Budapesti Hírlap, 1898. október(18. évfolyam, 272-301. szám)

1898-10-02 / 272. szám

Budapest, 1898. XVIII. évfolyam 272. sz. Vasárnap, október 2. Megjelenik mindennap, házfon és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 14 írt, félévre 7 irt, negyedévre 3 írt 50 kr., egy hónapra 1 írt 30 kr. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 6 kr. Telefon: szorít. 54—83, kiadók. 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Előfizetés, és hirdetés-föltétel: Ugyanezen ház József-körut 5. s­. a. oldalán. Apróhirdetések ára: Egy szó 2 kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint._______ Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, neh­ogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. A keleti Szudán, Budapest, okt. 1. Tizenöt esztendeig tartó háborúban az angolok immár az egész Nílus völgyét elfoglalták. Kitchener basának sikerült megsemmisíteni az arabok új birodalmát Núbiában és Szudánban, melyet a máhdi állított föl 1883-ban, hogy az angolokat és az olaszokat Egyiptomból és a Vörös tenger mellé­kéről kiverje. A harc nehéz volt és változó szerencsével folyt. A dervisek legyőzték Hicks basát, azután Baker basát, Gordon basát s nem bírta őket legyőzni sem Graham, sem pedig Wol­­seley és Steward tábornokok. Meg­verték az abessziniaiakat és megölték Menelik elődjét, János negust, délnek fordulva megsemmisítették Emin basá­nak, az utolsó egyiptomi angol kormány­zónak uralmát s elfoglalták Wadelayt, a fehér Nilus kifolyásánál a tavakból és csak nagy nehezen sikerült Stanleynek a kóborló­ Emin basát megmenteni. Ezek a háborúskodások 1883-tól kezdve soha sem szüneteltek a Nílus völgyé­ben és a Vörös tenger környékén, m­íg az angolok a hadviselés módján nem változtattak, a derviseket a tengertől és Egyiptomtól el nem zárták, hogy hadiszerhez ne jussanak s azután évről­­évre szakaszonként nyomultak fölfelé a Nílus völgyében s a mint egy hadi­­állást elfoglaltak, rögtön vasutat épí­tettek, hogy Egyiptom felé előrenyo­mulásukkal párhuzamosan a Vörös­tenger felől is oldalt támadhassák az arabokat. Nem egy hadjárattal, hanem folytatólagos háborúskodással jutottak el ismét Kartúmba, Szudán fővárosába, a­hol a Kék-Nilus a Fehér-Nilussal egyesül. Abdallah kalifa palotájában most Kitchener basa parancsol. Onnét táviratoz Londonba és je­lenti, hogy megszállotta Fasodát, a Fehér-Nilus legfontosabb pontját tíz fokra az egyenlítőtől északnak. Két hadigőzössel és két zászlóaljjal vonult föl azonnal, a­mint az elfogott arabok­tól megtudta, hogy Fasodát a francia Marchand kapitány tartja megszállva. Nem kérdezett senkit sem Kairóban, sem Londonban, hanem oda ment és Marchandnak, ki expedíciójával Abesszí­niából került Fasodába, hogy az an­golokat megelőzze s a Nílusnál a francia lobogót kitűzze, megüzente, hogy vo­nuljon ki onnét, mert Fasoda Egyip­tomhoz tartozik. A francia nem enge­delmeskedett az angolnak, mire Kitche­ner többet nem törődve vele, őrséget tett a városba s az angol és egyiptomi lobogót fölhúzta. Azután jelentést tett, hogy az egész Szudán Anglia rendel­kezésére áll és hogy a Szobát folyó völgyét is birtokába vette, a mely folyó a Rudolf-tó tájékáról, délkeletről legnagyobb mellékfolyója a Fehér- Nilusnak és a Bar-el-Gazal vidéke is az angoloké, a­kik immár a nagy afrikai tavaktól az egész Nilus völgyét bírják és keletafrikai birodalmukat összekö­tötték Alexandriától a Jóremény fokáig. Marchand kapitány és csapata Afrika közepén magára hagyva s az angoloktól délen és északon körülvéve egyebet nem tehet, mint visszavonulni. De nem azért vitte véghez merész vállalatát, hogy, ha tényleg megelőz­hette az angolokat, egyszerűen meg­adja magát nekik. Azt felelte tehát Kitchenernek, látva, hogy ellene nem szegülhet s hiábavaló vérontás lenne, ha fegyvereit használná, hogy addig ott marad, m­íg a francia kormánytól nem kap utasítást. Kitchener ráhagyta, ez az ő dolga, de a tartományt elfog­lalta s a kormányzást átvette. Hogy Fasoda miatt Franciaország Angliával összetűzzön, nem valószínű, miután a nyugati Szudánra nézve a Niger folyónál kiegyeztek. Hiszen Egyiptom miatt sem mer Francia­­ország Angliával kikötni. Az pedig kétségtelen, hogy Kartum, Fasoda, Szobát, Wadelay a Bar-el-Gazar egész vidéke, valamint Kordofán és Darfur egyiptomi tartományok voltak a máhdi A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Thüringi Erzsébet: Az Er­zsébet-legendáidtól. Thü­ringi Erzsébet virágos köténye. Nem tudom, való-e, avagy költemény-e ? Valónak kell lenni, úgy volt, bárha régen Magam olvastam egy ájtatos estén a Szentek Életé-ben. Thüringia grófja tart dolga beszédet: „Mit prédálod kincsem, hitvesem, Erzsébet?** „Egy pár szál virág csak!“ és elpirul mélyen, Jaj, hogy is tehette? — hazug feleletre Hogy vitte a szégyen ? Látja a jó Isten s szól mosolygva menten : „Dehogy is hazudhat az én drága szentem“ . . . S ím a sok drágaság az utolsó szálig, Kötényében mind mind mennyei illatú Virágszállá válik. Ezek a virágok, amerre ő lépe, Lába nyomán kelve mosolygtak elébe . Mikor eltemették, a sírjára ültek, S szentté avattatván, véle együtt bizton Az égbe kerültek .... m­i * Uj lapot nyissatok Szentely életé­ben, írjátok be abba, mi most történt éppen. Mihez hogy senki egy nagyitó szót nem tett, Élő bizonyság rá hajadon fejével E hitvalló nemzet. Ő is Erzsébet volt, csak hogy a miénk volt! Mi fölöttünk gyászol még most is az égbolt. Nem is kérünk mást mi, azt az egyet éppen . Hogy eztán is csak a mi szentünk maradjon, Mint volt életében. O virágcsodája ezenképen történt: Virágok leváltak töveikről önként. Páros sorba álltak, a gyászlakhoz szálltak. Liliom testének, tőrszurta szivének Őreivé váltak. Hogy ura meghalta a gyászos hirt reggel, Bevonatott mindent fekete színekkel. S hát amint kényezve kitekintett este. Egy virág volt minden, — a feketeséget Hasztalan kereste. Bevonatta ismét nagy-nagy udvarát ott. Hát reggel megint csak virágokat látott. Hat nap és hat éjjel, ez mindennap igy volt. Szegény, már azt hitte, hogy a jó Nagyasszony Talán meg sem is halt. Kérdé­­s egy fő-fő német emberétül : „Várj’ mi a való hát, — fejem beleszédül.“ Az se mondott mást, mint könyeit morzsolva, Ezt a szót: „Megtörtént!“ — Óh, bárcsak igazat Most se mondott volna ! . . . Nem lehetett másképp, úgy történt az szépen, Mikor az ő lelke megjelent az égben, Atyaisten mindjárt trónjához hivatta. Tizenkét angyallal, sok jótéteményét Összeszámláltatta. Minden jó tett után a földre tekintett, Egy-egy szép virágnak titkosan leintett. A kinek leintett, útját az megkezdte. —■ Végül egy marokkal maga a jó Isten Szintén megszerezte. Egy álló hét kellett, de még ki se tellett, Amerre szem nézett, virág virág mellett — A nagy ajtón alig férhettek be néha, Úgy feküdt közöttük, miként Virágország Tünd­ér király­n­éj­a. Vala az ö élte a thüringi mása, Ám nem szorult tette elpalástolásra Kincs, a mernnyi kellett, hajh! lehetett nála, Hiszen hites ura nem más volt, maga a Magyarok királya. — Néz, néz a király ki­vára ablakábul, Egy virágmezőt lát, majd majd belekábul. Virágmező után a sok magyar ember Biz úgy hullámzik, mint maga a háborgó Nagy fekete tenger. Ment, ment a koporsó, csodájára álltak. Kardos magyarokat sirni még nem láttak. Nem is hullatja az minden szire-szóra, Megteszi még egyszer, oh, de legyen igen Távol az az óra! Kapucinus templom nagy kapuja tárva, Ostromló virághad azt is körülzárja. Lovak is tiporják, csúf kezek is tépik, De feléled mind s a templomot befutja Friss virággal végig. Mai számunk 30 oldal.

Next