Budapesti Hírlap, 1897. szeptember (17. évfolyam, 243-272. szám)

1897-09-07 / 249. szám

1897. szeptember 7. BUBAPESTI HÍRLAP. (249. p.) holva vitték a városi kórházba, hol nehány óra múlva kiszenvedett. A harmadik halott egy péter­­vásári elmebajos öregasszony, özvegy Kovács Jó­­zsefné, ki tegnapelőtt rohamában fölakasztotta ma­gát. Mire észrevették, már meghalt.­­ (A sikkasztó bizományos.) Megírtuk lapunk mai számában, hogy Pollák Benő fiatal bizo­mányost letartóztatták a minap, mert nagy sikkasz­tást követett el. A rendőrség ma kiadott jelentése mindenben megerősíti tudósításunkat, csak az elsik­kasztott összeget szállítja le tízezer forintra. Kü­lönben a család is kijelenti, hogy az elsikkasztott összeg tízezer forint, a­mit már visszatérített a gyárosoknak. Pollák Adolf, a másik sikkasztó nem szökött külföldre, mert őt is letartóztatta annak idején a rendőrség s öcscsével együtt ma is az ügyészség fogházában van. A főkapitányság már tíz nappal ezelőtt tudathatta volna az ese­ményt a sajtóiroda útján, de úgy látszik, sok­kal több gondja van arra, hogy a lapok az éhező csavargók kis tolvajlásait megírják, mint hogy a nagyobb bűncselekmények híre kiszivá­rogjon a Zrínyi­ utcai rendőrségi palota falai közül. Ha megtette volna annak idején a maga köteles­ségét, most nem kellene rektifikálnia a lapok szám­beli tévedését.­­ (A betörő útja.) Megírtuk a minap, hogy Forster Gyula napidíjas feltörte az államépítészeti hivatal egyik szekrényét, a­melyből kevés dijján hatszáz forintot lopott el, aztán megszökött a fővá­rosból­­Sz. Józsefné, született Szívós Róza rendőri felügyelet alatt álló nővel. A szökevény szeptember másodikén reggel Pécsbe érkezett, onnan még aznap délben Semeringbe utazott szeretőjével s két napig élvezte az alpesek fris levegőjét. Negyedikén Grácba mentek, Grácból aznap este Feldbachba ko­­csikáztak. Ötödikén már Gleichenbergben voltak, este pedig Győrbe érkeztek, a­hol Forster Gyula egy­szerűen faképnél hagyta útitársát, a­ki visszajött Budapestre és mindent elmondott a rendőrségnek. A főkapitányság a tolvaj napidíjas kézrekerítésére megtette a legszélesebb körű intézkedéseket.­­ (Veszett macska.) A minap a pestvárme­gyei Szent-Benedek községben veszett macska ga­rázdálkodott, a­mely nagy riadalmat okozott a la­kosság között. Tömérdek házi állatot mart meg s végre a járókelőknek esett. Nem kevesebb, mint kilenc embert harapott meg, közülök többet igen veszedelmesen az arcon. A sebesültek tegnap jöt­tek föl a Pasteur-intézetbe.­­ (Tüzek.) Rozgony abaujmegyei községben szeptember 3-án nagy tűz pusztított, mely oly gyor­san terjedt, hogy rövid idő alatt tizennégy ház, a zsidó templom és több csűr a begyűjtött gaboná­val a lángok martalékává lett. A kár igen nagy és nagyobbára szegény gazdákat sújt. — Paucsina- Lehotán Liptó megyében a tűz a nagy szélvész mel­lett a tőszomszédságban levő Lazissk­a falura is át­terjedt, és mindkét községben több épületet el­hamvasztott.­­ (Zarándoklóé Lourdesba.) Bobitsez­ Fe­renc dr. pápai kamarás a hercegprímás engedelmé­vel szeptember 26-án zarándoklatot vezet Lourdesba. Jelentkezni lehet vagy a nagymarosi plébánián, vagy Budapesten VI. Váci­ körut 43. I. emelet, a­hol bővebb fölvilágosítás nyerhető.­­ (Iskolai hírek.) A kegyestanitórendiek fő­gimnáziumában tegnap nyitották meg az iskolaévet nagy ünnepséggel. Az intézet kápolnájában tartott ünnepi mise után a növendékek a díszterembe gyűl­tek, hol felolvasták a fegyelmi szabályokat. A taní­tás holnap kezdődik. — Az országos zeneakadémiá­ban már holnap szeptember 7-én és holnapután tart a beírás. Rendkívül sokan lesznek az idén is a je­lentkezők, kik közül azonban az első évfolyamra 15—20-at vehetnek csak föl s igy a bizottságnak módjában lesz válogatni. — A nagyváradi m. kir. bábaképző intézet téli tanfolyamára októ­ber első tiz napján lehet beiratkozni. A beíráshoz honossági és­ keresztlevél, továbbá házassági, erkölcsi, és orvosi bizonyítvány kell. — A fővárosi felső ipariskolában még tart a beírás. Azokat a tanulókat, a­ki az állami iparisko­lából vagy a mintarajziskolából az idén kiszorultak, az intézet lónyay­ utcai helyiségében veszik föl.­­ A Gabelsberger-Markovits rendszerű női gyorsírókör az idén nyilvános tanfolyamot rendez hölgyek számára. A három hónapra terjedő tanfolyam szeptember 15-én délután öt órakor nyílik meg a lipót­ utcai polgári leányiskolában, a részvételi díj 10 frt. . Beiratkozni a kör jegyzőjénél, Velkey Mariska kis­asszonynál (Kossuth Lajos­ utca 3. sz.) a déli és esti órákban, valamint a megnyitás napján a tanfolyam helyiségében lehet.­­ Az országos nőképző egyesület őszi háztartási tanfolyama, mely a felnőtteknek a háztartási ismeretek különféle ágaiban ad alapos gyakorlati és elméleti oktatást, október elején nyílik meg. Az új tanfolyam iránt nagy az érdek­lődés, úgy, hogy a felvételeket rövid idő alatt be kell szüntetni. A beírás az országos nőképző egyesület leány­tan és nevelő intézetében IV ker., Zöldfa­ utca 38. szám alatt történik. A háztartási tanfolyamot az idén is Rudnay Józsefné vezeti.­­ (Rendőri hírek.) Halálos esés. Az éjszaka szerencsétlenség érte Schebola Mihály pincért. Má­moros fővel kiült a Sósfürdőben levő második eme­leti lakásának ablakába, a­honnan lezuhant s az ötvennégyezer iskolás gyerek. — Saját tudósítónktól. — Budapest, szept. 6. A főváros összes közép- és polgári isko­láiban tegnap, elemi iskoláiban ma zárták le a beírott tanulók lajstromát. Helyet kaptak az összes jelentkezők, azok is, a­kiket az illető iskolaigazgatók első ízben visszautasítottak. Budapest főváros iskolába járó gyerekeinek száma ezek szerint a jelentések szerint 54.709. A középiskolákban.­ A fővárosban négy éve már az a rendszer­, hogy az iskolákba való felvétel július elején törté­nik, hogy az államnak a tanulók számához képest ideje legyen gondoskodni tantermekről és tanárok­ról. Júliusban az idén 7597 középiskolai tanuló jelent­kezett, míg később és szeptemberben csak 8—9000. Ezek természetesen a központban levő középisko­lákban már nem találtak helyet s a főigazgató min­den nála jelentkezett tanulót a tavaszmező­ utcai uj gimnáziumba küldött, a­hol még az ezután jelentke­zők számára is bőven van hely. Ez az új gimnázium azonban, a főigazgató véleménye szerint nem elégséges s szükségesnek látszik a VI. kerületben is egy gimnázium felállí­tása, mert a Barcsay­ utcai gimnázium a főváros három legnagyobb kerületének kevés. A főváros nyolc gimnáziumában 4738 tanuló és öt reáliskolájában 2859 tanuló van beírva. A múlt évihez képest csak ötvenhárom a szaporodás, ebből azonban harminc a leánygimnáziumra esik s igy tu­lajdonképpen a többi gimnáziumokban összevéve, csak huszonhárommal több a tanuló, mint tavaly. A reáliskolákban pedig ez ideig 141 tanulóval keve­sebb a növendékek száma. Hely tehát itt is van. A hat polgári fiú­iskolába beirtak 2548 tanulót, 4 felső kereskedelmi iskolába 1054 tanulót, 10 pol­­gári leányiskolába 4083 tanulót és végül a 2 városi felsőbb leányiskolába 428 tanulót. A középfokú iskolákba összesen eddig beír­tak : 15.705 tanulót. Ebből 10.079 fiú és 4626 leány. Föltűnő a leánytanulók csekély száma. Ez pedig azért van, mert a leányiskolai igazgatók fel­sőbb utasításra csak a jó tanulókat veszik föl, más­részt pedig azért, mert az iskolákban a létszám korlátolt. A beírásokról szóló részletes adatokat alább közöljük , bennük van az iskolák és tanulók száma. Gimnáziumok: I. kerületi állami gimnázium: 4 osz­tály; összesen 374. — II. kerületi gimnázium: 8 osztály; összesen 458. — IV. kerületi piaristák gimnáziuma : 8 osztály; összesen 705. — V. kerü­leti királyi gimnázium: 8 osztály; összesen 670. — VII. kerületi állami gimnázium : 8 osztály; összesen 957. — VII. kerületi állami gimnázium : 5 osztály ; összesen 620. — Evangélikus gimnázium: 8 osztály; összesen 364. — Református gimnázium: 8 osztály; összesen 584. Reáliskolák. II. kerületi állami : 8 osztály; összesen 421. — IV. kerületi városi: 8 osztály ; összesen 564. — V. kerületi állami: 8 osztály ; ösz­­szesen 800. — VI. kerületi állami: 8 osztály; ösz­­­szesen 504. — VIII. kerületi városi: 8 osztály; összesen 570. Polgári fiú­iskolák. II. kerületi városi 4 osz­tály ; összesen 322. — II. kerületi városi 4 osz­tály ; összesen 205. — IV. kerületi városi: 4 osz­tály ; összesen 372. — VII. kerületi városi: 5 osztály ; összesen : 555. — VII. kerületi városi: 5 osztály ; összesen 690. — IX. kerületi városi: 4 osztály ; összesen 309. — Röser-féle polgári : 4 osztály ; összesen 97. Felső kereskedelmi iskolák: II. kerületi városi: 3 osztály; összesen 219. — VI. kerületi városi: 3 osztály; összesen 310. — IX. kerületi városi: 3 osztály; összesen 377. — Rösser-féle kereskedelmi: 3 osztály; összesen 248. Polgári leányiskolák: I. kerületi városi: 4 osz­tály ; összesen 275. — H. kerületi városi: 4 osz­tály ; összesen 415.­­— II. kerületi városi: 4 osz­tály ; összesen 254. — IV. kerületi városi: 4 osztály; összesen 246. — V. kerületi városi: 4 osztály; ösz­­szesen 591. — VI. kerületi városi: 4 ossztály ; 1j­z­­szesen 581. — VII. kerületi városi: 4 osztály; VII. kerületi práter-utcai: 4 osztály; VII. kerü­leti csokonai-utcai: 4 osztály; összesen 344. — X. kerületi városi: 4 osztály; összesen 115. Felsőbb leányiskolák: I. kerületi várbeli iskola: 6 osztály; összesen 162. — IV. kerületi városi, 6 osztály ; összesen­­ 281. Mindazokban az iskolákban, a­melyekben még van hely, fölvételért az igazgatóságokhoz kell for­dulni; ha azonban a létszám betelt, a fölvételt Erős­y Béla dr. főigazgatótól kell kérni. Az elemi népiskolákban. A főváros elemi iskoláiban is elhelyezték az összes jelentkezőket, sőt még majdnem valamennyi iskolában van hely. Különösen érdekes az elemi iskolák beírásának az eredménye. Az új leckepénz szabályzatnak az elemi iskolákra vonatkozó része ugyanis annyira liberális, hogy csak az fizet tan­díjat, a­ki éppen akar s egyszerű kijelentésre el­engedték a tandíjat. Fontos az eredmény azért is, mert a kultuszminiszter, meg a tanfelügyelő tudva­levőleg már évek óta keres 10.000 olyan tanköte­lest, a­ki azért nem jár iskolába, mert nem lehet elhelyezni. A beírások után mondhatjuk, hogy igaza volt Márkus polgármesternek a­mikor azt állította, hogy ez a 10.000 iskolakerülő csak papíron van. Ha külön tekintjük az egyes kerületekben beírt tanulókat, akkor látjuk, hogy mind a tíz kerületben van fölösleges hely, bár a főváros hatvanöt elemi iskolájába 39.084 tanulót írtak be. Az egyes kerületekről a következő statisztikai adatokat állítottuk össze: Az I. kerület tizenhárom iskolájába beírtak 3632 gyermeket, hely van még 546 számára. Tavaly volt 3732 tanuló. A II. kerület öt iskolájába eddig 2020 gyer­mek van beírva, hely van még 220 számára. Tavaly­­volt 2132 tanuló. A III. kerület hat iskolájába eddig 3347 gyer­meket írattak be, hely van még 101 számára. Ta­valy volt 3391 tanuló. A IV. kerület két iskolájába eddig 963 gyer­meket írtak be, hely van még 385 számára. Tavaly­­volt 1076 tanuló. Az V. kerület három iskolájába beírtak 1727 gyermeket, hely még 596 számára van. Tavaly volt 2043 tanuló. A VI. kerület nyolc iskolájába eddig 8084 gyermek van beírva, hely van még 543 számára. Tavaly volt 6976 tanuló. A VII. kerület kilenc iskolájában eddig 6241 gyermeket írattak be, hely még 142 számára van. Két iskolában még nem tudják a tanulók számát. Tavaly a tizenegy iskolában 9232 tanuló volt, az eddig ismeretlen eredményű két iskolában pedig 2272 tanuló. A VIII. kerület kilenc iskolájába eddig 6458 gyermeket írtak be, hely van még 275 számára. Tavaly volt 6994 tanuló. A IX. kerület négy iskolájába eddig 3647 gyermeket írtak be , még 274 számára van hely. Tavaly volt 3648 tanuló. A X. kerület hat iskolájában az eddig beivott gyermekek száma 3005 s még 492 számára van hely. Tavaly volt 2814 tanuló. A főváros 65 iskolájába eddig összesen 39084 fiú és leánygyermek van beírva, hely van még 3671 számára. Tavaly az összes beírott gyermekek száma 39905 volt, vagyis az idén még eddig 821-el kevesebb tanuló van beírva, udvar kövezetén szörnyet halt. A boncolóintézetbe vitték. — Gyilkos anya, Fongrácz Julia cseléd­lány vasárnap reggel megfojtotta újszülött gyerme­két a József­ utca 109. számú házában levő lakásán. A bűnös leányt letartóztatták. — Szülőknek, kik gyermekeiket intézetekben ne­veltetik, Stern József, Budapest, IV. Kálvin­ tér 1. elismert szolid cég kívánatra díjtalanul küldi meg­felelő intézeti fehérnemű árjegyzékeit. — Vértes-féle sósborszesz a leghatásosabb. FŐVÁROSI ÜGYEK. Budapest, szept. 6. — A képviselőválasztók. A központi vá­lasztmány ma tárgyalta az országgyűlési képviselő­­választók ellen beadott 326 fölszólamlást. A vá­lasztmány, a­kit csak lehetett, fölvett a névjegyzékbe. A napirend előtt az elnök megemlékezett Nászay Mórról, s fölemlíti, hogy Benedek Sándort közigaz­gatási bíróvá nevezték ki. A két üres állást a köz­gyűlés fogja betölteni. A fölebbezéseket 30-áig kell beadni.­­ Az árvízkárosultak. Az óbudai filatóri dűlőben tudvalevőleg negyvenöt házat öntött el az árviz. Ezekből a házakból a lakókat kiköltöztették s addig nem engedik meg a visszatérést, a­mig a házakat közegészségi szempontból elegendő módon nem renoválják. A háztulajdonosok között tiz nap­számos van, a­kik 4-7 tagból álló családjukat 6-9 forint heti keresetből tartják fönn s ebből fe­­dezik egyéb kiadásaikat is, úgy hogy a házak ja­vítására egy krajcárjuk sincsen. Az óbudai elöljá­róság ma arra kéri a tanácsot, hogy ezt a tíz há­zat a főváros renováltassa.­ ­

Next