Budapesti Hírlap, 1897. augusztus (17. évfolyam, 212-242. szám)
1897-08-01 / 212. szám
. BUDAPESTI HÍRLAP, (212. sz.) 1897. augusztus 1. Voltak más nemzetek is hasonló helyzetben, mint a miénk. Meg volt az angoloknak is a maguk hosszú parlamentje, a mely oly formán egészítette ki magát, mint ma a miénk, de az, hogy az angolok ilyen előzmények után küzdötték föl magukat oda, ahol állanak, nem biztosíték nekünk arra nézve, hogy a mi történetünk is ez lesz. Ha meg nem becsüljük s a fölserdülő nemzedék szivébe be nem csepegtetjük a kiveszni készülő kötelességtudást s a nemes ideálok tiszteletét, ha nem bírjuk oda emelni a nemzetet, hogy egy ember gyanánt álljon talpra, mikor szabadságáról van szó, akkor a parlament sem fogja védeni a nemzeti érdekeket, mert a zsákmányban való részeltetés fejében a többség meghajlik és nem lesz elégületlen, ha magánérdekeit kielégítve látja. Van-e idő még arra, hogy a szükséges fordulatot megtegyük, az igazán nagy kérdés. Föltétlenül bizonyos azonban az, hogy el fog veszni az a szabadság, melyet maga a nemzet nem tud, vagy nem akar megbecsülni. Budapest, júl. 31. A képviselőház munkarendje a nyári vakáció előtt immár véglegesen megállapítottnak tekinthető. A hétfői ülésre már kitűzött ügyek elintézése után napirendre kerül kedden a pénzintézeti kötvények biztosításáról rendelkező törvényjavaslat, ennek letárgyalása után pedig — szerdán vagy csütörtökön — ismét fölveszi a Ház a bűnvádi eljárást szabályozó törvényjavaslat tárgyalásának több, mint egy hónappal ezelőtt elejtett fonalát. A törvényjavaslat ominózus 16-ik §-ának a tegnapi pártközi értekezleten bemutatott új szövegét Erdély igazságügyminiszter fogja javaslatba hozni s előrelátható, hogy e szakaszról a kompromisszum ellenére két-három napig fognak vitatkozni. Időközben a Ház közoktatási és igazságügyi bizottságai jelentést tesznek a nyomdatermékek tudományos célokra szolgáló köteles példányainak beküldését szabályozó törvénydal leszek, hacsak maga nem könyörül meg az elhagyottságomon. Ez az asszony nem volt sem szép, sem nagyon elmés, de azért szerelmes volt belé az egész világ. Kicsi, halvány arcú, rettenetesen ideges nöcske volt, testileg-lelkileg talán egyformán jelentéktelen, de a járásában, a nézésében, a ruhája suhogásában, szóval az egész lényében volt valami titokzatos, delejes báj, amely ritkán tévesztette el hatását a férfiakra. A vármegyében is, de a fővárosban is már két esztendő óta beszélték, hogy Iván úr a szeretője Cserneynének. Az egészből egy szó sem volt igaz. Iván úr csak egy izben, akkor is pezsgővel, feledkezett meg magáról annyira, hogy megcsókolta Cserneyné karját. Az asszony aztán néhány hónapig nem fogadta látogatásait. Nemrégiben asszonyban megint megváltoztatta a magaviseletét. Minden átmenet és bevezetés nélkül rettenetesen kacérkodott Ivánnal, aminek következtében a már-már feledésbe ment pletykák újból fölelevenedtek. A fiatal úr most már úgy érezte, hogy neki mintegy becsületbeli kötelessége, hogy valahára megfeleljen a bizalomnak, a melylyel a vármegyei úri publikum őt kitüntette, midőn Cserneyné kedvesének nevezte. — Ugye, látni fogom Budapesten ? kérdezte most az asszony halkan, szinte könyörögve. Ez a szelid megalázkodás éppenséggel nem illett hozzá. Iván urat idegessé is tette vele. — Maga mulat rajtam! — Azt hiszi? Ebből látom, hogy menynyire nem ösmer . . . Szomorú, de való, hogy mi egyáltalában nem ösmerjük egymást. Maga nem ösmer engem, de én sem ösmerem magát. — Ki ennek az oka ? — Azt hiszem, hogy maga! Két esztendő óta mondja nekem, hogy szeret, de én nem ösmerem magát és azt sem tudom, hogy hihetek-e magának? — Hazugnak tart ? — Nem tartom annak, csak nem bízom magában. Lássa, maga nem tudta megnyerni a bizalmamat! — Hogyan nyerhetném meg? — Mit tudom én? Próbálja meg és legyen bizalommal hozzám, — meglehet, hogy azon fordul a dolog. Maga soha sem bízott meg bennem, —hiába tagadja! Tudok valamit a maga múltjából? Tudok-e csak annyit is, amennyit a kaszinói barátjai tudnak? Szó sincs róla ! — De mit akar tudni? — Sokat! Mindent! Példának okáért azt is, hogy kit szeretett előttem? Iván úr meglepetten mérte végig barátnőjét. — Hogy kit szerettem? — Igenis! Különösnek találja a kívánságomat ? Pedig az nagyon természetes ! Önöknek férfiaknak van egy kényelmes jelszavuk: a diszkréció. Tönkre teszik egy-két vagy tíz asszony életét, aztán hallgatagon állanak tovább, mert a diszkréció úgy kívánja. Én azonban keresztül látok a szitán és tudom, hogy nem odáig van! ha nem akarok szem lenni a láncban, nem akarom a tucatot kiegészíteni, nem akarom, hogy engem is diszkrétül kivégezzenek . . . Iván úr, aki nem volt elkészülve ilyen szenvedélyes bőbeszédűségre, ijedten kérdezte : — Mit akar hát ? — Különb akarok lenni a többi kedvesénél, azt akarom, hogy áldozza föl őket nekem, hogy utólag diadalt ülhessek az emlékük felett ... Xatanff. javaslatról, amelyet szintén fölvett a kormány a nyári szünet előtt elintézendő ügyek sorába. Aztán egyszerű határozattal elnapolja a Ház üléseit szeptember 25—26-dika tájáig, fölhatalmazást adván elnökének, hogy főrendiházi üzenetek s miniszteri előterjesztések átvételére időközben is formális ülést hívhasson össze. A katolikus autonómia. Az autonómiai kongresszusra Beszterce katolikus választói, mint levelezőnk írja, Jósika Samu bárót, a király személye körüli minisztert választották meg képviselőnek. a rózsahegyi kerülethez tartozó nagy- és kisborovói választók, mint levelezőnk írja, számszerint 102-en, Rakovszky Istvánt választották meg kongresszusi képviselőül. Ellenjelölt nem volt. A külügyminiszter útja. Golubovszki gróf külügyminiszter párisi útjának, mint a K. É. teljesen megbízható forrásból jelenti, az volt a célja, hogy Franciaország belépését az osztrák-magyar-orosz megegyezésbe a keleti ügyeket illetőleg biztosítsa. Goluhovszki gróf teljesen kielégítő sikerrel végezte feladatát s igy e három nagyhatalom megegyezése fair accowok-nak tekinthető. Ausztria-Magyarország, Oroszország és Franciaország a keleten történendő minden eshetőséggel szemben teljesen egyetértenek, ami már legközelebb kézzelfoghatólag is nyilvánulni fog. A ballplatzi külügyminiszteri palota és a vitteli fürdő között, ahol Golukovszki gróf időzik, élénk táviratváltás folyik. A függetlenségi Kossuth-párt ma délután értekezletet tartott, melyen Kossuth Ferenc elnök jelentést tett a kormánynyal létrejött kompromiszszumról. Az értekezlet Meszlényi Lajos indítványára egyhangúlag helyesli a párt eljárását a következő okokból : Azért, mert a párt küzdelme megtörte a kormány merevségét és rábírta a kormányt, hogy oly módosításokat eszközöljön a hírhedt 16. §-ban, melyeket a kormányelnök úgy jellemzett, mint nagy engedményeket a pártokkal szemben. Továbbá azért, mert a párt az említett módozatok elfogadásával nem adta föl sem elveit, sem azt a harcmodort, melyet 30 év óta az egymást követő kormányok ellen folytatott a függetlenségi 48-as párt. Végre azért, mert arra az esetre, ha eltérés történnék a konferencia határozataitól vagy a közszabadságot és nevezetesen a parlamenti szólásszabadságot látná bármi tekintetben megtámadva, elég erősnek érzi magát azok megvédésére és késznek a harc rendkívüli eszközökkel való fölvételére. Győry Elek megjegyzi, hogy tévedésen alapszik az a híresztelés, mintha a 16 §-nak a konferencián előterjesztett formulázása tőle származnék. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, júl. 31. A békét megkötötték, az új határt megállapították és az ellenséges hadak visszavonultak határaik mögé. Ez azonban nem történhetett meg a nélkül, hogy a portyázó csapatok itt-ott össze ne csapjanak s néhány eltévedt ágyugolyóbisra a táborokban riadót ne verjenek. Az ülés névszerinti szavazással kezdődött. Lepsényi határozati javaslatára szavaztak, azt nagy többséggel elvetették ; ez a sors érte Blaskovich határozati javaslatát is, ezután elfogadták általánosságban a cukoradó-törvény meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot. A részletes tárgyalás azzal indult meg, hogy Lukács László pénzügyminiszter megtette azt a javaslatot, melyet az általános tárgyalás során megígért. Ez arról szól, hogy a törvény érvénye megszűnik, ha 1898. július 31-ig Ausztriában hasonló törvényt nem hoznak. Tett másik javaslatot is a pénzügyminiszter, mely visszaható erővel ruházza föl a törvényt. Ezt már az obstrukció tette szükségessé. De a dolog nem ment egészen simán, mert Polónyi indítványára a javaslatokat előbb kinyomatják, szétosztják s úgy tárgyalják hétfőn. Ezt az utóbbi határidőt már Bánffy báró miniszterelnök indítványozta. A részletes tárgyalás tehát hétfőre maradt. Most érdekes esemény történt. Láng Lajos személyes kérdésben szót kért, hogy Sima tegnapi támadása ellenében megvédelmezze az ő kvótáról szóló munkálatát. Azt mondotta, hogy ő nem javasolt harmincnégy százalékos kvótát, mert a harminchárom százalékon is alul maradt. A személyes tisztázkodás azonban lassan kint valóságos disszertációvá vált, úgy, hogy az ellenzék nyugtalankodni kezdett és Szilágyi Dezső is abba a kényes helyzetbe jutott, hogy elnöktársát figyelmeztesse elterjengésére. Eleinte úgy próbálta elkerülni ezt a kellemetlen kötelességet, hogy Teleki Sándor grófot elküldötte Lánghoz azzal az üzenettel, hogy mérsékelje magát, de mivel ez nem használt, szelid formában ugyan, a nyilvános figyelmeztetéssel is élt. — A képviselő úr megígérte — mondotta — hogy munkája természetét fogja megmagyarázni. Meg vagyok győződve, hogy eme határok közt fog maradni. A Ház derülten hallgatta az elnökök csöndes összetűzését. Láng azzal végezte beszédét, hogy amit tett, hazafias kötelességből tette. — Nem értem . . . — Mint királyné akarok bevonulni a szivébe és azt kívánom, hogy régi kedvesei rabnokként hódoljanak előttem. Azt akarom, hogy túszokként a kezembe szolgáltassa őket. Ön azt mondja : Ezzel kezébe adnám a becsületemet. Igaz! De kevesebbet kíván ön tőlem ? Iván úr elcsodálkozva nézte az asszonyt. — De hogy jutott eszébe ilyesmi ? Hiszen ez őrültség ! — Meglehet, hogy az, de nincs jogom magától őrültséget követelni ? Az asszony nagyon föl volt indulva ; a szeme fénylett, fehér foga pedig idegesen harapdálta az ajkát. Iván úr egy pillanatra lehunyta a szemét; valami kellemes szédülést érzett. — És ha megtenném ezt az őrültséget?— Nem folytatta, mert Péter úr váratlanul belépett hozzájuk. Alkalmasint már jó ideje szivarozott künn az ajtó előtt, mert boszosnak látszott és az ujjával megfenyegette a feleségét. — Te, mondta, — megrázom a füledet, ha haszontalankodol! Azzal Ivánhoz fordult. — Neked is lehetne annyi eszed, hogy lépre ne menj a kis poliromnak. Ez a legújabb specialitása : kiszedi az emberekből a titkukat, aztán otthon eldicsekszik nekem, hogy milyen együgyűek a férfiak . . . Iván arca krétafehér lett. Az asszony arca is elváltozott a haragtól. Tehetetlen mérgében a cipője sarkával erősen megtiporta az ura lábát. Miért is rontotta el a dolgot? Oly pompásan ment, — ez a szamár Iván bizonyára mindent kifecsegett volna . . .