Budapesti Hírlap, 1898. július (18. évfolyam, 180-209. szám)

1898-07-01 / 180. szám

Péntek, julius , Budapest, 1898. XVII. évfolyam 180. sz. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 7 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 60 kr., egy hónapra 1 frt. 20 kr. Főszerkesztő és laptulajdonos : Rákosi Jenő. Eg­yes szám ára helyben 4 kr., vidéken 4 kr. Szerkesztőség is kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 1. sz. Előfizetés- öt hirdetés-föllel: UgjaMiei­líi Jósíif-törnt 5. is. a. oldalán. Apróhirdetései j­ár* : Egy szó 8 kr., vastagabb betűvel 4 kV. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás »«érint._______ Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen Osztrák császári jubileum, Budapest, jan. 30. Március 15-ikén a magyar nemzet szabadsága születésének félszázados fordulóját ünnepelte. Nagy volt ország­szerte a lelkesedés és Budapest fővá­rosában is díszes gyűléseken nagy rész­véttel emlékezett meg a nép mind­azokról, kik érette magukat föláldoz­ták. Ezen a nemzeti ünnepen a kor­mány részt nem vett. Jókai és Apponyi beszéltek, írók és művészek költöttek és játszottak, a polgárok lelkesedtek, de Magyarország népképviselete és fe­lelős minisztériuma, melyek ugyancsak negyvennyolcban a márciusi napoknak köszönhetik létüket, elbújtak a nap fényétől. Azt sem engedték, hogy nem­zeti lobogók lengjenek a középülete­ken. Nemzeti Színház és udvari Opera részvétlenségüket fejezték ki azon esz­mék iránt, melyek a magyar alkot­mányban nyertek kifejezést. Keserű volt ezt látni mi nekünk. Hogy ezer esztendeje él hazánk, ennek emlékére egy évig tartottunk ünnepet. Itt voltak a király, a királyi hercegek és hercegnők is megjelentek ez egyszer, sőt a diplomaták is, kik a külföldet képviselik nemcsak Ausztriá­ban, hanem Magyarországgal szemben is a magyar királynál. De bizony sem a Reichsrath, sem Bécs városa, sem az osztrák tartományok el nem jöttek, hanem inkább mindent elkövettek, hogy országos kiállításunk sikerét kisebbít­sék. Jegyezzük meg jól, Ausztria Ma­gyarország jubileumán részt nem vett, csakis az osztrá­k kormány. Tíz szobor fogja díszíteni főváro­sunkat nagyjaink emlékére s ezek kö­zött Rákóczy Ferenc szobra nem lesz. Kihagyják a magyar történetből, a ki a magyar hazáért, önállóságért és sza­badságért legvitézebbül küzdött és leg­többet szenvedett. A ki legjobban sze­rette nemzetét és a kiért legtöbbet busult a magyar. Mikor kétszáz esz­tendős születésnapja fordult, 1876 már­cius­­27-ikén, akkor sem állíthatott neki az ország emlékszobrot, mert a kor­mánypolitika, bár akkor is szabadelvű volt, Rákóczy Ferencet nem protegálta. A hivatalos lojalitás találta így jónak. Gyakran találkoztunk, minden honvédszobor l­­eplezésénél e hamis lojalitással, mely nemzeti múltúnkat megtagadja, hogy magának hímet varrhasson a bécsi udvarnál nem igazi érzelmeinek fitogtatásával. A nemzet és király között pedig mester­ségesebb ellentéteket teremt, noha valóságban ilyenek sehol nem léteznek. Mert a magyarok királyhűsége csakugyan minden kétség fölött áll. Kossuth Lajos is irataiban mindunta­lan azon panaszkodik, hogy a nemzet lojalitásból fejedelme iránt fölhívásait nem követte akkor sem, midőn még nem volt kiegyezés közte és a korona között. Ha pedig a király vagy bárki más visszapillantást vet az időre 1867-től mostanig, nem fog találni ép­pen semmit, a­mit a magyaroknak ko­molyan szemére vethetne, hogy akár republikánusok lettek volna idehaza, forradalmat szítottak, vagy összeeskü­vést terveztek volna. Nem tették. Vagy pedig, hogy a külfölddel léptek gyanús összeköttetésbe, mert nem kereskedtek 67 óta a Habsburgok ellenségeinél, sőt inkább a dinasztiának önfeláldozó kész­séggel szolgáltak s a királyi akaratnak mindenben hódoltak s igaz lelkesedés­sel minden alkalmat megragadtak arra, hogy kitüntessék királyhűségüket, alatt­valói ragaszkodásukat és odaadó szere­­tetüket. Minden évben megtartjuk a királykoronázás napjának emlékét s midőn annak huszonötödik éve múlt, akkor is és a millenium évében újra keleti pompával mutattuk meg ő fel­ségének, hogy népei között leghűbb a magyar. Azt azonban ne követeljék tőlünk az osztrákok, hogy velük ünnepeljük 1848 december 2-ikát, kik március 15-ikét tartották. Az ő ünnepeik, me­lyeket a császári jubileum alkalmával rendeznek, lehetnek szépek, meghatók, nagyszerűk, pompásak, azokban részt A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A szó hatalma. "— A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Az 1832-iki országgyűlésre meghitt köve­tek választásakor, Beregvármegyében harminc votummal győzte le a liberális párt a pecso­­vicsokat. Ennek a harminc votumnak törté­nete van. Hadd beszéljem én el. Megérdemli, úgy nézem, hogy megmeneküljön az örök el­­feledéstől. ... A bécsi kormány és a vele tartó aulikus mágnások már akkor minden erőt és minden eszközt mozgásba hoztak, dicső jobb­jaink nemzetébresztő törekvései leverésére, a haladás, a szabadság vágyának a magyar faj szívéből örökre való kiirtására. A szabad eszmék bajnokait — áldva legyen szent emlékezetük — arra szorította ez az állapot, hogy a gy­őzelem kivívása, a diadal érdekében szedjenek össze szintén minden harcba vihető erőt, szedjék össze vármegyén­ként a szomszéd liberális vármegyékben nemes­séget, voksa lévén minden nemes embernek a maga lakó vármeg­­éjén kívül minden más vármegyében, a­hol birtoka volt. Nagy tudomány volt abban az időben ez is. Ennek a tudománynak pedig, már tudni­illik tíz-tizenkét vármegyében a külső birtoko­soknak, a külföldi nemeseknek a szerbe-számba­­tartásának, megmozdításának, megnyerésének és vezérlésének legtudósabb professzora a felső Tisza mentén az egész liberális táborban tekintetes roffi Borbély Mihály uram volt, a­kit azonban a közélet küzdelmeiben így senki sem emlegetett, lévén ő mindenkinek, kis urnak, nagy urnak, barátnak, ellenségnek sohase más, mint: Borbély Miska. Nagy becsülete is volt a saját pártjában e mián, különösen a kállai véres restoráció óta, a­mikor a pártot a Borbély Miska okos esze juttatta diadalra, az ugyanis, hogy a sor legvégén szavazó pecsovicspárd kállaiakat azzal kell visszatartani — kitüzetvén már a záróra — a szavazástól, hogy a várost föl kell gyúj­tani. Meg is tették, meg is nyerték . . . Beregszászban folyik reggel kilenc óra óta az alkotmányos tusa. Mind a két párt nagy erővel állt ki, nagy készülékkel rukkolt be. Egyaránt haladnak, mint két egyforma erejű, összetanult jó csikó a hámban. Ha a rudas rászorítja egy bakarasznyira a rudat a nyergesre, neki fekszik a jó nyerges az elejé­vel a hámnak, nekikapaszkodik a két hátulsó lábával az ut porának, mindjárt egyenesre húzva a rudat, sőt még visszaszorítja a ru­dasra. Tízzel, húszszal van elébb hol egyik, hol másik, többel soha. Estére jár az idő, már az özvegy asszo­nyok is mind leszavaztak, most szavaznak mindkét párt betegei, sebesültjei, sőt kezdik már hordani a félholtakat is. A záróóra is ki­tűzve. A különbség a két párt volumai közt most már csak hol egy, hol kettő. — No pajtás, — Így szólt jó Uray Imre Lónyay Gáborhoz, — ha Borbély Miska idejére be nem ér, elvesztünk. — De hol is hordhatja az ördög? mondja rá Gábor úr nagymérgesen. — Tudja a hétvégi sustorgós menyke — feleli rá Imre úr. — Küldtél stafétát elibe, hogy ne szu­szogjon, de jöjjön lóhalálába? — Küldtem már dél óta vagy négyet. — Hisz azóta a Réztől is ide érhetett, nemhogy Szabolcsból. Én valami nagy bajt orrontok, vagy eltették Miskát láb alól ezek a minden gazságra kész imposztorok (az ellen­­pártot tisztelgette igy) vagy elhagyta a népe és most restel magánosan szégyenszerre elibénk kerülni. — Már így lesz valahogy, mert a­hogy én Miskát ismerem, már egyebet én sem gon­dolhatok. — Eredj, találj ki valami furfangot, te úgyis fiskális ember voltál oda előre, hát értesz a halasztáshoz, én meg lóra kapok, magam megyek el­be, hol a keserves keresztapja lel­kébe kujtoroghat is ilyenkor az Antikrisztulát a korhely disznónak. Hol bizony? . . . Vaiy tekintetes nemes Szabolcs­­vármegyében egy hires nevezetes nemes falu, úgy hivják, hogy: Nyűg (nemes az igazi neve, csak virágnyelven nevezgetjük magunk közt igy, tanácsosabbnak tartom azonban később kiviláglandó okokból, ha ezúttal is a mellett maradok) lakja a Nyüghy-had, romlatlan ős magyar fajta, él és uralkodik benne a honfog­lalás óta, nem szerzett azóta, de nem is pusztí­tott, nincs is egyéb baja, csak az, hogy némelyik ága azóta nagy­on elszaporodott, na- Mai számunk 16 oldal.

Next