Budapesti Hírlap, 1899. szeptember (19. évfolyam, 242-271. szám)

1899-09-01 / 242. szám

Budapest, 1899. XIX. évfolyam 242. sz. Péntek, szeptember 1 Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. 77­8­7777 77 ., Szerkesztőség és kiadóhivatal, VIII. ker., Rökk Szilárd­ utca 4.sz. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frfc, negyedévre 3 frt 60 kr., Főszerkesztő és laptulajdonoS: EloEieMj- és hirdetés-föltétel: VgJUSMI hát Jómi-kir.­ 5. St. a. oldlk­r. egy hónapra 1 frt 80 kr. Egyes szám ára helyben 4 kr­., vidéken 5 kr. Rákosi Jenő. Apró hirdetések Ara : Egy eze­r kr., vastagabb betűvel A kr. Telefon: szek­­. 64-63, kiadók. 56-95, igazg. 65-53.________________________________________________________________________Hirdetések nonparellre számítással, filszabás szerint. A szegedi kiállítás. Budapest, aug. 31. Vasárnapra az egész ország gazda­közönsége Szeged városába tódul, hogy az ott megnyíló mezőgazdasági kiállí­tást megtekintse. Ennek a kiállításnak nemcsak az ad jelentőséget, hogy még hasonló országos jellegű, speciális mező­­gazdasági kiállításunk nem volt, hanem az is, hogy ez a kiállítás nem a fővá­rosban van, hanem a vidék egyik elő­kelő centrumában. Ez a decentralizáció, a­melyet az évtizedek óta tartó, társadalmilag káros centralizációval szemben szívesen üdvöz­lünk, igen logikusan indul ki éppen a gazdák köréből. A gazda leginkább érezheti az országos centralizációnak természetellenes voltát, már csak azért is, mert őstermészetében van, hogy társadalma mélyebb rétegei csak akkor közelíthetők meg, ha a neki szüksége­sekkel, legyenek azok akár fogyasztási cikkek akár eszmék, akár látványos­ságok, mi keressük föl és nem várunk az ő agilitásának önkénytelen megnyi­­nyilatkozására. Nem aj az eszme, a­melyet a gaz­dasági egyesületek szövetsége most meg­valósít. Már az 1895. évi gazda-kon­gresszus elhatározta, hogy hasonló ván­­dorlókiállítások és kongresszusok ren­dezése érdekében agitálni fog, a gazda­sági egyesületeknek azóta alakult szövet­sége pedig egyik fő fel­adatává tette a terv megvalósítását. Nem szabad tehát azt hinnünk, hogy a szegedi kiállítás egé­szen ötletszerűen jött létre ; ellenkező­leg ez a kiállítás egy életrevaló és hasznos gazdasági politikának egyik megnyilatkozása, a­melynek hasznát idegen nemzetek példáján tanultuk. A németországi Deutsche Landwirt­schafts Gesellschaft, a­mely tizenöt évvel ezelőtt 550 földbirtokosból alakult, s ma már a császár közvetetten védelme alatt több mint tízezer taggal műkö­dik, minden évben a birodalom más­más vidékének központjain rendez ilyen kiállításokat, a­melyekkel kongresszu­sok és oktató előadások vannak össze­köttetésben. Ez intézménynek nagy hasznát látták a németek, mert ezek a kiállítások megismertetik a gazdával a technika legújabb csodáit, művelik, s ez után versenyképessé teszik a gazdát, s módot adnak a konzervatívabb ele­meknek is a gazdasági téren fölmerült újítások megismerésére. A másik nagy példa az angol Royal Agricultural Society, a­mely a jövő év­ben lesz hatvan éves és alakulása óta minden évben rendez egy-egy egyete­­temes mezőgazdasági kiállítást. A hely megválasztása bizonyos rendszer sze­rint történik. Anglia és Welsz kerüle­tekre van osztva, s ezeket perióduson­ként sorra látogatják a gazdák. Az angolok példáján indult Olaszország is, a­mely törvénybe is iktatta a vidéki mezőgazdasági kiállítások rendezését angol mintára. Ezek az olasz kiállítá­sok, a­melyeket az állam segítségével szövetkezetek, az úgy­nevezett Comizi agráris rendeznek, szintén igen jól szol­gálják a mezőgazdaság ügyét. S ha ezekben az országokban nagy a jelentősége a gazdasági kiállítások­nak, mennyivel nagyobb minálunk, a­kiknél a mezőgazdasági termelés — hiszen az utóbbi években legjobban láttuk — valódi életereje a társadalmi gazdaságnak, s a mellett úgy az angol, mint a német, de különösen az ame­rikai mezőgazdasággal szemben, neve­zetesen a technikai eszközök fölhaszná­lása dolgában nagyon el van maradva. Mert hogy milyen különbség van az amerikai gépek és a mi általában használt primitív eszközeink között, az nyilvánvaló; az amerikai ekéjét, a­mely két, vagy három 10—14 hüvelyk mélységű barázdát húz, három ló köny­­nyebben elhúzza, mint a­mi egy sekély barázdás ekénket két ökör. Az amerikai kévekötő aratógéppel egy ember és három ló 5—6 hektár földet learat egy nap, mig minékünk ehhez 16—17 ember kell. De minálunk még akárhány helyen sarlóval vágják a gabonát, akárcsak 2000 év előtt s a kaszával való aratás még országszerte el van fogadva. A teknikai fejlődés eszközeinek be­mutatása a főmomentuma kell, hogy legyen ezeknek a kiállításoknak. És érdekes az is, hogy éppen ezek a kiál­lítások hogyan fejlesztik a teknikát. A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Rákóczi — hamvai. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mi váltig jubiláns, született orátor, min­denért eszem-iszom náció bizony megülhettük volna tavaly Rákóczi hamvai hazahozatalá­nak huszonötéves jubileumát. Azaz, hogy le­gyünk szabatosak. A Rákóczi hamvakból ma nincs itthon több annál, a­mit Thaly Kálmán az óraláncán hord, egy achát­ kőszem­ olvasó­járól a kereszt, a­mit Thaly odaajándékozott Fraknói Vilmosnak és szentfedőjéből egy arany és ezüst rozetta, a mit ugyancsak Thaly Kál­mán vitt ajándékul Kossuth Lajosnak Turinba, hogy általa, historikusa által küldi „Zemplén­­vármegye legdicsőbb fia a XVIII. századból, Zemplén vármegye XIX. századbeli legdicsőbb fiának; aztán ugyancsak Thaly Kálmán bir­tokában „drágakő- és lignum sanctum sze­mek, egy smaragdszinü amulett, paszománt és zsinórdarabok.“ Huszonhat év alatt, a mióta időről-időre neki buzdulunk a Rákóczi-hamvak hazahozatalának, ennyit hoztunk haza a nagy szabadsághősből, a többi s talán a lényegesebb részei, még mindig ott vannak Konstantinápoly­ban, a Galata-beli Saint-Benoit templomban lazarista atyák gondozása alatt. A múlt hét folyamán egy hírlapból megtudtuk azt, hogy Rákóczi hamvainak hazahozatalával egész bi­zottság foglalkozik, hogy annak a bizottságnak K­óris Áron úr az elnöke, hogy a mondott ki­­-*■----—*-------------------------------------------------­zottság a Rákóczi hamvait a fehérvári templom (melyik fehérvári?) mellett akarja elhelyezni a lazarista atyák további gondozása alatt. Tehát ez a kegyeletes dolog, egyik leg­ragyogóbb nevű mártírunk földi maradványai­nak hazahozatala, örök pihenőre helyezése a hazai földben, elposványosodott szerencsésen az asztaltársaságok színvonaláig. " Ez is ered­mény huszonhat esztendei vajúdás után. Mert huszonhat esztendeje kísért ez a kérdés. A Szlávy miniszterelnöksége alatt, bizony sokan vagyunk, a­kik már nem is tudjuk, hogy volt-e valaha Szlávy József miniszterelnök ? iniciálta Zemplén vármegye köriratban a Rákóczi-hamvak hazahozatalát. A­mint ez történni szokott a kamátokkal, a megyék melegen pártolták és meleg pártolással került a képviselőházból a miniszterelnöki arhívumba. Szlávy József a Simonyi Ernő interpellációjára azzal válaszolt, hogy foglalkozik a hamvak hazahozatalával s megtette a szükséges diplomáciai lépéseket Ludolf gróf konstantinápolyi osztrák-magyar nagykövet utján, a kitől azt a választ kapta, hogy a keresett hamvak nem léteznek többé. Tisza Kálmán miniszterelnök, a­mikor őt Thaly meginterpellálta, a Szlávy válaszát ismételte meg és konstatáltatni kívánta, hogy meg­vannak-e a Rákóczi-hamvak ? Azóta meg­történt ez is, a hazahozatal azonban meg­feneklett eredeti stádiumában. Rákóczi Ferenc koporsóját ötven esztendő alatt (1839-től 1889-ig) kétszer törték föl tudósok, hogy konstatálhassanak. Másodízben Thaly Kálmán és Fraknói Vilmos csak ügygyel-bajjal találták meg sírját a Saint-Benoit templomban, mert a lazaristák sem tudták biztosan, hogy melyik a Rákóczi Ferenc sírja? Százötvennégy éve por­­lott már Rákóczi, a­mikor Fraknói és Thaly fölkutatták maradványait. Meghalt Rodostóban 1735 április 8-án a Mikes Kelemen karjai között, a ki Törökországi levelei­ben haláláról és temetéséről a következőket írja: Végtére szegény ma három óra után reggel, az Isten­nek adván lelkét, elaluvék — mivel úgy halt meg, mint egy gyermek. Szüntelen ránéztünk, de mégis csak azon vettük észre átmenetelét, a­midőn szemei fölnyíltak. A testet másnap fölbontottuk és az aprólékját egy ládába tévén, a görög templomban eltemették. A testet pedig a borbélyok füvekkel becsinálták , mert még nem tudjuk, mikor vihetjük Konstantinápolyba. A borbélyok szerint nem kell csudáim halá­lát, mert a gyomra és vére tele volt sár­ral. Az egész testét elborította a sár. Az agy­veleje egészséges volt, de annyi volt, mint két embernek szokott lenni, r­észe is volt annyi, mint tizenkettőnek. A szívét Franciaországba hagyta, hogy küldjük.“ A holttest szinte há­rom hónapig maradt Rodostóban. Csak julius hónap elején vihette Mikes Kelemen Konstan­tinápolyba : „A porta megengedvén, hogy tit­kon a szegény urunk testét Konstantinápolyba vihessük, egy nagy ládát csináltatván, a kopor­sót belezárattam, hajóra tétettem és egynéhány magammal 4-ikén megindultam, 6-ikán Kon­stantinápolyba érkezvén, a ládát, a kiben a koporsó volt, a jezsuitákhoz küldöttem. A koporsót kivévén belőle, fölnyitották, hogy a testet meglássák. Sirt pedig azon a helyen ástak, a­hova temették volt az urunk anyját. Mai számunk 18 oldal.

Next