Budapesti Hírlap, 1900. május (20. évfolyam, 119-148. szám)
1900-05-08 / 125. szám
Budapest, 1900. XX. évfolyam 125. sz. Kedd, május 8. Budapesti Hírlap Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor., egy hónapra 2 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Till, ker., Rökk Sztára utca 4. sz. Elfdtés- és hirdetés-föltétel: Ugyan a ház József-körút 5. sz. a. oldalán. Apró hirdetések éra : Egy szó 4 Hl., vastagabb betűvel 8 hl. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Magyar járadék. Budapest, máj. 7. Magyarország nagy áldozatokat hozott az államháztartás egyensúlyáért. Ezek az áldozatok tették lehetővé a koronaérték behozását, a valutarendezéshez szükséges érckészlet megszerzését és a 4%-os állami kölcsön kötvények kibocsátását. Az 1892. évi pénzügyi törvények alkotásaira valódi nemzeti büszkeséggel tekintettünk és joggal reméltük, hogy azok révén az ország hitelviszonyai általában föllendülnek. Állampapírjaink e típusa csakugyan keresett is volt és az árfolyam fokozatosan emelkedett. 1893. februárban jegyezte először a budapesti tőzsde a papirosokat és pedig a koronajáradékot 94,35 és az aranyjáradékot 114 55 osztrák forint pénz árfolyamul. Ez évben a koronajáradék legalacsonyabb jegyzése 93' 10, legmagasabb jegyzése 95'70 frt, az aranyjáradéké pedig 114‘55—116'70 frt. 1894-ben a koronajáradék emelkedik 98*20 frtig és az aranyjáradék 123*70 frtig; tehát az aranyjáradék akkor már 4 frt 65 krral meghaladta a névértéket, mert az 1892. évi XVIII. törvénycikk értelmében 42 aranyforint 100 koronával lévén egyenlő, 50 aranyforintnak 119 frt 05 kr. felel meg. 1895-ben a koronajáradék is eléri a névértéket, sőt 100 frt 10 krig emelkedik , az aranyjáradék pedig 125 forintig. Innen kezdve azonban lassú, de állandó esés következik. 1896-ban 98—99*40 és 119—123*25 frt az ingadozás két határa; 1897-ben 98*81—100*10 és 121*50—122*75 forint; 1898-ban 97*50—99*60 és 119-40—121*50 forint; 1899-ben 93-80—97-90 és 115-90—120-25 frt, a mostani évben pedig a 95-10 és 119-50 túl fokozatos hanyatlás van 92'20-ig és 116'40 írtig. A statisztika magyarán kimondva azt mutatja, hogy a nyolc fáradságos és költséges esztendő, a mely alatt nevünket a világ hires szárnyaira vette, semmi számbeli haszonnal nem járt s ma ott áll hitelünk, a hol 1892- ben állott. Pedig erre az időre esik a milléniumi ünnepség, a Vaskapu megnyitása, a német császár magyarországi látogatása. Mindez a párisi, berlini és hamburgi tőzsdén némi nyomokat hagyott is. A magyar papírokat keresték, árfolyamuk ez időben magasabb mint idehaza és majdnem eléri, sőt nem egyszer el is hagyja az osztrák korona- és aranyjáradék árfolyamát. Ámde a tény ma mégis az, hogy míg a magyar koronajáradékot 92 7 20 koronával jegyezzük, addig az osztrák koronajáradék árfolyama 98,25 korona. Amíg tehát Magyarország haladásának és egységének annyi jelét adta, amíg a mi politikai megbízhatóságunk kifogástalan, a hármas szövetségnek erős és hű támaszai vagyunk, megfizetjük a nagyobb kvótát és egyszóval mindent megteszünk, ami az állami hitelnek csak előnyére válhatik, az alatt a magyar állami értékek iránt a kereset csökken s árfolyamuk jelentékenyen hanyatlik. Ausztriában pedig ugyanez idő alatt dúl a széthúzás, meg van bénítva a parlament, megakadályozzák a készfizetés fölvételét, szlávok és németek egymás ellen ádáz harcot viselnek s a kibontakozás útját még máig sem látja a legbölcsebb sem, és e sok hűtlenségért, államellenes hibáért a nemzetközi pénzforgalom sem bünteti, sőt most is épp úgy honorálja állami értékeit, mint ezelőtt. Így van pedig mindez azért, mert Magyarország szegény, Ausztria ellenben gazdag. Magyarország a külföldre szorul, amely aztán a legszeszélyesebben kizsákmányol minket s aztán, ha jócskán nyert rajtunk, tőkéit viszi busásabb nyereséggel kecsegtető vállalatokba, Ausztria pedig önmaga képes lefoglalni állampapirosait. Magyarországnak tehát több jut ki a nemzetközi bókokból és udvarias dicsőitésből, de Ausztriának minden gyarlósága mellett jobban honorálják gazdagságát, iparát, fejlettebb kultúráját. Bámulatos, hogy Magyarország, ahol teljességgel nem foly tőkegyűjtés, amely ijesztően hátra maradott iparban és kereskedelemben, mily idegenkedés tapasztalható, ha az ipar és kereskedés támogatásáról van szó, holott ez a két foglalkozás termeli azt az ingó tőkét, a mely ha pihenni vágják, az állami jára- A BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. A csillagvizsgáló pátriárka. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — 1901. január elsejével Oroszország nagy reformnak néz elébe. Minden jel arra mutat, hogy elfogadja a Gergely-féle időszámítást, amely tudvalevőleg az egész művelt világon irányadó. A görög-keleti vallásúak, valamint a görög katolikusok széles e világon a juliáni naptár szerint számítanak. Ezt főbb vonásaiban Julius Caesar, a diktátor állapította meg, majd 325-ben a niceai egyetemes zsinat is magáévá tette. A diktátor csillagvizsgálói azonban néhány perccel tévedtek, úgy, hogy a XVI. században ezek az évenkénti percmaradványok tíz napra szaporodtak föl. Ekkor XIII. Gergely pápa a Collegium Romania nevű jezsuita főiskola csillagvizsgálóival a lehető legpontosabban megállapíttatta az év hosszát s 1582-ben kiadta Inter gravissimas curas című bulláját, melyben elrendelte, hogy a mondott évben október negyedikére ne ötödike, hanem tizenötödike következzék. A katolikus államok azonnal s minden nehézség nélkül elfogadták a naptárnak ezt a reformját. A protestánsok vonakodtak s tulajdonképpen csak a XVIII. századtól kezdve számítanak a Gergely-féle naptár szerint, görög-keletiek s görög-katolikusok mind máig ragaszkodnak a juliáni naptárhoz, ha azonban Oroszország elrendeli az előbbi naptár használatát, kétségen kívül való, hogy az időszámítás végre az egész művelt világon egyöntetű lesz. Közélet, kereskedés s minden másnak szempontjából erre az egyöntetűségre föltétlenül szükség van. Az ortodoxok és a görögkatolikusok ugyanis most már tizenkét nappal vannak a mi naptárunk mögött, legközelebb pedig elérik a tizenharmadikat. II. Miklós cár tehát a párisi és pétervári akadémiák sürgetésére egy bizottságot állított össze, melynek feladata azt a naptárreformot megvitatni. A dolog nem látszik könnyűnek, mert különösen a vallása hagyományaihoz híven ragaszkodó orosz nép nehezen fogná megérteni, hogy miért szenvednek változást elsősorban a mozgó ünnepek. Másrészt mihamarább megnyílik a szibériai vasút hátralevő része, mely az európai forgalmat Kínával szárazföldi utón fogja közvetíteni; sok zavar és kellemetlenségnek lenne tehát okozója az ortodox naptárhoz tovább való merev ragaszkodás. Oroszországban már 1819 óta sürgetik a Gergely-naptár elfogadását a műveltebb elemek. Gallicin, akkori közoktatásügyi miniszter szintén állított össze e célra egy bizottságot, amely az olyan rendkívül egyszerűnek látszó dologban nem tudott dűlőre jutni. Megsürgette 1830-ban a pétervári tudományos akadémia, szintén hiába. 1862-ben a berlini statisztikai kongresszus szólalt föl, az megsértette az oroszok nemzeti önérzetét, hogy külföldről jött figyelmeztetésre hajtsanak. Mädler, a dorpati, most eloroszosított német egyetem nagynevű csillagvizsgálója pedig kereken szóról-szóra kijelentette, hogy múzeumba vele, spirituszba való a juliánusi naptár. Most, mint említettem, támaszkodva az orosz-francia szövetkezésre, a párisi és pétervári akadémiák együttesen sürgették meg az orosz kormányt a naptárreform végrehajtására, annál is inkább, mert 1873-ban már Japán is elfogadta s a szibériai vasút megnyitásával az a nagy fölvirágzásra jutott ország is közelebb fog jutni Európához. Fölötte érdekes, hogy XIII. Gergely pápa 1582-ben fölszólította Jeremiást, konstantinápolyi pátriárkát, hogy naptárát fogadja el s tegye kötelezővé a keleti egyházban. Akkor a szakadás a nyugati és keleti egyház között már több százados volt s a fölszólitásnak, mint tudjuk, háromszáz esztendő után sincs még foganatja, mindamellett, hogy maga a velencei dózse, Daponte is nyomatékosan támogatta a fölszólitást levélben s különösen két tudós: Eparco jogász és Bonafco filológus közvetítésével, a kik korfui és zantei születésűek voltak s a kik a pátriárkát régóta ismerték személyesen. Ezt a két tudóst küldte XIII. Gergely pápa a maga levelével Jeremiás pátriárkához Konstantinápolyba. A pápa brevejében főleg azzal érvelt, hogy a naptár reformot egyenesen a természettudományok követelik; e mellett, ha a nyugati és a keleti egyház el is szakadtegymástól, végre is keresztény mind a kettő s illő, hogy ugyanabban az időben tartsák ünnepeiket. A követek vitték a brevét, melynek élén, hogy a pátriárka érzékenységét ne sértse, ezek a szavak voltak: tiszteletreméltó testvérünk- Mai számunk 20 oldal.-