Budapesti Hírlap, 1899. október(19. évfolyam, 272-302. szám)

1899-10-01 / 272. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP, (272. sz.) 1899. október 1. a Szanatórium Egyesület és fordulunk mi mindenkihez, a kiben van szív, van humánus és hazafias érzés s van értelem és belátás, fölfogni a tervezett intéz­mény mérhetetlen fontosságát. Minden krajcár, mely ily célra adódik, hetediziglen érezteti áldásos ha­tását. Minden összeget, ha a legkisebb is, ezer meg ezer ajak hálája kiséri; az élő betegek áldása és a jövendő egész­séges nemzedékek boldogsága. « Jókai dr. a szanatórium érdekében a magyar emberiséghez fölhívást irt, mely igy szól : Fölszólalok, mint ember és mint magyar. Van egy pusztító vész, mely áldozatait könyörtelenül elragadja. Ez a tüdő­vész. A ret­tegett ragályok, az ázsiai kolera, a keleti pestis nem oltanak ki annyi emberéletet, mint a tüdő­vész. Amazok ellen védekezhetünk határzárok­kal : ez itt táboroz közöttünk. És hazánk, a szép Magyarország, az erőteljes magyar faj hazája, első­sorban áll­amaz országok között a statisz­tika ítélete szerint, a­hol a tüdővész legtöbb áldozatot követel. Mindenkinek meg kell döbbenni erre a szóra, a­kinek keblében emberi és hazafias szív dobog. Évenkint százezernyi embernek, kenyér­­kereső apának, családápoló anyának, remény­­teljes ifjúnak a megmentéséről van szó a mi magyar hazánkban. E magasztos célnak elérésére alakult a mellbetegek szanatóriumát fölállító egyesület, melynek legmagasabb védnöke a mi koronás királyunk, a­ki úgy szereti a magyar nemzetet, a­hogy a magyar nemzet szereti őtet. Hogy az emberbaráti ügyben én szólalok föl, arra engemet Isten iránti hála kötelez. Évtizedek előtt, harminc évnél is régeb­ben, oly nagyfokú mellbajban szenvedtem, hogy soha egy új tavaszt nem ígérhettem ma­gamnak ; az orvosi tudomány minden gyógy­szerét kipróbálta rajtam, kétséges sikerrel. És ime most, késő aggkoromban, Isten kegyelmé­ből épen, egészségben bírok a rám nehezült kötelességeknek megfelelni. Minek köszönhetem én ezt? Isten kegyelme után a jó levegőnek. Az tett újból emberré. Teljes elismeréssel viseltetem az orvosi tudomány minden gyógyszerei és szérumai iránt, melyekkel a romboló népbetegséget leküzdeni időtlen idők óta törekesznek, de maguk az orvosok hangoztatják, hogy mind­azoknál hathatósabb az istenadta tiszta­ság, helyes táplálkozás s azok a szervezetet edző eljárások, melyekkel ma a szanatóriumokban gyógyítják a tüdőbetegeket. Ezt az áldást kívánja megadni a fölállí­tandó szanatórium a szenvedő emberiségnek Magyarországon. Egy nagyszerű gyógyintézet emelendő fővárosunk legegészségesebb részén, a budai hegyek szélvédte völgyében, mely orvosi véle­mény szerint a legszerencsésebb fekvéssel bir. Eme szanatórium fölállításához szükséges összeg előteremtésére szólítjuk föl nemes érzésű közönségünket. Én magam, ki őseimtől nem örököltem nagy birtokot, kinek a szerencse nem osztott kincseket, ki folytonos munkám után élek: ezer koronával járulok a szent cél eléréséhez. Bizton h hiszem, hogy mindenki, a kiben istenfélő, hazát szerető szív dobog, tehetsége szerint sorakozni fog az intézmény létre­hozóihoz. Áldás rájuk! Budapest, 1899. szeptember 12. * A Budapesti Hírlap készségesen el­fogad és nyilvánosan nyugtat minden küldeményt a szanatórium céljára, a melyre a gyűjtést országosan intézi a Szegénysorsu Tüdőbetegek Szanatórium- Egyesülete. (Hivatalos helyisége: Buda­pest, VII. ker. Damjanich­ utca 35). Budapest, szept. 30. A szabadelvű párt értekezlete. A szabadelvű párt ma este rövid értekezletet tartott a kvóta-bizottság képviselőházi tagjainak kijelölése s a Ház több bizottságában elhalálozás, vagy lemondás folytán üresedésbe jött tagsági helyeknek a betöltése tár­gyában. A kandidálás előtt fölemlítette a pártelnök, hogy a megváltozott viszonyok folytán most egyet­len ellenzéki tag sem lévén a kvóta­bizottságban, megokoltnak látszik, hogy egy tagsági hely annak az ellenzéki pártnak — a néppártnak — engedtessék át, a­mely elismeri a közjogi alapot. Az értekezlet­nek semmi kifogása nem volt ellene, a­mire aztán A Hentzi-üg­y a kérvény­­bizottságban. A képviselőház kérvényi bizottságának távollevő tagjait táviratilag hívták meg a mai bizottsági ülésre, a­melyen a Ház határozata értelmében soron kívül tárgyalás alá vették a Hentzi-ügyben a Ház­hoz intézett sérelmi petíciókat. A bizottság kebelé­ben simán folyt le s öt perc alatt véget ért a tár­gyalás. Kőszeghy Sándor előadó arra való utalással, hogy a miniszterelnök tegnap a Ház ülésén kielégítő és teljesen megnyugtató nyilatkozatot tett ebben az ügyben, a kérvényeknek irattárba helyezését propo­nálta. Kulik Béla függetlenségi párti bizottsági tag nem járult ehhez az indítványhoz. A miniszterelnök nyiatkozata, úgymond, korántsem volt oly meg­nyugtató, mint az előadó állította. Szomorú tapasztalás mutatja, hogy a katonasággal szemben, valahányszor túlkapásokat vagy visszaéléseket követ el, mindig a nemzet húzza a rövidebbet. A kérvé­nyeket szerinte legalább is ki kellene adni a kor­mánynak, s arra az esetre, ha az előadó indítvá­nyát fogadnák el, a maga és Thaly Ferenc bizott­sági tagtársa nevében különvéleményt jelent be a többségi határozat ellen. — Széll Kálmán miniszter­­elnök szólt utána. Egyebet annál, jegyezte meg, a­mit a Házban mondott, itt sem mondhat. Nem tért ki a kérdés elől, határozott állást foglalt a kormány V­­­ r ! A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Friss levegőn. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mondhatom, hogy a nagykárolyi Petőfi­­ünnepen meglehetős szerencsével jártunk. Semmi sem történt ott helyben, a­mi a közön­ség figyelmét másfelé terelte volna. Nem úgy, mint a tavaszon Debrecenben, hol Szabolcska Mihálylyal a nagyenyedi Bethlen-szobor javára fölolvastunk. Volt akkor ott egy menazséria s a menazsériának egy óriás ketrece, melyben, mint Ausztria népei, együtt laktak egy hiéna, egy sakál és két oroszlán. Az állatszeliditő fogadott száz forintba Halász debreceni bor­­bélylyal, hogy nem meri őt a ketrecben meg­borotválni. És Halász megmerte. A­mi szép tőle, csak az kár, hogy épp abban az órában tette, mikor mi az Arany Bika nagytermében, novellákba és versekbe foglalva, hazafiságról, fajszeretetről, Erdély támogatásának szüksé­gességéről és vallásszabadságról beszéltünk. A konkurrencia megölt bennünket, mindenki a menazsériába tódult. Magam is oda mentem volna, de Szabolcska miatt ott maradtam; épp úgy volt ő is velem — hiába, a barátság áldozatokkal jár. A debreceniek vigasztalására és meg­nyugtatására megjegyzem, hogy láttam én épp ilyen dolgot az úgynevezett műveit nyugaton, Franciaországban is, Nimes városában. Ott a párisi Odéon-színház társulatának néhány tagja akart valami klasszikus matinét rendezni dél­után két órakor, de a bikaviadal tönkretette. Még a színházi jegyszedők is megszöktek, maga a színház igazgatója is a plaza de taros-ra ment. Nagy história volt ez akkor, 1895 szep­tember hónapjában. Hetek óta készültek rá, hirdették a lapokban. Én magam Bordeauxból siettem oda, csak hogy el ne mulaszszam a francia földön rendezett első bikaviadalt. Paris­ból külön vonat hozta azokat az embereket, a­kik még ettől vártak egy kis izgalmat, miután már sem a Halál csapszéke, sem a buddizmus, sem az ős-római pogány vallás visszaállítása nem tudta már érdekelni idegeiket. Nimes mellett van egy római korbeli cirkus, óriási, hasonlatos a Colosseumhoz. Ezt restaurálták, s ebben rendezték a viadalt, valódi spanyol torreádorok, valódi andalúziai bikákkal. A cirkuszban délután két órakor vagy harmincezer ember szorongott, pokoli hőségben. Száz meg száz fiú szaladgált friss vízzel, programmal, limonádéval, gyümölcscsel, legyezővel, a matadorok arcképeivel. Pokoli zaj uralkodott a hatalmas épületben. Egynegyed háromkor a közönség türel­metlenül tapsolt. Ekkor lép hozzám szegény, azóta elhunyt Bataille s kiszólit, mondván, hogy lesz itt mindjárt kapitális hecc. Csakugyan láttam is, hogy a bikaistálló­kat és az öltözőszobákat csendőrök száll­ták meg. Mikor a cirkusznak Nimes felé néző ka­puján a szabadba érkeztünk, akkor szállott ki kocsijából a polgármester. Kabátja alól elő­kandikált a trikolor-écharpe. Tehát hivatalos funkciót fog itt végezni. De várjon mit? A polgármester cigarettára gyújtott, s föl s alá járkált. Odaléptünk hozzá, bemutatkoztunk. És csakhamar megtudtam, hogy a kormány a bika­viadalt betiltotta. E tilalom kihirdetéséről van szó. No, lesz itt mindjárt hadd el hadd! A polgármester idegesen nézegetett a város felé. A karhatalmat várta. Először jött hatvan gyalogos és negyven lovascsendőr. A maire még várt. Azután jött futólépésben egy ezred gyalogság. S a távoli porjelleg mutatta, hogy itt még lovasság is közeledik. Ekkor Bataille-lal páholyunkba siettünk. A publikum türelmetlenül tombolt és nem is sejtette, hogy mi készül odakint. Akkor lettek egy kicsit figyelmessé, mikor egy csendőr behozott a porondra egy asztalt, mel­léje tett egy széket és újra eltávozott. Minek a bikaviadalhoz asztal és szók? A publikum meghökkent. Azt hitte, hogy a bikászatnak valamely okleveles tanára ki fog ülni és fölolvasást tart ily cím alatt. A bikaviadal mint olyan, különös tekintettel az andaluziai bikatenyészet hanyatlására. Egyszerre elüvöltötte vagy tízezer torok. — Nem kell fölolvasás! Elő a bikákkal­ Még javában ordítottak, mikor megjelenik a maire és nyugodtan föláll a­z asztalra. Mögötte sorakoztak a gyalog- és lovas­csendőrök. A maire intett, hogy beszélni akar. Siri csend lett. A maire zsebébe nyúlt s elővett egy táv­iratot. Azután csengő hangon így szólt: Van szerencsém önöknek tudomására hozni, hogy a kormány e pillanatban hozzám intézett táviratával a mai bikaviadalt betiltotta. Leírhatatlan üvöltés támadt e­ljelentésre. Azt szeretn­ék látni ! Gazság, komiszség ! Mi úgy mulatunk, a­hogy akarunk! Mi köze ahhoz a kormánynak ? A maire nyugodtan állt az asztalon. Néha levette a kalapját és megtörölte izzadt homlo­kát. Tíz percnyi vihar után újra fölemelte a kezét. Lassan-lassan csend lett. — Van szerencsém tudomásukra hozni, hogy parancsom van a bikaviadal megtartását szükség esetén karhatalommal is megakadá­lyozni. Húszezer ember pokoli füttye és ordítása kijelölték a képviselőház által betöltendő tíz kvóta­bizottsági tagsági hely közül kilencre Apponyi Albert grófot, Csáky Albin grófot, Fálk Miksát, Horánszky Nándort, Láng Lajost, Matlekovics Sán­dort, Pulszky Ágostont, Tisza Kálmánt és Tommasics Miklóst. Nyolcan közülök eddig is tagjai voltak a bi­zottságnak ; a Hegedűs Sándornak miniszterré való kinevezése folytán megüresedett helyre Csáky Albin grófot kanditálták. Kijelölte továbbá az értekezlet a házszabályokat revideáló bizottságba Radó Kálmán elhunyta folytán üresedésbe jött helyre Emmer Kornélt, a kérvényi bizottságba (az elhunyt Zsám­­bokréthy József helyett) Osztroluczky Miklóst, a naplóbíráló bizottságba (az elhunyt Fejérváry Ká­roly helyett) Barcsay Domokost, a közigazgatási bizottságba (a képviselőségről lemondott Mara László helyett) Fischer Sándort és a vízügyi bizott­ságba (a bizottsági tagságról lemondott Purgly Sándor helyett) Forgách Antal grófot. Végezetül el­­parentálta az elnök, a mai napon elhunyt Pejácse­­vics Artur grófot s elhatározták, hogy a párt nevé­ben koszorút tesznek a ravatalra.

Next