Budapesti Hírlap, 1900. szeptember (20. évfolyam, 239-268. szám)

1900-09-01 / 239. szám

A Boszniában három, egyazon nyel­vet beszélő, de külön öntudatot valló vallásfelekezet van: a mohamedán, a görög-keleti szerb s a katolikus. A Habsburgok kormánya nem tett s nem is tehetett egyebet, mint hogy mind a hármat egyaránt pártfogásába vette. Nem követte sem a török, sem a muszka, sem a spanyol államvallás­rendszert, hanem a vallásegyenlőség alapjára helyezkedett. Nincs okunk kétkedni a számok­ban, azért elhiszszük, hogy a bosnyák kormány nagyon sokat költött moha­medán egyházi és iskolai célokra. Értjük a mohamedánt is, a­ki ezt kötelességnek tartja s többet kíván. Feltétlenül igazat kell azonban Kállaynak adni, hogy a mohamedán egyházi alapokat, a vakufokat éppen a mohamedánok érdekében mentette meg a bosnyák kormányzat. Mert, ha azt akarja, hogy pusztuljon az iszlám, nem is kellett volna törődnie a vakufok­­kal. S az a kilenc millió koronára menő nagy alap ma már rég eltűnt volna. Az iszlám követői, akár csak Krétából, vagy a Dobrudzsából, roha­mosan hagyták volna el hazájukat, mert ennek a vagyonnak nem a vallás látja vala hasznát. Majdnem azt mondhatnók, hogy a mohamedán birtokos s az iszlám ér­dekeit túlságosan is pártolta a kormány. Ott, a­hol az erő imponált volna, lágyan bántak velük s a­hol ennek következtében beállott a visszahatás, az erélyes föllépés üldöztetésnek tűnt föl. A bosnyák kormányzat vezetője nyilatkozatában nem tagadja, hogy az európai kormányzati elvek — noha te­kintetbe vette az ország állapotát — visszahatást idéztek elő : Travnikban, a bosnyák feudálisok központjában s Hercegovinában, a­hol legélénkebben él a régi fejetlenség, tehát szerintök függetlenség emléke. Nincs miért szé­­i­píteni a kormány eljárását. A dolgok é­len darabka kenyeret kapni (a kínaiak nem esznek kenyeret), sem egy pohárka tejet. Marha­húst is csak a legritkábban kaptunk, mint­hogy a szántásra és teherhordásra használt drága marhát, túlnyomóan bivalyt, csak a leg­végső esetben vágják le s mindenütt csak disznóhússal élnek. Ennek a húsa pedig oly kövér, hogy nyers állapotban is csöpög a zsír­tól s nekünk élvezhetetlen volt már azért is, mert a sertést itt rothadt hallal táplálják s ezért a hús is rothadt hal szagu és izü. Vizünk ihatatlan volt. A Jangce-Kiang, a Min-Ho, vagy a Pej-Ho vizét inni abszolúte lehetetlen. Először, mert íze undorító, másod­szor pedig, mert egyetlen korty belőle elég súlyos jellegű malária, vagy diszenteria (vér­has) előidézésére. A benszülöttek azonban meg sem szűrik, hanem a­mint merik úgy iszszák és főznek vele. Csak fürdésre nem használják soha. Mi kizárólag desztillált vizzel éltünk és ezt oly nagy mértékben ittuk, hogy jóformán ideje sem volt a teljes lehűlésre s a kipusztít­­hatatlan iszapszag miatt egyszerűen utála­tos volt. Naplementével megjelent a moszkitók­nak, sáskáknak, éjjeli lepkéknek, rovaroknak milliónyi légiója. Hogy megvédjük magunkat tőlük, az összes világító lángjaink el voltak oltva, még a föltétlenül szükséges helyzet­mutató fényeket is eltakartuk. Még­sem volt menekülésünk. Minthogy a kabinok temperatú­­ráját és fülledt levegőjét elbirni emberi erőt fölülmúló dolog volt, a hajófegyelem fenekes­tül való fölforgatásával meg volt engedve ki­vételesen, hogy éjjel a fedélzeten alhassunk. Az engedelem azonban semmit sem ért, mert alvásról szó sem lehetett. A rémséges forróság — egy-két nagyon is hűvös éj kivételével — természetes fejlődésének eredménye, hogy a mohamedán birtokos elemek nagy része, miután apáik korlátlanul uralkodtak, most a féket békétlenül­­viseli. Elégedetlen volt az akkor is, mikor maguk uralkodtak. A mohamedán nép azonban nyugodt volt. Ezt kellett megmozgatni. S kiadták a jelszót: kato­­lizálnak s nálunk is visszhangot keltett a horvátositás réme. A hivatalos adatok szerint 1879 óta 144 ember változtatta meg a hitét 1.570.000 lakos közt s ime kiderül, hogy katolikussá lett 46 ember, a kato­likus egyházból kilépett 79 ember, tehát Stadler érsek s a horvátoknak megtett jezsuiták vallási deficittel dol­goztak. De megtörtént, hogy 29 em­ber keresztényből mohamedánná lett s 32 mohamedánból lett keresztény. Nem tekintve a 3 embernyi vesztesé­get, tényleg­ konstatálnunk kell, hogy keresztény államban megtörtént, hogy az iszlámra térhettek szabadon, a­kik akartak. Erre egyebütt példa nincs. Mohamedán-üldözésről szó tehát nem SSé, lehet. Jelszóra azonban szükség volt s a­mikor tavaly egy szerelmes török leányzó megszökött szüleitől, a mosz­­tári mufti, Dzsábics uram (effendi) igen ügyesen megszervezte pártját. Elnyom­ják az iszlámot. Kivándorlásra biztat­ták a népet. A kormánynál panaszkod­tak, hogy a nép kivándorlását meg kell akadályozni, a magyar sajtóban pedig szerb és ellenzéki horvát révén elhiresz­­telték, hogy a kormány kivándorlásra kényszeríti a népet. A cél pedig az, hogy a vakuf­ alapítványokat kézhez kapják ellenőrzés nélkül. E célból tavaly őszszel kidolgoztattak egy autonóm szabálytervezetet a hercegovinai ala­pokat illetőleg s benyújtották a király­hoz. A király ezt a szabályrendeletet nem fogadhatta el. A kivándorlás azonban eleddig nem nagy mértéket öltött. Tizenhét év alatt éjjel sem enyhült egyetlen fokkal sem, a mér­gesen csípő moszkitók pedig elviselhetetlenné tették az életet. Egy kis enyhülést keresve, órákon át ültünk a kádakban, melyekkel nap­közben az ágyuk csöveit szokták kimosni, de a­mely percben kiléptünk a vízből, megütött bennünket a hőség és elleptek a mérges mosz­kitók rajai. Mellékesen megjegyzem, hogy a fölsorolt állapot nem a Jangce kizárólagos tulajdona. A viszonyok egy parányival sem jobbak a Min-Han és a jelenleg oly sokat emlegetett Pej-Hón sem. Képzelhető tehát, mily leírhatatlan küz­delmes lehet most — éppen nyár derekán, — a Pej-Ho mentén, Taku és Tiencin között, a hajókról kiszállított csapatok helyzete. Nekünk is szinte elviselhetetlen volt az a néhány hónapra terjedő expedíció, de megvolt leg­alább az a jó, hogy a tulajdon otthonunkban voltunk, a­mely sok tekintetben némi kényel­met nyújtott. De egynéhány ezer ember, ide­gen, ellenséges katona, a­kiknek mindent, a­mi az életfentartásra szükséges, a benszülöttektől kell kapni, azoknak hasonlíthatatlanul még nehe­zebb az élete. És elképzelhető az az állapot is, a­melybe egy 80—100.000 emberből álló had­sereg fog jutni, mely nem fokozatosan jut ez eltűrhetetlen klimatikus és higiénikus vi­szonyok közé, hanem hirtelen találja magát e huzamosabb időre tényleg elviselhetetlen ne­hézségek között. A klimatikus és higiénikus viszonyoknál talán még nehezebb az­­ emberekkel, a ben­­szülöttekkel való érintkezés. Még béke idején is valóságos heroizmusnak tekintettem minden európainak vagy amerikainak azt a vakmerő s elszánt bátorságát, hogy e hihetetlenül vad és BUDAPESTI HÍRLAP. (239. sz.) 1900. szeptember 1. kivándorolt 17.300 ember, köztük 16.700 mohamedán, egy esztendőre esik átlag 1019 lélek. Az agitáció azonban folyik. Mozgalom van Boszniában. A többség ellenzékben van, csak a kisebb­ség tart a kormánynyal. Mindezt a tanulmányból tudjuk meg. Mi a magunk álláspontjából ki­folyólag elismerjük, hogy a mohame­dánok követeléseit ebben a formában nem teljesítheti szó nélkül a kormány. A magyar szempont rendet és békét követel Boszniában. Megkívánjuk, hogy a mohamedánság társadalmi súlyegye­­nét meg ne billentsék s ezért csak azt kell s lehet nekik megadni, a mi érde­kükben van. A mozgalomból kinek van haszna? Mindenesetre a mohamedánok ellensé­geinek. Azért nem is hiszszük s hihet­jük, hogy a szultán bölcsesége föl ne érné, hogy a kivándorló mohamedán bosnyákok a török állameszmének nem használnak. S ezért is bízunk benne, hogy a mozgalom békés egyességgel fog végződni, javára az iszlámnak, de nem kárára a keresztény felekezetek­nek. Megvárjuk Kállaytól, a magyar embertől, a­ki ily nyíltan szólott ez állapotokról, hogy ezt a problémát megoldja. Budapest, aug. 1I. A költségvetés. Széll Kálmán kormányelnök szerdán Báspótról Budapestre érkezik s ekkor lesz a nyári szünet után az első minisztertanács. A Magyar Nemzet szerint a resszortminisztériumokban már teljesen elkészültek a tárcák költségvetéseinek meg­állapításával s a budget-tervezet immár megérett a minisztertanácsban való végleges megállapításra. Az előző években, a­mikor a képviselőház őszszel összeült, a pénzügyminiszter expozéja kíséretében beterjesztette a költségvetés előirányzatát, mire a Ház tevékenységében újabb szünet állott be. Ez­úttal a Ház ökonómiájának célszerűbb beosztása szempontjából a költségvetés már kinyomatva lesz a Ház elé terjeszthető s azon a napon, a­mikor a pénzügyminiszter előterjeszti, az előirányzat a Ház tagjai közt szét is lesz osztható. A pénzügyi barbár népek közé merészelt letelepedni. Hát még most, mikor a barbárságában határt nem ismerő vérszomjas, lelketlen és példátlanul gyáva tömegek milliója között a magányosan élő idegen szabad prédára van bocsátva! Abban az időben, a­midőn a mi expe­díciónk járt a kínai városokban, úgynevezett legjobb egyetértés volt a benszülöttek és idege­nek között, a­mennyiben csak itt-ott, szórvá­nyosan gyilkolt le valamely kínai horda egy­­egy misszionáriust, vagy a férj távollétében egyedül maradt nőt és gyermeket. De mindeme legjobb egyetértés mellett és bár mint egy távoli nagyhatalom képviselői és nagyrabecsült vendégek, többnyire katonai fedezet alatt tettük látogatásainkat, azért a nép, a tömeg ritkán kímért meg bennün­ket durva bántalmazásaitól. A katonai sorfalat áttörve, odatolakodtak a mi udvari palankinjainkhoz és úgy üvöltötték be hoz­zánk a szokásos jan-l­vai-cét (idegen ördög) és eri-gu-lai-t (ocsmány disznó). Apró gyer­mekek sárral dobáltak bennünket és óriási gaudium tört ki a tömegben, ha valamelyi­künknek a hófehér öltözetén vagy sisakján sáros folt esett. Nagyon téves az a hiedelem, hogy a je­lenlegi mozgalmat a boxerek, a Sze-hocs-ván, a Ta-tao-haj, a görbe kés stb. szektái csinálták és hogy az egész véres kavarodásban csak ezek a szekták vesznek részt. Csinálta és részt­­vesz benne az egész kínai nemzet, kezdve az előkelő tao-tajon és fu-tajon végig a leg­utolsó kuliig, a­ki csak onnan ismeri az ide­gent, hogy neki egy pár nyomorult kasért órák hosszáig kell a megszakadásig lihegve szaladni a közt a két rúd közt, a­melynek kis

Next