Budapesti Hírlap, 1898. július (18. évfolyam, 180-209. szám)
1898-07-01 / 180. szám
Péntek, julius , Budapest, 1898. XVII. évfolyam 180. sz. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 7 írt, félévre 7 írt, negyedévre 3 írt 60 kr., egy hónapra 1 frt. 20 kr. Főszerkesztő és laptulajdonos : Rákosi Jenő. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 4 kr. Szerkesztőség is kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd utca 1. sz. Előfizetés- öt hirdetés-föllel: UgjaMieilíi Jósíif-törnt 5. is. a. oldalán. Apróhirdetései jár* : Egy szó 8 kr., vastagabb betűvel 4 kV. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás »«érint._______ Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen Osztrák császári jubileum, Budapest, jan. 30. Március 15-ikén a magyar nemzet szabadsága születésének félszázados fordulóját ünnepelte. Nagy volt országszerte a lelkesedés és Budapest fővárosában is díszes gyűléseken nagy részvéttel emlékezett meg a nép mindazokról, kik érette magukat föláldozták. Ezen a nemzeti ünnepen a kormány részt nem vett. Jókai és Apponyi beszéltek, írók és művészek költöttek és játszottak, a polgárok lelkesedtek, de Magyarország népképviselete és felelős minisztériuma, melyek ugyancsak negyvennyolcban a márciusi napoknak köszönhetik létüket, elbújtak a nap fényétől. Azt sem engedték, hogy nemzeti lobogók lengjenek a középületeken. Nemzeti Színház és udvari Opera részvétlenségüket fejezték ki azon eszmék iránt, melyek a magyar alkotmányban nyertek kifejezést. Keserű volt ezt látni mi nekünk. Hogy ezer esztendeje él hazánk, ennek emlékére egy évig tartottunk ünnepet. Itt voltak a király, a királyi hercegek és hercegnők is megjelentek ez egyszer, sőt a diplomaták is, kik a külföldet képviselik nemcsak Ausztriában, hanem Magyarországgal szemben is a magyar királynál. De bizony sem a Reichsrath, sem Bécs városa, sem az osztrák tartományok el nem jöttek, hanem inkább mindent elkövettek, hogy országos kiállításunk sikerét kisebbítsék. Jegyezzük meg jól, Ausztria Magyarország jubileumán részt nem vett, csakis az osztrák kormány. Tíz szobor fogja díszíteni fővárosunkat nagyjaink emlékére s ezek között Rákóczy Ferenc szobra nem lesz. Kihagyják a magyar történetből, a ki a magyar hazáért, önállóságért és szabadságért legvitézebbül küzdött és legtöbbet szenvedett. A ki legjobban szerette nemzetét és a kiért legtöbbet busult a magyar. Mikor kétszáz esztendős születésnapja fordult, 1876 március27-ikén, akkor sem állíthatott neki az ország emlékszobrot, mert a kormánypolitika, bár akkor is szabadelvű volt, Rákóczy Ferencet nem protegálta. A hivatalos lojalitás találta így jónak. Gyakran találkoztunk, minden honvédszobor leplezésénél e hamis lojalitással, mely nemzeti múltúnkat megtagadja, hogy magának hímet varrhasson a bécsi udvarnál nem igazi érzelmeinek fitogtatásával. A nemzet és király között pedig mesterségesebb ellentéteket teremt, noha valóságban ilyenek sehol nem léteznek. Mert a magyarok királyhűsége csakugyan minden kétség fölött áll. Kossuth Lajos is irataiban minduntalan azon panaszkodik, hogy a nemzet lojalitásból fejedelme iránt fölhívásait nem követte akkor sem, midőn még nem volt kiegyezés közte és a korona között. Ha pedig a király vagy bárki más visszapillantást vet az időre 1867-től mostanig, nem fog találni éppen semmit, amit a magyaroknak komolyan szemére vethetne, hogy akár republikánusok lettek volna idehaza, forradalmat szítottak, vagy összeesküvést terveztek volna. Nem tették. Vagy pedig, hogy a külfölddel léptek gyanús összeköttetésbe, mert nem kereskedtek 67 óta a Habsburgok ellenségeinél, sőt inkább a dinasztiának önfeláldozó készséggel szolgáltak s a királyi akaratnak mindenben hódoltak s igaz lelkesedéssel minden alkalmat megragadtak arra, hogy kitüntessék királyhűségüket, alattvalói ragaszkodásukat és odaadó szeretetüket. Minden évben megtartjuk a királykoronázás napjának emlékét s midőn annak huszonötödik éve múlt, akkor is és a millenium évében újra keleti pompával mutattuk meg ő felségének, hogy népei között leghűbb a magyar. Azt azonban ne követeljék tőlünk az osztrákok, hogy velük ünnepeljük 1848 december 2-ikát, kik március 15-ikét tartották. Az ő ünnepeik, melyeket a császári jubileum alkalmával rendeznek, lehetnek szépek, meghatók, nagyszerűk, pompásak, azokban részt A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A szó hatalma. "— A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Az 1832-iki országgyűlésre meghitt követek választásakor, Beregvármegyében harminc votummal győzte le a liberális párt a pecsovicsokat. Ennek a harminc votumnak története van. Hadd beszéljem én el. Megérdemli, úgy nézem, hogy megmeneküljön az örök elfeledéstől. ... A bécsi kormány és a vele tartó aulikus mágnások már akkor minden erőt és minden eszközt mozgásba hoztak, dicső jobbjaink nemzetébresztő törekvései leverésére, a haladás, a szabadság vágyának a magyar faj szívéből örökre való kiirtására. A szabad eszmék bajnokait — áldva legyen szent emlékezetük — arra szorította ez az állapot, hogy a győzelem kivívása, a diadal érdekében szedjenek össze szintén minden harcba vihető erőt, szedjék össze vármegyénként a szomszéd liberális vármegyékben nemességet, voksa lévén minden nemes embernek a maga lakó vármegéjén kívül minden más vármegyében, ahol birtoka volt. Nagy tudomány volt abban az időben ez is. Ennek a tudománynak pedig, már tudniillik tíz-tizenkét vármegyében a külső birtokosoknak, a külföldi nemeseknek a szerbe-számbatartásának, megmozdításának, megnyerésének és vezérlésének legtudósabb professzora a felső Tisza mentén az egész liberális táborban tekintetes roffi Borbély Mihály uram volt, akit azonban a közélet küzdelmeiben így senki sem emlegetett, lévén ő mindenkinek, kis urnak, nagy urnak, barátnak, ellenségnek sohase más, mint: Borbély Miska. Nagy becsülete is volt a saját pártjában e mián, különösen a kállai véres restoráció óta, amikor a pártot a Borbély Miska okos esze juttatta diadalra, az ugyanis, hogy a sor legvégén szavazó pecsovicspárd kállaiakat azzal kell visszatartani — kitüzetvén már a záróra — a szavazástól, hogy a várost föl kell gyújtani. Meg is tették, meg is nyerték . . . Beregszászban folyik reggel kilenc óra óta az alkotmányos tusa. Mind a két párt nagy erővel állt ki, nagy készülékkel rukkolt be. Egyaránt haladnak, mint két egyforma erejű, összetanult jó csikó a hámban. Ha a rudas rászorítja egy bakarasznyira a rudat a nyergesre, neki fekszik a jó nyerges az elejével a hámnak, nekikapaszkodik a két hátulsó lábával az ut porának, mindjárt egyenesre húzva a rudat, sőt még visszaszorítja a rudasra. Tízzel, húszszal van elébb hol egyik, hol másik, többel soha. Estére jár az idő, már az özvegy asszonyok is mind leszavaztak, most szavaznak mindkét párt betegei, sebesültjei, sőt kezdik már hordani a félholtakat is. A záróóra is kitűzve. A különbség a két párt volumai közt most már csak hol egy, hol kettő. — No pajtás, — Így szólt jó Uray Imre Lónyay Gáborhoz, — ha Borbély Miska idejére be nem ér, elvesztünk. — De hol is hordhatja az ördög? mondja rá Gábor úr nagymérgesen. — Tudja a hétvégi sustorgós menyke — feleli rá Imre úr. — Küldtél stafétát elibe, hogy ne szuszogjon, de jöjjön lóhalálába? — Küldtem már dél óta vagy négyet. — Hisz azóta a Réztől is ide érhetett, nemhogy Szabolcsból. Én valami nagy bajt orrontok, vagy eltették Miskát láb alól ezek a minden gazságra kész imposztorok (az ellenpártot tisztelgette igy) vagy elhagyta a népe és most restel magánosan szégyenszerre elibénk kerülni. — Már így lesz valahogy, mert ahogy én Miskát ismerem, már egyebet én sem gondolhatok. — Eredj, találj ki valami furfangot, te úgyis fiskális ember voltál oda előre, hát értesz a halasztáshoz, én meg lóra kapok, magam megyek elbe, hol a keserves keresztapja lelkébe kujtoroghat is ilyenkor az Antikrisztulát a korhely disznónak. Hol bizony? . . . Vaiy tekintetes nemes Szabolcsvármegyében egy hires nevezetes nemes falu, úgy hivják, hogy: Nyűg (nemes az igazi neve, csak virágnyelven nevezgetjük magunk közt igy, tanácsosabbnak tartom azonban később kiviláglandó okokból, ha ezúttal is a mellett maradok) lakja a Nyüghy-had, romlatlan ős magyar fajta, él és uralkodik benne a honfoglalás óta, nem szerzett azóta, de nem is pusztított, nincs is egyéb baja, csak az, hogy némelyik ága azóta nagyon elszaporodott, na- Mai számunk 16 oldal.