Budapesti Hírlap, 1897. október(17. évfolyam, 273-303. szám)

1897-10-01 / 273. szám

. Megeshetik azonban, hogy az osz­trákok nem úgy igazítanak alkotmá­nyukon, hogy a közös ügyeknek ed­digi keretében maradjon, hanem a régi történeti alapokra visszatérve, helyre­állítják a cseh királyságot s fölbontják az állami egységet, vagy pedig a köz­ponti parlamentet egészen el is hagy­ják, vagy egyáltalán semminő közös alkotmányban meg nem férnek s a régi abszolutizmust visszaállítják, mert Ausztria alkotmányosan nem kormá­nyozható. Ha ily lényeges átalakulások kö­vetkeznének be királyunk osztrák or­szágaiban és tartományaiban, akkor az 1867 : 12. törvény rendelkezéseit úgy, a mint a törvényben foglaltatnak, meg­tartani nem lehetne. Például nem tart­hatunk delegációt, ha Ausztriának nincs delegációja, melylyel tárgyaljunk s nem állapíthatjuk meg a közös költségeket kölcsönös üzenetekkel s egyező hatá­rozatokkal, ha az osztrák népek kép­viselete hiányzik. Ha tehát más az osztrák al­kotmány, mint a mostani, az 1867-ki törvényt ehhez képest revízió alá kellene venni, vagy ha Ausztriá­ban egyáltalán nincs alkotmány, a pragmatika szankcióban foglalt köte­lezettségeknek úgy teszünk eleget, hogy azokra nézve kizárólag kirá­lyunkkal állapodunk meg törvényben s azzal az osztrák kormánynyal tárgya­lunk, mely ő felsége az osztrák csá­szár megbízottja. Bekövetkezhetik te­hát Magyarországra nézve a nem kívánatos állapot, hogy a közös ügyekre vonatkozólag a 67-iki kiegye­zést revízió alá kell venni. Ez a helyzet, ez a veszedelem, mely fenyeget, ez az a sötét felhő, mely Ausztriát elborítja, honnan Ma­gyarország napsugaras ege alá mene­kült felséges királyunk. Erősségünk az, hogy e kérdések feszegetését nem Ma­gyarország helyzete tette napirendre, hanem Ausztria állapota. Ha a kér­dést meg kell oldani, legkevesebb az, mutatkoztak. S a magyar zsarnokság, az er­délyi kérdés kicsiny tőkéjéből élők táborában megindult az izgatás. Az utcán árulni kezdték Lukács és Rácz máig is friss egészségnek és jó étvágynak örvendő magyar királyi vértanuk arcképét. Ezek voltak az elsőrendű vértanuk, ezeknek egész lap jutott, a másodrendű vér­tanuknak, vagyis azoknak, a­kik államfoghá­zainkból meghízva bár, de törve nem távoz­tak, már meg kellett elégedniök azzal, hogy öten-hatan jutottak egy lapra. Megtörtént, hogy az elárusító együtt árulta a mi kirá­lyunk, a román király és a vértanuk arcképét. (Ez az igazi vegyeskereskedés !). Azután jöttek a kolozsvári memorandum-per alkalmával fel­vett fotográfiák. Minő különös hatást tettek rám ezek a képek, rám, a­ki ott voltam Kolozsvárott, mikor ezek a képek készültek. Rám, a ki tudtam, hogy Lukács úr a törvény­szék elnökétől kierőszakolta, hogy fegyverek közt kísérjék a tárgyalásról a fogadóba, mert élete nem biztos. Holott az utcán csak román parasztok voltak, a­kiket a liga pénzén csődí­­tettek oda. Rám, a ki láttam, hogy a Hungária­­fogadó erkélyén várta a menetet az apparátu­sával a bukaresti fotográfus. A ki láttam, hogy Lukács, az utcába bekanyarodva, megállította a fegyőröket és odakiáltott a fényképezőnek : „Most!“ Itt hallottam először, hogy egy fotográfus így szóljon a klienséhez: „Kissé barátságtalanabb arcot tessék vágni!“ A­mi Lukácsnak szólott, a­ki itt öltötte fel először azt a martir-arcot, melyet később olyan nagy sikerrel használt. Mindezt hangos kiabálás közt árulták az utcán, hogy Magyarország a helyzetnek semmi kárát ne vallhassa. Királyunk fölismerte Magyarország hűségét és államfentartó erejét, mely miként Mária Terézia alatt és a francia háborúk idején, azonképpen most is Ausztriát összetartja. E jó viszonyt nekünk ápolni kell, hogy Magyaror­szágban támaszt nyerjen a dinasztia a monarkia nagy érdekeinek védelmére s a külföld előtti tekintélyének meg­óvására. A pragmatika szankció nem hasz­nált a dinasztiának semmit, csak midőn Magyarország érte helyt állott. Föloszlat­­hatatlanul és elvárhatatlanul állunk egy közös uralkodó alatt Ausztriához és ő is velünk s a kölcsönös és közös véde­lem kötelezettsége úgy a külügyekben, mint a hadügyekben: ez a pragmatika szankció. Ezeknek a kötelezettségeknek közjogi formái benne foglaltatnak a 67-iki kiegyezésben: a dualizmus, a pari­tás s a magyar állam, önállósága. Ezeket tartsuk fenn, ezek a mi zászlónk felírá­sai. A 67 a mi védő pajzsunk. BUDAPESTI HÍRLAP, (273. sz.) 1897. október V. Budapest, szept. 30. Állami nyugdíjazások. A királyi tósitok. A külföldi és a hazai újságok nagy része most azokkal a pohárköszön­­tökkel foglalkozik, melyeket Ferenc József királyunk és Károly román király elmondottak. A Nationalzeitung, mint Berlinből táviratozzák, a következőket írja: „A tegnap Budapesten Ferenc József császár és a román király között váltott föl­köszöntök a két uralkodó közti szíves, személyes viszonyt konstatálják és megerősítik Románia ama szándékát, hogy a hármas­ szövetséggel egy vonalban lépjen akcióba a békéért. Hogy Romániának viszonyai megerősítésére szüksége van a békére, a­melynek megőrzése szoros kapcsolatban a hármas szövetség­gel legközelebb fekvő út Románia számára, ezt az ország helyzete épp úgy, mint korábbi idők tapasz­talatai világosan bizonyítják, így ez év sok béke­­szerető nyilatkozataihoz ez utolsókat azzal a kelle­mes érzéssel sorolhatjuk, a­melyek az ily nyilatko­zatokat kísérni szokták.“ A Berliner Tageblatt így ír: „Bár a felköszön­tők különösen személyes jellegűek, mégis uralkodói személyein át szoros kapcsolatot fűznek a két nemzet között. Az uralkodók egyike sem használta ugyan az alliance szót, még­sem kételkedik senki sem abban, hogy Románia csatlakozása a hármas­szövetséghez megdönthetetlen tény.“ A lap rámutat a kipróbált román hadseregre. Mindazáltal — úgy­mond— Románia csatlakozása senkire nézve sem fe­nyegető, legkevésbbé Oroszországra, a­melynek ha­tárain csak barátok vannak. A bukaresti lapok igen rokonszenves hangon írnak Magyarországról és I. Ferenc József király­ról, kinek nemes jelleméről a leghízelgőbb dicsére­tekkel emlékeznek meg. A francia nyelven megje­lenő Independance h­oumaine, mely a külügyminisz­térium lapja, azt mondja, hogy Románia külpoliti­kája független a helyi nemzeti áramlatoktól és már Bratianu Jon állította fel azt az alapelvet, hogy Románia külpolitikáját Bukarestben, nem pedig Nagy-Szebenben csinálják. A hazai román lapok egyelőre még csak Károly király budapesti látogatásával foglal­koznak. A brassói Gazeta Transivaniei a kö­vetkezőket írja: Mindaz, a­mi most Budapesten történt, nem egyéb, mint bezárása annak a perió­dusnak, a­mely tizennégy év óta nálunk és a he­gyeken túl mindent elkövetett arra, hogy Románia barátságosan közeledjék Ausztria-Magyarországhoz s ezzel a hármas­ szövetséghez. Mióta a politika horizontján fölmerült Románia csatlakozása a hármas­­szövetséghez, romániai testvéreink közt mind erő­sebb lett az a meggyőződés, hogy monarkiánk és a román királyság kölcsönös barátságos viszonya el nem képzelhető mindaddig, míg az erdélyi románság ki van téve a magyar kormány nemzetiségfosztó törekvéseinek és üldözéseinek . . . Károly király 1895-ki ischli látogatásának az lett az eredménye, hogy a memorandum elítéltjei kegyelmet kaptak. Ez volt minden, a­mi a magyar kormány befolyá­sával jött létre, hogy megnyugtassák az embereket, de nem annyira nálunk, mint inkább Romániában. De hirtelen vége lett a szebb reményeknek. Be­következett Sturza miniszterelnök hírhedt nyilatko­zata, a­mely bejelentette, hogy a budapesti és bukaresti kormányok között kölcsönös tárgyalások folynak a magyar állam­ellenes izgatások elfojtá- Az állami számvevőszék összeállította a múlt év folyamán történt állami nyugdíjazások teljes jegyzékét, a­mely szerint az 1896-ik év folyamán a következő nagyobb nyugdíjazások történtek : A belügyi minisztériumnál Bárdy Balázs csendőr-alezredes 2010 frt, Csáky Gyula gr. fő­ispán 1760 frt, Kemény Kálmán b. főispán 1600 frt, Lukács Mózes csendőrezredes 3300 frt, Svastics Benő főispán 3600 frtot. — A pénzügyi minisz­tériumnál Brusic Mihály pénzügyigazgató 3000, Bubi Károly bányatanácsos 2000, Dologh Já­nos bányatanácsos 3400. «Gombos Gusztáv miniszt. tanácsos 4500, Márffy Ágoston államtitkár 6000, Platzer Jenő osztályvezető 2200, Rikovszky Miksa pénzügyi tanácsos 2000, Szenyi József pénzügyigazg. helyettes 2200, Trexler Ferenc pénzügyi tanácsos 2200 írttal.­­ A kereskedelmi minisztériumnál Gerbert Hugó, Katk­ics Mátyás és Stiller Bernát felügyelők 1600, Pelikán Ede és Szeuffert Szilárd felügyelők 1800, Szász Róbert m. tanácsos­ 1620 írttal. — A földmive­­lési minisztériumnál Bedő Albert államtitkár 3800, Dobi C­iklós erdőszámvevőségi igazoló 2400, Ko­­vácsy Sándor oszt. tanácsos 2340, Marschow Jó­zsef jószágigazgató 2500 írttal. — A közoktatási tárcánál Balázs Ferenc tanár 2.100 Hanthó Sőt azt hallottam, hogy egy kirakatban valami szemetet tettek ki, s alája írták : kenyér a szegedi államfogházból. De ezt már nem lát­­­tam. Annyi azonban bizonyos, hogy sokkal érdekesebb lett volna azt a kenyeret kiállítani, melyet a románia paraszt eszik, s a­melyet a szegedi kenyérrel bizonyaira egyetlen vértanú se cserélt volna el. A király megérkezése előtt való napon népgyűlés volt a Hotel Daciában, épp a hol laktam. Legnagyobbrészt tanulók voltak jelen. Tárgy: A magyar zászlók eltávolítása. A népgyűlés át akart alakulni tüntető körmenetté, de a rendőrség szétoszlatta. Sturdza pedig megígérte nekik, hogy közéjük lövet, ha zavarognak. Nem is pisszent senki. S alig húzta ki a király a lábát Bukarestből, öt perc múlva a magyar zászlók már le voltak szedve, hivatalosan. Mire a diákoknak eszükbe jutott letépni, már egyet se találtak. Nálunk még ma este, a román király távozása után huszonnégy órával is vígan lo­bogtak a román zászlók a kivilágított város­ban. Egy-egy óriási román lobogó szinte sú­rolja az utcákon hemzsegő rengeteg tömeg fejét. Egy rántással lent volna. De senkinek eszébe sem jut. Nagyon helyesen. Mert hát tetszik tudni, mi urak és ga­vallérok vagyunk, a­kik megbecsüljük a ven­dégeinket. S mikor Károly király tegnap este százezer ember éljenkiáltásai és hatalmas pa­lotasoraink közt a vasútra robogott, lehetetlen, hogy a nép helyes érzékét, politikai iskolá­zottságát és fegyelmezettségét ne csodálta volna. Sipulusz­ Lajos reáliskolai igazgató 2300, Paál Fe­renc tanítóképző-igazgató 2500, Szász Béla egyetemi tanár 3520, Zirzen Janka igazgatónő 2500 írttal.­­ Az igazságügyi minisztériumnál Apor Zoltán biró 1822, Bogyay Gyula biró 2100, Farkas Géza táblai tanácselnök 4800, Fábry Gyula táblai biró 2500, Illyés Ferenc biró 2100, Kozma Sándor fő­ügyész 4680, Engelmayer József tervszéki elnök 1260, Mócsy József biró 2300, Psik Lajos ügyész 1646, Pulsz Imre táblai biró 8000, Rabos Milos táblai biró 2040, Szentgyörgyi Imre kúriai tanács­elnök 6000 és Széchenyi Imre törvsz. elnök 2436 írttal. — A honvédelmi minisztériumnál Babos Kál­mán vezérőrnagy 4095, Bakonyi Károly p. altábor­nagy 4200, Bábolnay Lajos ezredes 2325, Belo­­ville Emil ezredes 3000, Csajághy Béla vezér­törzsorvos 3564, Gyertyánffy Kálmán ezre­des 2025, Hackenschmidt Antal ezredes 2100, Hild Gyula altábornagy 6300, Jaszky La­jos altábornagy 3937, Jelenteik Vince altábornagy 6300, Kholler László ezredes 3000, Kristóf Béla ezredes 2025, Lukinácz Ede altábornagy 6300, Öhl Antal főhadbiztos 2000, Parac Lukács alezredes 2925, Pasku Sándor ezredes 3000, Pókay Lajos altábor­nagy 6300, Say Győző altábornagy 4252, Schreiner Imre ezredes 2625, Stayer István alezredes 2100, Tóth József ezredes 3000, Vidovics Menyhért ezre­des 2025, Vojnárovics Sándor altábornagy 5825, Zgorszky Zsigmond ezredes 2700 és Zoltán Elek altábornagy 6142 írttal lépett nyugdíjba. A­mint ez az összeállítás is mutatja, a nagy nyugdíjazásokból a honvédelmi tárcára esik a leg­jelentékenyebb rész. A múlt év folyamán állami nyugdíjazásban részesültek közül öten: Bedő Albert, Engelmayer József, Kovácsy Sándor, Psik Lajos és Széchenyi József képviselői mandátumot nyertek a legutóbbi általános választások alkalmával.

Next