Budapesti Hírlap, 1898. március (18. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-16 / 75. szám

1898. március 16. BUDAPESTI HÍRLAP. (76. sz.) Nyögjük honfi­ bankat, de nincs akaratunk! Beszélni erősek, tenni gyöngék vagyunk! Lelkünk elborong, mint a felhők világa. Mennydörög is, de nincs cikázó villáma! Hol a láng? Kialudt. Hol a tűz? Elégett. Fagy borít be mindent: hitet, reménységet. Petőfi! Tavaszunk! Dalos ifjúságunk ! Adj egy kis sugarat! úgy didergőnk, fázunk! Rázkódj’ meg, szent szobor! Mozduljon érekarod! Kapd le szilaj kézzel az égről a napot! . Örök égő szívnek zárd kebledbe mélyen, Olvaszd föl a jeget mindnyájunk szivében. Ezután a nép a Szózat­ ot énekelve, csöndesen szétoszlott. A polgárság ünnepe. A fővárosi polgárság s az egyetemi ifjúság közös ünnepe fényesen sikerült. Nagy és lelkes sokadalom töltötte meg a Nemzeti Lovarda hatal­mas terét. Ember ember hátán szorongott s mind zajos lelkesedéssel kisérte a szónokok fejtegetését, a kik közt olyan nevek szerepeltek mint Horánszky Nándor, Beöthy Ákos, Györy Elek. Károlyi István gróf, a kinek elnökölnie kellett volna az ünnepen, lelkes hangú levelet küldött Velencéből, a mely­ben betegségével menti elmaradását. Helyette Horánszky elnökölt, a polgárság ünnepén. A pódiumon láttuk az említetteken kívül : Apponyi Albert grófot, a kit­­ zajos ovációval fogad­tak, Ivánka Oszkárt, Makfalvay Gézát, Madarász Józsefet, az öreg Ivánka Zsigmondot, Bánó Jó­zsefet, Bolgár Ferencet és másokat. A pódium körül agg honvédek álltak, kényes szemmel hall­gatva a nagy napok emlékezetét, az ő tetteik magasztalását, a­mikor ők olyan daliások, oly fiatalok voltak . . . A kellemetlen incidenst, a­melyet előbb emlí­tettünk, nem értjük tökéletesen. A teremben ugyanis zárt sorokban elhelyezkedett egy szocialista soka­­dalom, mely lapjuk elkobzott példányainak mutogatá­sával és végül gyűlés után a Marseillaise elének­­lésével tüntetett a polgárság Hymnusza ellen. De megtörtént az, hogy Jámbor Gyula budai ügyvéd, a­k­inek csak az volt a tiszte, hogy rövid beszéddel berekessze az ünnepet, itj tizenkét pontot olvasott föl : hogy mit követel a magyar nemzet 1898. már­cius 15-én? Ebben a tizenkét pontban, a polgárság követelése gyanánt, összehordott zsicsköt-bogarat, mely távol áll mind a polgárságtól, mind pedig azoktól az előkelő politikusoktól, a­kik mint a nem­zeti ünnep részesei jelentek meg a gyülekezetben. Eme tizenkét pont között, melynek előadása különben teljesen elveszett a zajban (a polgárság és egyetemi ifjúság nem akarta végighallgatni) foglaltatik a többek közt a papi javak elkobzása, az állandó hadsereg megszüntetése, a papi nőtlenség eltörlése, szóval teljes, tökéletes szocialista pro­gram. Erre senki sem volt elkészülve. Apponyi és barátai mindjárt fölemelkedtek és boszosan ott hagyták a lovardát, azzal a kérdéssel ajkukon, hogy ugyan ki zavarta meg ily éretlen módon ezt a lelkes nemzeti ünnepet ? Az ünnep lefolyását okként adja elő tudó­sítónk . Pontban 11 órakor fölhangzott a Szózat ma­gasztos éneke. Horánszky Nándor nyitotta meg az ünnepet, fölolvasván Károlyi István gróf levelét, a melyben betegséggel menti elmaradását, de meg­írja, a mit elmondani akart. Levele igy hangzik: Velence, 11/3. 1898. Tisztelt polgártársak ! Nemzetségemnek történelmi hagyományai utal­tak arra, hogy nemzetünk alkotmányos szabadsági törekvéseinek hűséges alkatrésze legyek. Minden jóravaló Károlyit az a vonás jellemezte, hogy a nemzet aspirációit összeegyeztette az alattvaló hű­ségével. Gondolom, ez a helyes politikai irány, kitar­tani a nemzeti követelések mellett mindaddig, a­míg azok a korona jogos érdekeibe nem ütköznek, meg­hajolni a dinasztia érzelmei előtt mindaddig, míg azok a nemzet alkotmányos jogait nem veszé­lyeztetik. Ez volt ősömnek, Károlyi Sándor generális­nak álláspontja is, akkor is, a­mikor kardot kötött, akkor is, a­mikor letette a kardot a szatmári béke­kötés alkalmával. Ez lévén a helyes irány: minden magyar embernek ilyen jelszót kellene portája fö­lött és szívében viselni. Mindent kockáztatni az alkotmányos szabad­ságért, csak a hazát nem! Ezt a jelszót Deák Ferenc mondta ki először. A magyar ember kettős kötelességét, a szeretetet hazája iránt és a hűséget királya iránt, úgy kifejezi ez a jelszó, mint egy kőbe vésett törvény. Ezen most említett nemzetségi hagyományok parancsolólag intettek felém ama elhatározásom percében, a­mikor polgártársaim fölkérésére elfogad­tam a nekem ez évi március 15-ére fölajánlott el­nöki tisztet; büszkén, emelt fővel, hazafias köteles­ségem teljesítésének teljes öntudatával ünnepeltem volna ma önökkel, tisztelt polgártársaimmal ama korszakot, mikor a nemzet akarata,, vágya, reménye teljesedésbe ment, de, fájdalom, a végzet másként határozott, beteg vagyok, nem jelenhetek meg önök között s csak levélben­­ köszönhetem meg ama ki­tüntetést, melyben részesíteni szívesek valának. Tisztelt Polgártársak ! Ha nem volnék férfiú és nem tudnék érzel­meim fölött uralkodni, könyek hullanának szemem­ből a pillanatban, visszagondolva a 48-as időszakra, március 15-ére, végigvonulni látva lelki szemeim előtt az akkori idők mártírjainak, hőseinek, a sza­badságért, a nép fölszabadításáért kivégzett, elesett, az alkotmány megállapításáért munkálkodó nagy gondolkozóknak szent emlékeit. Nem siratni kötelességünk a mártírokat, hősö­ket,a nagy gondolkozókat, de hálát kell rebegnünk az Égnek, hogy velük ama végzetes korszakban megáldott, és hála imánkat kell másodsorban a mártírok-, hősök- és nagy gondolkozókhoz felkü­l­­denünk, kik ma már az Eget sugározzák be fé­nyükkel. Adja Isten, hogy a magyar az Oltár szent képeként csodálja, imádja, nemzedékről-nemzedékre őket és emléküket! Adja Isten, hogy úgy, mint a 48-as években, a magyar közös oltára a honszeretet legyen és maradjon! Adja Isten, hogy a közpályán elkövetett vétségek fölött bíró ne a kard éle vagy a golyó véletlen röpte, de az ország törvénye legyen ! Ne engedje Isten, hogy a magyar alkotmány szentségét, a szabadság szárnyait hivatatlan kezek érinteni, csorbítani, letördelni merészeljék, és ne engedje a sors, hogy a honárulást elfeledni, meg­­bocsájtani, a Magyar Nemzetnek, vagy a Nemzet kormányának még valaha eszébe juthasson. Most pedig búcsút veszek önöktől tisztelt polgártársak e szavakkal: Áldás hazánkra! ,Jájén a király! Károlyi István gróf. Horánszky elnöki megnyitójában nagy hévvel és hatással utalt március 15-ének jelentőségére és arra, hogy mily fontos az a nemzet életére, hogy tiszteletben tartsa nemzeti ünnepeit. (Éljenzés.) Minden korszak kötelessége, hogy épen és sértet­lenül adja át az utókornak a nemzet nagy hagyo­mányait. (Zajos éljenzés.) Beöthy Á­kos, a­kit oly régóta nem hallot­tunk, velős beszédet mondott, mely mindenkit el­ragadott. A 48-as törvények nem hirtelen keletkez­tek, azokat évtizedeken át előkészítették, azok megteremtésében részt vett az akkori hazafias sajtó s befejeződtek a törvények szentesítésekor, a­mikor nemzet és korona egy akaratban találkozott. (Eljen­zés.) Mi tehát március 15-ének a jelentősége? Miért kell megünnepelni március 15-ét? (Éljenzés.) Azért kell megünnepelni ezt a napot, mert e napon nyilat­kozott meg először az ország közvéleménye, e napon volt a főváros először az ország szíve. (Éljenzés. Zajos fölkiáltások: ügy van! Úgy van!) Mint politikus nézvén az eseményeket, a bajok forrását nem a magyar alkotmányban látja. Ez az alkotmány kiállja a versenyt bármely európai alkot­mánynyal. Az Ausztriával való kapcsolat örökös torlódásra vitt Ausztria és Magyarország közt. A két korona közt nem volt meg a paritás. Nem mindig a korona politikája volt az, mely ráneheze­dett a magyar nemzetre, hanem osztrák állam­férfiak politikájának következménye volt, hogy Magyarország annyira érezte az osztrák pressziót, hogy nem tudott kivergődni a feudalizmus láncai­ból s nem tudott nemzeti állammá lenni. Végül felülkerekedett a dac, a nyers ellentállás ereje, a nemzet energiája, hadvezéreinek tudománya és a nemzet vezére: Kossuth Lajos. (Percekig tartó, meg-megújuló taps és éljen.) Az egy titáni nemzedék, hősies korszak volt. A nemzetnek termő ereje, mely 100 esztendőn ke­resztül szunnyadótt, egyszerre csak a legerősebb természetben, a legpompásabb virágzatban nyilatko­zott. Költők, írók, államférfiak, hadvezérek csak úgy termettek s hozzá e titáni nemzedéknek leg­nagyobb alakja, a nemzet választott vezére: Kossuth Lajos. (Riadó éljenzés.) Kossuth Lajos nemcsak a magyar, hanem a világtörténetnek egyik legnagyobb alakja, tele lángoló honszeretettel, önzetlenséggel. Éppen oly szónok, mint a minő államférfi. Épp oly nagy a béke, mint a háború műveiben. A mint a régi Magyarország omladványaiból megalkotta az új Magyarországot, éppen úgy varázsolta elő a lel­kesedés talajából a győzelmes hadseregeket, azokat a névtelen félisteneket, a­kik Magyarország zászlait győzelemről győzelemre vitték. (Zajos éljenzés: Éljenek a honvédek!) Kossuth Lajos nagyságát hir­detik a 48-iki törvények. Egy klasszikus tanú, Deák Ferenc, erről úgy nyilatkozott 1867-ben, a kiegyezési törvény tárgyalásánál: „Az 1848-ki nagy átalakulás művét összefogja a történet kötni azon férfiú nevével, a ki azt 1848-ban meg­­indította és erélylyel keresztül vitte, ellenére a be­következett szerencsétlen eseményeknek, művének ezen része fennmaradt és fenn fog maradni, míg nemzetünk él és országunk áll, és ahoz a nemzet­nek emléke és hálája hozzá van fűzve.“ Az 1848-iki törvények igazi jelentősége nem azoknak nagy­szabású tartalmában van, hanem abban, hogy a magyar nemzetélet összes tényezői és vonatkozásai között létrehozta az egyensúlyt. Azok a 48-iki tör­vények át voltak hatva a szabadság-­egyenlőség és testvériség magasztos eszméitől, de ezeket össz­hangba hozták a magyar alkotmány sarkalatos követelményeivel. Megadták a nemzetnek a mi a nemzeté, de a koronának is a mi a koronáé. (Tet­szés, taps). A 48-iki törvények épp úgy kimondták a kormányzat felelősségét, mint a­hogy kimondták, hogy a fejedelem személye szent és sérthetetlen. Különösen létrehozták a paritást a magyar királyi és az osztrák császári korona közt. A 48-iki tör­vényekben valamint azoknak végrehajtásában semmi antidinasztikus nem volt, sőt ellenkezőleg. Mikor a reakció megkezdte aknamunkáját,felbujtotta a nemzeti­ségeket, Kossuth a következő kijelentést tette: „A ma­gyar­ nemzet királysági érzelmű. A magyar nemzet­nek Budán királyra van szüksége. (Zajos, éljen­zés és s meg-megujuló riadó felkiáltások: Éljen a király Budán !) Hozza Isten körünkbe ő felségét (Percekig tartó éljenzés és taps.) De ő felségének királyi székét a maga 63 családja számára biztosí­tani kell. Jöjjön és biztonságban lesz. (Iljen a király Budán.) Ha ez nem történhetnék, én a legiti­mitás biztosítására még egy módot ismerek. Ő fel­sége is volt ifjabb koronázott király atyja életében, adjon tehát nekünk egy ifjabb királyt Ferenc József főherceg személyében.“ (Kitörő taps és éljenzés.) Azokban a 48-as törvényekben nem volt semmi osztrákellenes, de az osztrák politikusok ellene tör­tek a már szentesített törvényeinknek s azt köve­telték, hogy semmisítsük meg azokat. (Abcug-kiál­­tások.) S következett az az egyenlőtlen, de dicső harc, a­melyben bennünket legázoltak, de Ausztria sem boldogulhatott, vereség érte vereség után, Szolferínó után Königgrätz. Azután következett a kiegyezés, a nemzet kibékült királyával. Deák Ferenc érvényesítette a kiegyezésben a 18-as tör­vényeket. Azzal fejezi be beszédét, hogy őszinte szívvel kell ünnepelni a nagy napok emlékét, hogy hazug köpenye ne legyen a közömbösségnek. (Éljen­zés.) Remélem, mi itt méltók vagyunk a nagy már­ciusi napokhoz. Legyen áldott a 48. emléke ! Legyen áldott a magyar haza ! (Percekig tartó viharos éljenzés. Az egész tömeg kalapját lengeti Beöthy felé.) A pódium körül álló öreg honvédek kényes szemmel hallgatták végig a beszédet, mely után a dalosok elénekelték a Talpra magyart. Most Horánszky Nándor állttól s bejelentette: Polgártársak! Györy Elek polgártárs kivan szólni önökhöz ! (Halljuk!) Györy Eleket nagy éljenzés fogadja, a midőn a szószékhez áll. Azzal kezdi, hogy a névtelen hő­sök lebegnek szemünk előtt a mai napon, itt van­nak köztünk. Itt él köztünk a halhatatlan költő, a Talpra magyar költője ! S itt él szelleme annak a férfiúnak, a­kinek szava hősöket teremtett! Kossuth Lajosban a nemzeti géniusz testesült meg ! (Zajos éljenzés.) Magyarország századon át türelmi politi­kát volt kénytelen folytatni, mely Kossuth szava szerint olyan volt, mint a taposó malom és a fojtó gőz alatt való nyögés. Ettől a sérelmi politikától váltotta meg a nemzetet Kossuth Lajos fölhívása. Oh, ama korszak férfiai, költői, írói, ifjai nemcsak beszéltek és írtak, hanem tettek is, a­midőn elkövetkezett az ideje. Kivívták a nemzet szabadságát, a sajtószabad­ságot, a szabad gyülekezési jogot. (Zaj a szocialisták közt, fölmutatják a Népszavá-nak üres lapjait, azzal a fölírással: Biróilag lefoglalva! Fölkiáltás: Szabadon eltoloncolják az embert!) Én nem a jelenről beszélek, hanem a múltnak dicsőségét hirdetem. (Zajos helyes­lés.) E múltnak képe be van vésve a nemzet szi­vébe, azért tette ezt a napot, március 15-ét nemzeti ünnepévé. (Taps és éljen.) Csak a szabad ember lehet hit, mert a szolga urát cseréli s a trónnak is leghűbb biztosítéka a szabad nemzet. (Úgy van­ helyeslő hangok. Nem is ünnepeljük április 11-ét!) E napot fogjuk megünnepelni mindig s ez ünnep fényét és fenségét semmiféle törekvés nem fogja eltörölni. (Dörgő taps és éljenzés.) Legyen lelkese­désünk örök tűz s hevítse örökre a nemzetet a negyvennyolcas alkotások föntartására és marasz­talására. (Zajos éljenzés, fölkiáltások: Halljuk Apponyit!) Az ifjúság szónoka: Szemenyey Kornél .

Next