Budapesti Hírlap, 1898. március (18. évfolyam, 60-90. szám)
1898-03-16 / 75. szám
1898. március 16. BUDAPESTI HÍRLAP. (76. sz.) Nyögjük honfi bankat, de nincs akaratunk! Beszélni erősek, tenni gyöngék vagyunk! Lelkünk elborong, mint a felhők világa. Mennydörög is, de nincs cikázó villáma! Hol a láng? Kialudt. Hol a tűz? Elégett. Fagy borít be mindent: hitet, reménységet. Petőfi! Tavaszunk! Dalos ifjúságunk ! Adj egy kis sugarat! úgy didergőnk, fázunk! Rázkódj’ meg, szent szobor! Mozduljon érekarod! Kapd le szilaj kézzel az égről a napot! . Örök égő szívnek zárd kebledbe mélyen, Olvaszd föl a jeget mindnyájunk szivében. Ezután a nép a Szózat ot énekelve, csöndesen szétoszlott. A polgárság ünnepe. A fővárosi polgárság s az egyetemi ifjúság közös ünnepe fényesen sikerült. Nagy és lelkes sokadalom töltötte meg a Nemzeti Lovarda hatalmas terét. Ember ember hátán szorongott s mind zajos lelkesedéssel kisérte a szónokok fejtegetését, a kik közt olyan nevek szerepeltek mint Horánszky Nándor, Beöthy Ákos, Györy Elek. Károlyi István gróf, a kinek elnökölnie kellett volna az ünnepen, lelkes hangú levelet küldött Velencéből, a melyben betegségével menti elmaradását. Helyette Horánszky elnökölt, a polgárság ünnepén. A pódiumon láttuk az említetteken kívül : Apponyi Albert grófot, a kit zajos ovációval fogadtak, Ivánka Oszkárt, Makfalvay Gézát, Madarász Józsefet, az öreg Ivánka Zsigmondot, Bánó Józsefet, Bolgár Ferencet és másokat. A pódium körül agg honvédek álltak, kényes szemmel hallgatva a nagy napok emlékezetét, az ő tetteik magasztalását, amikor ők olyan daliások, oly fiatalok voltak . . . A kellemetlen incidenst, amelyet előbb említettünk, nem értjük tökéletesen. A teremben ugyanis zárt sorokban elhelyezkedett egy szocialista sokadalom, mely lapjuk elkobzott példányainak mutogatásával és végül gyűlés után a Marseillaise eléneklésével tüntetett a polgárság Hymnusza ellen. De megtörtént az, hogy Jámbor Gyula budai ügyvéd, akinek csak az volt a tiszte, hogy rövid beszéddel berekessze az ünnepet, itj tizenkét pontot olvasott föl : hogy mit követel a magyar nemzet 1898. március 15-én? Ebben a tizenkét pontban, a polgárság követelése gyanánt, összehordott zsicsköt-bogarat, mely távol áll mind a polgárságtól, mind pedig azoktól az előkelő politikusoktól, akik mint a nemzeti ünnep részesei jelentek meg a gyülekezetben. Eme tizenkét pont között, melynek előadása különben teljesen elveszett a zajban (a polgárság és egyetemi ifjúság nem akarta végighallgatni) foglaltatik a többek közt a papi javak elkobzása, az állandó hadsereg megszüntetése, a papi nőtlenség eltörlése, szóval teljes, tökéletes szocialista program. Erre senki sem volt elkészülve. Apponyi és barátai mindjárt fölemelkedtek és boszosan ott hagyták a lovardát, azzal a kérdéssel ajkukon, hogy ugyan ki zavarta meg ily éretlen módon ezt a lelkes nemzeti ünnepet ? Az ünnep lefolyását okként adja elő tudósítónk . Pontban 11 órakor fölhangzott a Szózat magasztos éneke. Horánszky Nándor nyitotta meg az ünnepet, fölolvasván Károlyi István gróf levelét, a melyben betegséggel menti elmaradását, de megírja, a mit elmondani akart. Levele igy hangzik: Velence, 11/3. 1898. Tisztelt polgártársak ! Nemzetségemnek történelmi hagyományai utaltak arra, hogy nemzetünk alkotmányos szabadsági törekvéseinek hűséges alkatrésze legyek. Minden jóravaló Károlyit az a vonás jellemezte, hogy a nemzet aspirációit összeegyeztette az alattvaló hűségével. Gondolom, ez a helyes politikai irány, kitartani a nemzeti követelések mellett mindaddig, amíg azok a korona jogos érdekeibe nem ütköznek, meghajolni a dinasztia érzelmei előtt mindaddig, míg azok a nemzet alkotmányos jogait nem veszélyeztetik. Ez volt ősömnek, Károlyi Sándor generálisnak álláspontja is, akkor is, amikor kardot kötött, akkor is, amikor letette a kardot a szatmári békekötés alkalmával. Ez lévén a helyes irány: minden magyar embernek ilyen jelszót kellene portája fölött és szívében viselni. Mindent kockáztatni az alkotmányos szabadságért, csak a hazát nem! Ezt a jelszót Deák Ferenc mondta ki először. A magyar ember kettős kötelességét, a szeretetet hazája iránt és a hűséget királya iránt, úgy kifejezi ez a jelszó, mint egy kőbe vésett törvény. Ezen most említett nemzetségi hagyományok parancsolólag intettek felém ama elhatározásom percében, amikor polgártársaim fölkérésére elfogadtam a nekem ez évi március 15-ére fölajánlott elnöki tisztet; büszkén, emelt fővel, hazafias kötelességem teljesítésének teljes öntudatával ünnepeltem volna ma önökkel, tisztelt polgártársaimmal ama korszakot, mikor a nemzet akarata,, vágya, reménye teljesedésbe ment, de, fájdalom, a végzet másként határozott, beteg vagyok, nem jelenhetek meg önök között s csak levélben köszönhetem meg ama kitüntetést, melyben részesíteni szívesek valának. Tisztelt Polgártársak ! Ha nem volnék férfiú és nem tudnék érzelmeim fölött uralkodni, könyek hullanának szememből a pillanatban, visszagondolva a 48-as időszakra, március 15-ére, végigvonulni látva lelki szemeim előtt az akkori idők mártírjainak, hőseinek, a szabadságért, a nép fölszabadításáért kivégzett, elesett, az alkotmány megállapításáért munkálkodó nagy gondolkozóknak szent emlékeit. Nem siratni kötelességünk a mártírokat, hősöket,a nagy gondolkozókat, de hálát kell rebegnünk az Égnek, hogy velük ama végzetes korszakban megáldott, és hála imánkat kell másodsorban a mártírok-, hősök- és nagy gondolkozókhoz felküldenünk, kik ma már az Eget sugározzák be fényükkel. Adja Isten, hogy a magyar az Oltár szent képeként csodálja, imádja, nemzedékről-nemzedékre őket és emléküket! Adja Isten, hogy úgy, mint a 48-as években, a magyar közös oltára a honszeretet legyen és maradjon! Adja Isten, hogy a közpályán elkövetett vétségek fölött bíró ne a kard éle vagy a golyó véletlen röpte, de az ország törvénye legyen ! Ne engedje Isten, hogy a magyar alkotmány szentségét, a szabadság szárnyait hivatatlan kezek érinteni, csorbítani, letördelni merészeljék, és ne engedje a sors, hogy a honárulást elfeledni, megbocsájtani, a Magyar Nemzetnek, vagy a Nemzet kormányának még valaha eszébe juthasson. Most pedig búcsút veszek önöktől tisztelt polgártársak e szavakkal: Áldás hazánkra! ,Jájén a király! Károlyi István gróf. Horánszky elnöki megnyitójában nagy hévvel és hatással utalt március 15-ének jelentőségére és arra, hogy mily fontos az a nemzet életére, hogy tiszteletben tartsa nemzeti ünnepeit. (Éljenzés.) Minden korszak kötelessége, hogy épen és sértetlenül adja át az utókornak a nemzet nagy hagyományait. (Zajos éljenzés.) Beöthy Ákos, akit oly régóta nem hallottunk, velős beszédet mondott, mely mindenkit elragadott. A 48-as törvények nem hirtelen keletkeztek, azokat évtizedeken át előkészítették, azok megteremtésében részt vett az akkori hazafias sajtó s befejeződtek a törvények szentesítésekor, amikor nemzet és korona egy akaratban találkozott. (Eljenzés.) Mi tehát március 15-ének a jelentősége? Miért kell megünnepelni március 15-ét? (Éljenzés.) Azért kell megünnepelni ezt a napot, mert e napon nyilatkozott meg először az ország közvéleménye, e napon volt a főváros először az ország szíve. (Éljenzés. Zajos fölkiáltások: ügy van! Úgy van!) Mint politikus nézvén az eseményeket, a bajok forrását nem a magyar alkotmányban látja. Ez az alkotmány kiállja a versenyt bármely európai alkotmánynyal. Az Ausztriával való kapcsolat örökös torlódásra vitt Ausztria és Magyarország közt. A két korona közt nem volt meg a paritás. Nem mindig a korona politikája volt az, mely ránehezedett a magyar nemzetre, hanem osztrák államférfiak politikájának következménye volt, hogy Magyarország annyira érezte az osztrák pressziót, hogy nem tudott kivergődni a feudalizmus láncaiból s nem tudott nemzeti állammá lenni. Végül felülkerekedett a dac, a nyers ellentállás ereje, a nemzet energiája, hadvezéreinek tudománya és a nemzet vezére: Kossuth Lajos. (Percekig tartó, meg-megújuló taps és éljen.) Az egy titáni nemzedék, hősies korszak volt. A nemzetnek termő ereje, mely 100 esztendőn keresztül szunnyadótt, egyszerre csak a legerősebb természetben, a legpompásabb virágzatban nyilatkozott. Költők, írók, államférfiak, hadvezérek csak úgy termettek s hozzá e titáni nemzedéknek legnagyobb alakja, a nemzet választott vezére: Kossuth Lajos. (Riadó éljenzés.) Kossuth Lajos nemcsak a magyar, hanem a világtörténetnek egyik legnagyobb alakja, tele lángoló honszeretettel, önzetlenséggel. Éppen oly szónok, mint a minő államférfi. Épp oly nagy a béke, mint a háború műveiben. A mint a régi Magyarország omladványaiból megalkotta az új Magyarországot, éppen úgy varázsolta elő a lelkesedés talajából a győzelmes hadseregeket, azokat a névtelen félisteneket, akik Magyarország zászlait győzelemről győzelemre vitték. (Zajos éljenzés: Éljenek a honvédek!) Kossuth Lajos nagyságát hirdetik a 48-iki törvények. Egy klasszikus tanú, Deák Ferenc, erről úgy nyilatkozott 1867-ben, a kiegyezési törvény tárgyalásánál: „Az 1848-ki nagy átalakulás művét összefogja a történet kötni azon férfiú nevével, a ki azt 1848-ban megindította és erélylyel keresztül vitte, ellenére a bekövetkezett szerencsétlen eseményeknek, művének ezen része fennmaradt és fenn fog maradni, míg nemzetünk él és országunk áll, és ahoz a nemzetnek emléke és hálája hozzá van fűzve.“ Az 1848-iki törvények igazi jelentősége nem azoknak nagyszabású tartalmában van, hanem abban, hogy a magyar nemzetélet összes tényezői és vonatkozásai között létrehozta az egyensúlyt. Azok a 48-iki törvények át voltak hatva a szabadság-egyenlőség és testvériség magasztos eszméitől, de ezeket összhangba hozták a magyar alkotmány sarkalatos követelményeivel. Megadták a nemzetnek a mi a nemzeté, de a koronának is a mi a koronáé. (Tetszés, taps). A 48-iki törvények épp úgy kimondták a kormányzat felelősségét, mint ahogy kimondták, hogy a fejedelem személye szent és sérthetetlen. Különösen létrehozták a paritást a magyar királyi és az osztrák császári korona közt. A 48-iki törvényekben valamint azoknak végrehajtásában semmi antidinasztikus nem volt, sőt ellenkezőleg. Mikor a reakció megkezdte aknamunkáját,felbujtotta a nemzetiségeket, Kossuth a következő kijelentést tette: „A magyar nemzet királysági érzelmű. A magyar nemzetnek Budán királyra van szüksége. (Zajos, éljenzés és s meg-megujuló riadó felkiáltások: Éljen a király Budán !) Hozza Isten körünkbe ő felségét (Percekig tartó éljenzés és taps.) De ő felségének királyi székét a maga 63 családja számára biztosítani kell. Jöjjön és biztonságban lesz. (Iljen a király Budán.) Ha ez nem történhetnék, én a legitimitás biztosítására még egy módot ismerek. Ő felsége is volt ifjabb koronázott király atyja életében, adjon tehát nekünk egy ifjabb királyt Ferenc József főherceg személyében.“ (Kitörő taps és éljenzés.) Azokban a 48-as törvényekben nem volt semmi osztrákellenes, de az osztrák politikusok ellene törtek a már szentesített törvényeinknek s azt követelték, hogy semmisítsük meg azokat. (Abcug-kiáltások.) S következett az az egyenlőtlen, de dicső harc, amelyben bennünket legázoltak, de Ausztria sem boldogulhatott, vereség érte vereség után, Szolferínó után Königgrätz. Azután következett a kiegyezés, a nemzet kibékült királyával. Deák Ferenc érvényesítette a kiegyezésben a 18-as törvényeket. Azzal fejezi be beszédét, hogy őszinte szívvel kell ünnepelni a nagy napok emlékét, hogy hazug köpenye ne legyen a közömbösségnek. (Éljenzés.) Remélem, mi itt méltók vagyunk a nagy márciusi napokhoz. Legyen áldott a 48. emléke ! Legyen áldott a magyar haza ! (Percekig tartó viharos éljenzés. Az egész tömeg kalapját lengeti Beöthy felé.) A pódium körül álló öreg honvédek kényes szemmel hallgatták végig a beszédet, mely után a dalosok elénekelték a Talpra magyart. Most Horánszky Nándor állttól s bejelentette: Polgártársak! Györy Elek polgártárs kivan szólni önökhöz ! (Halljuk!) Györy Eleket nagy éljenzés fogadja, a midőn a szószékhez áll. Azzal kezdi, hogy a névtelen hősök lebegnek szemünk előtt a mai napon, itt vannak köztünk. Itt él köztünk a halhatatlan költő, a Talpra magyar költője ! S itt él szelleme annak a férfiúnak, akinek szava hősöket teremtett! Kossuth Lajosban a nemzeti géniusz testesült meg ! (Zajos éljenzés.) Magyarország századon át türelmi politikát volt kénytelen folytatni, mely Kossuth szava szerint olyan volt, mint a taposó malom és a fojtó gőz alatt való nyögés. Ettől a sérelmi politikától váltotta meg a nemzetet Kossuth Lajos fölhívása. Oh, ama korszak férfiai, költői, írói, ifjai nemcsak beszéltek és írtak, hanem tettek is, amidőn elkövetkezett az ideje. Kivívták a nemzet szabadságát, a sajtószabadságot, a szabad gyülekezési jogot. (Zaj a szocialisták közt, fölmutatják a Népszavá-nak üres lapjait, azzal a fölírással: Biróilag lefoglalva! Fölkiáltás: Szabadon eltoloncolják az embert!) Én nem a jelenről beszélek, hanem a múltnak dicsőségét hirdetem. (Zajos helyeslés.) E múltnak képe be van vésve a nemzet szivébe, azért tette ezt a napot, március 15-ét nemzeti ünnepévé. (Taps és éljen.) Csak a szabad ember lehet hit, mert a szolga urát cseréli s a trónnak is leghűbb biztosítéka a szabad nemzet. (Úgy van helyeslő hangok. Nem is ünnepeljük április 11-ét!) E napot fogjuk megünnepelni mindig s ez ünnep fényét és fenségét semmiféle törekvés nem fogja eltörölni. (Dörgő taps és éljenzés.) Legyen lelkesedésünk örök tűz s hevítse örökre a nemzetet a negyvennyolcas alkotások föntartására és marasztalására. (Zajos éljenzés, fölkiáltások: Halljuk Apponyit!) Az ifjúság szónoka: Szemenyey Kornél .