Budapesti Hírlap, 1899. október(19. évfolyam, 272-302. szám)
1899-10-01 / 272. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP, (272. sz.) 1899. október 1. a Szanatórium Egyesület és fordulunk mi mindenkihez, a kiben van szív, van humánus és hazafias érzés s van értelem és belátás, fölfogni a tervezett intézmény mérhetetlen fontosságát. Minden krajcár, mely ily célra adódik, hetediziglen érezteti áldásos hatását. Minden összeget, ha a legkisebb is, ezer meg ezer ajak hálája kiséri; az élő betegek áldása és a jövendő egészséges nemzedékek boldogsága. « Jókai dr. a szanatórium érdekében a magyar emberiséghez fölhívást irt, mely igy szól : Fölszólalok, mint ember és mint magyar. Van egy pusztító vész, mely áldozatait könyörtelenül elragadja. Ez a tüdővész. A rettegett ragályok, az ázsiai kolera, a keleti pestis nem oltanak ki annyi emberéletet, mint a tüdővész. Amazok ellen védekezhetünk határzárokkal : ez itt táboroz közöttünk. És hazánk, a szép Magyarország, az erőteljes magyar faj hazája, elsősorban államaz országok között a statisztika ítélete szerint, ahol a tüdővész legtöbb áldozatot követel. Mindenkinek meg kell döbbenni erre a szóra, akinek keblében emberi és hazafias szív dobog. Évenkint százezernyi embernek, kenyérkereső apának, családápoló anyának, reményteljes ifjúnak a megmentéséről van szó a mi magyar hazánkban. E magasztos célnak elérésére alakult a mellbetegek szanatóriumát fölállító egyesület, melynek legmagasabb védnöke a mi koronás királyunk, aki úgy szereti a magyar nemzetet, ahogy a magyar nemzet szereti őtet. Hogy az emberbaráti ügyben én szólalok föl, arra engemet Isten iránti hála kötelez. Évtizedek előtt, harminc évnél is régebben, oly nagyfokú mellbajban szenvedtem, hogy soha egy új tavaszt nem ígérhettem magamnak ; az orvosi tudomány minden gyógyszerét kipróbálta rajtam, kétséges sikerrel. És ime most, késő aggkoromban, Isten kegyelméből épen, egészségben bírok a rám nehezült kötelességeknek megfelelni. Minek köszönhetem én ezt? Isten kegyelme után a jó levegőnek. Az tett újból emberré. Teljes elismeréssel viseltetem az orvosi tudomány minden gyógyszerei és szérumai iránt, melyekkel a romboló népbetegséget leküzdeni időtlen idők óta törekesznek, de maguk az orvosok hangoztatják, hogy mindazoknál hathatósabb az istenadta tisztaság, helyes táplálkozás s azok a szervezetet edző eljárások, melyekkel ma a szanatóriumokban gyógyítják a tüdőbetegeket. Ezt az áldást kívánja megadni a fölállítandó szanatórium a szenvedő emberiségnek Magyarországon. Egy nagyszerű gyógyintézet emelendő fővárosunk legegészségesebb részén, a budai hegyek szélvédte völgyében, mely orvosi vélemény szerint a legszerencsésebb fekvéssel bir. Eme szanatórium fölállításához szükséges összeg előteremtésére szólítjuk föl nemes érzésű közönségünket. Én magam, ki őseimtől nem örököltem nagy birtokot, kinek a szerencse nem osztott kincseket, ki folytonos munkám után élek: ezer koronával járulok a szent cél eléréséhez. Bizton h hiszem, hogy mindenki, a kiben istenfélő, hazát szerető szív dobog, tehetsége szerint sorakozni fog az intézmény létrehozóihoz. Áldás rájuk! Budapest, 1899. szeptember 12. * A Budapesti Hírlap készségesen elfogad és nyilvánosan nyugtat minden küldeményt a szanatórium céljára, a melyre a gyűjtést országosan intézi a Szegénysorsu Tüdőbetegek Szanatórium- Egyesülete. (Hivatalos helyisége: Budapest, VII. ker. Damjanich utca 35). Budapest, szept. 30. A szabadelvű párt értekezlete. A szabadelvű párt ma este rövid értekezletet tartott a kvóta-bizottság képviselőházi tagjainak kijelölése s a Ház több bizottságában elhalálozás, vagy lemondás folytán üresedésbe jött tagsági helyeknek a betöltése tárgyában. A kandidálás előtt fölemlítette a pártelnök, hogy a megváltozott viszonyok folytán most egyetlen ellenzéki tag sem lévén a kvótabizottságban, megokoltnak látszik, hogy egy tagsági hely annak az ellenzéki pártnak — a néppártnak — engedtessék át, amely elismeri a közjogi alapot. Az értekezletnek semmi kifogása nem volt ellene, amire aztán A Hentzi-ügy a kérvénybizottságban. A képviselőház kérvényi bizottságának távollevő tagjait táviratilag hívták meg a mai bizottsági ülésre, amelyen a Ház határozata értelmében soron kívül tárgyalás alá vették a Hentzi-ügyben a Házhoz intézett sérelmi petíciókat. A bizottság kebelében simán folyt le s öt perc alatt véget ért a tárgyalás. Kőszeghy Sándor előadó arra való utalással, hogy a miniszterelnök tegnap a Ház ülésén kielégítő és teljesen megnyugtató nyilatkozatot tett ebben az ügyben, a kérvényeknek irattárba helyezését proponálta. Kulik Béla függetlenségi párti bizottsági tag nem járult ehhez az indítványhoz. A miniszterelnök nyiatkozata, úgymond, korántsem volt oly megnyugtató, mint az előadó állította. Szomorú tapasztalás mutatja, hogy a katonasággal szemben, valahányszor túlkapásokat vagy visszaéléseket követ el, mindig a nemzet húzza a rövidebbet. A kérvényeket szerinte legalább is ki kellene adni a kormánynak, s arra az esetre, ha az előadó indítványát fogadnák el, a maga és Thaly Ferenc bizottsági tagtársa nevében különvéleményt jelent be a többségi határozat ellen. — Széll Kálmán miniszterelnök szólt utána. Egyebet annál, jegyezte meg, amit a Házban mondott, itt sem mondhat. Nem tért ki a kérdés elől, határozott állást foglalt a kormány V r ! A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Friss levegőn. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Mondhatom, hogy a nagykárolyi Petőfiünnepen meglehetős szerencsével jártunk. Semmi sem történt ott helyben, ami a közönség figyelmét másfelé terelte volna. Nem úgy, mint a tavaszon Debrecenben, hol Szabolcska Mihálylyal a nagyenyedi Bethlen-szobor javára fölolvastunk. Volt akkor ott egy menazséria s a menazsériának egy óriás ketrece, melyben, mint Ausztria népei, együtt laktak egy hiéna, egy sakál és két oroszlán. Az állatszeliditő fogadott száz forintba Halász debreceni borbélylyal, hogy nem meri őt a ketrecben megborotválni. És Halász megmerte. Ami szép tőle, csak az kár, hogy épp abban az órában tette, mikor mi az Arany Bika nagytermében, novellákba és versekbe foglalva, hazafiságról, fajszeretetről, Erdély támogatásának szükségességéről és vallásszabadságról beszéltünk. A konkurrencia megölt bennünket, mindenki a menazsériába tódult. Magam is oda mentem volna, de Szabolcska miatt ott maradtam; épp úgy volt ő is velem — hiába, a barátság áldozatokkal jár. A debreceniek vigasztalására és megnyugtatására megjegyzem, hogy láttam én épp ilyen dolgot az úgynevezett műveit nyugaton, Franciaországban is, Nimes városában. Ott a párisi Odéon-színház társulatának néhány tagja akart valami klasszikus matinét rendezni délután két órakor, de a bikaviadal tönkretette. Még a színházi jegyszedők is megszöktek, maga a színház igazgatója is a plaza de taros-ra ment. Nagy história volt ez akkor, 1895 szeptember hónapjában. Hetek óta készültek rá, hirdették a lapokban. Én magam Bordeauxból siettem oda, csak hogy el ne mulaszszam a francia földön rendezett első bikaviadalt. Parisból külön vonat hozta azokat az embereket, akik még ettől vártak egy kis izgalmat, miután már sem a Halál csapszéke, sem a buddizmus, sem az ős-római pogány vallás visszaállítása nem tudta már érdekelni idegeiket. Nimes mellett van egy római korbeli cirkus, óriási, hasonlatos a Colosseumhoz. Ezt restaurálták, s ebben rendezték a viadalt, valódi spanyol torreádorok, valódi andalúziai bikákkal. A cirkuszban délután két órakor vagy harmincezer ember szorongott, pokoli hőségben. Száz meg száz fiú szaladgált friss vízzel, programmal, limonádéval, gyümölcscsel, legyezővel, a matadorok arcképeivel. Pokoli zaj uralkodott a hatalmas épületben. Egynegyed háromkor a közönség türelmetlenül tapsolt. Ekkor lép hozzám szegény, azóta elhunyt Bataille s kiszólit, mondván, hogy lesz itt mindjárt kapitális hecc. Csakugyan láttam is, hogy a bikaistállókat és az öltözőszobákat csendőrök szállták meg. Mikor a cirkusznak Nimes felé néző kapuján a szabadba érkeztünk, akkor szállott ki kocsijából a polgármester. Kabátja alól előkandikált a trikolor-écharpe. Tehát hivatalos funkciót fog itt végezni. De várjon mit? A polgármester cigarettára gyújtott, s föl s alá járkált. Odaléptünk hozzá, bemutatkoztunk. És csakhamar megtudtam, hogy a kormány a bikaviadalt betiltotta. E tilalom kihirdetéséről van szó. No, lesz itt mindjárt hadd el hadd! A polgármester idegesen nézegetett a város felé. A karhatalmat várta. Először jött hatvan gyalogos és negyven lovascsendőr. A maire még várt. Azután jött futólépésben egy ezred gyalogság. S a távoli porjelleg mutatta, hogy itt még lovasság is közeledik. Ekkor Bataille-lal páholyunkba siettünk. A publikum türelmetlenül tombolt és nem is sejtette, hogy mi készül odakint. Akkor lettek egy kicsit figyelmessé, mikor egy csendőr behozott a porondra egy asztalt, melléje tett egy széket és újra eltávozott. Minek a bikaviadalhoz asztal és szók? A publikum meghökkent. Azt hitte, hogy a bikászatnak valamely okleveles tanára ki fog ülni és fölolvasást tart ily cím alatt. A bikaviadal mint olyan, különös tekintettel az andaluziai bikatenyészet hanyatlására. Egyszerre elüvöltötte vagy tízezer torok. — Nem kell fölolvasás! Elő a bikákkal Még javában ordítottak, mikor megjelenik a maire és nyugodtan föláll az asztalra. Mögötte sorakoztak a gyalog- és lovascsendőrök. A maire intett, hogy beszélni akar. Siri csend lett. A maire zsebébe nyúlt s elővett egy táviratot. Azután csengő hangon így szólt: Van szerencsém önöknek tudomására hozni, hogy a kormány e pillanatban hozzám intézett táviratával a mai bikaviadalt betiltotta. Leírhatatlan üvöltés támadt eljelentésre. Azt szeretnék látni ! Gazság, komiszség ! Mi úgy mulatunk, ahogy akarunk! Mi köze ahhoz a kormánynak ? A maire nyugodtan állt az asztalon. Néha levette a kalapját és megtörölte izzadt homlokát. Tíz percnyi vihar után újra fölemelte a kezét. Lassan-lassan csend lett. — Van szerencsém tudomásukra hozni, hogy parancsom van a bikaviadal megtartását szükség esetén karhatalommal is megakadályozni. Húszezer ember pokoli füttye és ordítása kijelölték a képviselőház által betöltendő tíz kvótabizottsági tagsági hely közül kilencre Apponyi Albert grófot, Csáky Albin grófot, Fálk Miksát, Horánszky Nándort, Láng Lajost, Matlekovics Sándort, Pulszky Ágostont, Tisza Kálmánt és Tommasics Miklóst. Nyolcan közülök eddig is tagjai voltak a bizottságnak ; a Hegedűs Sándornak miniszterré való kinevezése folytán megüresedett helyre Csáky Albin grófot kanditálták. Kijelölte továbbá az értekezlet a házszabályokat revideáló bizottságba Radó Kálmán elhunyta folytán üresedésbe jött helyre Emmer Kornélt, a kérvényi bizottságba (az elhunyt Zsámbokréthy József helyett) Osztroluczky Miklóst, a naplóbíráló bizottságba (az elhunyt Fejérváry Károly helyett) Barcsay Domokost, a közigazgatási bizottságba (a képviselőségről lemondott Mara László helyett) Fischer Sándort és a vízügyi bizottságba (a bizottsági tagságról lemondott Purgly Sándor helyett) Forgách Antal grófot. Végezetül elparentálta az elnök, a mai napon elhunyt Pejácsevics Artur grófot s elhatározták, hogy a párt nevében koszorút tesznek a ravatalra.