Budapesti Hírlap, 1899. március (19. évfolyam, 60-90. szám)

1899-03-04 / 63. szám

1899. március 4. Aggteleki-utca 12. Március 7-dik­én: id. Bobula János 20.000 fűt VI. Dalnok-utca 21. Pályázat. A kolozsvári javítóintézetnél hivatal­szolgai állásra április 7-ig. A szilágycsehi adó­hivatalnál ellenőri, a sárvárinál pénztárosi, a pozsonyi pénzügyigazgatóságnál segítődijas fogal­mazógyakornoki, a fiumeinél pénzügyőri szemlészi, a szolnokinál irodatiszti, a verebélyi­­biróságnál al­jegyzői, a segesvárinál aljegyzői, a tatainál al­jegyzői állásra 2 hét alatt. A barsmegyei Alsó- Váradon postamesteri állásra 1 hét alatt. A técsői, topánfalvi és debreceni­­biróságnál irnoki állásra 4 hét alatt. A kolozsvári javítóintézetnél tiszti irnoki állásra március 29-dikéig. M.&PIRENI­, Kaptár. Szombat, március 4. Rém. kat.: Kázmér hv. — Profc. : Adrián. — Görög-orosz. (febr. 20.) Leó pk. — Zsidó : Adár 22., Sabbate Parali. — Nap két reggel 0 óra 20 perckor. — Nyugszik délután 5 óra 82 perckor. —Hold két éjjel 12 óra 81 perckor. — Nyugszik délelőtt 9 óra 1 perckor. A miniszterek nem fogadnak. — A Magyar Színházban Miss Mary Halton vendégszereplése a Gésák­ban. — Az Eötvös­­alap gyűjtő- és kezd­ő-biz­ottságának ülése délután fél hatkor az érsek-utcai elemi iskolában. — A Népszínházban a Görög rabszolga bemutató előadása. — A Loránthy­­iSuzsánna-egyesület jótékony hangversenye este 7 órakor az evangélikus­ egyház Deák-téri dísztermében. — A lipótvárosi kaszinó társasvacsorája este fél kilenc órakor. — Az állat­orvosi Főiskola hallgatóinak társasvacsorája este hét órakor a Rójál-szálló külön termében. — A IX. kerületi jótékony ilőegyesület hangversenye este 8 órakor a polgári kör (Bakács­­tér 14.) dísztermében. — A pénzintézeti tisztviselők hang­versenye saját helyiségükben (József-tér 1. sz.) — A kereske­delmi utazók bálja saját helyiségükben. (Sas-utca 6. sz.) — Fényképészek bálja a Sas-körben. — Iparművészeti imúzeum zárva. — A nemzeti szalon kiállítása (Ferenciek-tere 9. sz.) nyitva délelőtt 9 órától esti 9 óráig, belépődíj 20 krajcár. — A m­. kir. központi statisztikai hivatal nyil­vános könyvtára és térképgyűjteménye (II-dik kerület Oszlop-utca) nyitva délelőtt 10 órától egészen délután 1 óráig. — A hódoló díszFelvonulás, Eisenhut Ferenc óriási körképe látható Városliget, Andrássy-út végén, reggel 9 órától este i­.15 óráig. Belépő-díj 50 kr. gyermekjegy 30 kr. — Modern metszetek kiállítása az országos képtárban. (Aka­démia) nyitva 9 órától 1 óráig. Belépés és a katalógus díjtalan. — Az uj országház kupolacsarnoka megtekinthető minden szombaton 20 krajcár belépő díj mellett. Más napo­kon a belépő díj 1 korona. Jegyek az Akadémia-utca 18. sz. alatti építő irodában kaphatók d. e. 10 órától d. u. 1 óráig. — Néprajzi múzeu­m (Csillag-utca 15.) nyitva d. e. 9—1 óráig. — Az egyetemi fü­­vész kert fa­z üllői­ uton.) Nyitva van reggel h­ét órától kezdve egész este hat óráig. — Keres­kedelmi muzeu­m­ állandó kiállítása (Városligeti Ipar­csarnok nyitva délelőtt kilenc órától 12 óráig. Magyar háziipari központi bazár Kerepesi-út 22. szám, I. emelet, nyitva d. e. 9 órától déli 1 óráig és délután 3 órától este 7 óráig. Tudakozó-Iroda ás nyilvános szakkönyvtár Kerepesi­­út 20. szám alatt I. emelet, délelőtt 9 órától 12 óráig és délután 3 órától 6 óráig. — Nemzeti utuzellen: N­ap­tára nyitva van délelőtt 9 órától délután 1 óráig. Többi tárai, köztük a néprajzi osztály is (Csillag­ utca 15. szám alatt) megtekinthetők 50 krajcár díj mellett. — Bleak­­inauzo­elliii a kerepesi-uti temetőben nyitva esti 5 óráig. — Országos képtár az Akadémiában (V., Akadémia-utca 2. sz., II. emelet) ingyen látható minden szerdán, pénteken és vasárnap délelőtt kilenc órától délutáni 1 óráig. A többi napokon és délutánonkint 1 korona belépődíj fizetendő. Természetrajzi gyűjtemények múzeuma (Múzeum­ körút 4-dik szám alatt) nyitva délelőtt 10 órától 12 óráig. — Egyetemi könyvtár zárva. — 9 Múzeumi könyvtár nyitva délelőtt 9 órától 1 óráig. — Az akadémiai könyv­tár nyitva délután 3—8 óráig. — A Teknológia! Ipari mizema (a szombati nap kivételével) minden nap nyitva van délelőtt 9 órától 12 óráig és délután 3 órától 5-ig. — Iparművészeti múzeum könyvtára nyitva délelőtt 9—1-ig. — Magyar BUDAPESTI HÍRLAP. (63. sz.) 9 Elsőrangú hazai gyártmány, e Pontos cím: ELSŐ MAGYAR GAZDASÁGI GÉPGYÁR RÉSZVÉNY­TÁRSULAT V D A P­E­S­T. Magyarország legnagyobb és egyedüli gazdasági gépgyára, mely a gazdálkodáshoz szükséges IS­O és as­­ gazdasági gépeket gyártja. Rendelések megtétele előtt kérjük minden szakbavágó kérdéssel bizalommal hozzánk fordulni. Részleten árjegyzékkel szakszeri­ fölm­ogosítással díjmentesen szolgálunk Szecskarágók. Morzsolok. VÍZÁLLÁS. Márc. 3-án. Run troharding . . Duna: J­hlSSUU . . . . Linz BÓCS.......................... Pozsony. . . . Komárom . . Budapest . . . I­.­Földvár . . Mohács .... dombos.... IT­­ vidék .... Zimony .... Bancsova . . . Drenkova . . . Orsová.. . . . Vác: Szered Huba Sárvár ............ Győr............... Etzáva: Zákány . . . . Barcs ............ Eszék ............ Száva: Sziszek Mitrovica . . . . Centiméter + « › -1- 188 › - 118 › — 126 › + 9S› + 140 › -f 106 › 1 + 1­4­­8 + 1 + 2 + 4 + + 144 › 18­4- -1- 195 ‹ 13 -­­+ 133 › 12 -­­+ 123 › 13 + + 84 ‹ 111 + -1­­89 › 12 + -f 171 › 1S + 41 › 3 + 22 + + 165 › 10 + — 42 › — 82 › + 68 › + 15· 8 + 163 › 5 Tisza: M. -Sziget . . . Tekeháza . . . Tisza-Újlak.. ..-Namény .. Záhony (Csap) Tokaj............ Tisza-Füred : Szolnok .... Csongrád . . . Szeged........... Török-Becse : Titel............... Kőrös : Sebes: N.-Várad Fekete :Tenke fehér: Boro­sj­enő Kettős: Békés Hármas: Lyoma. Maros: Branyb­akn. . Arad............... Makó............... Bega Kiszete .... Temesvár . . . N. -Becskerek Centiméter + 26 > 8 + 10 > 2 — 80 > 2 + 58 > 11 — 100 < 8 + 128 < 8 — 20 < 82 — 25 < 9 ~ 60 > 20 + 15 > 23 4- 5 > 26 + 133 > lő Í + 10 t ? + 5 18 < 1 í> 1 16 < 2 42 > 16 2G > 2 -I- 8 < 2 — 14 G < 2 - 15 > 7 4- 4 4- 8 4- 8 + 8 + 5 -f 7 + 8 4” 3 -f 60 > — 58 > - 24 > Jegyek magyarázata: * jegesviz, + null fölött, — null alatt, · áradt,­­ apadt,­­ kétséges, C­sömérsék Celsius szerint. királyi szabadalmi levéltár (J Erzsébet-körut, 19-ik szám), nyitva naponkint délelőtt 9 órától délután 1 óráig. A Mentő-egyesület helyi­ségei megtekinthetők dél­után 6-tól 6-ig, Sólyom- és Margó­t utca sarkán, az egye­sületi házban. — Állatkert nyitva egész nap. Belépődíj 30 krajcár, s­zínházas. Budapest, szombat, 1899. március 4. NEMZETI SZÍNHÁZ. M. KIK. OPER&H&Z Évi béri. 52. Havi béri. 4. Rosenkranz és Guldenstern Vígjáték 4 felv. Irta Klapp Mi­hály. Ford. Csiky G. Személyek : Liebenstein Bercsényi Ernő Rosenkranz Kienborn Clarisse Düring Vilma Schallenberg Schmählich Lanftleb­en Kezdete Dezső Náday Lendvayné Csillag T. Hetényi Vízvári M. Mészáros Zilahi Újházi 7 órakor. Vasárnap , délután Himfy dalai, este Az első vihar. NÉPSZÍNHÁZ. Először: A görög rabszolga. Operette 8 felv., szöv. irta Owen Hall, ford. Makai és Pásztor, zen. szerző Sidney. Személyek: Antónia Z. Bárdy G. Iris Marcus Heliodorus Aspasia Archius Diomed Lollius Curius Melanopis F. Hegyi A. Solymosi Németh Küry K. Szirmai fiaskó Tollagi Kiss M. Csatai Zs. Kezdete 7 órakor. Vasárnap , délután Hajnali harangszó, este A görög rabszolga. MAGYAR SZINHAZ. Misz MAEY HALTON vendég­­fölléptével. 108-odszor: A GÉSÁK vagy egy japán teah­áz története. Énekes játék 2 felv. Irta Owen Hall. Ford. Fái J. B. és Makai E. Zenéjét szerzette Sidney J. Személyek: Reginald Kemény Van-Csi Sziklai Im­ári márki Borosa Mimóza Misz Mary Halton Lady Constance Sz. Szilassy 11. Molly Seamore Ledofszky G. Katona Kalmár J. Kezdete 11/9 órakor. Vasárnap, délután Aranylako­dalom, este Egyiptom gyöngye. Évi bék­. 88. Havi bér­. 2. Először: Hópehely. Vig opera 1 felv., szav. irta Willner, ford. Iladó, zen. szerzó Berta. Vióra, a tengerszem tündére. Eredeti eszményi ballet három felvonásban. Jókai Mór ,,A ten­gerszem tündére v­ez. regáje után. Zen. szerzó Szabados K. A szövegmagyarázatot irta: Várady Antal. Kezdete 7 órakor. Vásárnál): Roland mester. VÍGSZÍNHÁZ. Dr. PEPI. Bohózat 3 felv. Zilahi S­z­­iita Garré, ford. Kiss B. é­n­y­e­k: Richard Góth Eugene Kalmár P. Co­cherel Gyöngyi Hermance Haraszthy H. Adrien Szerémy Courtelin Balassa Courtelinne . Nikó L. Blanche Pécsi P. 1 Dutilleul Tapolczai Idu N­etfe­rey A. Hajnali vendég. Vígjáték 1 felv., irta Giraudin, ford. Sz. F. Személyek : Tarlac Henriette T. Delli E. Bavian Hegedűs Kezdete 1/14 órakor. Vasárnap: délután dr. Pepi, este A tekenősbéka. VÁR-SZÍNHÁZ. Nagy bék­. 62. Havi bék­. 2. Bánk bán. Ered. szomorújáték 5 felv. Irta Katona J. Személyek : II. Endre Gertrud Ottó Bánk bán Melinda Mikhál bán Petur bán Biberach Tiborc Kezdete Somló Jászai M. Horváth Pálfi Hegyesi M. Egressy Szacsvay Gyenes Gabányi 7 órakor. Felelős szerkesztő: tSDassaJÉHa®^ Vel­enc. G­AMBEINUS SÖRCSARNOK Az ország legnagyobb és a legszebb pálmáim vények­kel díszített sörcsarnoka Erzsébet-körut és Wesselényi­ utca sarkán naponta katonazene hangverseny. —$ Szabad bemenet.­­£— Elsőrendű konyha. Kitűnő italok. Fontos kiszolgálás. A téli kert egyletek vagy társaskörök részére kiadó. Hotel xexwerork szálloda Budapesten, Vili, ker., Csokonai­ utca 10/a. A Népszínház és technológiával szemben mindkét vasúti állo­mástól 6 fmrnyire, villamos közlekedés. Hapiszobák 1 frttól és havi szobák 18 frttól felfelé mindenkor kiszolgálással kap­hatók. Városi telefon. Fürdőszobákkal elegánsan berendezve. Számos látogatási tisztelettel kér 52769 Reich József szállodatulajdonos. -------- SEDI eg*á,n.s ls.á­ vé!h.á,z és "buffet.-------­Egész éjjel nyitva! Kitűnő magyar zene! Telefon.STEFANIA-SZÁLLODA VII. ker., Murányi­ utca 53. szám. Ezen minden kényelemmel berendezett szállodá­ban a napnak minden szakában csinosan berendezett szobák 80 krtel feljebb és hónapos szobák árban kaphatók. a legolcsóbb 52721 Vértes gyógysz.-féle Gyenge nőknek telt szép testi formát kölcsönöznek. 1 adag 8 forint. — Kapható Vértea I.. sanggyógyfcára, Lugoson 152. MZ» Sera Isi sem raélkü­lösülteti -------- a mi gyárunkban készült w*—----­léi '9 JIM1 m pái«la zsebórái melyet a genfi kiállításon kitűnő pontosságú müvéért az arany­éremmel tüntettek ki s mely a legfinomabb luxusóra, a legmeg­bízhatóbb szolgálati éra, tehát nélkülözhetetlen olyanoknak,kik egy meghatározott órában akarnak felébredni, utazóknak, turis­táknak, vadászoknak stb., valamint nagy elfoglalt­ságú személyek­nek, kiket a nap folyamán bizonyos dolgokra figyelmeztetni kell. Az „Alarm“ szab. ébresztő zsebórának a fimjogos svájci óra­ipar egyik legjobb terméke, melyet az olcsó bazáráruval nem szabad összetéveszteni. Bizonyítja ezt az a sok száz elismerő levél és újból való megrendelés, amelyeket időről-időre nyilvá­nosságra fogunk hozni. Elárusítás magánosoknak is 3 éves írásbeli jótállással, porta és vámmentesen valósággal gyári áron házhoz küldve, tehát olcsóbban, mint a kereskedelembe hozott csekélyebb értékű árut. Vásárlásnál tessék figyelni gyárunk jelzésére: „Alarm. Alarm szab. ébresztő zsebórát küldünk : a) finom m­okettokban valódi arany felhúzó koronával ...........................................................drbját 20 íztért b) fekete oxidácel tok­ban valódi arany üveg­ka­rikával és felhúzó koronával, igen díszes fazonjáért nagyon ajánlatos........................ .24 n c) tömör, valódi ezüst tokban, simára polírozva, vagy guillohirozva arany felhúzó koronával „ 30 „ az összeg előzetes beküldése vagy utánvétel mellett, nem tetsző saját költségünkön visszaküldheti és a pénz visszaadatik. Árjegyzék „Alarm“ érákról ingyen. I liren-l'aits*ik­­elken-Pam. KiirHi. Svájcba levélre 10 Iir., levelező-lapra 6 hr. bélyeg jár. Óragyár, NelkenPam, Zürich. Az általam megrendelt, „Alarm“ (m­okettokban) ébresztő zsebórát annak idején pontosan megkaptam és megelégedése­met nyilvánítom stb. Fogaras, 1898. dec. 20. Bautznem­ Guido, főispán. Nelken-Pam urak, Zürich. Az órát, melyet december 10-én küldtek, megkaptam, nekem és barátaimnak nagyon tetszik. Küldjön kérem postafordultá­val még négy darabot,postautalványnyal küldök önnek 200 árkot. Konstantinápoly, 1899. január 17. Falta pacoha, ő felsége a szultán 02591 adjutánsa és főlovászmestere, egyedüli és meglepő hatású azer­szeplök, más foltok, mnir­­ancer, pattanások ellen, tel-, — ---------- jesen ártalmatlan vegytiszta oroszépíte. Ára 1 kor. és 2 kor. — Cornélia-szappan 50 kr., 3 drb. elegáns dobozban 2 kor. 80 ül. Megrendelhető LESZKOVÁC IVHLETA „Korona“ gyógytárában G-VERBÁSZ (Bácska) 10. szám. 50111 Főraktár Budapest: Török J. és Dr. Egg­er gyógszertáraiban, a írttól anélkül, hogy a gyök©' ‘mm ülBM-irrv /fj& ret­et kellene távrolitani,száj­a ILPi /VWi..Bisa.padlással s anélkül is (hid­­munka.)Foghuzás fájdalom nélkül. (Cocain inseorcio) Igen tartós fogtömés. — Fogkoronák gyökerakra illesztetnek, melyek a szájpadlást fölöslegessé teszik Fogorvos MAUFEILD, Budapest, Kossuth Lajos­ utca 4., Dréher palota. Vasár- és ünnepnapokon d. u. 4-ig. AZ ORSZÁGOS MAGYAR GYORSÍRÓ - EGYESÜLET gyorsírási tanfolyamain folyó hóban Özv. Mezeyné Bányai Amanda oki. tanítónő személyes vezetésével új magyar levelező-, vita- és német kurzusok kezdődnek. Nő- és férfi jelentkezőket e gyorsírás­, továbbá Beming­­ton-gépírási tanfolyamokra korlátolt számban felvesz Glogowski és Társa, Ezsébet-tér 16- sz. Gornélia-créme I©©®©®®®»©©»®®®« © Alapittatott 1885. »•09« Sürgönyeim: INVENTION BUDAPEST. Folyó­számla.Pesti Magyar Kereslt. városi fiókja. Bank kel-!­­ bejelentését, *­ értékesítését, fölszólalási pöröket elvállal RÉTHY JÁNOS utóda. EDVI ILLÉS ISTVÁN oki. mérnök, hites szabadalmi ügyvivő, a TALÁLMÁNYOK KIVONATOS LEÍRÁSAI című szaklap szerkesztője Budapest, Erzsébet­ körút 2. sz. A magy. kir. Szabadalmi Hivatalban közzétett­­ Találmányok Kivonatos Leírásai­­ című szaklap sínru­s előfizetési ára negyedébre 4 forint. Kerti eszközök, u. m. ágnyeső ollók, ág-fűrészek, sövényollók, fanyiró-ollók, ajtókések, egyéb külön­féle ollók és zsebkések 52553 szerszám- és vasalás­áru kereskedésében Budapest, IV., Kígyó­ utca 10. szám. KESLER JÓZSEF

Next