Budapesti Hírlap, 1897. július (17. évfolyam, 181-211. szám)

1897-07-01 / 181. szám

4 BUDAPESTI HÍRLAP. (181. sz.) 1897. julius 1. szerint, csak teoretikus lehetőség, de a mennyiben minden várakozás ellenére mégis bekövetkeznék, minden kétséget kizáró módon konstatálni kivánja, hogy akkor a törvény nálunk is elveszti hatá­lyát, s attól fogva nálunk is érvénybe lép­ az 1888: 23. törvénycikk, azaz akkor mi sem fizetjük a magasabb prémiumokat és mi sem szedjük a ma­gasabb cukoradót. Ez a törvényjavaslatnak egyet­len helyes, mert az ügy természetéből folyó ma­gyarázata. Ezeknek előrebocsátása után kéri a Házat, fogadja el a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. (Helyeslés a jobboldalon.) Komjáthy Béla: A pénzügyminiszter a bi­zottságban és a törvényhozás termében többször hangsúlyozta, hogy a prémium-rendszer ellen van, s az előadó hozzá­tette ez alkalommal, hogy e te­kintetben kényszerhelyzetben van a kormány s állítja, hogy a­ cukoripar és a répatermelő gazdák érdekében a javaslatot el is kell fogadni. Ezzel kapcsolatban figyelmeztette a miniszter a bizottság­ban a függetlenségi pártot arra a felelősségre, a­mely e javaslatnál minden egyes szavazattal jár. Ezt a felelősséget érzi ő is, pártja is, de érezte mindig is a törvényhozó felelősséget, a­minek leg­jobb bizonyítéka, hogy a hazára káros, a szabad­ságra veszedelmes törvényeket éppen e párt támadta mindig legerősebben. Mindig a függetlenségi párt volt az, mely iparkodott itt a Házban a mezőgaz­daságot fejleszteni és ha akár a miniszter, akár az előadó meg tudná győzni őket arról, hogy az a javaslat segítene a mezőgazdaságon, elfogadná ezt is. De nem így áll a dolog. A 67-es kiegyezés a közös ügyek mellett az időről­­időre egyforma alapelvek szerint rendezendő ügyek­ről intézkedett, mely utóbbiakra nézve különösen, hangsúlyozza, hogy az egyezséget csak az alkot­mányos Ausztriával köthetjük meg s csak fib­kor kötelező, ha Ausztriában teljes alkotmányosság van, s nem szívesen szól bele az osztrákok belső viszo­nyaiba, valamint nem szeretné, ha az osztrákok­­ a mienkébe avatkoznának. Betekinteni azonban mégis kötelessége, mert ott most alkotmányos állapotok nincsenek, a­miért is nincs meg ott annak a fölté­tele, hogy velünk alkudozzanak. Az 1867: XX. tc. 63. §-a határozottan kimondja, hogy az ilyen tör­vényjavaslatokat egyforma alapelvekre kell fektetni, egyetértőleg elhatározni és úgy terjeszteni ő felsége szentesítése alá. Ezzel szemben hivatkoznak az osztrák alkotmány 1-4. §-ára, mely szerint szük­­ségleti rendeletekkel lehet az ügyet elintézni, azon­ban ez nagyon határozott­­ föltételekhez van kötve. De ezek egyike sem állott most elő. A birodalmi tanács nincs föloszlatva, sem man­dátuma le nem járt, s minden pillanatban a javas­lat tárgyalására összehívható. De az alaptörvény 36. §-a egész világosan határozza meg az utat és mó­dot az egyforma alapelvek szerint intézendő ügyekre nézve; vagy a két kormánynak kell egyetértőleg a törvényt megcsinálni s azután mindkét törvény­hozó testület elé terjeszteni, megszavaztatni s ő felsége által szentesittetni, vagy úgy az egyik, mint a másik országgyűlés küldöttséget választván, ez csinálja meg a törvényt s azután fog az mindkét Ház által tárgyaltatni és ő felsége szentesítése alá terjesztetni. A rendeleti uton való elintézés az alap­törvény ez intézkedését módosítja, a­mit pedig a 14. §. tilt. A harmadik föltétel az, hogy az állam­­kincstár tartósan meg ne terheltessék. Már­pedig egy teljes éven át kiadandó 9 millió tartós teher van De juthatunk olyan helyzetbe, hogy a magyar tör­vényhozás­ ezt a törvényt meghozza, míg Ausztriá­ban ez nem fog bekövetkezni. Az osztrák miniszté­rium rendeleti intézkedését a parlament a megsza­bott négy héten belül nem szavazza meg. S ez annál valószínűbb, mert hiszen az osztrák miniszterelnök kormány­ra­ léptekor kijelentette, hogy hatalmának gyökere nem a parlamentben van, nem annak bizal­mából gyakorolja azt. Az előadó azt mondja: ha Ausztriában nem alkotják meg a törvényt, a mi már meghozott törvényünk önként érth­etőleg érvényét veszti. Komoly államférfiunak komoly tanácskozás­ban, midőn törvényt alkot, már a törvény alkotásá­nak percében garanciát kell adnia arra nézve, hogy a törvényt végre fogják hajthatni.Ha erre garancia nincs, közjogi szempontból tárgyalásába sem lehet bocsátkozni. A törvényjavaslat ellen közgazdasági és pénzügyi szempontból is nagy aggodalmaink vannak. A pré­miumok csak akkor nem károsak, ha túltermelés van. Pedig noha 1888—89-ben 495.460 méter­mázsa volt a termelés, 1894-ben pedig már 1.386.000, ezt az emelkedést nem a prémiumok ha­tása idézte elő, hanem az a körülmény, hogy a gazdák a gabonaárak hanyatlása folytán erre a termelési területre lettek utalva. A cukorprémiu­mok nem is vezetnek célra, csak arra valók, hogy egyik állam a másikra licitáljon. A termelő állam polgárait megterheljük a nem termelő állam javára. A cukoripar hanyatlása vagy emelkedése a cukorpré­­miummal egyáltalában összefüggésbe nem hozhatók. A prémium kizárólag a nagy cukorgyárosok elő­nyére szolgál. Kétségbe vonja, hogy répatermelé­sünk csekély emelkedése a prémiumokkal függne össze. A gazda kénytelen volt az adóterhek elvi­­selhetésére a répatermelést intenzívebben folytatni. Ne akarják a cukorgyárosok a terheket teljesen a gazdák vállára hárítani. A prémiumok fen­tar­tás­a a mezőgazdaságnak s a cukoriparnak nem válik ja­vára. A német agráriusok érdekeik megóvására a kisgyárosokat védték a nagygyárosok ellen s erre a célra behozták a progressziv­ adót. Ott öntudato­san védik a gazda érdekét, a nemzet igaz érdekét. De a prémiumok répa értékesítésére sem hoznak előnyt. A­mikor a kartel a nyers cukor árát le­szállítja egy negyedforinttal, ugyanannyival emeli föl a finom cukor árát. S az előadó még azt állítja, hogy a kartelek kérdése nem tartozik ide. A cukorárakat a kartelek horribilisen emelik , négy év alatt 4 forint 50 krajcárról 10 forinton fölül emelték föl, a répaárak nem emelkedtek. A­mikor a finomítók a kartellel maguknak igen nagy és jogosulatlan hasznot, szereznek, a nyerscukorgyá­­rosokat is kartelekre kényszerítették, így a répa­áraknak az átalakításra semmi befolyás sem jut. Sajnos tény, hogy a magyar gyárosok kénytele­nek voltak kartelek-­t alakítani, ha a közös vám­­területen az osztrák konkurrencia mellett meg akarnak élni, de a kartelek sem a fogyasztók, sem a termelők érdekeit nem mozdítják elő. Szö­vetkezeti alapon felállított cukorgyárakkal lendítsük fel önálló vámterületen a magyar cukoripart, ne az internacionális mozgó tőkét védjük, saját kizsák­­mányoltatásunk elősegítésére. Érdekes statisztikai adatokkal mutatja ki, hogy az osztráknak 1868. óta adóvisszatérítés és prémium címén 31.153.745 forintot fizettünk ki s ebből a magyar gyárosokra csak 13.422.729 forint jutott, a többit az osztrák gyárosoknak fizettük. Az önálló­­ vámterület üdvös hatása csak helyes fogyasztási adórendszer mellett lehetséges. A fogyasztó adóképességét is ügyeletembe kell venni. Ha a fogyasztási adókat az állam érdekében ki akarjuk zsákmányolni s a belfogyasztást és a ter­melést is emelni akarjuk, az csak úgy lehetséges, ha kétféle adónem behozatala által a finomított cu­­kort lukszuscukorrá változtatjuk s a kristalizált nyers cukort közhasználati cukorrá tesszük. (He­lyeslés a szélsőbaloldalon.) A jó viszonyt Magyar­­ország és Ausztria között, hajlandó föntartani, de csak úgy, ha Magyarország függetlensége és ön­állósága teljesen érvényesül és csak addig, a­míg nem akarják kizsákmányolni. Egy nagy államférfiú nemrég azt a tant hirdette, hogy az osztráktól nem fogadhatunk el ajándékot. De a szóló és pártja nem érzi magát arra jogosítottnak, hogy a nemzet vagyonát elajándékozza. Mivel pedig e törvény­­javaslat is csak a kizsákmányolási törekvéseket istápolja, azt a­ szóló és pártja elveti és a következő határozati javaslatot,nyújtja be.­ Minthogy a vám- és kereskedelmi szövetség 1897 végén lejár, utasítja a képviselőház a kor­mányt, hogy: 1. az önálló vámterület fölállítására szükséges intézkedéseket haladéktalanul kezdje meg; 2. ezen belül a cukorfogyasztási adóra nézve oly értelmű javaslatot terjeszszen elő, mely szériái­: a) a fogyasztásra alkalmas, nyers kristálycu­kor adója kisebb legyen, mint a finom­ítványé, az ipari célra használt cukor pedig adómentes legyen, vagy legalább a kisebbik adótétel alá soroztassék ; .­­ b) ez utóbbi esetben a vámvonalon át való kivitelnél az iparilag feldolgozott cukor adója épp úgy Visszatéríttessék, mint általában a vámvonalon át kivitt bárminemű cukor adója ; c) a gyártási adó a fogyasztási adóval egye­­sittessék és a gyáraktól szedessék be ; d) a kiviteli jutalom töröltessék. (Élénk éljenzés és zajos helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az elnök: Az ülést öt percre felfüggeszti. A szünet után. S­ukács László, pénzügyminiszter Komjáthynak nem közgazdasági, hanem közjogi aggodalmaival akar foglalkozni. Ennek előtte azonban biztosítja a Házat, hogy a mi a fogyasztási adók és nevezete­sen a cukoradó dolgában Ausztriával szemben levő sérelmeinket illeti, megállapodás létesült az osztrák kormánynyal arra nézve, hogy úgy a cukorpré­miumok elszámolásánál, valamint a cukorgyárosok által eszközölt restitúciók elszámolásánál a Magyar­­országot eddig ért sérelmek teljesen orvosoltassa­­nak, mert az­ elv minden kétséget kizáró világos­sággal van kimondva az új vám- és kereskedelmi szerződés tervezetében, hogy a prémiumoknál az az elv irányadó, hogy mindenik állam tényleg mennyit vitt ki egyik, vagy másik cikkből. (Élénk he­lyeslés a jobboldalon.) A­mi azt a kérdést illeti, hogy az ausztriai kormány alkotmányosan jár-e el akkor,­midőn egy, ehhez hasonló törvényjavaslatot nem parlamentáris uton, hanem a viszonyok kény­szerítő hatása alatt az 1867. évi december 21-iki t.-c. 14. §-a utján kívánja életbeléptetni t. i. csá­szári rendelettel, ,e kérdés vitatásába nem bocsát­­kozhatik bele; nem azért, mintha ezt az eljárást részéről nem tartaná korrektnek és az ausztriai al­kotmánynak megfelelőleg, mert ha nyíltan szólhat­nék erről a dologról, azt hiszem meg tudnám vé­delmezni ez eljárás helyességét, de nem bocsátko­zik e kérdések fejtegetésébe, különösen e helyről azért, mert az a meggyőződése, hogy az ausztriai kormány cselekvésének egyedüli illetékes bírája az ausztriai parlament, és­­ ily kérdéseknek imminens szükség nélkül való fejtegetése által veszedelmes prece­denst alkotni nem akar. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) A­mi azt a kérdést illeti, hogy a fogyasztási adó egyenlő kezelésének elve a vám és kereskedelmi szerződés­ben gyökeredzik és a vám- és kereskedelmi szerző­dés föl van mondva, tehát lehetséges-e jogi szem­­pontból, hogy mi egy törvényt akarunk alkotni, mely a fogyasztási adókra vonatkozó bizonyos in­tézkedéseket egy hosszabb, a szerződés­ lejártán túl terjedő időig, a jövő év júliusáig kívánja meg­­hosszabbítani, igenlőleg felel. Önként értődőnek tartja, hogy abban az esetben, ha az az alap, melyen minden ily intézkedés nyugszik, megdől, természetesen megdől maga az arra épített intézkedés is s arra a nem várt esetre, ha a vám- és kereske­delmi szerződés meghosszabbítva nem lenne, ez az intézkedés is elvesztené kötelező érvényét. De ha nem újulna meg a kiegyezés, még igy sem ag­gályos a dolog. Példának ott van az 1888-iki szesz­adó törvény, melynek érvénye 7 hónappal megha­ladja a most érvényben levő kiegyezést, igy elkép­zelhető a törvény fenállása a kiegyezés meghiúsu­lása esetén is. — A második aggodalom, folytatta a miniszter, a­mely szintén olyan, hogy forma szempontjából ta­gadhatatlanul jogosultsággal bír, az, hogy mi itt tervezünk törvényt megalkotni, melynek kötelező ereje egy évig, t. i. 1899. július 31-ig áll fönn, Ausztriában pedig megtörténhetik, képzelhető elmé­letileg, hogy bekövetkezhetik az eset, hogy a kor­mány vagy elmulasztja bemutatni a császári rende­letet a parlamentnek vagy a parlament nem veszi tudo­másul azt és akkor elveszti Ausztriában hatályát a törvény, holott mi kötve vagyunk egy évre. Tehát koncedálom, hogy formailag ez el is képzelhető, de hozzáteszem, hogy az szintén természetes dolog, hogy ez nem következhetik be. Itt is ugyan az áll, a­mit már előbb említettem, hogy önmagától ér­ződik a vám- és kereskedelmi szerződésből kifolyó­lag, hogy mihelyt Ausztriában bekövetkezik az eset, hogy a törvény megszűnik hatályban lenni, mi szintén föl vagyunk szabadulva, mi sem leszünk többé kötelezve a törvény hatályát kötelezőnek ismerni. De ha ez­ nem is volna, mi akadályozná­ a törvényhozást abban, hogy egy másik törvényt alkossunk, a­melyben azt mo­atjuk, hogy miután a törvény Ausztriában érvényét veszítette, mi is úgy intézzük dolgainkat, a­hogy jónak látjuk. Semmi akadálya ennek nem volna. Ezek elméleti fejtege­tések, ezert teljesen elképzelhető, hogy az osztrák parlament a törvénynek érvényre emelkedését megakadályozza, de bármily zavarosak legye­nek az ottani viszonyok,bármily hevesek legyenek a parlamenti^hafeöky^én nem tudok képzelni olyan parlamentet, a­melyre az or­szág szellemi és anyagi jólétének őrzése bízva várt, hogy az a parlament tudva és akarva a legnagyobb sebet üsse a gazdasági életen. Valamint mi­­ tilta­koznánk e föltevés ellen, éppen úgy Ausztriában is teljesen kizártnak tartom ezt. Mindazáltal, mint bátor voltam említeni, nem osztozom amaz aggoda­lomban, de miután elismerem, hogy azok formailag fölhozhatók és megokolhatók, én nem zárkózom el az elől, hogy a­mennyiben a t. képviselő urak aggodalmainak eloszlatására alkalmas lenne, haj­landó vagyok egy kiegészítést ajánlani a törvény­­javaslathoz, a­melyben kimondatnék, hogy abban az esetben, ha a mi törvényünknek megfelelő törvé­nyes intézkedés 1898. július 31-ike előtt Ausztriá­ban bármely okból hatályát vesztené, a mi törvé­nyünk, az 1896. XIX. t.-cikk, szintén hatályát veszti. Ez az, a­mit a részletes tárgyalás folyamán ajánlani bátor volnék. (Helyeslés jobbfelől.) Ennek előadása után föntartván magamnak a jogot, hogy a dolog meritumára nézve később talán még bővebben reflek­táljak, ez alkalommal, kérem méltóztassék a tör­vényjavaslatot általánosságban elfogadni. (Helyeslés jobbfelől.) Okolicsányi László arra kéri a Házat, hogy beszédét holnap mondhassa el. (Ma! Ma! a jobb­oldalon) Az elnök azt hiszi, hogy mivel még inter­pelláció is van mára, megengedi a Ház Okolicsányi­­nak, hogy beszédét holnap mondja el. (Helyeslés.) Az interpelláció. Jagics József ezt az interpellációt intézi, a honvédelmi miniszterhez. Tekintettel arra, hogy néhai Tököly Sebő hazánkfia által g. k. szerb ifjak részére tisztkép­zésre létesített alapítványi helyek az alapító okirat szerint csak addig illetik meg a bécsi cs. és kir. közös katonaakadémiát egészben, mig a magyar Ludo­­viceum helyébe a bécsivel egyenrangú magyar kir. Ludovika-akadémia rendszeresittetik, ez esetben pedig az alapítványi helyek a két intézet között egyenlő arányban megosztandók. .. . .. tekintettel továbbá arra, hogy a­­. honvé­delmi miniszter úr által benyújtott s szentesítés stádiumában levő javaslat következtében a bécsivel egyenrangú m. kir. Ludovika-akadémiának rendsze­resítése immár a megvalósítás küszöbén., áll s igy az alapító által ez alapítványi helyek megoszlására fentartott föltétel bekövetkezett, kérdem a t. hon­védelmi miniszter urat: / , ,,sa 1. Szándékozik-e a Tököly-féle alapítvány mibenléte és rendeltetése felöl magának tudomást szerezni s erről mihamarább a képviselőháznak is tájékozást nyújtani? H­á adékozott-e az alapitó akaratához ké­..

Next