153.745 forintot fizettünk ki s ebből a magyar gyárosokra csak 13.422.729 forint jutott, a többit az osztrák gyárosoknak fizettük. Az önálló vámterület üdvös hatása csak helyes fogyasztási adórendszer mellett lehetséges. A fogyasztó adóképességét is ügyeletembe kell venni. Ha a fogyasztási adókat az állam érdekében ki akarjuk zsákmányolni s a belfogyasztást és a termelést is emelni akarjuk, az csak úgy lehetséges, ha kétféle adónem behozatala által a finomított cukort lukszuscukorrá változtatjuk s a kristalizált nyers cukort közhasználati cukorrá tesszük. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A jó viszonyt Magyarország és Ausztria között, hajlandó föntartani, de csak úgy, ha Magyarország függetlensége és önállósága teljesen érvényesül és csak addig, amíg nem akarják kizsákmányolni. Egy nagy államférfiú nemrég azt a tant hirdette, hogy az osztráktól nem fogadhatunk el ajándékot. De a szóló és pártja nem érzi magát arra jogosítottnak, hogy a nemzet vagyonát elajándékozza. Mivel pedig e törvényjavaslat is csak a kizsákmányolási törekvéseket istápolja, azt a szóló és pártja elveti és a következő határozati javaslatot,nyújtja be. Minthogy a vám- és kereskedelmi szövetség 1897 végén lejár, utasítja a képviselőház a kormányt, hogy: 1. az önálló vámterület fölállítására szükséges intézkedéseket haladéktalanul kezdje meg; 2. ezen belül a cukorfogyasztási adóra nézve oly értelmű javaslatot terjeszszen elő, mely szériái: a) a fogyasztásra alkalmas, nyers kristálycukor adója kisebb legyen, mint a finomítványé, az ipari célra használt cukor pedig adómentes legyen, vagy legalább a kisebbik adótétel alá soroztassék ; . b) ez utóbbi esetben a vámvonalon át való kivitelnél az iparilag feldolgozott cukor adója épp úgy Visszatéríttessék, mint általában a vámvonalon át kivitt bárminemű cukor adója ; c) a gyártási adó a fogyasztási adóval egyesittessék és a gyáraktól szedessék be ; d) a kiviteli jutalom töröltessék. (Élénk éljenzés és zajos helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az elnök: Az ülést öt percre felfüggeszti. A szünet után. Sukács László, pénzügyminiszter Komjáthynak nem közgazdasági, hanem közjogi aggodalmaival akar foglalkozni. Ennek előtte azonban biztosítja a Házat, hogy a mi a fogyasztási adók és nevezetesen a cukoradó dolgában Ausztriával szemben levő sérelmeinket illeti, megállapodás létesült az osztrák kormánynyal arra nézve, hogy úgy a cukorprémiumok elszámolásánál, valamint a cukorgyárosok által eszközölt restitúciók elszámolásánál a Magyarországot eddig ért sérelmek teljesen orvosoltassanak, mert az elv minden kétséget kizáró világossággal van kimondva az új vám- és kereskedelmi szerződés tervezetében, hogy a prémiumoknál az az elv irányadó, hogy mindenik állam tényleg mennyit vitt ki egyik, vagy másik cikkből. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ami azt a kérdést illeti, hogy az ausztriai kormány alkotmányosan jár-e el akkor,midőn egy, ehhez hasonló törvényjavaslatot nem parlamentáris uton, hanem a viszonyok kényszerítő hatása alatt az 1867. évi december 21-iki t.-c. 14. §-a utján kívánja életbeléptetni t. i. császári rendelettel, ,e kérdés vitatásába nem bocsátkozhatik bele; nem azért, mintha ezt az eljárást részéről nem tartaná korrektnek és az ausztriai alkotmánynak megfelelőleg, mert ha nyíltan szólhatnék erről a dologról, azt hiszem meg tudnám védelmezni ez eljárás helyességét, de nem bocsátkozik e kérdések fejtegetésébe, különösen e helyről azért, mert az a meggyőződése, hogy az ausztriai kormány cselekvésének egyedüli illetékes bírája az ausztriai parlament, és ily kérdéseknek imminens szükség nélkül való fejtegetése által veszedelmes precedenst alkotni nem akar. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ami azt a kérdést illeti, hogy a fogyasztási adó egyenlő kezelésének elve a vám és kereskedelmi szerződésben gyökeredzik és a vám- és kereskedelmi szerződés föl van mondva, tehát lehetséges-e jogi szempontból, hogy mi egy törvényt akarunk alkotni, mely a fogyasztási adókra vonatkozó bizonyos intézkedéseket egy hosszabb, a szerződés lejártán túl terjedő időig, a jövő év júliusáig kívánja meghosszabbítani, igenlőleg felel. Önként értődőnek tartja, hogy abban az esetben, ha az az alap, melyen minden ily intézkedés nyugszik, megdől, természetesen megdől maga az arra épített intézkedés is s arra a nem várt esetre, ha a vám- és kereskedelmi szerződés meghosszabbítva nem lenne, ez az intézkedés is elvesztené kötelező érvényét. De ha nem újulna meg a kiegyezés, még igy sem aggályos a dolog. Példának ott van az 1888-iki szeszadó törvény, melynek érvénye 7 hónappal meghaladja a most érvényben levő kiegyezést, igy elképzelhető a törvény fenállása a kiegyezés meghiúsulása esetén is. — A második aggodalom, folytatta a miniszter, amely szintén olyan, hogy forma szempontjából tagadhatatlanul jogosultsággal bír, az, hogy mi itt tervezünk törvényt megalkotni, melynek kötelező ereje egy évig, t. i. 1899. július 31-ig áll fönn, Ausztriában pedig megtörténhetik, képzelhető elméletileg, hogy bekövetkezhetik az eset, hogy a kormány vagy elmulasztja bemutatni a császári rendeletet a parlamentnek vagy a parlament nem veszi tudomásul azt és akkor elveszti Ausztriában hatályát a törvény, holott mi kötve vagyunk egy évre. Tehát koncedálom, hogy formailag ez el is képzelhető, de hozzáteszem, hogy az szintén természetes dolog, hogy ez nem következhetik be. Itt is ugyan az áll, amit már előbb említettem, hogy önmagától érződik a vám- és kereskedelmi szerződésből kifolyólag, hogy mihelyt Ausztriában bekövetkezik az eset, hogy a törvény megszűnik hatályban lenni, mi szintén föl vagyunk szabadulva, mi sem leszünk többé kötelezve a törvény hatályát kötelezőnek ismerni. De ha ez nem is volna, mi akadályozná a törvényhozást abban, hogy egy másik törvényt alkossunk, amelyben azt moatjuk, hogy miután a törvény Ausztriában érvényét veszítette, mi is úgy intézzük dolgainkat, ahogy jónak látjuk. Semmi akadálya ennek nem volna. Ezek elméleti fejtegetések, ezert teljesen elképzelhető, hogy az osztrák parlament a törvénynek érvényre emelkedését megakadályozza, de bármily zavarosak legyenek az ottani viszonyok,bármily hevesek legyenek a parlamenti^hafeöky^én nem tudok képzelni olyan parlamentet, amelyre az ország szellemi és anyagi jólétének őrzése bízva várt, hogy az a parlament tudva és akarva a legnagyobb sebet üsse a gazdasági életen. Valamint mi tiltakoznánk e föltevés ellen, éppen úgy Ausztriában is teljesen kizártnak tartom ezt. Mindazáltal, mint bátor voltam említeni, nem osztozom amaz aggodalomban, de miután elismerem, hogy azok formailag fölhozhatók és megokolhatók, én nem zárkózom el az elől, hogy amennyiben a t. képviselő urak aggodalmainak eloszlatására alkalmas lenne, hajlandó vagyok egy kiegészítést ajánlani a törvényjavaslathoz, amelyben kimondatnék, hogy abban az esetben, ha a mi törvényünknek megfelelő törvényes intézkedés 1898. július 31-ike előtt Ausztriában bármely okból hatályát vesztené, a mi törvényünk, az 1896. XIX. t.-cikk, szintén hatályát veszti. Ez az, amit a részletes tárgyalás folyamán ajánlani bátor volnék. (Helyeslés jobbfelől.) Ennek előadása után föntartván magamnak a jogot, hogy a dolog meritumára nézve később talán még bővebben reflektáljak, ez alkalommal, kérem méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban elfogadni. (Helyeslés jobbfelől.) Okolicsányi László arra kéri a Házat, hogy beszédét holnap mondhassa el. (Ma! Ma! a jobboldalon) Az elnök azt hiszi, hogy mivel még interpelláció is van mára, megengedi a Ház Okolicsányinak, hogy beszédét holnap mondja el. (Helyeslés.) Az interpelláció. Jagics József ezt az interpellációt intézi, a honvédelmi miniszterhez. Tekintettel arra, hogy néhai Tököly Sebő hazánkfia által g. k. szerb ifjak részére tisztképzésre létesített alapítványi helyek az alapító okirat szerint csak addig illetik meg a bécsi cs. és kir. közös katonaakadémiát egészben, mig a magyar Ludoviceum helyébe a bécsivel egyenrangú magyar kir. Ludovika-akadémia rendszeresittetik, ez esetben pedig az alapítványi helyek a két intézet között egyenlő arányban megosztandók. .. . .. tekintettel továbbá arra, hogy a. honvédelmi miniszter úr által benyújtott s szentesítés stádiumában levő javaslat következtében a bécsivel egyenrangú m. kir. Ludovika-akadémiának rendszeresítése immár a megvalósítás küszöbén., áll s igy az alapító által ez alapítványi helyek megoszlására fentartott föltétel bekövetkezett, kérdem a t. honvédelmi miniszter urat: / , ,,sa 1. Szándékozik-e a Tököly-féle alapítvány mibenléte és rendeltetése felöl magának tudomást szerezni s erről mihamarább a képviselőháznak is tájékozást nyújtani? Há adékozott-e az alapitó akaratához ké..