Budapesti Hírlap, 1897. október(17. évfolyam, 273-303. szám)
1897-10-01 / 273. szám
. Megeshetik azonban, hogy az osztrákok nem úgy igazítanak alkotmányukon, hogy a közös ügyeknek eddigi keretében maradjon, hanem a régi történeti alapokra visszatérve, helyreállítják a cseh királyságot s fölbontják az állami egységet, vagy pedig a központi parlamentet egészen el is hagyják, vagy egyáltalán semminő közös alkotmányban meg nem férnek s a régi abszolutizmust visszaállítják, mert Ausztria alkotmányosan nem kormányozható. Ha ily lényeges átalakulások következnének be királyunk osztrák országaiban és tartományaiban, akkor az 1867 : 12. törvény rendelkezéseit úgy, a mint a törvényben foglaltatnak, megtartani nem lehetne. Például nem tarthatunk delegációt, ha Ausztriának nincs delegációja, melylyel tárgyaljunk s nem állapíthatjuk meg a közös költségeket kölcsönös üzenetekkel s egyező határozatokkal, ha az osztrák népek képviselete hiányzik. Ha tehát más az osztrák alkotmány, mint a mostani, az 1867-ki törvényt ehhez képest revízió alá kellene venni, vagy ha Ausztriában egyáltalán nincs alkotmány, a pragmatika szankcióban foglalt kötelezettségeknek úgy teszünk eleget, hogy azokra nézve kizárólag királyunkkal állapodunk meg törvényben s azzal az osztrák kormánynyal tárgyalunk, mely ő felsége az osztrák császár megbízottja. Bekövetkezhetik tehát Magyarországra nézve a nem kívánatos állapot, hogy a közös ügyekre vonatkozólag a 67-iki kiegyezést revízió alá kell venni. Ez a helyzet, ez a veszedelem, mely fenyeget, ez az a sötét felhő, mely Ausztriát elborítja, honnan Magyarország napsugaras ege alá menekült felséges királyunk. Erősségünk az, hogy e kérdések feszegetését nem Magyarország helyzete tette napirendre, hanem Ausztria állapota. Ha a kérdést meg kell oldani, legkevesebb az, mutatkoztak. S a magyar zsarnokság, az erdélyi kérdés kicsiny tőkéjéből élők táborában megindult az izgatás. Az utcán árulni kezdték Lukács és Rácz máig is friss egészségnek és jó étvágynak örvendő magyar királyi vértanuk arcképét. Ezek voltak az elsőrendű vértanuk, ezeknek egész lap jutott, a másodrendű vértanuknak, vagyis azoknak, akik államfogházainkból meghízva bár, de törve nem távoztak, már meg kellett elégedniök azzal, hogy öten-hatan jutottak egy lapra. Megtörtént, hogy az elárusító együtt árulta a mi királyunk, a román király és a vértanuk arcképét. (Ez az igazi vegyeskereskedés !). Azután jöttek a kolozsvári memorandum-per alkalmával felvett fotográfiák. Minő különös hatást tettek rám ezek a képek, rám, aki ott voltam Kolozsvárott, mikor ezek a képek készültek. Rám, a ki tudtam, hogy Lukács úr a törvényszék elnökétől kierőszakolta, hogy fegyverek közt kísérjék a tárgyalásról a fogadóba, mert élete nem biztos. Holott az utcán csak román parasztok voltak, akiket a liga pénzén csődítettek oda. Rám, a ki láttam, hogy a Hungáriafogadó erkélyén várta a menetet az apparátusával a bukaresti fotográfus. A ki láttam, hogy Lukács, az utcába bekanyarodva, megállította a fegyőröket és odakiáltott a fényképezőnek : „Most!“ Itt hallottam először, hogy egy fotográfus így szóljon a klienséhez: „Kissé barátságtalanabb arcot tessék vágni!“ Ami Lukácsnak szólott, aki itt öltötte fel először azt a martir-arcot, melyet később olyan nagy sikerrel használt. Mindezt hangos kiabálás közt árulták az utcán, hogy Magyarország a helyzetnek semmi kárát ne vallhassa. Királyunk fölismerte Magyarország hűségét és államfentartó erejét, mely miként Mária Terézia alatt és a francia háborúk idején, azonképpen most is Ausztriát összetartja. E jó viszonyt nekünk ápolni kell, hogy Magyarországban támaszt nyerjen a dinasztia a monarkia nagy érdekeinek védelmére s a külföld előtti tekintélyének megóvására. A pragmatika szankció nem használt a dinasztiának semmit, csak midőn Magyarország érte helyt állott. Föloszlathatatlanul és elvárhatatlanul állunk egy közös uralkodó alatt Ausztriához és ő is velünk s a kölcsönös és közös védelem kötelezettsége úgy a külügyekben, mint a hadügyekben: ez a pragmatika szankció. Ezeknek a kötelezettségeknek közjogi formái benne foglaltatnak a 67-iki kiegyezésben: a dualizmus, a paritás s a magyar állam, önállósága. Ezeket tartsuk fenn, ezek a mi zászlónk felírásai. A 67 a mi védő pajzsunk. BUDAPESTI HÍRLAP, (273. sz.) 1897. október V. Budapest, szept. 30. Állami nyugdíjazások. A királyi tósitok. A külföldi és a hazai újságok nagy része most azokkal a pohárköszöntökkel foglalkozik, melyeket Ferenc József királyunk és Károly román király elmondottak. A Nationalzeitung, mint Berlinből táviratozzák, a következőket írja: „A tegnap Budapesten Ferenc József császár és a román király között váltott fölköszöntök a két uralkodó közti szíves, személyes viszonyt konstatálják és megerősítik Románia ama szándékát, hogy a hármas szövetséggel egy vonalban lépjen akcióba a békéért. Hogy Romániának viszonyai megerősítésére szüksége van a békére, amelynek megőrzése szoros kapcsolatban a hármas szövetséggel legközelebb fekvő út Románia számára, ezt az ország helyzete épp úgy, mint korábbi idők tapasztalatai világosan bizonyítják, így ez év sok békeszerető nyilatkozataihoz ez utolsókat azzal a kellemes érzéssel sorolhatjuk, amelyek az ily nyilatkozatokat kísérni szokták.“ A Berliner Tageblatt így ír: „Bár a felköszöntők különösen személyes jellegűek, mégis uralkodói személyein át szoros kapcsolatot fűznek a két nemzet között. Az uralkodók egyike sem használta ugyan az alliance szót, mégsem kételkedik senki sem abban, hogy Románia csatlakozása a hármasszövetséghez megdönthetetlen tény.“ A lap rámutat a kipróbált román hadseregre. Mindazáltal — úgymond— Románia csatlakozása senkire nézve sem fenyegető, legkevésbbé Oroszországra, amelynek határain csak barátok vannak. A bukaresti lapok igen rokonszenves hangon írnak Magyarországról és I. Ferenc József királyról, kinek nemes jelleméről a leghízelgőbb dicséretekkel emlékeznek meg. A francia nyelven megjelenő Independance houmaine, mely a külügyminisztérium lapja, azt mondja, hogy Románia külpolitikája független a helyi nemzeti áramlatoktól és már Bratianu Jon állította fel azt az alapelvet, hogy Románia külpolitikáját Bukarestben, nem pedig Nagy-Szebenben csinálják. A hazai román lapok egyelőre még csak Károly király budapesti látogatásával foglalkoznak. A brassói Gazeta Transivaniei a következőket írja: Mindaz, ami most Budapesten történt, nem egyéb, mint bezárása annak a periódusnak, amely tizennégy év óta nálunk és a hegyeken túl mindent elkövetett arra, hogy Románia barátságosan közeledjék Ausztria-Magyarországhoz s ezzel a hármas szövetséghez. Mióta a politika horizontján fölmerült Románia csatlakozása a hármasszövetséghez, romániai testvéreink közt mind erősebb lett az a meggyőződés, hogy monarkiánk és a román királyság kölcsönös barátságos viszonya el nem képzelhető mindaddig, míg az erdélyi románság ki van téve a magyar kormány nemzetiségfosztó törekvéseinek és üldözéseinek . . . Károly király 1895-ki ischli látogatásának az lett az eredménye, hogy a memorandum elítéltjei kegyelmet kaptak. Ez volt minden, ami a magyar kormány befolyásával jött létre, hogy megnyugtassák az embereket, de nem annyira nálunk, mint inkább Romániában. De hirtelen vége lett a szebb reményeknek. Bekövetkezett Sturza miniszterelnök hírhedt nyilatkozata, amely bejelentette, hogy a budapesti és bukaresti kormányok között kölcsönös tárgyalások folynak a magyar államellenes izgatások elfojtá- Az állami számvevőszék összeállította a múlt év folyamán történt állami nyugdíjazások teljes jegyzékét, amely szerint az 1896-ik év folyamán a következő nagyobb nyugdíjazások történtek : A belügyi minisztériumnál Bárdy Balázs csendőr-alezredes 2010 frt, Csáky Gyula gr. főispán 1760 frt, Kemény Kálmán b. főispán 1600 frt, Lukács Mózes csendőrezredes 3300 frt, Svastics Benő főispán 3600 frtot. — A pénzügyi minisztériumnál Brusic Mihály pénzügyigazgató 3000, Bubi Károly bányatanácsos 2000, Dologh János bányatanácsos 3400. «Gombos Gusztáv miniszt. tanácsos 4500, Márffy Ágoston államtitkár 6000, Platzer Jenő osztályvezető 2200, Rikovszky Miksa pénzügyi tanácsos 2000, Szenyi József pénzügyigazg. helyettes 2200, Trexler Ferenc pénzügyi tanácsos 2200 írttal. A kereskedelmi minisztériumnál Gerbert Hugó, Katkics Mátyás és Stiller Bernát felügyelők 1600, Pelikán Ede és Szeuffert Szilárd felügyelők 1800, Szász Róbert m. tanácsos 1620 írttal. — A földmivelési minisztériumnál Bedő Albert államtitkár 3800, Dobi Ciklós erdőszámvevőségi igazoló 2400, Kovácsy Sándor oszt. tanácsos 2340, Marschow József jószágigazgató 2500 írttal. — A közoktatási tárcánál Balázs Ferenc tanár 2.100 Hanthó Sőt azt hallottam, hogy egy kirakatban valami szemetet tettek ki, s alája írták : kenyér a szegedi államfogházból. De ezt már nem láttam. Annyi azonban bizonyos, hogy sokkal érdekesebb lett volna azt a kenyeret kiállítani, melyet a románia paraszt eszik, s amelyet a szegedi kenyérrel bizonyaira egyetlen vértanú se cserélt volna el. A király megérkezése előtt való napon népgyűlés volt a Hotel Daciában, épp a hol laktam. Legnagyobbrészt tanulók voltak jelen. Tárgy: A magyar zászlók eltávolítása. A népgyűlés át akart alakulni tüntető körmenetté, de a rendőrség szétoszlatta. Sturdza pedig megígérte nekik, hogy közéjük lövet, ha zavarognak. Nem is pisszent senki. S alig húzta ki a király a lábát Bukarestből, öt perc múlva a magyar zászlók már le voltak szedve, hivatalosan. Mire a diákoknak eszükbe jutott letépni, már egyet se találtak. Nálunk még ma este, a román király távozása után huszonnégy órával is vígan lobogtak a román zászlók a kivilágított városban. Egy-egy óriási román lobogó szinte súrolja az utcákon hemzsegő rengeteg tömeg fejét. Egy rántással lent volna. De senkinek eszébe sem jut. Nagyon helyesen. Mert hát tetszik tudni, mi urak és gavallérok vagyunk, akik megbecsüljük a vendégeinket. S mikor Károly király tegnap este százezer ember éljenkiáltásai és hatalmas palotasoraink közt a vasútra robogott, lehetetlen, hogy a nép helyes érzékét, politikai iskolázottságát és fegyelmezettségét ne csodálta volna. Sipulusz Lajos reáliskolai igazgató 2300, Paál Ferenc tanítóképző-igazgató 2500, Szász Béla egyetemi tanár 3520, Zirzen Janka igazgatónő 2500 írttal. Az igazságügyi minisztériumnál Apor Zoltán biró 1822, Bogyay Gyula biró 2100, Farkas Géza táblai tanácselnök 4800, Fábry Gyula táblai biró 2500, Illyés Ferenc biró 2100, Kozma Sándor főügyész 4680, Engelmayer József tervszéki elnök 1260, Mócsy József biró 2300, Psik Lajos ügyész 1646, Pulsz Imre táblai biró 8000, Rabos Milos táblai biró 2040, Szentgyörgyi Imre kúriai tanácselnök 6000 és Széchenyi Imre törvsz. elnök 2436 írttal. — A honvédelmi minisztériumnál Babos Kálmán vezérőrnagy 4095, Bakonyi Károly p. altábornagy 4200, Bábolnay Lajos ezredes 2325, Beloville Emil ezredes 3000, Csajághy Béla vezértörzsorvos 3564, Gyertyánffy Kálmán ezredes 2025, Hackenschmidt Antal ezredes 2100, Hild Gyula altábornagy 6300, Jaszky Lajos altábornagy 3937, Jelenteik Vince altábornagy 6300, Kholler László ezredes 3000, Kristóf Béla ezredes 2025, Lukinácz Ede altábornagy 6300, Öhl Antal főhadbiztos 2000, Parac Lukács alezredes 2925, Pasku Sándor ezredes 3000, Pókay Lajos altábornagy 6300, Say Győző altábornagy 4252, Schreiner Imre ezredes 2625, Stayer István alezredes 2100, Tóth József ezredes 3000, Vidovics Menyhért ezredes 2025, Vojnárovics Sándor altábornagy 5825, Zgorszky Zsigmond ezredes 2700 és Zoltán Elek altábornagy 6142 írttal lépett nyugdíjba. Amint ez az összeállítás is mutatja, a nagy nyugdíjazásokból a honvédelmi tárcára esik a legjelentékenyebb rész. A múlt év folyamán állami nyugdíjazásban részesültek közül öten: Bedő Albert, Engelmayer József, Kovácsy Sándor, Psik Lajos és Széchenyi József képviselői mandátumot nyertek a legutóbbi általános választások alkalmával.