Budapesti Hírlap, 1897. szeptember (17. évfolyam, 243-272. szám)

1897-09-01 / 243. szám

2 nyomát, szava sokat nyom a népek ta­nácsában, Európa legnagyobb uralko­dója szövetségre lép vele, az autokrata a szabad köztársasággal s a polgár­ ál­lam fejét ugyanolyan lénynyel fogadja, mint a győzedelmes Németország, vagy a dicső Habsburg-dinasztia országainak koronás uralkodóját. Ezzel a ténynyel, az orosz cár csókja és szövetsége révén, ismét a régi nagyság fénye árad Franciaországra s a francia ismét a világ legelső nemzete. Ezt, — régi ha­talma fényét és nagyságát — ünnepli most oly általános lelkes örvendezéssel a francia nemzet. Elzász-Lotharingia, — majd annak is elkövetkezik a maga ideje, a jog és méltányosság szellemében. =■­ — ■■ ■■■ ,­f Budapest, aug. 31. Kibontakozás az osztrák káoszból. Bécsből táviratozzák, hogy a k­épviselőhág első ülésének napirendje a következő lesz : 1. A de­legáció megválasztása. 2. A kiegyezési provi­zórium meghosszabbítása. 3. Az ínséges vidé­kek gyámolításáról szóló javaslat. A kormány mindaddig nem engedi a napirend harmadik pontjának tárgyalását, a­míg a képviselőház az első kettőt el nem intézi. A kormány azt hiszi, hogy ily módon keresztülhajthatja az állami élet alapföltételeit alkotó javaslatokat s hogy az ellenzéket rákényszerítheti, hogy leg­alább ebben a két pontban fölhagyjon az obstrukcióval. Határrendezés Ausztria és Magyarország között. Az igazságügyminiszter az 1897. évi XIV. t.-cikk hatályba léptének napjával mindazokra a területekre, a­melyeket a törvénybe iktatott határ­rendezés következtében a besztercei kir. törvény­szék területéből Ausztriához csatoltak, így Alsó- Borgó, Borgó-Tiha és Major községek határaira nézve a magyar bíróságok illetékességét megszün­tette, viszont az Ausztriától Magyarországhoz át­csatolt és közigazgatásilag a nevezett községek határaiba kebelezett területekre nézve a magyar bíróságok hatáskörét tette illetékessé. A Magyar­­országtól Ausztriához csatolt területeket ama ma­gyarországi községi telekkönyvekből, a melyekbe eddig fölvéve voltak, késedelem nélkül lejegyzik s a lejegyzett területek itteni telekkönyvi állását, föl­­tüntető, hivatalból hitelesített telekjegyzőkönyvi másolatokat,az illetékessé vált dornai cs. kir. járás­­bírósághoz, mint telekkönyvi hatósághoz átteszik. Az Ausztriától Magyarországhoz csatolt területeket a szabályszerű póthelyszínelés útján az illető ma­gyarországi községek telekkönyvibe késedelem nélkül fölveszik. Ennek a telekkönyvvetésnek kellő keresztülvitele céljából azonban előzőleg az ingatla­nok ausztriai telekkönyvi állását föltüntető, hivatal­ból hitelesített telekkönyvi kivonatait s a netán szükséges egyéb adatokat a dornai csász. kir. járás­­bíróságtól, mint telekkönyvi hatóságtól beszerezni fogják. Apponyi Albert gróf üdvözlése. Apponyi Albert gróf szent istván-napi szózatára, a nemzeti párt vezérének hűséges jászberényi választói össze­gyűltek a Xeári-szállóban s a gyűlésen Eördögh Já­nos pártelnök előterjesztette Apponyi gróf nyílt le­velét, a melyet Tarnay Sándor olvasott föl, a mit éljenzéssel fogadtak s Pethes Pál indítványára vá­­laszfeliratot küldtek Apponyihoz, a­melyben a követ­kezőket mondják: Méltóságod iránti ragaszkodásunk és bizal­munk politikai és parlamenti működésének elvár­­hatatlan kísérőivé lettek. Mai összejövetelünk kel­lemes kötelességül rója ránk annak kijelentését, miszerint Méltóságodnak a legutóbbi időben ta­núsított politikai magatartása, kifejtett parlamenti ténykedése, melyekből nemzetünk szebb jövőjé­nek éltető napját látjuk kibontakozni, Méltóságod iránti ragaszkodásunkat és bizalmunkat megkét­szerezte — és bármit hozzon is ránk a jövő, törhetetlen a bizalmunk Méltóságod iránt, mert minden szava, minden tette arra tanít bennünket, hogy a hazáért mindent, a hazát semmiért. Emberbaráti iskolák. A kultuszminiszter a dadogok és hebegek számára külön iskolákat akar az országban fölállítani s azt kívánja, hogy ilyen iskola vezetésére csak külön képesített tanítók vál­lalkozhatnak. A tanítók tanfolyamát az idén a váci siket­néma intézetben tartják meg s a miniszter 28 tanítónak ott ingyen ad lakást és ellátást. A mi­nisztériumban szabályrendeletet is dolgoztak ki a dadogó tanfolyamok fölállításáról. A szabályzatnak legfontosabb rendelkezése az, hogy, a­hol csak annyi dadogó van, hogy egy tanfolyamot fel lehet állítani, ott fel kell állítani. Egy tanfolya­mon tizenhét növendéknél több nem lehet. A miniszter lehetőleg kis leckepénzt akar megállapítani, de mégis úgy, hogy a féléves tanfolyamon a tanító 100—150 forintot kapjon. A miniszternek ez az intézkedése illuzóriussá teszi azt a nagy humanizmust, a­melyre körlevelében hivat­kozik. A gazdagok orvosokkal gyógyíttatják a da­dogást és hebegést, a szegények pedig a tanfolya­mot nem tudják megfizetni. A legjobb esetben is, ha meg­van a tizenhét tanuló, egynek a tandíja félévre 18 forint, drágább, mint a legtöbb közép­iskola. A dadogó­ iskolákat csak úgy lehet megho­nosítani, ha azt a 100—200 forint tiszteletdíjat a község vagy az iskolaszék fizeti. Kevés a siketnéma-intézet címén a minap tettünk említést a sanyarú sorsról, melyben a süketnémák oktatásának ügye sínylődik Magyar­­országon. Ma Szabó Sándor dr. miniszteri segéd­titkár, a­ki a humanitárius ügyek vezetője a kultusz­minisztériumban, levelet írt hozzánk erről a kérdés­ről. Közöljük belőle a következő részt: Sajnos, igaz, hogy hazánkban kevés a siket­némák oktatására szolgáló intézmény s a fogya­tékos értékűek számarányához képest az oktatás­ban részesülők száma igen csekély. De e tekintet­ben az államot mulasztással vádolni nem lehet. Ismerni kell mindenekelőtt, hogy a siketnémák oktatása,­­ tekintettel arra, hogy nem mindenütt állítható föl számukra iskola vagy intézet, igen költséges. Az állam mégis mindent megtesz a dolog érdekében, a­mi csak tehetségében áll. A kolozs­vári, temesvári, aradi, kaposvári és budapesti siket­néma iskolák valamennyien állami segítséggel léte­sültek és az összes tanerőket az intézetekben az állam fizeti. Az állam által engedélyezett segítség­gel épült a siketnémák kolozsvári és a szep­tember hónap folyamán megnyílt temesvári intézete, ezenfelül az állam mozgalmat indí­tott iskola létesítésére Pozsonyban és a felvidéken. A nyomorultak, kik testileg még éppen nem bénák, a legszebb reményekkel nézhetnek a jövő elé, ha a társadalom is, melynek épp úgy kötelessége a fogyatékos, a mint az épérzékűekről gondoskodni, megteszi kötelességét. A testi és szellemi fogyatko­zásban szenvedők gyámolító egyesülete, mely célul tűzte ki a társadalmi mozgalom megindítását, e té­ren igen sokat fog tehetni, ha megfelelő szakfér­fiaknak ott vezérszerep jut, eddig az az egyesület megfelelő vezetés hiányában, maga is, fájdalom, gyámolításra szorult. Egyébként éppen Wlassics Gyula miniszter­sége alatt új szervezetet nyert ez az ügy, az inté­zetek budgetje lényegesen emelkedett, a tanítók fizetését rendezték, új tankönyveket adtak ki, az intézeteket újra fölszerelték, a növendékek száma az iskolában szaporodott. Szóval az állapot nem csak hogy nem kétségbeejtő, de a legszebb remé­nyekkel kecsegtet. A katolikus autonómia. A budapesti esperes­kerület papsága tegnap délelőtt 11 órától délután 5 óráig szavazott a központi papnevelő intézetben. A jegyzőkönyvet Böschart János jegyző ma terjesz­tette föl az érseki hivatalhoz. E szerint összesen 77-en szavaztak. Prohászka Ottokár dr., teológiai tanár 66, Bogisich Mihály 48, Molnár János apát 37, Csernoch János dr. esztergomi kanonok 30, Aschenbrier dr. esztergomi kanonok 11, Palkovics esperes 6, Jedlicska esperes 3 szavazatot kapott. Ezeken kívül még tizennégyen kaptak egy-egy sza­vazatot. A megválasztott autonómiai világi képviselők névsorának kiegészítéséül még közöljük a következő megválasztott képviselők neveit , Batthyány József zászlót, és középütt a bosnyák vörös-sárga lobogót tűzik ki. Hogy Kállayné Ilicsében a Hungária­­szállóban lakik, azt talán mondani is fölösle­ges. Mert Kállayné első­sorban és mindenek­­fölött magyar. Magyarul köszöntött, midőn lakásán tisztelegtem és mikor a magyar nyel­ven folyó társalgás közben, figyelmébe bátor­kodtam ajánlani egy nálunk is igen népszerű bosnyák udvari tanácsost, a ki ugyanakkor a szobában jelen volt és a ki társalgásunkat nem értette, a grófnő egész pajkosan je­gyezte meg: — Csak beszéljünk tovább magyarul, tanulja meg a sváb is a magyar nyelvet! Magyarul beszélget ő a gyermekeivel is, de sőt cselédségének nagy része is magyar. Fia a katona­ pályán van. Most tiszthe­lyettes. A grófnő bemutatta és hozzá tette — Mához egy esztendőre, Isten segít­ségével hadnagy lesz. Eszembe jutott, hogy a múlt évben emlí­tette a grófnő, mennyire izgatott a fia miatt, ki a Schmelzen a német császár tiszteletére rendezett katonai parádéra szintén kirukko­landó volt. — Hja, igen — mondá a grófnő — ott volt a fiam is és olyan szerencsében részesült, hogy a magyar király mutatta őt be a német császárnak. A szerajevói társas életről mondott el az­után a grófnő néhány intim és érdekes adatot s nekem föltűnt, hogy az egyes családok leg­apróbb dolgait is oly jól ismeri. — Hja kérem, mondá ő, ez az én kenyerem ! Különben igy van itt mindenki. Nagy szeretettel, lelkesedéssel dolgoznak az embe­rek, hogy nagy és szép eredményeket mu­tassanak föl. A zágrábi kiállításon a jó horvátok meg­bámulták a bosnyák ipar óriási haladását. — Ez csak svindli, jegyző meg egy ma­­gasrangu horvát hivatalnok. - Macht’s mir diesen Schwindel nach! jegyző meg reá a jelenlevő horvát bán. Egy turista futólagos följegyzésen mes­­­szire túlesik, hogy én itt a bosnyák ipar és kereskedelem rohamos fejlődésével foglalkoz­zam. Csak éppen, hogy megemlékezem gyö­nyörű szép szőnyegszövő gyáráról, melynek a millenáris kiállításon oly sok szép bámulója akadt és arról a rendkívül érdekes kézműipar­­iskoláról, hol szebbnél-szebb műtárgyakat, do­­hányszelencéket, vázákat stb. készítenek ezüst­tel kiverve. Mikor estefelé egy ilicsei vendéglő forra­szán vacsorához ültünk és a kerek pavillonban a cigány magyar nótákat kezdett húzni, szilaj, duhajkodó magyar nótákat, szeretetreméltó ci­­ceronónk, Hermann udvari tanácsos, a­ki itt Magyarországon is olyan sok szimpátiának örvend, a bosnyák betyár-romantikáról mondott el néhány csinos történetet.­­ Az okkupáció első évében történt — kezdő elbeszélését. Egy fontosabb kiküldetés­ben kellett vidékre mennem. Persze katonai kiséret mellett. Az utat lóháton tettük meg, vasútnak még akkor itt se hite, se hamva nem volt, öreg este köszöntött ránk, mikor végre egy házhoz értünk s ebben a magános csárdá­ban vettünk éjjeli szállást. Katonáim az istálló­ban heveredtek le, nekem a korcsmáros szo­bája jutott. Agyon voltam fáradva és a nyir­kos, ködös őszi est nedvességétől úgy fáztam, hogy nem tudtam fölmelegedni. Úti táskámból előkerestem teafőzőmet és éppen lángra­­lobbantottam a borszeszt, mikor az ajtó megnyílik és egy vad, marcona alak lé­pett be rajta. Harminc éves ember lehe­tett s csak úgy duzzadt az erőtől. Rögtön ráismertem, hogy a korcsmárosnak a bérese. Az imént még segédkezett a lovak leszerelé­sénél. Itt ebben az elhagyatott magányban ennek az erős, tagbaszakadt legénynek a láto­gatása éppen nem volt ínyemre, különösen mikor észrevettem, hogy alaposan föl van fegyverkezve. Különben is úgy látszott, hogy a kelleténél mélyebben tekintett a korsó fene­kére. Kérdezősködött, hogy meg vagyok-e a szobával elégedve? De látszott, hogy ez csak ürügy volt. Revolverem a szoba túlsó felén hevert és én aggódva láttam, hogy védtelenül állok ezzel a fickóval szemben, ő egész bizal­masan helyet foglalt a teafőző mellett és kér­dezősködött utam céljáról és hogy én a tör­vény embere vagyok-e ? Csak nem tudtam, mi szándéka van. Végre kirukkolt vele, hogy neki nyomja valami a lelkét. Két gyilkosság. Megölt egy pasát néhány év előtt, azonkívül meg a kedve­sének szeretőjét szúrta le. Ezen a helyen, ebben az időben, ilyen társaság nem a legkedvesebb be­nyomást tette reám. Ezt a vallomást pedig azért tette előttem, hogy megtudja, várjon mi fog vele történni, ha az ő dolga valaha nap­fényre kerül? Én kitérő választ adtam és órámat elővéve, az idő előrehaladott voltára figyelmeztettem és kértem kölcsön föl reggel 5 órakor. Ő megnézte arany órámat és­­ meg­ígérte, hogy reggel fölébreszt. Távozott. Én persze azonnal eltorlaszoltam az ajtót és ke­zemben a revolverrel feküdtem az ágyba. Reg­gel öt órakor az én emberem az ajtón döröm­bölt és behozta szépen kitisztított csizmáimat., BUDAPESTI HÍRLAP, (243. sz.) 1897. szeptember 1.

Next