Budapesti Hírlap, 1897. szeptember (17. évfolyam, 243-272. szám)
1897-09-01 / 243. szám
Budapest, 1897, XVII. évfolyam 243. sz Szerda, szeptember . Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 írt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill., Kökk Szilárd-utca 4. se. Hirdetések nonparellte-számítással díjszabás szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. i - i?grir ín i , - - ' ..i...—... iga Szedántól Pétervárig. Budapest, aug. 31. Az orosz-francia szövetség igaz jelentőségét és hatását hatalmasan illusztrálja ma két esemény véletlen találkozása. A francia nemzet ujjongva fogadja Oroszországból hazatérő elnökét s ugyanakkor túl a Rajnán a szudáni győzelem megünneplésére készül a német. A két régi ellenség ünnepének ez a találkozása, amelyben az egyik a múlt dicsőségét, a másik a jövendő reményeit magasztalja, egymással szemben, szinte erőt és élt adva egymás ünnepének : oly drámai momentum, amely félelmetes, fenséges és megragadó. A tornyosuló vészes felhők állnak így szemben egymással, míg gomolygó vonalaikon még áttör a nap bíbor sugára; ha eltűnik a napfény és a sötét tömegek összecsapnak, megreszket a föld és minden lakója. A franciák és németek, mindegyik ünnepet ülve, örömtől mosolygó ábrázattal s habzó serleggel a kezekben, megvívják egymással a jövendő háborúját, amely ha kitör, gyilkosabb lesz a katalauni ütközetnél, öldöklőbb a napóleoni hadjáratoknál. Mert ily gyűlölettel és ekkora erővel még nem álltak szemben ellenséges nemzetek. Huszonhét év múlt el a szudáni nap óta, amely döntő volt az egész hadjáratra. A német egyesült hadsereg 1870. augusztus 21-én már készen volt azzal a hálóval, a melybe másnap belefojtotta Szedánnál a francia sereget, a császárral, II. Napóleonnal egyetemben. Ez példátlan vereség volt a franciákra nézve s maga után vonta a többi veszteséget és Elzász-Lotharingia elszakasztását a francia nemzet testétől. Németország azóta évről-évre megünnepli szudáni győzelmét, amelynek annyit köszönhet. Hol csöndesebben, hol zajosabban, a szerint, hogy Franciaországban hol föléledt, hol lelohadt a reváns lángja, ünnepet ült minden szeptember elsején a német egységre s a német nagyságra feledhetetlen nap emlékére. Csak az idén kezdődik a Szedánra való emlékezés augusztus 11-én, Faure Félix párisi diadalmas bevonulása napján. A németek ifjú császára, aki maga a büszke öntudat és erő, ma Koblenzben pohárköszöntőt mondott, mely hatalmas talapzatra állitja az idei Szedán-ünnepet. s Az épp befejezett seregszemlére utalva, elragadtatva kiált föl II. Vilmos császár : mily gyönyörű egy ily szép sereg a Rajna partján * Mily nagy volt a Nagy Vilmos császár, a ki ezt a sereget épp Koblenzben szervezte! S ez a hadsereg, mely oly fényesen bevált és a Rajnavidék fiai „ma is teljesitik kötelességüket s oly kiképzettek és oly derekak, akár a nagy császár idejében. Tőlünk függ, hogy a nagy császár művét föntartsuk és minden kividről jövő befolyás és beavatkozás ellen megvédelmezzük.“ Így szólt a német császár ma a Szedán-ünnep küszöbén. Hadd emlékezzenek régiekről odaát, a Rajna vonalán túl, az oroszfrancia alliance mámorában s jusson eszékbe, hogy még megvan az a hadsereg, a mely kivivta a szedáni napot. Franciaország július 14-ét elhomályosító fénynyel és lelkességgel ünnepli a köztársasági elnök diadalát. A kormány és társadalom, a hivatalos Franciaország és a nép egyaránt örvend, lelkesedik, diszíti a házakat, kivilágítja az ablakokat, mindenki ölelkezik, tapsol és boldog azon a nagy és teljes sikeren, melyet a francia nemzet elért. Az orosz cár franciaországi utazása volt az első nagy, nyilvános elismerés, mely a gloire nemzetét 1870. óta érte. Az orosz-francia alliance ünnepies proklamlása betetőzi a rekonstruált Franciaország hajdani nagyságát. Szedán és a frankfurti béke után a németek azt hirdették, hogy Franciaország megszűnt, a német sereg örökre megsemmisítette, s azon is gondolkoztak, ne proponálják-e, hogy töröljék a csúfosan megvert franciákat a nagyhatalmak sorából. A köztársaság azonban bámulatosan föllendült, a francia nemzet ereje könnyű szerrel kiheverte az anyagi csapást, amelyet a németség mért rá, de erkölcsi fényén homályt érzett mind e mai napig, amig a hatalmas cár össze nem ölelkezett a francia nemzet képviselőjével s nem proklamálta szövetségét a francia nemzettel. Íme, egy nagy nép alig harminc éven belül eltörli egy nagy nemzeti szerencsétlenségnek minden A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Boszniában. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Szarajevó, augusztus végén. Az a zenekar, melylyel annak idején Andrássy gróf Boszniát és Hercegovinát elfoglalni ígérte, csak most kezd megszólalni az okkupáti tartományokban. Pompásan harmonizáló zenekar ez, melynek olyan művész a prímása, mint Kállay Béni, aki nagyszabású munkássággal és államférfiúi bölcseséggel olyan harmóniát tudott elővarázsolni, melynek melódiái kielégítik a civilizáció minden barátját. Mióta Boszna-Bródnál a bosnyák vasút hálókupéjában (istenem, hogy utaztak itt harminc év előtt!) álomra hajtottam a fejemet, egyre azt hiszem, hogy még nem ébredtem föl és hogy pajkos koboldjai a kacér álomnak űzik velem bohó tréfájukat. Pedig hát nem tréfadolog évszázados barbárság talajába beleplántálni a civilizáció világát, azt fejleszteni, nagyranöveszteni és megóvni a hazai erkölcsök dermesztő fagyától. Nem tréfa dolog tejre kaparni a vérre szomjúhozó oroszlánt és a kultúra szelíd erkölcseinek fehér zászlóját nyomni abba a kézbe, mely eddig a gyilkolás vörös zászlaját lobogtatta örökös rabló-hadjáratokban. A karcsú fehér minaretek muezzinjei, a kik irigylendő magasságból néztek le ezelőtt Szerajevo göröngyös utcáira, melyeken örök tusát vívtak a torzsalkodó nemzetiségek s melyeknek minden talapalatnyi területéhez embervér tapad: vájjon mit gondolnak most, midőn rácsos karzatjukon körülsétálgatva, Allah dicsőségét siránkozva világgá hirdetik? Vájjon mit gondolnak, látva, hogy miként bontakozik ki a lankás város épülettömegeiből palota palota után; hogy szedik ráncba az ágyában rakoncátlankodó folyót és az erekben rakoncátlankodó vért? . . . Tágra meresztett szemekkel nézte az alkotás e csodáját az én útitársam is, a ki annak idején jelen volt Szerajevo bevételénél, a ki végig küzdötte az egész hadjáratot s a ki most — mint tréfásan megjegyezte — a bosnyák harctereken elszórt saját becses csontjait keresgélte. Hanem mást talált mindenfelé. A vérnek termékenyítő hatását. Haladást, fejlődést, virágzást minden téren. Leültünk az Iván-hegy tövénél, ott, hol a Boszna folyó ered. Néztük, néztük azokat a gazdagon buzogó forrásokat, melyek hatalmas zúgással törnek elő a hegyóriás kebeléből. Honnan jönnek? Mi táplálja őket, hogy ilyen dúsak. Elemi erővel rontanak ki a kristálytiszta források és alig pár ölnyire méltóságos folyóvá dagadva kígyóznak tova, hogy egész Bosznián végig ömöljenek. A folyónak e szülőhelyén önkénytelenül , ennek az országnak a sorsa jutott eszünkbe. Évszázadok sötét múltjába vezet vissza a története. Rideg homályát még a történettudós fáklyája sem képes bevilágítani. His ime egy varázsszóra, a modern kultúra varázsszavára előtörnek a források és Bosznia helyet kér magának a művelt nemzetek között. Vájjon melyik érdekesebb: látni, hogy születik a folyó, vagy nézni annak, hogyan születik meg egy ország? Igaz, hogy Bosznia végleges meghódításában Kállaynak hatalmas munkatása van , egy szépszemű asszony, Kállay Béniné, a kinek népszerűsége a glóriával ér föl. — Ő a mi istennőnk, nevét ha emlegetik, le kell venni a kalapot. Ezt egy bosnyák mondta nekem és ezt megerősítve láttam lépten-nyomon. Mert ennek az erdélyi grófnőnek áldásos működésével találkozol itt a családok békéjében, a templomok szentélyében, az általa alapított nagyszabású kórház rendelő termeiben, a társaságban, a magánéletben és mindenek fölött ott, hol a szív nemessége a jótékonyság gyakorlásában nyer kifejezést. A nyarat az ő kedves fürdőhelyén, Ilidsében tölti, ezen a remek szép helyen, melyet az utolsó pár év alatt varázsoltak tündérparkká. Három nagy szállót köt itt össze egy födött folyosó. És e három szálló is ékes kifejezése annak a békés triálizmusnak, melyet olyan sok helyütt tapasztaltam itt Boszniában. Az egyik szálló neve Bosznia, a másiké Ausztria és a harmadiké Hungária. A zászlókérdés is így van itt megoldva. Minden hivatalos épület homlokzatára ünnepi alkalommal balról a magyar trikolórt, jobbról a fekete-sárga Mai számunk 18 oldal.