Budapesti Hírlap, 1898. november (18. évfolyam, 302-331. szám)
1898-11-01 / 302. szám
4 talra ily fölirással : Temesvár szab. Mr. város közönsége — hálás kegyelete jeléül. Szilágyi Dezső Horváth Boldizsárról. Horváth Boldizsár földi maradványait tegnap kisérték örök pihenőre, de halhatatlan lelkének, törekvéseinek, jelentőségének és nagyságának fényes emléket állított Szilágyi Dezső abban a beszédben, amelyet az elhunyt államférfi a ravatalánál mondott. A beszédet teljes szövegében itt közöljük: Mielőtt visszaadnék a hideg földnek, ami az övé, — Így kezdte — emlékezzünk meg néhány szóval arról a fényes elméről és arról a meleg szívről, mely egy hosszú életen át a miénk, a hazáé volt. Felnőve a negyvenes évek eszméi és törekvései közepette, politikai pályája a negyvennyolcadik korszakkal nyílott meg, abban a korszakban, midőn megvalósulni látszott mindaz, amit annyi évtizeden át terveztek, sőt az is, amit csak reméltek. Mint ifjú ember végig élte e korszak mámoros lelkesedését, ádáz küzdelmeit és kétségbeejtő szenvedéseit, míg a végső katasztrófánál, úgy hitték, minden, de minden elveszett. Aztán átélte, ami rá következett. Lassankint magához jött a nemzet. Milliók és milliók szívében újra föléledt a remény, megjött a munkakedv, megizmosodott a férfiakarat. A múlt eszményei visszanyerték hatalmukat a kedélyek fölött, irányt és tartalmat adtak a törekvéseknek. Az abszolút rendszer egyik romlásból a másikba jutott. Közeledett, közeledett az alkotmányos élet új derűje! Ekkor újra régi vezérei felé nézett a nemzet. Keresték azokat, kik a végerővel küzdő rendszer és a kockáztató vérmesség kettős veszélye közt biztos révpartra viszik a hánykodó hajót. Nemcsak a szabadelvű párt, de az ország túlnyomó részének bizalma Deák felé fordult. A jelesek mellett, kik köréje gyülekeztek, kiket múltjuk és képességük az elsők közé emelt, egy fiatal szombathelyi ügyvédet találunk. Tudása lángoló és meggyőző ékesszólása, tollának hatalma, egyéniségének varázsa a közvárakozást és rokonszenvet széles körökben fölkeltették. A szabadelvű eszmék e hatalmas bajnokára nagy várakozással tekintett a magyar értelmiség, melyben amaz elvek iránt a ragaszkodás kettős erővel ébredt föl. Ki is jelölték jó eleve helyét és föladatát a még csak derengő új korszakban, ez a magyar igazságügy reformálása, nem újraalkotása volt. Végre megérkezett az alkotmány visszaállításának napja. A minisztérium megalakult és kitört az eddig aggodalmakkal szorongó lelkesedés országszerte. A koronázás megtörtént. Talán soha a művelt világban nagyobb és osztatlanabb rokonszenv nem környezte a magyar nevet, mint midőn a budai várutat és a Duna partját százezrek lepték el, tanúi annak, hogy megerősödött a háromszázados frigy nemzet és királya között. Most már megjöttek az alkotó munka napjai. A nemzet készsége és lelkesedése határtalan, de ez a lelkesedés követelő volt. Mindent vagy legalább igen sokat kívánt gyorsan és egészen. Az igazságügy Horváth Boldizsárnak jutott. Tőle várták, hogy az igazságszolgáltatást alapjaiból újra építse. E téren mindenütt ideiglenesség, zavar, bizalmatlanság. Az abszolutizmus rendszere fölbomlott. Ami a rendi alkotmánynyal kapcsolatos, az elavult és tarthatatlan, ami érvényben volt és némi rendet alkotott, törvénytelen. Csak a megvalósítandó elvek mint útmutatók emelkedtek ki a 48-diki törvényekből, még inkább a közvélemény várakozásaiból. De az igazságügy nem tűri a rögtönzéseket, az átmenet nélküli nagy változásokat. Alig van az államéletnek oly ága, ahol az elvi megállapodások és a reform megvalósítása közt szükségképp oly hosszú út fekszik. Újból kellett alkotni mindent. Összekeresni az embereket, megtölteni kedvvel, lelkesedéssel, csillapítani a türelmetleneket, bátorítani az aggódókat, átmeneteket teremteni, tervezni és kidolgozni. Ez foglalta el kószobájában, sétáin, kertjében és gyakorta éjjeli álmaiban is. És ha csak az igazságügy gondjai nyomták volna. De reform volt a szükség, a jelszó minden téren. Benn a parlamentben, künn a közéletben folyt a harc, a személyes, kegyetlen harc.Az igazságügyminiszter belátására, ékesszólására, tollára jóformán minden nagy ügyben szükség volt. Bátran és hittel fogott a munkához. Hitt, talán túlságosan bizott a jogegyy-illőségre épített intézmények átalakító hatásában és a nemzet öszszeforrasztó erejében. Túlságosan bizott a társadalom segítő készségében. Lelki szemei előtt eszmények lebegtek, a negyvenes és negyvennyolcas korszak hagyományai. A polgári 03 politikai szabadság rendjét és biztosítékait akarta megteremteni. Akart egy oly bírói kart, mely tudományban, kötelességérzetben, hagyományokban erős, melyet a nemzet bizalma környez, mert független és mert lelkiismeretesen hű föladatához ; ügyvédi kart, a melyet hivatásának nemes fölfogása vezet és lelkesít, mely tisztaságát önmaga óvja meg, oly eljárásokat, a melyekben a művelt nyugaton a jog védelmének és érvényesítésének legjobb biztosítékait találták ... Az anyagi törvényekbe humánus szellemet, a mely erkölcsi erőt ad a jognak, midőn szigorát enyhíti, amely hosszú életet biztosít a törvénynek, mert az ember nemesebb természetére építi . . . Mit alkotott meg minisztersége rövid évei alatt, a törvénykönyv mutatja, mit tervezett, annak részét, csakis egy részét a közzétett munkálatok és beszédei mutatják, mi volt a többi, ami a lelkében forrongott, azt csak sejteni és csakis keveseknek lehet. . . De amennyit tudunk mindezekről, őt tekintjük az új magyar igazságügy első nagy reformátorának. Ez érdeme, ez dicsősége, melynek koszorúja nem fog elhervadni! . . . Miniszteri pályája végéhez közelgett ... az akadályok benn és künn lehangolták, lelke fáradni kezdett, érzékeny szive vérzett az uj meg uj sebek alatt, melyek közt nem azok voltak a legfájóbbak, a melyeket ellenfelei fegyvere ütött, a küzdelmek és a tapasztalás nem egy tollat téptek ki merész géniusza szárnyaiból........... Visszalépett. Nem kétkedem, fájdalommal tette. Nem a hatalomtól, nem az állás fényétől fájt a megválás. Nem is vitt annak szokásos külső díszéből semmit magával. . . de, hiszem, fájt megválni terveitől, attól a munkától, mely lelkéhez forrott, melynek sikerein és eredményein csüngött. Lassan-lassan visszanyerte lelkének rugalmasságát. Föl-föllobbant a régi kedv, a régi lelkesedés. Újra látogatni kezdte a képviselőházat. A nagy politikai problémák vonzották. Mindent figyelemmel kisért, egyes alkalmakkor föl is szólalt s a Ház lelkesedéssel függött ajkain, gyönyörködött ékesszólásának nemes pátoszában és elragadó erejében. De egyre, úgy tudom, nem is gondolt egy pillanatig sem, arra, hogy újra kormányra jusson. Lelke nem bírt lehűlni addig a pontig, nem tudott eljutni az elkeményedésnek arra a fokára, hogy újra elviselhesse a politikai élet sivár küzdelmeit. Életkor, betegség, szemevilágának meggyengülése végre meghozták a visszavonulást. Bár nem szűnt meg követni az események folyását. Figyelme azonban mindinkább a költészet és tudomány birodalmát kereste föl, melyeknek nemes örömeit annál inkább élvezhette, minél osztatlanabbik fordult lelke feléjük. Most elköltözött. Megtért mesteréhez, nagy társaihoz oda, hova a hit és az emberi lélek örök sóvárgása a jókat és igazakat küldi... Boldog ő ... a mindenható hosszú élettel ajándékozta meg . . . Átélte hazánkra nézve a század két legnagyobb korszakát és ott volt az elsők közt. Megadatott neki, hogy érezze a lelkesedés isteni erejét, a nagy küzdelmek és diadalok büszke örömeit. Meglátogatták a nagy szenvedések is, a földi lét boldogságának szükséges alkatrészei . . . Nemesen élt . . . jó ember volt . . . híven csüggött ifjúkori eszményképein, hűt és kitartó a barátságban, odaadó családja szeretetében . . . Az úr magához hívta őt! Itt lent nem látjuk többé, csak emlékének örökzöldje fog virulni. De ő mégsem vált meg tőlünk. Tud rólunk. Valamint a végtelen térben elhintett égi testek fénye a mérhetetlen távolból eljut a mi földünkhöz, úgy az ő szeretete, mely halhatatlan lelkével egybeolvadt, megtalálja az utat azokhoz, kikhez úgy ragaszkodott, hazájához és nemzetéhez! És most kísérjük el földi maradványait a sírig, hol csöndes legyen nyugodalma! BUDAPESTI HÍRLAP, (302. sz.) 1898. november 1. A német császár Palesztinában. Budapest, okt. 31. Tegnapelőtt Jeruzsálembe érkezett Vilmos német császár és most kerek egy hétig azokat a hegyeket fogja járni, amelyeket rég elmúlt idő szent emléke tesz érdekessé. Jeruzsálem, Betlehem, Jerikó, Názáreth és a többi híres nevezetes hely mind sorra kerül a német császár szentföldi útjában. Fölmegy az Olajfák hegyére, ellátogat a Jordánhoz és megnézi mindenütt a nevezetességeket . Magának Jeruzsálemnek megtekintése szerdára marad. Ma nagy pompával szentelték föl a Megváltó-templomot; a német császárné azonkívül ott volt a betlehemi szőlőhegyen épült új árvaház beszerelésénél. A császári pár szentföldi útjáról ma a következő táviratokat kaptuk: Jeruzsálem, okt. 31. Szombaton délután a sátraktól a jaffai kapuig valamennyi utca, úgyszintén a Megváltó-templom és Szerti-sir temploma tömve volt emberrel. A házak erkélyeit és tetejét is nagy sokaság lepte el. Az ünnepi dísz és a tarka ruhák élénk színei megkapó látványul szolgáltak. Kevéssel négy óra előtt közeledett a lovas diszmenet. A keleti nép, a melyet nyugat pompája nagyon meglepett, lelkesen üdvözölte a császári párt. A császár délszaki egyenruhát viselt s mind ő, mind a császárné feltüzte a fekete sas-rendet. A Dávid-utcában fölállított diadalkapunál a zsidók küldöttségének feje beszédet intézett a császári párhoz. A Murisztan-kápolnában, a jeruzsálemi, jaffai és haifai német községek képviselői beszéd kíséretében remek kivitelű bibliát nyújtottak át. A császár valamennyi beszédre a legkegyelmesebben válaszolt. Este nagy kivilágítás volt. Jeruzsálem, okt. 31. Bosse dr. kultuszminiszternek tegnap a Megváltó-templom megtekintésénél mondott beszédére azt válaszolta Vilmos császár, hogy őszintén köszöni a miniszter beszédében kifejezett hűséges érzelmeket és örül, hogy az evangélikus község Megváltó-templomának beszentelését ünnepelheti. Ezt a szultán jóindulatának, úgyszintén boldogult nagyatyjának és Istenben nyugvó atyjának köszönheti, az utóbbinak annyiban, mert elvégre is ő döntött ebben a dologban. Puszta beszéddel semmit sem lehet végezni itt a Keleten. Reméli, hogy az evangélikusok, életmódjukkal is tanúságok fognak tenni az evangélikus hit igazságáról ésazt meg fogják erősíteni. Akkor majd Isten áldása lesz ezen az ünnepen és bőséges áldás jár nyomában. Ezt óhajtja és reméli a császár az összes jelenvoltakkal egyetemben. — Mondja meg ezt — ezzel végezte a császár beszédét — az evangélikusoknak és különösen a németeknek. Jeruzsálem, okt. 31. A császári pár jókor reggel a sátortáborból Betlehembe ment. A császárné onnan a szőlőhegyre ment, hogy jelen legyen az ott épült új árvaház ünnnepies beszentelésén. Ziethen-Schwerin gróf az evangélikusok jeruzsálemi alapítványának elüljárója, üdvözölte az ünneplő közönséget, azután visszapillantást vetett a jeruzsálemi egyesület fejlődésére és sikereire, majd fölhívta a jelenlévőket, hogy hálájukat az eddigi nagy sikerekért további hasznos működésükkel fejezzék ki. A fölszentelő beszédet Weser berlini licenciátus, a jeruzsálemi egyesület jegyzője mondotta. A fölszentelés után a császárné visszament Betlehembe, ahol a császári pár istentiszteletet hallgatott az evangélikus templomban. • ■ i* . Jeruzsálem, okt. 31. A betlehemi templom bejáratánál a német császári párt Ziethen-Schiverin gróf fogadta ajeruzsálemi egyesület nevében Üdvözölte az uralkodó párt Dávid városában, amely a világ legnagyobb és legtiszteltebb városa, mert benne született a Megváltó. Az evangélikus templom teljes befejezése a császári pár konstantinápolyi látogatásának köszönhető. Az istentisztelet végeztével a császár beszédet mondott. Ma délelőtt volt a Megváltó-templomának ünnepies fölszentelése nagy egyházi és világi pompával. Az ünnepségben a város lakossága rendkívül nagy számban vett részt. Nagy a hőség, de azért a császári pár és kísérete jól van. Jeruzsálem, okt. 3Í. Vilmos császár kihallgatáson fogadta a jeruzsálemi görög ortodox pátriárkát, aki neki egy ereklyét adott át. A császári pár tegnap este az Olajfák hegyén naplementekor a Bryandet udvari főprédikátor által végzett ájtatosságot hallgatta meg. Onnan visszatérve a porosz hatóságok jelenlévő fejei és a Johannita-rend lovagjai társaságában ebédhez ült. Jeruzsálem, okt. 31. A betlehemi evangélikus templomban ma tartott istentisztelet után Vilmos császár maga köré gyűjtötte az evangélikus papságot és azt mondotta, hogy a Szentföldön nyert benyomásai meggyőzték arról, hogy az evangélikus egyháznak nagy munkakör nyílik. Ezt a feladatot csak úgy teljesítheti, ha egyes tagjai jámbor és igaz életet élnek. Fő dolog az, hogy kölcsönös szeretetben munkálkodjanak. A császár tudja, hogy az evangélikus munka ebben a szellemben folyik és beszéli, hogy idővel sikerülni fog a protestantizmusnak a Keleten valamennyi keresztény felekezet együttélésével a benső tartalmúnak megfelelő állást megszerezni. Köln, okt. 31. A La dormition de la sainte vierge terület megszerzéséről, ahol a legenda szerint az a ház állott, amelyben Mária Krisztus föltárna-