Budapesti Hírlap, 1898. január (18. évfolyam, 1-31. szám)

1898-01-07 / 7. szám

1898. január 7. BUDAPESTI HÍRLAP. (7. sz.) A törvényhozás ugyanis megalkotta és életbe léptette a közigazgatási bíróságról szóló törvényt, de megfeledkezett a hatásköri össze­ütközések elintézésére hivatott bíróság fölállí­­tásáról. A közigazgatási bíróság tehát kény­telen volt visszatérni az 1869. évi IV. t.-­C.-re, a­mely az igazságszolgáltatásnak a közigazga­tástól" való elkülönítése alkalmából, a törvény­­hozás további intézkedéséig a minisztertanácsot hatalmazta föl a bírói és közigazgatási hatóság között előforduló hatásköri összeütközések el­döntésére. Közel harminc év óta áll már fönn az ideiglenesnek szánt kisegítő rendelkezés, de sohasem hozott létre oly félszeg helyzetet, a­minőt a f­önforgó esetben. A közigazgatási bíróság azzal küldte át határozatát a honvédelmi miniszterhez, hogy a­mennyiben ez továbbra is fentartja a hatás­köri kifogást : az összeütközés eldöntésére a miniszteri tanács határozata kérendő ki, íme itt vagyunk a zsákutcában. A miniszterelnök határozata a közigazga­tási bíróság elé kerül; a személyesen érdekelt honvédelmi miniszter kifogást tesz e bíróság ellen, a­mely azonban mégis hatáskörébe tar­tozónak mondja ki az ügyet. Már most keres­sük azt a felső fórumot, a­mely egyfelől a közigazgatási bíróság, másfelől a miniszterelnök és honvédelmi miniszter között fölmerült vitás­­kérdésben dönteni fog. És mit látunk? A vitás kérdés oly fórum elé kerül, a­melynek elnöke a miniszterelnök, egyik szavazótagja a honvédelmi miniszter, tehát az a két férfiú, a­kiknek határozata, illetőleg ál­lásfoglalása a közigazgatási bíróság határozatá­val összeütközésbe jött. Lehet-e ennél félsze­­gebb helyzetet képzelni ? Lehet-e nagyobb képtelenség, mint az, ha oly testületnek kell dönteni valamely vitás kérdésben, a­melynek elnöke, mint ügyfél s egyik tagja, mint sértett, azt maga idézte föl ? Már­pedig ide fejlődött a Kasics-ügy. Ebből a zsákutcából nincs kivezető út, csak az enyhíthetett volna a dolgon, ha a hon­védelmi miniszter érettebb megfontolás után elállott volna a hatásköri kifogástól. Ennek azonban épp ellenkezője történt. Megdöbbentő példája ez ama fejetlenségnek, a­mely tör­vényhozásunk legújabb alkotásaiban napi­renden van. Wlassics Gyula, mikor még nem volt mi­niszter, készített egy egy törvényjavaslatot a konfliktus bíróságról. Tehát látszik, hogy fog­lalkoztak a kérdéssel. Hogy mégis megfeled­keztek róla: ez annál nagyobb bizonyítéka a fej­etlenségnek. A Kasics-ügy kellett hozzá, hogy észre­vegyük a nagy hézagot, a­melylyel a közigaz­gatási bíróságot életbeléptették, s hogy végre belássuk annak elodázhatatlan szükségét, hogy a bírói és közigazgatási hatóság szervezetének betetőzéséül, az ezek közt fölmerülő hatásköri összeütközések kiegyenlítésére hivatott bírósá­got fölállítsuk. A Petőfi-társaság nagygyűlése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, jan. 6. A Petőfi-társaság csütörtöki nagygyűlésén az Akadémia dísztermében óriási közönség jelent meg. A nagy dobogót a tagokon kívül a főváros előkelő köreinek hölgyei foglalták el és a terem­ széksorait is igen díszes hölgyközönség okkupálta. Jelen volt a Nemzeti Színház több művésznője is. A széles nagy karzaton az ifjúság tolongott. Az ülésen Jókai Mór elnökölt, de mivel maga is fölolvasó volt, az elnöki megnyitó beszédet Bartók Lajos mondotta. A március 15. jubileumának közeledtével sóhajtva néz vissza abba a korba, a­mikor Petőfi új lapot nyitott történelmünkben és idealizmus és nemzeti szellem létrehozták a 48-at. Fájó szívvel látja, hogy a mostani kort nem ez a kettő jellemzi, hanem a külföldi szellem és iroda­lom után való szertelen kapkodás, anyagiasság. Az irányzatok szétágazók, az ízlés meg nem állapodott. Köznyugtalansággal keressük a jövő vezérfonalát, mert haladni akarunk... Várj’ előre megyünk-e a nemzetiesség fáklyája nélkül? Mi a magyar iroda­lom, a költészet tiszta vizén evezvén, föl kell, hogy tekintsünk a sarkcsillagra, mely rendületlen s épp oly tiszta, mint alattunk a tenger és épp úgy az elérhetetlent, a végtelenséget jelképezi az égen, a mint a tenger a földön. Az ember örökös ideálja az, mi ott ragyog: az eszmény! Kába cél volna, hogy elérni törekedjünk őt, de követjük folyvást, mert csak ő tud adni jó irányt a szüntelen érzé­keny és ingadozó delejtünete, az emberi szívnek. Eltűntek a nagy kor megalkotói. Petőfi és társai eltűntek, csak egyetlen név, az utolsó fényes sugár maradt a földön, köztünk feledve ama csil­lagból, emlékezetül a dicső múltra, reménysugárul a nagy jövőre: Jókai Mór. (Éljenzés.) A Petőfi­­társaság büszkeséggel követi őt, elnökét, nesztorát, benne a világhírű magyar írót, az eszményi költé­szetnek ma legdiadalmasabb vezérét. Mi tudjuk és érezzük: Sic itur ad astra! A zajos éljenzés múltával Soma Tamás ter­jesztette elő titkári jelentését. A társaság hű ma­radt programjához. A felolvasó üléseken bemutatott dolgozatok tartalomban és formában nyitvállalásai igyekeztek lenni a magyar géniusznak. Beszámol ezután a jelentés a kiírt pályázatokról, id. Ábrányi Kornél jubileumáról, az elhunytakról (Helfy Ignác, Pálffy Albert és Pulssky­­Ferenc) s a társaságnak tagválasztó üléséről, a­melyen a két megüresedett tagsági helyet Kened­y Gézával és Ferenczy Zoltán­nal, töltötték be. Ezután az ülés fényes pontja következett, i Jókai lépett a fölolvasó asztalhoz, hogy fölolvassa A márciusi fiatalság című visszaemlékezését, a­melyet kivonatosan itt közlünk. Ötven év múlt el azóta. A­kik abban az év­ben születtek, alig egy-kettő él már közülük. A­ki­nek a régiek közül van még valami elmondani­valója, siessen vele, mert nem tudhatja, meddig süti még az arcát a napsugár. Neki is van még elmondani valója. Röviden vázolja ezután a 40-es évek országgyűlésének szervezetét. Csak a nemes­ség és a polgárság vehettek részt abban, a föld­­míves, munkaviselő népnek, a jobbágyságnak semmi szava sem volt. Magyarország volt az európai orszá­gok között a leghátramaradottabb, jövendő prédája bármely hatalmasabb államnak, jelen prédája a szövetségesének. Nem volt felelős minisztériuma, csak helytartótanácsa, a­melynek élén a minden­ható Metternich állott. Ekkor támadt egy lel­kes kis csoport, mely új eszmékkel lé­pett föl. Vezérei Eötvös József báró, Csen­­gery, Szalay, Irányi voltak. Jókai akkoriéiban találkozott először Eötvös Józseffel, a­ki kijelentette neki, hogy az ő programjuk négy szóból áll: felelős kormány, népképviseleti parlament. Négy szó ez csak, de hogy létesüljön, romba kell dűlnie az egész alkotmánynak. De hogyan ? A szót, az írást a cenzúra korlátozta. Csodák csodájának kell tör­ténnie, ha a népszabadság fölvirrad. Fölvirradt. Míg az 1846—47-iki országgyűlés tanácskozott, egyszer csak egy láthatatlan kéz jelent meg, a­mely előjele volt a bekövetkezendők­­nek. Ez a lengyel nemesség forradalma volt, a­mely­nek elnyomására mihamar kitört az ellenforradalom, a parasztlázadás. E kettős forradalomnak a lengyel nemesség esett áldozatul. A magyar nemes­ségnek ebből a példából kellett megtanulnia, hogy a szabadság jog és nem privilégium. Egykori jegyzeteiben talált egy adatot, a­mely élénk fényt vet akkori viszonyainkra. Az ország­gyűlésen arról volt szó, hogy engedtessék meg a jobbágyságnak az erdei vadgyümölcs szedése. Cse­kélység az egész s a nemesség részéről mégis a leghevesebb ellentállásra talált. Hátha még a dézsma és a robot megszüntetése került volna szóba! Ekkor kiütött a francia forradalom s ezzel egy időben keletkezett a lombard-velencei mozga­lom. Visszhangjuk ide is elhatott. Kossuth Lajos föliratot intézett az országgyűléshez a felelős mi­nisztérium kinevezése, a szellem szabadsága, a honvédség rendezése és a jobbágyság fölszabadí­­tása dolgában. Az alsótábla el is fogadta egyhan­gúlag a föliratot. A méltóságos rendek azonban egyszerűen megszöktek előle — Bécsbe. Március 18-án kitört a bécsi utcai forrada­lom. Mindenekelőtt a pesti mozgalomnak nem a bécsi volt a keresztanyja, mert hiszen két nap alatt ennek a sék­e sem jött ide az ekkori közleke­dési eszközök hiányossága folytán. A pesti már­cius 15-dikének indító oka a pesti körnek egy ha­tározata volt, a­mely 12 pontban foglalta össze a nemzet követeléseit. Azonban a kör e föliratot nem az országgyűléshez akarta benyújtani, hanem előbb köröztetni akarta megyénként, a­mi a végtelenbe húzódott volna. Az eszmének ez elmocsárosodása ellen kelt ki a magyar ifjúság. Jókai itt név szerint fölsorolta azokat a fiata­lokat, a­kik a mozgalomban résztvettek. Költők, hírlapírók voltak mindannyian. Nyáry Albert ma­gyar típus volt, tele szeretetreméltósággal és humorral, a­kit a halálveszedelemben is mosolyogni látott. Csákó Zsigmond, a nagyte­­hetségű drámaíró, már nem várta be e nap f­ölvir­­radását. Meglőtte magát. Petőfi arca és alakja nem volt daliás. Arcvonásai komorak, válla szűk, hangja tompa. De a­mikor az élet, a lelkesedés lángja el­ragadta, arca megszépült, termete magasabb lett, hangja ércesebb. Vasvári Pál bálványa volt a fiatalságnak. Ő is kardot fogott, a mikor a toll és szó sikere megszűnt. Csapatja élén esett el az er­délyi havasok között. Egymásután jellemzi azután Bögre Alajost, Sárosy Gyulát, Táncsics Mihályt, Vajda Jánost, Litkey Károlyt, Dobsa Lajost, Vadnay Károlyt, Tóth Kálmánt, Lissnyait, Egressy Bénit, Egressy Gábort, Orosz­zegyi Józsefet, Vass Gerebent stb. Most pedig — így fejezi be — bezárom a kriptaajtót, a­míg csak én fogok rajta kopog­tatni. Akkor majd zúgjátok mindannyian, hogy: Szabad! Jókai eleinte érces, később megindult hangon olvasta föl ezeket a közönségnek. Olykor megállt, mintha a fájó emlékek elvonulását várná. A meg­hatott közönség viharos éljenzésben és tapsban nyilvánította érzelmeit. Jókai Mór után ifj. Ábrányi Kornél lépett a fölolvasó asztal elé, hogy felolvassa a gyű­jtőfogház­­ban töltött fogságában megírt rendkívül érdekes, verses elbeszélését: Ivánt. Ez második része Iván­­nak, de magában is önálló. Az egy óránál tovább tartó lendületes fölolvasást a közönség zajos tapssal honorálta. Gyarmatiiy Zsigánó fölolvasása a kései idő miatt elmaradt és Szász Gerő szavalt el lírai költeményeiből néhányat. Különösen tetszett a közönségnek Tél, Betegen, A természet, Teli hangulat és az Örök dal című rövidebb-hosszabb vers, a­me­lyiknek mindegyikéből a poéta nyugodt , derült filozófiája szól a hallgató felé. Riadó taps kisérte a költőt helyére. Bél egyre járt az idő, mikor Rákosi Viktorra került a sor, de a nagy közönség rendületlenül megvárta, míg a fölolvasó­ asztalhoz ül A mint el­olvasta elbeszélése címét: Oroszlánsmfi Ignác, a közönség soraiból a nevetés tört elő, már a címén is kacagott, sejtve, hogy kacagtató históriában lesz része. Oroszlánszivej Ignác egy szerencsétlen, sors­­üldözött fiatalember, a­ki az Ignác nevet is csak egy véletlen fátum folytán kapta. Ez a fátum aztán végigkísérte az egész életén addig, a mig meg­házasodott s akkor is üldözte fátuma, mert csak úgy tud egy kellemetlen anyóstól megmenekülni, hogy a leendő anyósát inkább nőül veszi. Termé­szetesen, a­míg ide, a házasságnak a szerencsétlen tévébe jut, egy csomó mulatságos és boh­ó szituáción bukdácsoltatja át Sipulusz hősét. A házassághoz is csak­ úgy jut, hogy egy társaságban 1­6 volt a tizenharmadik s igy aztán megesett a szerencsét­lenség, megházasodott. Ignác pedig azért oroszlán­szívű, mert fátumát, balsorsát hős szívvel tűri. A humoros ötletekben és elmésségekben gazdag fölolvasást a közönség itt-ott hangos nevetésével percekre is megakasztotta, végén pedig viharzó tapssal és éljenzéssel jutalmazta. A­zolvasó ülést Jókai elnök rekesztette be néhány szóval.* A nagygyűlést lakoma követte az István­­szállóban, Lola társaság vendégeket-j is­ látott asztalánál. Az, asztaliét Jókai foglaltói­; jelen voltak kívüle Ábrányijáé és Szabóné Nogalí, Janka, Ábrányi Emil, idősb Ábrányi Kornél, ifjú Ábrányi Kornél, Abafi Lajos, Ambrus Zoltán, Bartók Lajos, Bálla Mihály, Bársony István, Beöthy­ László, Bercsényi Béla, Bálint Imre, Bonitz Ferenc, Bélai Izor, Cziklay Lajos, Endrédi Sándor, I­gly Mihály, Feszty­­apád, Forgó István, Follinusz Aurél, Jakab Ödön, Svenedi Géza, Kern Aurél, Kiss József, Lampérth Géza, Molnár Gyula, Notter Antal, Pósa Lajos, Prém József­, Rákosi Viktor, Rósa Dezső, Sas Ede, Sasvári Ármin, Schünherr Gyula, Sebők Zsigmond, Szabó Endre, Szana Tamás, Szász Gerő, Teleki Sándor gróf, Vastagh György, Zol­tán Jenő. Az első teszt Jókai­nak szólt. Őt köszöntötte föl Bartók Lajos nagyon szép lendületes tesztbam Szana Tamás az új tagokat Kmedi Gázát és Ferenczy Zoltánt üdvözölte, a­mit­ Kenedi Géza köszönt meg elmés szavakkal. Aztán Jókai beszélt. Mikor az ember — mondta — ötven esztendőt láthat a háta mögött, erre a kérdésre kérnek tőle választ: jobb volt-e_ ötven év előtt? Ma Bartók Lajos mon­dott szép értekezést az idealizmusról és abban erős szavakat használt a külföldi irányzatok ellen. Neki még a mai napon kell, hogy véleményét erről el­mondja. Hízelgés nélkül mondom, szólt s hozzátette : minek is hízelegjek, nekem nincs kívánni valóm, nektek nincs elajándékozni valótok (Derültség­, mondom, hogy a mostani irodalmat sokkal életre­ képesebbnek tartom, mint a melyben én kezdtem. Végtelenül előrehatottnak tartom, azokhoz az állapotokhoz képest, melyben én kezdtem. Most alkalmam van a 48-ifői lapokat olvasni és ha azokhoz viszonyítom a mai sajtót, lehetetlen, hogy öröm ne fogjon el. A költői szellem nem vagy h­anyatlanok, hanem emelkedik. Nincs úgy a fantá­ziára bízva, mint akkor, mikont még valóságos ma­gyar történelem sem volt. Hogy azóta mennyit haladt a költészet és irodalom, azt­ én mondhatom meg, a­ki annyi elköltözött közt itt maradtam. Helyeslem azt is, hogy új utakat tör. Sokoldalú­n az irodalom, zseni, lángész mutatkozik és nyilvánul meg benne. Mindegyik biztositja a jövőt. Én tehát poharamat emelem kedves irótársaimra, kik engem túl fognak élni s nemzetünk elismertetését, melyet én és társaim ötven év előtt megkezdtünk, folytatni fogják ötven esztendő utánra. (Lelkes éljenzés. Fása Lajos Jókait, Szabó Endre ifjú Ábrányi Kor­nélt, a mai egyik­­ fölolvasót, Petén József a hölgyeket, Bartók Lajos szintén ifjú Ábrányi Kor­nélt köszöntötte föl, ki nagy tetszést keltő tósztban felelt és Abafi Lajost éltette, Jakab Ödön Szász Gerőt köszöntötte föl s csatlakozott hozzá Álommi Kornél is uj tószttal. 3

Next