Budapesti Hírlap, 1899. augusztus (19. évfolyam, 211-241. szám)

1899-08-01 / 211. szám

Budapest, 1899. XIX. évfolyam 251. sz. Kedd, augusztus 1. Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon­ta. » Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frb, negyedévre 3 írt 60 kr., egy hónapra 1 frf. 20 kr. Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Telefon: szerk. 64—03, kiadók: 66—05, igazg. 65—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Elő­zetés- és hirdetés-fölvétel: u­gyanezen Kis József-körut 5. sz. a. oldalán. Apróhirdetések ára : 3 egy eze­r kr., Vi­ stegabb betűvel 4 kr. Hirdetések nonparetlle számítással díjszabás szerint. Egy haza, egy nemzet. Budapest, jul. Bl. Nincs Magyarországon idegen. Ma­gyarország képviselőházának megbizott alelnöke belefonta koszorújába az itt élő nemzetiségek kegyeletét vala­mennyiét s letette a hazafiság e zálogát Petőfi síroszlopjához. A­mit Tallián Béla mondott, történeti nagy igazság: „Magyarnak születni vegyes vérből, sőt idegen alakkal is lehet“. Egy köteles­séggel jár mindenkor mindenkire nézve, ki itt született, legyen szerb, horvát, tót, német, vagy oláh, „e hazát lán­golóan szeretni, érte mindent föláldozni, ha szükséges, jogaiért meg is halni“. Ezt tanuljátok meg Petőfitől, ki Petrovicsnak született. Származásra atyai ágon délszláv, anyai ágon tót, mégis magyar egészen, testtel, lélekkel, életében, halálában hit és hazafi a leg­kitűnőbb, legnagyobb magyarok sorá­ban. Nem kényszerítve, önként, szaba­don, egész szívvel és minden gondola­tával egyesült a magyar nemzettel és hazájával küzdeni a közös jogért és a közös szabadságért. És az ő példája nem kivétel, hanem általános szabály, mert ezer év eseményei azt bizonyítják. Munka és társadalmi élet össze­keverte a földön mindazokat a népeket, melyek itt laktak s a bevándorolt idegeneket magyarral. Házasságok összevegyitették vérüket s minden csatamező porában ismét összevegyült hazáért és szabadságért kiontott vére magyarnak, tótnak, szerb­nek, németnek, oláhnak és idegennek. Hiába tagadjátok, mert nem nektek, hanem nekünk adnak igazat Hunyadi János, a Zrínyiek, Damjanich, Bem, Leiningen s mindazok, kik török, német és muszka ellen Magyarországot harcok­ban védték. És a tanácsban, az országgyűlésen, a vármegyében a Karok és Rendek közt a nemes nációt nem együtt tet­ték-e mindazok, a kik kitűntek, bár­­honnét származtak, bármely nemzeti­séghez tartoztak? Tele van históriánk ilyenekkel s a ki közéletünket meg­ismerte és benne szerepelt, úgy áldja őket a nemzet és a történet dicsőség­gel, ha el nem pártoltak a magyartól idegen császárok és érdekek szolgá­latába. Hát a magyar kultúra, tudomány, művészet, irodalom nem dicsekszik-e minden itt élő fajból nagy nevekkel, kik a hazát, a közjót, a magyar nyel­vet és a haladást szolgálták. Mind­ezeknek közös nagy munkája a ma­gyar nemzet múltja, jelene, jövendője, a haza népének megkülönböztetés nél­kül való joga, java, műveltsége, boldo­gulása, szabadsága. A­kik pedig ellenkezőjét csele­a politika, Málczai Pál fölemelkedése arra a küldetésre, a­melynek fiatal lelkét eljegyezte. Az író ott válik meg hősétől, a­hol ennek politikai küzdelme következnék. Könnyű észrevenni, hogy a regény két tartalma gyöngíti egymást. Tartalmasabbá teszi a hős lelkét, de soványabbá a történet bonyo­dalmait, eseményeit és lehetetlenné a kifejlő­dését. Tanulságul azt lehet levonnunk belőle, hogy, a­ki a nemzet lovagjává avatja magát, annak a közsorsbeli emberek egyéni boldogsá­gairól le kell mondania. Mellettem, mondja a nemzet ezeknek, faragott isteneid ne legyenek, hogy azokat imádjad. Valósággal, a­ki a köz­­szolgálatban magának gondviseléses szerepet kiván, annak elsőbben függetlenségét kell meg­szereznie. Mi pedig a függetlenség? Nem ha­talom, nem gazdagság, nem állás, nem tekin­tély, hanem a lemondás. Mindenről le kell mondani tudni, elsőbben is a legnagyobbról, legemberibbről, hogy férj, atya, hogy ember legyen az ember, hogy teljesen független lehessen. Egy asszonynak a férje, egy gyer­meknek az atyja, kezében minden kincsesel és hatalommal, nem független ember. Csak a­ki­nek magának semmire sincsen szüksége, az követelhet bátran mindenkitől mindent a haza, a nemzet nevében. Kemechey Jenő Grünwald Béla élete tar­talmát és törekvéseit használta föl hőse szá­mára regénye anyagául. De különös, hogy a mi minden poétát legjobban izgatott volna : e néhai jeles emberünk tragikus és titokzatos halálát hagyta fölhasználatlanul. Gyöngédség­ből, számításból-e, pályájának hirtelen való le­törését elengedte neki, ott hagyja el őt er­kölcsi diadalai tetején. Talán, hogy a nemzeti hős csalódatlan, megtöretlen, ép erejében és ijedtek ezeknek, kik faj és nyelv sze­rint gyűlölködve kiváltak, azok saját maguk és népük vesztére hazaárulók lettek. Nevükre szégyent hoztak, sze­rencsétlenséget családjukra és mind­azokra, kiket elcsábítottak. Még sem téphették szét e hont, melyet Isten egynek teremtett és nem törhették le a magyart, melyet a Gondviselés ide rendelt s erőt adott, mint a mágnes­nek, mely magához vonzza a vasat s erejét kölcsönzi mindazoknak a részek­nek, melyek hozzája csatlakoznak. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Mara rózsái. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Egy ábrándos ifjú emberről szól a törté­net, egy ifjúról, a ki első szerelmével nem az örök ideál felé fordul, hanem külön ideált teremt magának: a magyar nemzetet, hogy modern értelemben fölemelje régi, históriai nagysága polcára. Míg ezen jár fiatal lelke tele rajongással, ihlettel és gondolattal, a Gondvi­selés — mint a­hogy egy virág hűl véletlenül az embernek éleibe, s az örök ideált dobja útjába Mara bárókisasszony bűvös alakjában. De a bárókisasszony, bár föllelkesül a fiatalember lelkesedésén, bár megérteni látszik őt, mint egy ősrégi törzsökös család ivadéka nem honorál­hatja a közrendből fölemelkedett fint csak egy pár szál Niel-rózsával. Az ifjú sebzett szívvel indul nemzeti kül­detésére és valahány fontos fordulója, diadala, vagy ünnepe van pályáján. Mara rózsái min­dig megjönnek, bár maga Mara lélekben her­vad. Mert férjhez menetelében rangja elégséget nyert ugyan, de sem szive, sem elméje nem találta meg, a mire méltó. Hősünk ezentúl még egy kalandos életű báró árvájának lesz a gyámja s gy­ámleánya érdekeit védi kalandor mostohaanyja ellen. Ebben a viszonyban újra megmozdul a szive, de ez csak utolsó vonaglása a szívnek, a­mely már Mara bársonykezei közt kiszenvedett. Ez úgyszólván polgári tartalma Kemechey Jenő elbeszélésének; e mellett párhuzamosan folyik Új mandátumok. Horváth Th­oldy Lajos gróf örökét, a szászsebesi mandátumot, a kerület ma egyhangú választással Vészi Józsefnek, a B. Napló főszerkesztőjének juttatta. A bethleni mandátum, szintén gazdára vár Fejér­­váry Károly halála után. Mint bennünket értesítenek, tekintélyes választók Kovács Albertet, a volt nem­zeti párt alelnökét szándékoznak fölléptetni szabad­elvű programmal. Ez örvendetes jelölés volna, mert Kovács Albert kimaradása az utolsó két évben érzé­keny hiány volt a képviselőházban; s ha a Bethlen grófok nem reflektálnak most, e rövid időre, a mandátumra, akkor egyhangú megválasztása biztos­nak mondható, hitének glóriájában álljon meg az olvasó em­lékezetében. Kedves, tanulságos, szellemes, iránya szerint nemes, olvasmánynak vonzó munka Kemnechey regénye. Mélyebb lenne a benyomása, ha tartalmának két patakja nem egymás mellett folyna végig, hanem ha szervesen egymásba kapcsolódnék. Egyik adná a másikhoz a motí­vumokat s egyetemesebb keretet kapna. Egye­sek, családok, a sokaság csónakjának kell hánykódni azon, a­mi egy-egy korban egy nemzet sorsát mozgatja. Málczai nemzeti törekvései csak elméleti beszölések, nem lényege a regénynek. Nekem e törekvések oly nagyjelentőségű dolog, oly méltó célja egy nemzeti nagyságnak, hogy kisebbítésének tet­szik, ha nem látom egyesek és sokak sorsának döntő tényezőjévé lenni. Látnom kell, hogy az emberek érte, vele, általa, ellene élnek és hal­nak, de az eszme ellenállhatatlanul, zsarnok hatalommal üli meg a szíveket és elméket és örök életet él, boldogságot dúlva, üdvöt te­remtve. Bizonyos, hogy kényes egy előttünk lefolyt, mindnyájunk emlékezetében még élő életet regénynek földolgozni. De senki sem vár biográfiát a regényben. Mindenki tudja, hogy az élő csak az anyagot adta, a regényt a költő formálta, a­ki magának hozzá egy nemesebb célt fűzött. Kedves fantáziával sző regényes viszonyokat, találékonysággal és kitűnő megfigyeléssel szedi a magyar élet vonzó, mulatságos, jellemző vonásait egybe Kemechey. Nem is a tehetségén múlt, úgy látszik, hanem inkább a bátorságán, szerény­ségén és diskrécióján, hogy célját inkább csak mutogatja, semmint követi, azzal a kegyetlen­séggel, a melyben iró és sors édes testvérek. Mai számunk 16 oldal. Budapest, jul. 31. Hohenlohe herceg és Groluhovszki gróf. Hohenlohe herceg német birodalmi kancellár — mint Ausseból táviratozzak nekünk — ma odaérkezett. Augusztus első felében Goluhovsstci gróf külügyminiszter meglátogatja a kancellárt.

Next