Budapesti Hírlap, 1900. június(20. évfolyam, 149-177. szám)
1900-06-21 / 168. szám
10 BUDAPESTI HÍRLAP. (168. sz.) 1900. junius 21. miniszteri tanácsosnak, a magy. királyi államvasutak igazgatójának a Lipót-rend lovagkeresztjét, végül Ferner Gyulának, a magy. királyi államvasutak főfelügyelőjének a királyi tanácsosi címet adományozta. A kitüntetetteket lelkesen megéljenezték. Kranold, a berlini királyi vasútigazgatóság elnöke Thielen porosz közmunkaügyi miniszter üdvözletét tolmácsolja. Örömmel tudatja, hogy Vilmos császár porosz érdemjelekkel tüntette ki a műszaki bizottság tagjait és pedig a II. osztályú koronarendet a csillaggal Banovits Kajetán miniszteri tanácsosnak, a m. kir. államvasutak igazgatójának és Schützinger udvari tanácsosnak s vezérigazgatósági tanácsosnak ; a másodosztályú kir. koronarendet Prenninger építészeti főtanácsosnak és a harmadosztályú vörös sas-rendet Ferner főfelügyelőnek adományozta. (Éljenzés.) Ludvigh Gyula elnök köszönetet mond a kitüntetésekért s kéri Kranold titkos főkormánytanácsost, hogy ezt tolmácsolja miniszterének. Kéri Hegedűs Sándor minisztert, hogy az egyesület iránt való jóakaratát tartsa meg a jövőre is. Az elnökigazgató ezután így folytatja: Ennek az ünnepnek, amely minket itt ma egyesít, nagy kulturális jelentősége van. Félszázados, céltudatos és folytonos munka emlékünnepét üljük, amely lehetővé tette, hogy egy szerényen keletkezett forgalmi eszköz immár a tökéletesség magas fokára emelkedjék. Azok a sikerek, amelyeket e téren elértünk, annál nagyobb jelentőségűek, mert az az idő, amely óta Európa szárazföldjén vasutak vannak, nemcsak aránylag, hanem abszolúte véve is rövid és csak egy évtizeddel múlja fölül azt a félszázadot, mely óta egyesületünk működik. Vasutügyünk első évtizedeinek kezdetleges állapotával szemben, a midőn a forgalom lehetősége fizikailag is korlátozva és sokféle berendezés által nehezítve volt s több körülmény közrehatása alatt a forgalmi szükséglet is csak igen csekély és fejletlen volt, azóta a forgalom a vasutak tökéleteskedése folytán különösen élénk nemzetközi természetűvé és a tengeri hajózás hasonló tökéletesbülése folytán, az egész földgömböt behálózóvá vált. A jelentékenyen fokozott menetsebesség a városokat és az országokat jóval közelebb hozta egymáshoz. A kultúrnépek egész élete gyorsabb tempóban lüktet immár és az élmények összege úgy az egyénre, mint az összességre nézve emelkedik. Ez a sok irányban mutatkozó lendület, amelyet nagyjában a közművelődést lényegesen előmozdítanak és az egész modern világnézetet befolyásolónak mondhatunk, főképpen a forgalmi eszközök műszaki tökéletesítésére vezethető vissza. E munkában lényeges része van a német vasút-egyesületnek, amennyiben ez már félszázaddal ezelőtt világosan fölismerte a szükségletet, hogy a vasutakat nemzetközi forgalmi eszközökké alakítsa át és az 1850-ben Berlinben megtartott első tecnikus gyűlésben megteremtette az alapot a vasutaknak e célra szolgáló egységesítésére. E szellemben azóta folytatott folytonos tevékenység által az egyesület, amelynek területe azóta csaknem valamennyi németországi vasutat, az osztrák, magyar, romániai, németalföldi, luxemburgi vasutakat, több belga és egy orosz vasutat is felölelő hatalmas hálózattá nőtte ki magát, olyan jelentőséget nyert, amely nemcsak saját területén belül, hanem annak határain kívül is megnyilatkozik. Egy újszázad küszöbén ama reményt táplálhatjuk, hogy jövőben is sikerülni fog a vasútügy technikáját a tudomány valamennyi új vívmányának igénybevételével, az eddigi tapasztalatok figyelembevételével és az újkori forgalmi eszközökhöz kötött követelmények teljesítésével azon a színvonalon föntartani, amely egyesületünk vasutjainak eddig is jellegüket kölcsönző és azokat sok tekintetben mintaszerűvé tette. Vajha az egyesület a vasútügy további fejlődése és a folytonos haladás érdekében jövőben is hasonló sikerrel folytathatná áldásdús működését. (Élénk tetszés, éljenzés és bravókiáltások.) Robitsek Sándor építési igazgató és Grimburg lovag a vasútügynek az utolsó 50 évben elért eredményeiről és a teknikus gyűlésnek ez időszakban folytatott sikeres működéséről szóló és nagy tetszéssel meghallgatott előadásai után Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter Vértessy osztálytanácsossal és Hollón miniszteri titkárral eltávozott, miután a miniszter a felolvasóknak meleg elismerését fejezte ki. Végül Borrics építészeti tanácsos szakszerű felolvasást tartott a gőzmozdonyok fejlődéséről, mire a tárgyalások holnapra halasztottak. * A műszaki gyűlés tagjai tiszteletére ma este hat órakor a Royal-szálló nagytermében diszlakomát rendezett a m. kir. államvasutak elnökigazgatósága, amelyen Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter is részt vett. Az első felköszöntőt Hegedűs miniszter mondta a királyra. A felköszöntőt állva hallgatták végig és lelkesen megéljenezték. Ezután a miniszter, megemlékezve arról a nagybecsű támogatásról, amelyben a vasúti szövetség ügyét a különböző államok kormányai részesítették, a külállamok uralkodóira emelte poharát. Kranold porosz titkos főkormánytanácsos, a porosz királyi vasútigazgatóság elnöke, a kereskedelmi minisztert éltette. Ludvigh Gyula főrendiházi tag, a m kir. államvasutak igazgatója Kranold titkos főkormánytanácsost, a vasúti szövetség elnökét éltette. Grimburg lovag osztrák államvasuti igazgató Ludvigh Gyula főrendiházi tagot, a m. kir. államvasutak elnökigazgatóját, mint a teknikus gyűlés elnökét köszöntötte föl. Abermayer Gusztáv, a bajor államvasutak elnökigazgatója, Robicsek igazgatóra emelte poharát. Robicsek min. tanácsos, államvasuti igazgató a teknikus gyülésre köszöntött. Banovics Kajetán min. tanácsos, a m. kir. államvasutak igazgatója, a vendégekre emelte poharát, a műszaki gyűlés volt tagjaira, akiket e nevezetes ünnep ismét összehozott kortársaikkal. Ludvigh Gyula elnökigazgató a m. kir. díszgyűlés előadóit, Grimburg lovag udvari tanácsost és Borries kormánytanácsost köszöntötte föl. De Serres, az osztrákmagyar államvasut-társaság volt igazgatója, a technikus bizottság régi tagja, a német vasúti egyesületet éltette. « ' ' Jószándéku tévedések. Ez volt a címe annak a cikknek, mely a minap a Budapesti Hírlapban a közgazdasági rovat élén állott és azzal kezdődött, hogy „földmivelési és kereskedelmi tárcáink miniszterei sok jóakaratuk mellett tömérdek tévedést halmoznak össze.“ Kern egyébről van ugyanis szó a cikkben, mint arról, hogy a két szakminiszter egymással karöltve, föl akarja virágoztatni a fonó- és szövőipart, ahelyett, hogy előbb ez utóbbiaknak nyersanyagait, a kendert és a lent nagyobb arányokban kezdené termeltetni. Ez határozottan nem áll, azt elmondhatnék mi sokan, akik az Alföld rónáin a kender és a Felvidék kies völgyeiben a len termelése körül mutatkozó nagyszabású állami akciót ismerjük, de leghatározottabban és hivatalosan is mondhatja azt éppen e sorok írója, aki a len- és kendertermelés országos szakembere (szaktanára) és minden, e kérdésbe vágó mozgásról nem csak, hogy tudomással bír, hanem e mozgalmat részint maga indította meg, részint pedig fölügyel rá. Nagyon régen tudja a földmivelésügyi minisztérium azt, hogy a magyar kender az olaszszal és a magyar len a belgiumival eddigi elhanyagolt és szakszerűtlen kidolgoztatása mellett nem versenyezhet; éppen azért már régen megindult a mozgalom abban az irányban, hogy a termelő maradjon meg termelőnek, ellenben mindkét rostos növénynek áztatását és kidolgozását gyárak végezzék, egyöntetű, szakszerű modorban. A kender tekintetében a mozgalom ez irányban már több mint tíz év előtt megindult olyképpen, hogy egyes nagybirtokosok Torontál-, Bács-, Békés- és Csanád megyében elkezdték azt nagyobb arányokban termelni s a termelt kórót szárított, de áztatatlan állapotban 100 kilogramonkint 4 korona árban eladták a Szegeden ugyanakkoriban fölállított kendergyárnak, a mely azóta üzemét már jelentékenyen ki is bővítette, a mennyiben fióktelepeket állított Mezőhegyesen, Békésen, Komádiban (Bihar megye), sőt ugyanennek példájára azóta már magánosok is állítottak föl ilyféle gyárat, tudniillik a zsombolyai uradalom, a Nádasdy gróf-féle uradalom Nagy-Iratoson (Arad megye), Chotek gróf Futakon (Bács megye). Mindezek a gyárak a gazdáktól beváltott kórós kendert egyöntetűen kiáztatják és tisztán kitilolják, egyszóval félterményt készítenek s azt azután átadják a kenderfonó-gyárnak, a minő gyárunk Szegeden szintén van avagy a kötélverőknek. Tehát, amint látjuk, a kendertermelés tekintetében már megtaláltuk volna a modus vivendit és tapasztalásból mondhatom, hogy honi kenderünk egészen versenyképes a piacon és az olasz kendernél nem anynyira hogy rosszabb, mint inkább csak hogy csúnyább, aminek az oka pedig nem a termelésben, hanem a kikészítésben van, mert hiába, e tekintetben még nagyon távol vagyunk attól, hogy az olasz kendert megközelíthessük; itt ismét nem a kormány a hibás, hanem egyszerűen abban van a hiba, hogy az a szegedi vállalkozó sem állíthat föl az országnak legalább is 30 megyéjének mindenikében gyárat,hanem az a baj,hogy kívüle alig-alig akad itt-ott egy-egy vállalkozó a gyárak fölállításához és azok sem azért, mintha az üzlet nem volna jövedelmező, hanem egyszerűen azért, mert nálunk egyáltalában még kiskorúságát éli az ipari vállakozási kedv, holott a kormány e vállalkozókkal szemben nem csak, hogy nem marad tétlen szemlélő, hanem ellenkezőleg 12.000 forinttal segítette a föntemlített szegedi céget is, midőn az tavaly Békésen egy fióktelepet állított föl. Nem ily könnyen ment azonban a dolog a lennel, mert az bizony kényes növény ; termelése gondos kezeket, intenzív kultúrát igényel, vagyis a kender és a len közt olyan a különbség, mint a disznóparéj és a kerti virág között és nagyban való termelését nemcsak, hogy nem sikerült elérni sokáig, hanem az e tekintetben való kísérletezések is meddők maradtak. Nem áll az sem, hogy e tekintetben ne iparkodott volna a kormány már nagyon régen megtenni a magáét, de az volt a baj, hogy minisztereink elődei nem jártak a helyes utón és egyszerűen fölállítottak Iglón egy lentermelési mintatelepet, mintaműhelylyel együtt, egy állami szakértő vezetése mellett, ahelyett, hogy e téren is előbb az értékesítési piacot teremtették volna meg gyárak, beváltó telepek alakjában úgy, mint ahogy azt a kendernél láttuk, és így esett meg azután az a hiba, ami részben még ma is megvan, hogy a termelés egy lépéssel sem haladt előre és a helyett a késmárki lenfonógyár nem kapván hazai terményt, nyersanyag-szükségletét Oroszországból födözte, a szepességi vászontakácsok pedig tönkrementek azért, mert a jó és szép damasztok szövéséhez való fonalat nem voltak képesek Magyarországból vásárolni, hanem Sziléziából és Belgiumból hozatják azt drága pénzen még ma is. Azonban már ezen a téren is helyes álláspontra helyezkedtek minisztereink és a lentermelés és értékesítés tekintetében országszerte megindult a legmeszszebbre ható mozgalom. Először is a földmivelési kormány kiküldte e sorok íróját hosszabb tanulmányútra a külföldre, Sziria, Csehország, Morvaország, Osztrák-Szilézia, Porosz-Szilézia, Lausitz, Szászország, Belgium és Hollandia lentermelő vidékeire, azután pedig hozzáfogott gyárak, értékesítő telepek fölállításához. Komárommegye csallóközi járásának árvizek által sújtott és ennélfogva őszi kalászosokat bizonytalanul termő vidékére betelepített egy csehországi vállalkozót, — névszerint Fiedler Jánost, — a ki ott, Tany vasúti állomás mellett, saját költségén, de részletekben kiosztandó 12.000 forintos állami segítség mellett fölépítette és 1898 október hónapban üzembe is vette az „I. magyar lenkikészítő gyárat“ és szerződött a termelőkkel, fizet nekik 100 kilogramonkint 9 koronát a szárított, de áztatatlan len kóróért, úgy, hogy most már e gyár céljaira nemcsak hogy Komárom megye uradalmai fogtak hozzá a nagyban való termeléshez, hanem a gyár Szlavóniából és Tolna megyéből is vásárol nagyobb készleteket. (Ez utóbbiak a Duna vizén szállítják). Ugyancsak ekkor kezdődött meg e sorok írójának munkálkodása is szélesebb körben. A felvidék 9 megyéjében ugyanis (Trencsén, Nyitra, Nógrád, Gömör, Zemplén, Sáros, Szepes, Liptó, Árva) előadásokat tartott a népnek, annak anyanyelvén (magyarul, németül, tótul) a len termelésének és értékesítésének helyes módozatairól, körülbelül 80 községben, majd pedig később, a tavasz kinyíltával, ugyanezeken a helyeken, egyenesen Oroszországból importált és az állam által ingyenesen szétosztott első minőségű lenmaggal kísérleti tereket fölállítva, ugyanezeket személyes jelenlétében és a helybeli érdeklődők szeme láttára a szakszerűség szigorú követelményei szerint bevettette és az érés idején a letakarítási munkákat személyesen bemutatta; de mindez még kevés eredményt mutatott volna föl, hanem a legnagyobb lendületet maga a földmivelési minisztérium adta azzal, hogy megteremtette a felvidéki lentermelők piacát, a Szepes-Olaszi városban jelenleg már épülőben lévő lenbeváltó- és kikészítő-intézettel, amely a Komárom megyeinek mintájára, a híres belgiumi áztatórendszer elvei szerint lesz fölállítva és ami a fő, egészen az állam pénzéből (20.000 korona) és Szepes-Olaszi hazafias város áldozatkészségéből, amely e célra egy 5 holdas telket és 8000 koronát szavazott meg. A gyárat felépülte után, a 20 évi időtartamra már megkötött szerződés értelmében, bérbe veszi a már előbb említett komárom megyei gyárnak tulajdonosa, kötelezvén magát a szerződés időtartamán belül, állandó egységárak fizetésére (9 koronáig), amelyre nézve vitás esetekben egy választott bíróság dönt, amely utóbbi áll a gyárosnak és a termelőnek szakértőjéből, akiknek esetleges véleményeltéréséről egy elnök dönti el a vitát; az elnököt Szepes megye főispánja választja. A föntebbiekből tehát látszik, hogy a kormány a len- és kendertermelés terén egészen helyes úton halad és ha majd oda jutunk, hogy lesz piacképes lenünk, akkor még mindig lesz időnk számítgatni azt, vájjon érdemes-e fölállítani egy ujabbi len-fonógyárat? Előbb csak legyen meg az alap! A munka a lentermelés propagálása körül tehát egyre nagyobb mértéket ölt, s minthogy nyilvánvaló, hogy a leendő gyár számára termésről is kell gondoskodni, ennélfogva a földművelési minisztérium az elmúlt télen, három vagyon lenmagot hozatott egyenesen Oroszországból, amelyet e sorok írója részint ingyen, részint pedig nagyon olcsó, kedvezményes árban (20—30 korona 100 kilogramonként) osztott szét a termelni óhajtó gazdák közt. Szepes, Sáros, Liptó, Árva, Trencsén, Gömör, Bars, Nyitra, Nógrád, Zólyom, Borsod, Abaúj, Máramaros, Bihar, Békés, Udvarhely, Torontál, Tolna és Pest megyékben, részint nagyban való, részint pedig kísérletező termelés végett. A kísérletezések újabban nagyobb gazdáknál, az ország 16 megyéjében, szintén folytatódnak és p pedig a legellentétesebb talaj- és éghajlati viszonyok között, amennyiben például egyikök Szepesben, másikuk pedig Torontálban van fölállítva. Tisztelt Szerkesztő úr! Azt hiszem, hogy az elmondottak után világosan áll, hogy a lentermelésnek dűlőre való juttatása nem hever a porlepte akták között, s csak az a baj, hogy e mozgalmat nem tíz év előtt indították meg. Akkor talán nem vándorolna ki tőlünk vászonneműekért évenkint 32 millió korona a külföldire, s talán sikerült volna ennek az intenzív